Szoktam gondolkozni néha, hogy a mi gyerekeink mire panaszkodhatnak majd az én generációmmal kapcsolatban, hogy mit rontottunk el. Ezek képzeletbeli, jövőbeli mondatok, amiből jó lenne egyet sem hallani.
- Inkább a telefonját nyomkodta.
- Inkább a sorozatokat nézte.
- Inkább videojátékozott.
- Inkább a barátnőivel / haverjaival ment el szórakozni.
- Kiposztolta a gyerekkorom összes fotóját és eseményét.
- Tele van az internet a pózolós, pucér képeivel.
- Az életünk egy pózolás.
- Túl engedékeny volt.
- A barátjának kezelt.
- Az összes különórára beíratott és túlhajszolt.
- Nem voltak szabályok.
- Nem adott értékrendet.
- Nem voltak elvárások.
- A tökéletes test és a fiatalság hajszolása fontosabb volt nálam.
- Nem tud megöregedni, lassan fiatalabbnak képzeli magát nálam.
- Sportfüggő
- Diétafüggő, amit rám is erőltetett.
- Testképzavaros.
- Sokszor hallottam, hogy miattam nem tud valamit csinálni.
- Azt hajtogatta, mert olyan vagy, mint az apád / anyád.
- Gyűlöli az apám, amit sokszor elmond.
- Gyűlöli az anyám, amit sokszor elmond.
- Elvett az anyámtól bosszúból.
- Elvett az apámtól bosszúból.
- Új nője / pasija van, most apámnak / anyámnak, ez sokkal fontosabb.
- Az új nő / pasi diktálja a szabályokat velem kapcsolatban.
- A mostohaanyám fiatalabb nálam.
- A sokadik mozaik családba rángat bele.
- Meggondolta magát, inkább nem kellettem neki és kilépett az életemből.
- A karriert választotta végül.
- A testvéremet jobban szereti
- A kutyáját jobban szereti.
- Iszik.
- Drogozik.
- Nem bánja, ha én is iszom.
- Nem bánja, hogyha drogozom.
- Társkereső függő, velem egykorú nőkkel / férfiakkal van.
- Pornófüggő.
- Még mindig a gyerekkori traumáit dolgozza fel, aminek én iszom meg a levét.
- Nem áll ki értem.
- Már egészen hamar nem érdekelte kivel és mit csinálok.
- Nem ellenőrizte kivel, mint beszélgetek az interneten és ebből lett a baj, hiszen én még csak gyerek voltam.
- Nem adott tanácsot, hogyan használjam az internetet és ebből lett baj, hiszen én még csak gyerek voltam.
- Nem ült le hozzám.
- Nem nézett a szemembe.
- Túl sok mindent akart, amibe én már alig fértem bele.
- Túl sok posztot olvastam tőle és a generációjától arról, hogy nekik mennyi lemondás anyának, apának lenni.
- Túl sok posztot olvastam tőle és a generációjától arról, hogy ő mennyire egyedül van és fáradt miattam.
Messze álljon tőlem, hogy nevelési tanácsokat osztogassak, inkább csak egy tapasztalatot osztanék meg; minden lehet jobb, ha magunkon és vele együtt a szokásainkon tudunk változtatni. Kívánok mindenkinek kellemes őszi szünetet!
Elhallgatta, hogy nekem már nem lesz jövőm, mert eljátszotta az utolsó lehetőséget az ő generációja.
VálaszTörlésJesszus! gáz, hogy durván igazad van....
VálaszTörlésOlyan végtelenül szomorú és kétségbeejtő-(((
VálaszTörlés+1 képernyő- telefon- netfüggővé tettek engem is, hiszen ebbe születtem bele, így szoptatott/etetett, a tv volt a bébiszitter, a tv/telefon mindenre megoldás volt, hiszen transzba esve bámultam... aztán persze jöttek a magatartás problémáim, az álautizmusom, a tanulási gondok-(((((
Nem vette észre, hogy gyakorlatilag ugyanazokat a hibákat követi el, mint a nagymamám ővele, csak más módszerekkel. Akkor is, ha esküdözött magának, hogy jobban fogja csinálni mint a nagyi.
VálaszTörlésEgyrészt nyomta a feminista dumát, a neten is, másrészt a bátyámnak sokkal többmindent szabadott és anyám túl sokáig tűrte apám lustaságát, nemtörődömségét, aki minden alól kihúzta magát azzal, hogy ő dolgozik. Nem kaptunk húst, és mi gyerekek nem zuhanyozhattunk meleg vízben
VálaszTörlésa hülye bolygó miatt, de apám leszarta, mert megtehette. Bele volt buzulva a évente új kütyüjeibe meg a böhöm autójába.
Uh, el tudom képzelni, hogy egy érdekes film ezzel a monológgal indul.
TörlésAmúgy szokták ezt a gyerekek így megmondani? Én a magam részéről soha nem mondtam semmit a szüleimnek arról, hogy mit csesztek el, talán magamnak sem mondtam ki, de érezni éreztem, és totál máshogy csináltam. Persze, ahogyan öregszem, és elkövetem a saját hibáimat, valahogy sokkal elnézőbb vagyok velük szemben is. Amúgy nagyon elgondolkodtató bejegyzés, és lehet nem a lényegre reagáltam, de hirtelen ez jutott eszembe.
VálaszTörlésamikor anyukam par eve szemrehanyon mondta, hogy miert vagyok ‘ilyen’, akkor fel ev hallgatas utan (marmint nyilvan beszeltunk, de errol nem, es egy ido utan nekem mar nagyon rossz volt, muszaj volt megvedenem magam es foleg a kislanyt, aki voltam) elmondtam, hogy az a dinamika, hogy folyton az elkoltozessel fenyegetett (sot azzal hogy soha nem is talaljuk meg, nevet valtoztat), szeretet- es figyelemmegvonassal ‘nevelt’, az ocsemrol olyanokat mondott, hogy rendesen feltem, mindkettojuket elveszitem, hogy ramterhelte a felnott gondjait stb, nem mulo lenyomatot hagyott az idegrendszeremen, es sok eve ‘dolgozom’ magamon, de ezek egy resze nem igazan mulik el, csak ertem, miert van, es mar tudok egyutterezni magammal. vele is, tokre ertem, miert volt ilyen. senki nem tanitott neki erzelemszabalyozast, a korai evei is nehezitettek voltak. egyebkent egyszer, korabban mar bocsanatot kert, akkor meg en nem alltam keszen es nem is ertettem, mirol beszel. amikor a kesobbi alkalommal beszeltunk ezekrol, azt mondta, nagyon sajnalja es lesujtja, de a legtobbre mar nem is emlekszik. legutobb, par hete, amikor otthon voltunk, meg megemlitette, hogy amikor meglatogatjuk, az olyan, mintha az orra ala dorgolnem az osszes nevelesi hibat, amit elkovetett (pedig nem teszem)…egyebkent tanar volt, fejleszto pedagogus, a regi tanitvanyai rajongassal es szeretettel beszelnek rola. en is rajongasig szerettem gyerekkoromban, de sose tudtam, milyen reakciot valtok ki belole. librarycat
TörlésSzerintem is elnézöbbé válunk a szüleinkkel szemben, ha gyerekünk lesz. Ezért is mondják sokszor a szülök, hogy "ezt csak akkor érted meg, ha majd neked is gyereked lesz" Van benne valami... :) Amúgy én sok konkrét kritikát megfogalmaztam a szüleimnek, de persze akkor már felnött voltam. Pl. a "szégyenelvü nevelést" vetettem a szemükre, amit többek között a Pöttyös Panni cimü könyvböl értettem meg, mármint amikor felnöttként akartam a gyerekemnek felolvasni. De az is világos, hogy akkoriban ez volt a "divat", ez volt az általános hozzáállás a gyerekekhez. Szülö legyen a talpán, aki függetleniteni tudja magát a saját gyerekkora és a kor, amiben él, hibás elveitöl, tendenciáitól.
TörlésGondolom változó, hogy ki mondja, ki nem. A pszichológusoknak tuti lesz dolguk.
Törlés@librarycat - Hát igen, ez egy szokásos mondás: „Már nem is emlékszem rá.” Én ezért szoktam azon gondolkodni, vajon a gyerekeim mit fognak majd nekem mondani, amire én nem is emlékszem, nekik pedig fájó lesz. Időről időre meg szoktam kérdezni őket, hogy csinálok-e valamit rosszul. Bántottam-e meg őket? Volt-e olyan, hogy féltek tőlem? Eleget foglalkozom-e velük? Satöbbi. Hátha így elejét tudom venni olyan viselkedésnek, ami nekik fájó lenne, én pedig észre sem veszem. Ha magamtól felismerem, hogy túllőttem a célon, megyek bocsánatot kérni tőlük, és azt látom, jól esik nekik.
TörlésA mi időnkben – legalábbis nálunk – az volt a szokás, hogy a felnőttek a para dolgokat, vitákat nem a gyerek előtt beszéltek meg, hanem elvonultak. Tudtam, hogy valami van, de nem kellett aggódnom, mert joggal kihagytak belőle. Én is ezt preferálom: a gyerek előtt nem szabad felnőtt témákat megbeszélni, egyre jobban figyelek arra is, hogy káromkodás se legyen itthon. Tegnap néztem valami filmet, az első „f@szom” után ki is nyomtam. Sajnos már mindent átitat ez is, és szerintem ez is viszi lejjebb a gyerekkel való kommunikációt.
Én beszéltem már mindkét szülőmmel (ötvenes éveik elején járnak) ilyenekről, és igen, előkerültek hasonló mondatok is olyan dolgokról, amik fájtak nekem gyerekként vagy kamaszként. Ez nem feltétlenül hibáztatás vagy a régi sérelmek felhánytorgatása (bár az is tud lenni), de ugyanúgy, ahogy a páromnak vagy a barátaimnak is elmondom, ha bánt valami, most már a szüleimnek is elmondom, ha felmerül a téma. Tudom, hogy ők még mindig a legjobbat akarják nekem (és a testvéreimnek), de nem mindig értik, hogy valamire miért reagálok úgy, ahogy reagálok. De most már felnőtt emberek vagyunk mindannyian, és már nem félek (annyira) attól, hogy esetleg megbántom őket. Nem felhőtlen a kapcsolatunk, de úgy érzem, hogy sokkal egészségesebb, mióta ezeket a régi sérelmeket feléjük is merem kommunikálni.
TörlésHa úgy érzed a legjobbat akarták, és akarják neked, akkor mitől nem felhőtlen a kapcsolatotok? Lehet ennél többet kívánni?
TörlésAz, hogy jó szándékaik vannak, még nem jelenti azt, hogy mindent tökéletesen csinálnak. Vagy hogy ugyanazt gondolják jónak, amit én... Gyerekként és kamaszként sokat bántottak, még ha nem is ez volt a céljuk. De ennél jobban most így az internet névtelenségébe burkolózva nem szeretnék belemenni. :)
Törlésnagyon szomoru dinamikakba lattok bele…en azt tudom, hogy ma a kisfiam azert volt ram duhos, mert nem hittem el, hogy le tud ugrani a ‘nagyok’ hintajarol - ahol ma hintazott eloszor ugy, hogy nem fogtuk - anelkul, hogy beutne a fejet. es nem hagytam, hogy tuladagolja magat gumicukor-vitaminnal. nem tudom, ezek mennyire epulnek majd be a hosszu tavu emlekei koze😃; remelem, a tulfeltesbol sem fogok rendszert csinalni. de arra viszont gyakran gondolok, fajdalommal, hogy milyen nehez lesz majd radobbennie, hogy milyen vilagban is el. most meg annyira gyanutlan, negyevesen! azok a szulok pedig, akiknek en jobban belelatok a mindennapjaiba, mind nagyon igyekeznek, hogy a korlatozott eroforrasaikkal (pl. se alkalomadtan rendelkezesre allo nagyszulok, se megbizhato bebiszitterek, vagyis a legtobben extra kimerultek) minel jobb szulok legyenek. librarycat
VálaszTörlésAz iskolás évekkel jönnek majd szembe a nagyobb problémák. Igaz lehet a mondás, hogy kis gyerek kis baj, nagy gyerek nagy baj. Aztán majd a suliban kiderül, hogy a szülők sem olyanok. Vagy legalábbis nálunk ez nagyon látványos változás. Az oviban még annyira nem láttam én se vészesnek a dolgot, most azért olyanokat hallok és látok, hogy sokszor megállok a növésben.
Törlésen inkabb a kollegakra, baratokra gondoltam a szulok eseteben. az ovistarsak szuleivel legfeljebb max egyutt jatszoterezunk egy kis ideig, abbol azert olyan sok kovetkeztetest nem lehet levonni. arra szamitok, hogy iskolaskorban meg kisebb lesz a kozos nevezo es meg nagyobb a szocialis tavolsag (pl. a kulonbozo hatterek miatt, mi egy kifejezetten bevandorlo orszagban lakunk, Luxemburgban, itt a kisiskolasok leginkabb azzal szenvednek, hogy a tanitas nyelve nemet, de se bolcsiben, se oviban, se otthon nem hallanak nemetet. na mondjuk amikor a luxemburgi szomszedunk meselte, hogy a 3 eves unokaja inkabb tud nemetul, mint luxemburgiul, akkor azert lehetett sejteni, hogy tobbet megy otthon valamelyik nemet mesecsatorna, minthogy a szulok beszelgessenek vele). librarycat
TörlésMióta az én gyerekeim is sorra nőnek fel, én egyre inkább megbocsátó vagyok a saját szüleim felé. Azt gondolom, hogy a tőlük telhető legjobban, legjobb tudásuk szerint neveltek, szeretettel, törődéssel, még akkor is, ha követtek el hibákat, olyanokat is, amiket esetleg a mai napig nyögök. Nincsen hibátlan szülő, nincsen hibátlan nevelés, nincsen olyan szülő, aki soha semmivel nem traumatizálta a gyerekét, soha nem okozott neki semmi rosszat, kellemetlent. ("minden szülő okoz negatív élményeket. Az is, aki szuper jó fej, nagyon tudatos, és extrém módon igyekszik" - idézet egy mai modern könyvből). És nem lehet kiszakítani a szülőt abból a korból amiben ő volt szülő, és számon kérni tőle olyat, amiről nem tudott, vagy amire nem is lehetett képes, nem felelős a gyerek minden negatív élményért, vagy traumájáért.
VálaszTörlésÉs igen, a gyerek sokszor egy csomó mindent nem úgy lát, ahogy egy felnőtt, és felnőttként visszanézve a dolgokra is csak gyerekként tudja látni a dolgokat. Vagy, amit 8 évesen valahogy látott, azt 20 évesen másképpen látja (lásd a miért nem erőltetted jobban a gitárt, tanulást, akármit vonalat), és majd megint másképpen látja, ha 40 lesz, és neki is lesz egy 8 éves gyereke.