Lesd meg este, mert a teste, istenien fest!

Rögtön egy nagyon erős fotóval indítanék. Mennyire szexi Sookie, de nem? 

Rettenetesen jó mopsz. Szófogadó, kedves és mindig mosolygok tőle. Óriási házőrző, bár azt hiszem senki, még a macskák sem veszik komolyan. Szerencsére ezen nem sértődik meg és ettől még remekül csinálja a házőrzést, például ugat. Mondjuk ki kellene őt hangosítani ahhoz, hogy halljuk is ezt az ugatást. Szerintem a szomszédaink a mai napig nem tudják, hogy van egy kutyánk vagyis mopszunk. Szeret bejönni a házba, hogy mint egy porszívó végignézze - főleg a konyhát -  hátha leesett egy fél marhaszelet. Közvetlenül ezután elfárad és a benti helyére elmegy kialudni a fáradalmakat. Szokott rendszeren kapni párolt vagy sült édesburgonyát, nagyon szereti, de például áfonyát nem kért. Pofám leszakad. Mondtam neki, hogy drága antioxidáns, de csak bánatosan nézett rám, hogy ez hol van a marhaszelethez képest. 

Ez itt a kamu bánatos tekintete, hogy azt mondja, akkor hátat fordítok neked, mert nem foglalkozol velem egész nap és semmi marhaszelet, de azért visszanézek, hátha megsajnálsz. 

Csak szeretni

Adott feladatot ez a hét. Gyakorlatilag a konyhában töltöttem az időmet, mert folyamatosan valamit főzni kell meg mosogatni. Nincs olyan, hogy kicsit elcsendesedne a konyha. Ha éppen edzek vagy fürdök, akkor addig a pároló minimum, hogy megy. Minden nagyon szép, egészséges, tápanyagdús, alacsony hőfokon kezelt, de az biztos, hogy ez egy főállás, hogy minden étkezést így össze kell hoznom. Anyukám már jobban van, de alaphangon én azt mondom 4-6 hét mire teljesen visszaerősödik az amúgy nem túl erős szintjére. 

Én éppen kezdtem jól aludni, kezdtek kisimulni az idegeim, erre megint ott találtam magam az éjszaka közepén, az ágy szélén rettegve, hideg verejtékben, egyedül. Most egy kicsit már én is jobban vagyok. Köszönöm a kedves barátaimnak, akik végighallgatták siralmaim és félelmeim az sokat segített. 

Megint megmutatta az élet, hogy sajnos szinte lehetetlen megváltoztatni az embereket, de azért reménykedek abban, hogy a halálból visszarántott anyám most észhez tért. A szeretet nálam nem azon múlik, hogy ki, hogyan éli az életét. Mindenkinek van hibája, nekem is. Engem nem zavar, ha valaki nem kockahas, meg nem edzésmániás, meg nem étkezésmániás, sőt szívemnek kedves ember cigizik is, amit én nem nagyon bírok, de hát ez van, ettől még szeretem őt. Alapvetően inkább féltem őket, mert tudjuk, hogy a cigi nem jó és tudjuk, hogy a cukorbetegnek oda kellene figyelni, de igazából a part széléről tudok csak figyelni és tudom őket szeretni minden hibájukkal együtt és csak remélem, hogy van, aki engem is tud szeretni minden hibámmal együtt. Mert végül nem számít semmi csak az, hogy ki szeret és te kit szeretsz. 

Levegőt!

Ma hazaengedték anyukámat, de még vár rá több hét itthoni lábadozás, amihez én lettem a személyes séfje, ápoló és bejárónője. Nem mondom, hogy nem megy el az egész napom vele, de most ez van, fel kell táplálnom, mert nagyon tápanyaghiányos és ezt nem csak én mondom, hanem az orvosok és a leletei. A család orvosai is beszálltak ám a buliba és most elkezdték a napi szintű fejmosást, talán érni fog valamit. 

Ami engem illet a következő lépcső, amit meg akarok ugrani a légzésem javítása. A jóga nyilván segít, meg talán az, hogy letapasztott szájjal tekerem a bringát, ahogy a teniszezők is mostanában szoktak teniszezni. Viszont annyira biztos nem vagyok benne, hogy ez nagyon hasznos, de most kipróbálás alatt tartom mert, hogy az orrlégzés jelentősen növeli a sportteljesítményt is. Meglátjuk. Remélem jól csinálom. Próbálok beszerezni könyveket a témában meg tanulmányokat olvasni. Láttam megjelent egy új, könnyedebb könyv is erről, amit mondjuk egy újságíró írt, de attól még lehet jó. 

Annyi tapasztalatom van a légzés területén, hogy amikor felvettek a konziba magánénekre az első órán közölték velem, hogy véres küzdelem lesz megtanulnom a helyes légzést, mert amúgy szeretem orrba venni a levegőt és ettől rosszul képzem a hangot, ami sem a fogaimnak sem a testemnek nem tesz jót meg még mit tudom én miket mondtak és én ott döbbentem álltam, mert erre nem is számítottam, hogy nem tudok jól levegőt venni. Kitechnikáztuk a dolgot és tényleg kellett masszív 2 év, heti 4 énekórával és megannyi óra otthon töltött gyakorlással mire jól vettem a levegőt. Ma már éneklés esetén rutinból tudom hova kell venni a levegőt, hogyan kell játszania rekeszizommal és azt is tudom, hogy amikor masszívan énekleni kellett olyan hasfalam volt, mit a beton. Az operaénekeseknek mind ilyen a hasfala csak lehet van rajta egy kerek pocka, de az izomzatuk nagyon fejlett. A rekeszizomnál lévő része a hátnak a sok, mély levegőtől az évek alatt ki is tud szélesedni. Erre képes a levegő, durva mi? 

Amúgy nagyon hallom, ha valaki rosszul veszi a levegőt, kapkodja, nazális és a legtöbb ember rosszul képzi a hangot és veszi a levegőt. Még az énekesek is, főleg amelyik olyan, hogy nem jár hangképzést tanulni. Ami pedig a rádióban szól.... hát iskolapéldája a rossz hangképzésnek. Ha például meghallom a csikidám csávót falnak megyek, az a tipik orrhang és még a légzése is olyan, hogy mire lemegy a szám én már fulladok. Időről időre fel szoktam venni a hangom, hogy meghallgassam nem ment át-e a beszédem orrhangba. Belülről nem ugyanazt halljuk, mint ami kívül szól. Aki énekel az megtanulja így a külső és belső hangját, de néha nem árt felvenni és meghallgatni. Mikor felvettek az énekre nekem automatikusan menni kellett a Zeneakadémia gégészéhez, aki tokkal vonóval átnézett és egyeztetett az ének mesteremmel miket kell majd csinálnom. Tőle tudtam meg, hogy nem kell minden orrsövényferdülést felvágni, vannak olyan esetek, hogy ki lehet légzés- és beszédtechnikával jönni belőle. Szerencsére nekem nem volt ilyen problémám, de erre is figyelek, mert bizony lehet magunknak a sok szájlégzéssel orrsövényferdülést csinálni. 

Na, de engem most nem az ének miatt érdekel, hanem a sportteljesítmény növelés miatt meg, hogy alapból jól vegyem a levegőt. Ehhez tanulok még hozzá. Csuda dolog ez,de hasznos, mert amikor náthás vagyok és nem indul meg a takony (bocs), hanem úgy beragad, akkor tudom, hogyan kell úgy rezegtetni a levegőt, hogy elkezdje leszedni és akkor egy kis "beéneklés" után megindul a cucc. Szóval a légzés, a hangképzés nagyon jó és hasznos dolog, mindenkinek ajánlom. És mire ezt végigolvastátok most vesztek is egy mély levegőt. ;) 

Balerina

Remélem ennél nagyobb problémám nem lesz az életben, minthogy nincs hova felöltöznöm. Mármint eljárok az oviba meg a suliba (mekkora kalandok) meg megyek még ide, oda vásárolni meg mit tudom én néha 1-1 rendezvény, de az, hogy minden nap "kiöltözzek" a munkahelyemre nincs meg.

Na most nekem nincs egy olyan nagy öltözködési igényem szerintem, inkább kényelmes vagyok és félig lusta. Engem már az életemben annyiszor néztek francia nőnek, hogy megszámolni sem tudom. Remélem nem a szagom (ejnye, rossz vagyok), hanem az öltözködésem miatt. 

Nagyjából így lehetne jellemezni. A hajam nincs belőve, hanem lóg és sokszor zilált, van egy felső rajtam, és pont szeretem a pirosat, de a komfort fekete és fehér is az én világom. Tudjátok én vagyok az aki a fehér blúzhoz fekete melltartót vesz. Aztán vannak a szeretett farmerjeim és a legnagyobb szerelemeim a balerina cipők minden színben és formában. Mikor kislány voltam láttam a Hamupipőkében, hogy reggel mikor megy robotolni egy fekete balerinába lép bele. Az üvegcipő meg a többi nem érdekelt, de a balerina annyira, hogy anyukámnak sokat mutogattam, hogy olyat akarok. 9 éves voltam, amikor szerzett nekem egy fekete bársony balerinát. A suli sztárja is lettem, mert ilyen senkinek nem volt. Azóta hordok balerinákat és nem tudok róluk leszokni, pedig nem biztos, hogy ez a legjobb viselet a lábamnak. Amit még nagyon szeretek és hordok azok a szép fehérneműk. Nyilván nem mutogatom, de valahogy úgy érzem magam jól vagy nem tudom, ha ilyen csini alattam a cucc. Szóval ez a két mániám van. 

Viszont még a komfort szettemhez tartoznak a ballon kabátok, sálak, a napszemüvegek és valami táska, amit magamra tudok dobni miközben bringázom. Nyáron a farmer helyett pedig ilyen "pörgősebb" szoknyát hordok vagy maxi szoknyát, amihez a szokásos fehér pólóimat meg a balerinát veszem fel. Esetleg, ha idén már lesz olyan jó lábam, akkor bepróbálok combközépig érő nadrágot, bár megmondom őszintén én nem szeretek rövidebb nadrágban leülni mondjuk egy rendezvényen vagy tömegközlekedésen, mert félek mit szedek össze. 

Nagyjából ennyi az öltözködésem, szerintem nem bonyolítom túl. Szoktam néha a színtípusomnak megfelelően öltözni, de legtöbbször ezt nálam felülírja, hogy én így egyszerűbben szeretek kinézni. Ez kicsit ilyen lusta divat. A sminkem is általában olyan, hogy nincs. Reggel így megyek, ballonban, farmerban, balerinában, kócosan, karikás szemekkel és már tényleg csak a cigi hiányzik a kezemből, mint a francia csajoknak. 

A lényeg a lényeg, hogy eddig pakolgattam a kis balerináimat egyik helyről a másikra, hogy majd felveszem őket. Jó, de mikor majd? Ezért most elővettem őket és úgy döntöttem bevetem mindet. Aztán a nagy felindulásban kiválogattam egy tonna ruhát is, amit akkor vettem mikor úgy gondoltam nem így fogok öltözni. Az oviban turit lesz és le lehet adni mindenféle ruhát, ezért most nagy válogatásban vagyok, most tudok megszabadulni egy csomó mindentől. 

Aki home officeban dolgozik mint én vagy gyesen van, hogyan szokott öltözni? Tényleg mondjátok már el. Nem lehet egy életet leélni úgy, hogy nem hordjuk a kedvenc ruháinkat, meg cipőinket. 

Mélyen titkolom a luxus életem

Anyukám kórházba került és elég nagy para volt. Marcangoltam magam egész héten, hogy nekem még mit kellett volna tennem, hogy ne ez legyen. A férj a megmondhatója, hogy én évek óta mondom a magamét, de kábé a falnak is beszélhettem volna. Láttam előre, hogy baj lesz, de anyu ignorálta éveken át. Szerintem amit én csinálok már kontraproduktívan hat nála is, ezért nem is tud mindenről. Mert, aki nem így csinálja, mint én, sokszor azt gondolja sok és önsanyargató és csak a sportolóknak, edzőknek kell ennyit mozogni. A környezetem előtt is ezért mélyen titkolom az életmódom már. Itt leírom nektek, de amúgy, ha külön és nyomatékosan nem kérdezik, nem beszélek sem étkezésről, sem mozgásról, se a tapasztalataimról, mert dühöt és megvetést váltok ki. Az meg köszi nem kell. 

Mondanak az ajánlások olyat, hogy hetente 120-150 percet sportoljunk, de én azt mondom már, hogy haha és lárfifári. Hol kompenzál az? Hol fejleszt? Hol tart szinten? Sehol. Most úgy néz ki a hetem, hogy heti 7-szer jógázom és heti 4-szer 45 percet tekerek és utána van, hogy megragadok még súlyzókat. Így heti 12 órát sportolok átlagban. Nem azért, mert én ekkora fasza gyerek vagyok hanem, mert kitapasztaltam, hogy az, amit én el szeretnék érni, ahogy élni akarok ahhoz ez kell. Viszont egy anyukám típusú embernek azt mondani, hogy legalább heti 5-ször kellene mozogni... Időrablásnak fogja gondolni. Mert szerinte is sokkal fontosabb dolgok vannak, amiket el kell végezni és a mozgás az luxus. Aztán a megkeresett lóvét lehet költeni a kezelésekre... 

Múltkor álltam a sulinál, vártam Cinikémet. Mikor megérkezett rögtön mondtam neki, hogy most ne rohangáljon még a többi gyerekkel, hanem induljunk, mert mennék edzeni. Ritka alkalom volt, általában a reggeli órákban letudok mindent, amíg a gyerekek vagy fel sem keltek vagy mikor éppen suliban, oviban vannak, de aznap ez nem jött össze és én délutánra toltam az edzést. Erre egy anyuka epésen megjegyezte, hogy "neked mikre van időd". Mondta ezt durván túlsúlyosan, cigivel a kezében, szimpi volt. 

Ez a másik amitől falnak megy, ez a társadalmi hozzáállás, hogy szégyelljem magam, hogy nekem van időm magamra, mert vannak a komoly és fontos emberek, akiknek nincs látszólag (!) semmire idejük és ők a keményen dolgozó, fasza csajok és fiúk. Egy átlag nyugdíjas napi 3 órát facebookozik. Egy 40 év körüli ember heti átlag 10-15 órát tölt a közösségi oldalakon és heti átlag 10 órát tölt sorozatok nézésével.  Ha összeadom az minimum heti 20 óra. Én meg 12 órát sportolok és még mindig van 8 órám minden másra. Anyukám is csak sorozatokat néz és bőven megvan neki a heti 10-15 óra egy héten. Mert ő ezzel "kapcsol" ki. Oké, de nem lehet kiváltani a mozgást vele. 

Én sem töltöm az időmet egész nap a teremben. Sőt, akár a bringát fel is hozhatnám a lakásba és tekerhetném a híradónézés közben is, mert úgy is működne. Ha nem tudnék lemenni heti 4-szer, akkor felhoznám. Amihez ragaszkodom az az, hogy legyen napi 1 órám amikor átszellemülve, lent a teremben tudok jógázni, de a sport felét a gyerekek mellett csinálom. 

Mert úgy éreztem heti 3 jógával nem lehet jelentőset fejlődni, de persze jó, de a fejlődéshez kell a minimum heti 5 alkalom, ezért inkább feltoltam heti 7-re. Viszont ezután úgy éreztem, hogy a mindennapi jógaóra tök jó és ott van olyan, hogy el kell mélyedni valamelyik pózban, de még mindig kevés, ahhoz, amit akarok. A jelentős nyújtáshoz még több kell, ezért viszem fel miden nap a szőnyeget és nyomatom még este vagy délután. Arra is ráéreztem, hogy a jóga nagyon szuper, sőt, szerintem mindenkinek kellene csinálni, de más is kell még és ezért tekerek. Ha meg már lent tekerek még egy 20-30 perc súlyzózás nem akkora sztori. Így építgettem és ma már teljesen beépült az életembe, de rajtatok kívül senkinek nem mondom, mert hát úúú mennyi időm van magamra, naplopó vagyok. És ezt én nem értem. Általában mire a gyerekek felkelnek már leedzettem, tehát ők például ebből sokat nem is érzékelnek, de ha ezt elmesélném én lennék az anyuka, aki nem foglalkozik a gyerekivel és állandóan fitneszezik...    

A mozgás nem véd meg mindentől, de azért számít, hogy amíg tart az élet azt fitten, energikusan nyomjuk le vagy valami eltorzult testben, gyógyszereket szedve, krónikus betegségekkel. Szerintem nem mindegy és remélem anyukám most rájött, hogy magával kellene foglalkoznia főleg egy ledolgozott élet után nem pedig 25 éves, multiban dolgozó, fiatal csajnak kell képzelni magát. 

Na, kipörögtem magam a luxus életemről. 

Pug

Gondolom emlékeztek még a horror sztorimra, amikor is a fél éves kutyánk majdnem széttépett. Még így utólag belegondolva is kiráz a hideg tőle. A lényeg a lényeg, hogy én azt mondtam kutyát nem akarok többé. 

Aztán gondolkoztam rajta, hogy a lányoknak azért csak jó lenne egy kutya a gyerekkorukba, illetve Cini nagyon szeretett volna és az utóbbi időben a Kicsi is nagyon nyitott a cicák felé, próbálta őket idomítani, ezért gondoltam, akkor próbáljuk meg a kutyát. Így annyit engedtem, hogy lehet kutya, de csak is mopsz. Nekem volt mopszon, többen biztos emlékeztek rá. Cini is emlékszik rá, bár szerintem a közös képek, videók emlékeztetik. Ők nagyon bírták egymást és mikor Cini 1,5 éves volt akkor se kellett nagyon féltenem  a kutyától. 

Így vártunk és vártunk, majd egyszer csak jelentkezett az örökbe adó alapítvány, hogy van egy mopsz csajszi, aki jöhetne hozzánk. Az nem kifejezés mekkora öröm volt itthon mikor megérkezett. Szerencsére első pillanattól kezdve olyan volt a kutyának is, mintha mindig is itt élt volna. Annyira természetesen éli itt az életét az első perctől kezdve, hogy az fantasztikus. Cini teljes boldogságban van azóta is, de ami nagy szó a Kicsi teljesen kinyílt a kutyától. 

A kutya például fejleszti a szociális-kommunikációt azzal, hogy lehet neki egyszerű parancsokat adni és a kutya végig csinálja, ezért van sikerélmény. Na most a mopsz azért nem kifejezetten terápiás kutya, de a miénk nagyon is az lett, mert működik a dolog. Végre a Kicsi is tud valakit irányítani és valakinél ő tudja indítani a kapcsolatteremtést. Neki ez nagyon nehéz, ilyet még nem is csinált soha. Ha neki mondják mit csináljon, akkor csinálja, de ő nem megy oda egy gyerekhez, hogy "Jössz játszani?". Nem tud barátkozni és ezen szeretnék változtatni. A kutyát viszont most próbálja irányítani, felveszi vele a kapcsolatot és ez egy óriási fejlődés. Együtt játszanak, együtt bandáznak, öröm rájuk nézni. 

A kutyus fiatal, de nagyon rossz kondiban van és túl kövér is. Persze a mopsz nem egy áramvonalas kutya és nem lehet vele nagyokat túrázni, de most tényleg van még hova fejlődnie. Így kimérve kapja az adagjait és minden nap gyúrunk a jobb kondira. Már fogyott is egy picit aminek nagyon örülök, mert máris fürgébb lett, meg jobban tud mozogni és így neki is jobb. Végre rendeződött a kutya dolog és én is imádom. 

Az autizmus világnapja és az új életem

Azt érzem, hogy havonta változik a világ. Csak, hogy a munkámat említsem a TikTok átírt egy csomó mindent. Mondjuk megrendelői elvárásokat. Nem akarok senkit fárasztani ezzel, de a mostani elvárás már csak a gyorsaság. Alkotóra nemigen van szükség csak valakire, aki valamit összedobál oszt jól van. Nagyjátékfilmeket nem én fogok vágni úgy néz ki (haha), meg amúgy is vannak itt olyan történetek, hogy a hatalmas, csilli-villi nagyjátékfilmes forgatások után senkit nem fizetnek ki. Az meg alap, hogy a kisebb megrendelők a fizetéskor köddé válnak vagy hónapokig húzzák a kifizetést. Az ilyenek miatt is nálam már tavaly év végén betelt a pohár. Elkezdtem másban gondolkozni. 

Nem nagy dologról van szó, de akár működhet csak kell egy átállási idő. Már letettem róla, hogy egyszerre leszek valami csúcs vállalkozó, üzletasszony, egy neurotipikus kislány anyukája, meg egy autista kislány mindent elintéző, fejlesztésre járó, otthon fejlesztő anyukája, aki mos, főz, takarít, mindig vidám és csinos. Ez nem az az életszakaszom, de lehet ez nem az az életem, amikor nagy karriert fogok befutni. Ezzel vannak amúgy megküzdési problémáim, mert ambícióim voltak és vannak is, de a jelenlegi helyzetünk mindent nem enged meg. Most már inkább megelégednék egy olyan biznisszel, ami nyugodtabb és kiszámíthatóbb. Elmennék én irodába is, de mivel a Kicsi szűken 4,5 órát van az oviba - már ha nem beteg - ezért nem tudok. Nincs még olyan szinten, hogy 8 órákat bent legyen egy intézményben. Az is lehet, hogy sosem lesz szociálisan ilyen szinten. A Kicsi tök jól csinálja az ovit, de kell neki a többi szabadidő, hogy minden egyes nap be tudjon legalább ennyit járni. Ehhez meg kellek én.

Az utóbbi években vért izzadtam, hogy minden is legyek. Minden járulékot fizessek magam után, bevételem is legyen, satöbbi. Nemrég megkaptuk, hogy hivatalosan otthon gondozó szülő lettem. Ez szakorvosi kompetencia, ő adja meg erre a papírt. Mit mondjak? Nem így terveztem az életem, de legalább most egy kicsit nyugodtabb vagyok, hogy minden papír, minden kedvezmény, lehetőség el van intézve. Több évig tartó procedúra volt mire ide eljutottunk csak, hogy a 1,5 éves várólistákat említsem.  

Sosem lehet tudni, de tényleg sosem, hogy milyen esemény változtatja meg egy ember egész életét és kell egyik napról a másikra egy teljesen új életbe kezdenie. Azt tudom, ha lehetne se csinálnám vissza és, hogy nem bánom ezt a fordulatot, mert közben itt van a Kicsi, aki minden tekintetben egy csodagyerek. A mai nap róla szól, mert ma van az autizmus világnapja. Kérdeztem tőle, hogy akarna-e valami különlegeset kérni erre a napra, de erre azt reagálta, hogy akkor ő elmegy játszani. 

Mit mondhatnék, éljenek az autisták! 

Felnőtt okosító torna

Az auti kislányom miatt sokat tanultam és tanulok a fejleszthetőségről. Addig amíg ki nem koptatunk egy oda nem illő idegpályát, nem jöhet a helyére új. Ezért mindenféle lemaradásba kerül a gyerek. Mozgásbeli elmaradás, beszéd, tanulási nehézség, fegyelem, figyelem, stb.  Ez van, amikor beakadnak a csecsemőkori reflexek. Nem csak autiknak, sok neurotipikus gyereknek van ilyen nehézsége, amit ki lehet tornáztatni. A TSMT torna erre pont jó. Sok gyerek nem bírja, nem szereti, de ez azért van szerintem, mert éppen azokat az idegpályákat stimulálja, amik beakadtak. Tehát, ami kellemetlen azt kell nyomatni, mert okkal kellemetlen. 

Sok felnőttnek is vannak beakadt csecsemőkori reflexei, sőt vissza is tudunk fejlődni. Az öregkort szokták második gyerekkornak is hívni, mert ahogy az ember hanyatlik, úgy lesz fizikálisan és ezért mentálisan is egyre gyerekesebb. Mikor kb. 2 éve a Kicsi miatt megvettem Stephens-Sarlós Erzsébet könyvét, akkor ott találkoztam ezzel a gyakorlatban is bemutatva, hogy bizony nem csak a gyerekeket kell és lehet fejleszteni, hanem a felnőtteket és időseket is. 

Nincs ez úgy elterjedve a köztudatban, hogy nekünk is kellene fejlesztő tornázni, hogy megelőzzük a hanyatlást vagy legalább jól kitoljuk. A Végigélni című könyvben most erről külön fejezetet találtam és nagyon megörültem, hogy na végre. 

Én is beépítettem az edzésprogramomba az okosító tornát és keresgetem azokat az egyszerű gyakorlatokat, amik fejlesztenek. A jóga ilyen szempontból egy csoda dolog, mert az egyensúlyt, a légzés és a testtudatosságot is fejleszti és ezért is, meg az összes többi jótékony hatása miatt nyomatom. Viszont szoktam csak fejlesztőzni is, ami igazán jó móka, a gyerekek is szeretik velem csinálni, de még a szüleim is rá tudom venni. Erre a fejlesztésre azért van szükség, hogy stabilak maradjunk és korral se essünk el vagy épüljünk le mentálisan. Ugye az idősek a rossz mozgáskoordináció és a stabilitás hiánya miatt sokszor elesnek, ebből lesznek a combnyaktörések és abba sokan bele is halnak, mert a test teljesen lenulláza magát. Leépül a maradék, kevés izom, vele együtt gyors a mentális hanyatlás. Ezt viszont meg lehet előzni. 

A stabilitáshoz  a következő gyakorlatokat szoktam csinálni: 

• Fél lábon állás csukott szemmel. Nagyon könnyűnek tűnhet, de nem az. Próbáljátok ki és meg fogtok lepődni, hogy mennyire nem könnyű. Ha megvan a 10 másodperc az már jó. A könnyített verzió, hogy az egyik lábat a másik elé helyezzük és úgy állunk csukott szemmel. Ha az megy, jöhet a fél lábon állás csukott szemmel. Amire fókuszálni kell az a talp. A talpat úgy képzeljük el, mint egy asztalt, négy lába van és annak mind a földön kell állnia. Aki már nagyon haladó az megpróbálhat csukott szemmel lépcsőzni. 

• Kéz használata nélkül felállni és leülni a földre. Ez is egy olyan gyakorlat, ami lehet ma még nagyon könnyen megy, aztán 10 év múlva már elképzelhetetlennek tűnik.  

• Lógás. A lógással a szorítóerőt lehet edzeni. Egy 40 éves nőnek 90 másodpercig kell tudnia tartania magát. Ha ez megy, akkor megfelelő a szorítóerő. Férfiaknak ennél kicsit több ideig kell bírni, de azt nem tudom már pontosan meddig. A szorítóerő szintén jó előrejelzője a test állapotának és összefügg a várható leépüléssel. Akinek nem megy a lógás, annak akkora kézisúlyzót kell cipelnie amekkorát csak elbír. 

• Létra. Biztos láttatok már NFL játékosokat, hogy földre letett létrák között vagy gumiabroncsok között ugrálnak. Ez is olyan könnyűnek tűnik, de akkorát lehet taknyolni, ezért rendesen rá kell gyakorolni, hogy biztosan menjen. 

• Ugrás-guggolás. Valamiről (jóga blokk, lépcső) páros lábbal le kell ugrani és szépen guggolásba megérkezni úgy, hogy stabilan érkezünk, nem dőlünk el, nem lépünk el. 
  
  
• Lábujjedzés. A lábujjaknak szét kell tartaniuk a cipő pont ez ellen dolgozik. A stabilitáshoz nagyon kell a talp és a lábujjak munkája. Ezt nem fejteném ki részletesen, a neten balettosok remek talp és lábujjedzéses videót töltenek fel, ezeket még ülve is lehet nyomatni a munkahelyen. Illetve lehet venni ilyen cuccot, ami széttartja a lábujjakat, a nők a körömfestéshez veszik, de amúgy is fel lehet venni kicsit üldögélni benne vagy abban jönni-menni.
  

Ezek a fő dolgaim, de mindig valamiket még ki szoktam találnia gyerek tornájának mintájára. Például forogni is szoktam mindkét lábamon, kifelé és befelé is. Meg szoktam ugye ugrálni a trambulinon is az is egy jó fejlesztő eszköz. Próbáljátok ki és írjátok meg, hogy ment, tényleg érdekel. Idősödő rokonoknak, barátoknak pedig lehet mondani, hogy ezeket csinálják és maguknak tesznek jót. 

Öt egész nyolc és a huszonegy

Múltkor a fogorvosom elültette a bogarat a fülembe azzal, hogy azt mesélte, hogyha ő bármilyen édeset eszik, akkor felugrik a cukra 16-ra. Aki nem jártas a cukros dolgokban annak mondom, hogy a 16 már őrülten sok, igazából rémisztő. A tankönyvi úgy néz ki, hogy evés után 1 órával már 7 mmol/l alatt kell lennie a vércukornak és, hogy az adott étkezés ne vigye fel 8 fölé a cukrot. Anyukám szülinapja kapóra is jött, mert fogtam magam és betortáztam. Benyomtam egy szelet csokis-rumos-meggyes tortát és 10 perccel később már néztem is a vércukrom. Nagyon meglepődtem, mert azt mondta 5,8. El sem akartam hinni, de hát ennyi volt, azért rögtön megmértem úgy is, hogy a másik kezemből is vettem vért és akkor is ugyanennyit mutatott. 20 perccel később már 5,6 volt és így ment szépen lefelé. Arányaiban mondom, hogy a reggel éhomi vércukor akkor jó, ha 5,5 alatt van. Ehhez mérten a 5,8 egy torta után tényleg álom. 

Ebből természetesen nem az következik, hogy innentől kezdve csokitortán fogok élni, hanem az, hogy most végre a legrosszabb eshetőség mellett is működik a szervezetem. És nem szedek gyógyszert! Hát komolyan, majdnem nyomtattam magamnak egy gratulálok oklevelet. :D

Persze továbbra is folytatom a szokásos őrületeimet, mert a következő cél a 21-es BMI, ami húh... nem olyan egyszerű a dolog. Hiába sokkal jobb a helyzet, meg kell a bűvös 21-ért dolgozni és főleg úgy, ahogy elképzeltem a testkompozícióm. Olyan egészségesre képzeltem magam, semmi óriási bicepsz, vagy fenék vagy irreálisan kockás has. Ezért is fáj most mindenem, mert 24 óra alatt kétszer jógáztam egy-egy órát és elmentem egy 12 perces Coopert és egy öt kilométerest futni. Meg akartam mérni hol áll a VO2 max értékem (maximális oxigénfelvétel, minél magasabb az érték annál jobb. VO2max = (a távolságod méterben – 504,9) / 44.73). Rosszabbra számítottam. Meg is lepődtem, hogy a tavalyi utolsó futásomhoz képest mennyivel vagyok gyorsabb és robbanékonyabb. Gondolom az izom és, hogy könnyebb vagyok segített a jobb eredmény elérésben. Azért a futással úgy vagyok, hogy csak érzéssel. Mondjuk figyeltem és az 5 kilométeresbe már belevittem intervallumot. Tehát feltoltam 140-re a pulzusom, majd visszaengedtem és ezt játszottam el négyszer. Elvileg így jó vagyok és ezzel  fejlesztem az oxigénfelvételt. Az edzés terén a jóga továbbra is marad minden napra és majd ezt az intervallumos edzést próbálom hozzáigazítani. Most úgy is jön a jó idő. 

A szenzoros csini kertész

5 szobás a szuterénünk. Ebből 2 szoba tipptopra meg van csinálva. Az egyik a kondi, a másik a diszkó-mozi. Ezek rögtön a bejáratnál vannak, ahol a folyosó is meg lett csinálva, burkolva van, szép, tiszta, mint egy igazi lakrész. Ablakok, ajtók mindenhol újak, nagyon kis pofás, ahogy szeretem. Aztán jön egy boltív és belépünk a szuterén pincésebb részébe. Hogy te jó ég mi van ott! Mindig elhatározom, hogy kiselejtezek, de nem sikerül, pedig évente lomtalanítás keretein belül elvisznek 2 köbméter szemetet és még így is borzalom mi van ott lent. 

Még a beköltözéskor - mikor még kis naiv voltam - arra gondoltam, hogy majd a legkisebb ilyen szobácska lesz az én kertészkedős szentélyem, mert van elég fény. Elképzeltem, hogy milyen jó lesz a kerti szerszámoknak, gépeknek és, hogy külön palántázó asztalom is lesz meg, hogy ott teleltetek növényeket. Na, hát ehelyett egy igazi őskáosz van. De olyan, hogy eddig inkább kifordultam onnan. Ha nem találtam a metszőollót vettem inkább  ujjat, minthogy megkeressem a kuplerájban. Még a végén koszos leszek...

Idén viszont valami rám jött és őrületes palántázásba fogtam, mert kitaláltam, hogy virágokat is palántázok a zöldségek mellé és kellene a hely. Külön posztot tudnék írni arról, hogy beleszerelmesedtem a vágott virágokba is és elképzeltem, hogy ezzel is foglalkozom sokat, de csak úgy, ha én is csini kertész leszek. Elve szerintem illik hozzám a vágott virág, egész jó csokrokat is szoktam kötni, legalábbis eddig meg lettem dicsérve, nem is értem miért nem pörögtem rá eddig jobban. 

OOO

Ezért nagyon elkezdett foglalkoztatni, hogy mégis kellene az a kertészeti szoba, hát mennyire menő lenne. Egy szép, rendszerezett szoba, ahol rendet és tisztaságot tartva építhetem a csini kertészkedős álmaim. Ráadásul, ha levonulok oda senki nem jön utánam, milyen jó kis nyugis hely lehetne. Napokig bejártam a célszobába, hogy akkor nekilátok, rendet rakok, de inkább kijöttem, mert az agyammal küzdöttem. Végül győzött a vágy és nekiláttam. 

Őszintén szólva én azt hiszem szeretek rendszerezni és pakolni, jól is megy nekem, egyedül a koszt utálom, de nagyon! Irtózom tőle és azért sem csináltam lent semmit. Muszáj vagyok kesztyűt felvenni, mert ha koszos lesz a tenyerem vagy bárhol a bőröm, nem bírom sokáig és meg kell mosnom magam. Azt hiszem erre mondják, hogy szenzoros vagyok. Gyerekkoromban homokozni sem szerettem, a bársonytól is sokáig kirázott a hideg és a lisztbe is utáltam mindig is belenyúlni. Mikor a tojásos liszt rászárad a kezeimre uh, grrr... hát azt sem bírom elviselni. Vagy amikor a gipsz vagy festék rászárad a kezemre, ááááááá, sikítok. A kertészkedés ezért is jó, mert kicsit szoktat a koszhoz, bár nekem azt is inkább úgy sikerült jól lehozni, hogy van benne szépség, rendszer és a lehető legtisztább. Ilyen koszos- puritán udvarokra ránézni sem bírok. Bántja az idegeimet. Ez igaz arra is, ha a házban vagy bárhol vagyok. Anyám szerint azért lennék rossz sorozatgyilkos, mert a bűntett helyszínét rendbe raknám és lebuktatnám magam. Itt a szuterén hátsó fertályába inkább be sem mentem. Próbáltam nem gondolni arra, hogy a háznak van egy ilyen része, de mostanáig bírtam. 

Amit biztosan megtanultam magamról az életben, hogy szeretem a szépet vagy szeretek dolgokat széppé tenni. Így érzem jól magam, ha minden olyan kis csini. A kert is legyen csini, a tyúkól is legyen csini, a veteményes is, minden is. Most megküzdök az agyammal meg a kosszal és kipattintom a kertészkedős szobám meg a többit is. Nem azt mondom, hogy olyan tiszta szoba lesz, mint mondjuk a diszkóm, de jó lesz benne hobbizni. Már látom, hogy jó lesz csak éljem túl a koszt. 

És a te agyad milyen?

Neurodiverzitás: A neurotipikustól eltérő agyi működés, az emberi génállomány természetes variációja. Ide tartozik: autizmus spektrumzavar, ADHD, diszlexia, diszkalkulia, Tourette-szindróma. 

Elkezdtem olvasni Máté Gábortól a Szétszórt elmék című könyvet. Saját tapasztalatait írja le az ADHD-ról (attention deficit hyperactivity disorder = figyelemhiányos hiperaktivitás - zavar). Máté Gábor, mint szakember és mint érintett ember ír róla. Ez utóbbi külön érdekes, mert ő sem tudta sokáig magáról, hogy ADHD-s. Talán nehezebben  is fogható meg, mint az autizmus. Bár családtagom nincs, akiről azt mondanám, hogy ebben van, de ismerek olyat, aki jó eséllyel ezzel küzd és őt szeretném megérteni. 

Még nagyon gyerekcipőben jár az a gondolat, hogy létezik ilyen, hogy neurodiverzitás. Szerintem leginkább azok tudják és érzékelik ezt, akik közvetlen vagy közvetve érintettek a témában. Pedig nagyon sok emberi kapcsolatot tudna kisimítani ennek ismerte. Egy ADHD-s jobban tud maszkolni, mint egy autista, én legalábbis így látom. Az ADHD esetében nem is gondolunk valami eltérésre, hanem, hogy impulzív, túl aktív, hiperaktív, gátlástalan, nagyszájú, ki ha én nem, egyenes bunkó. Ami talán feltűnő lehet az itt is a kommunikáció mássága. Ebben kicsit hasonlítanak az autikra, mármint abban, hogy máshogy kommunikálnak, mint mi. Mivel nekik sokkal gyorsabban jár az agyuk és egyszerre vagy 20 dolog foglalkoztatja őket, egyrészt kihagynak a sztorikból lényeges részeket és a neurotipikus nem érti mit akart neki az ADHD-s mondani. Visszakérdez a neurotipikus, ez felhúzza az ADHD-st és azt hiszi a neurotipikus hülye is és idegesítő. Rossz hír, hogy a neurotipikus is ezt hiszi az ADHD-s  emberről. 

Amit még megfigyeltem, hogy az ADHD-s, ha leír bárhol bármit nem szeret így, mint én összefüggően írni, nyilván tud, ha akar, de nem szeret valamiért,

hanem azt szereti ha 

soronként Írhat 

jól széttagolva a szöveget

írásjeleket is Ritkán használ mert kinek van arra ideje

meg nem is lényeges az ő szempontjából ráadásul szeret fura helyekre NAGYbetűket pontokat és 

vesszőket 

Tenni 

mert ő siet feltételezi alapból te is így tagolod az agyadban a szöveget és 

össze tudod rakni mit akar

közben a másik 19 gondolata is vakargatja az idegrendszerét és 

ülni húzni az időt mondjuk írással kicsit idegesítő is 

sőt

ők szeretnek így olvasni is ezért érdemes nekik 

ilyen formában 

válaszolni. 

(Ugye nekünk mennyivel nehezebb értelmezni így egy szöveget, hogy szinte össze-vissza írtam? Nekik meg ez talán az alap. Így működi az agyuk.)

A másik, hogy egészen rosszul érzékelik az időt, még ez lehet feltűnő, meg nyilván, hogy izeg-mozog, fontosnak kell lennie, mennie kell, mindig elfoglaltnak kell lennie, mert ha megáll, a saját agya meg tudja őrjíteni. Milyen érdekes nem? Mi meg ülünk a jóga órán és nem gondolunk semmire, míg nekik 20 gondolat pörög az agyukban állandóan. 

Mi, neurotipikusak sokkal többen vagyunk, ezt szeretem hangoztatni, azért mert nekünk kell megértőnek lenni. Szegények egész nap, de tényleg egész nap dekódolják a világot, ami nekik sokszor egy rideg, idegen, elutasító, kirekesztő, megszégyenítő közeg és erre így-úgy reagálnak. Azt hisszük bunkók, közben meg védekeznek. Ezzel küzdenek nap, mint nap, ez formálja tovább a személyiségüket és ezért is sokan közülük mondjuk depressziósak lesznek. Pedig "csak" meg kellene érteni őket. 

Szerintem azzal meg lehet könnyíteni nekik az életüket, hogy teret adunk a személyiségüknek, ahol önmaguk lehetnek bántás és megfelelési kényszer nélkül. Én is tudom, hogy az auti lányomnak van az a pont, amikor jól esik bent lenni a házban, a biztonságos közegben, ahol nem kell megfelelnie. Bizony van, hogy a kertbe se akar kimenni napokig, mert ő éppen lecseng és még a kert is komfortzónán kívül esik. Időről-időre megtelik az idegrendszere és akkor többet szeret otthon lenni. Amikor kiürült, akkor meg kitalálja, hogy éppen hova szeretne menni. Ugyanezt gondolom egy ADHD-s emberről, hogy neki is kellenek ilyen visszavonulós helyek, ahol a maga módján le tudnak csengeni, plusz nekik menni is kell, engedni kell őket menni. Pórázon tartani egy ADHD-s embert a lehető legrosszabb, amit tehetünk. 

Szerintem nagyon kellene az atipikus emberekről tanulni. Ha elkezdtek olvasni ilyen könyveket, lesznek nagy aha élmények. Rá fogtok jönni, hogy jó eséllyel a suliban, munkahelyen vagy akár baráti és párkapcsolatban találkoztatok a spektrumon lévő autistával vagy ADHD-s emberrel.  

Ennek a könyvnek is még csak az elején tartok, de már most úgy érzem tök jó, hogy elolvasom, mert sokat tanulok belőle. Szerintem nagyon kellene tanulni egymást, de ezt már írtam. Sokkal több időt kellene egymás felé fordulva élnünk úgy, hogy közben nem zavar be semmi. Beszélgetni, együtt lenni, internet, filmek és minden egyéb nélkül. Egymásra fókuszálni. A kisgyereked akkor tudod a legjobban megismerni mikor leülsz vele játszani vagy csak figyeled, de nincs zavaró tényező. Akkor látszik meg az igazi személyisége. A felnőttekkel is ugyanez a helyzet, így lehet egymást meglátni. Ha közben szól a tévé, pittyeg a telefon, csöngetnek, akkor elvész a fókusz. 

A legjobb érezni és érteni a másikat és valahol ebben a világban ez mind elveszik. Tudom, mindenkinek rohannia kell, de mit ér az élet, ha nem érted azt, akit igazán, mindennél jobban és örökké szeretni fogsz például? Persze saját példa, de ugyanez igaz a neurotipikuskra is. Őket is érteni kell csak lehet velük kicsit egyszerűbb nekünk szót érteni, bár én még odavagyok az auti és az ADHD-s elméért is. 

Cukrom, cukrom

Már több, mint 1 hónapja benne vagyok a minden napos jógában és nem is áll szándékomba leállni. Most kaptam is a férjembertől egy új, nagy jógaszőnyeget, hogyha már így belendültem. Persze, látszik ez is, meg úgy ez az egész új pálya amire ráálltam. Úgy érzem, hogy a kajálás plusz a jóga meg a többi jövés-menés, kertezés egy optimális egyensúly lehet nekem. Legalábbis most. Eddig úgy gondoltam év végére lehetek legkorábban top formában, most már el tudom képzelni, hogy a nyár végére. 

Most először nem izgulok, mert érzem, hogy talán megfogtam a dolgot. Volt valaki, aki idekommentelte név nélkül természetesen, hogy jaj annyi mindent kipróbáltál és fogytál és mit tudom én, blablabla és miért nem vagy már 12 kiló? Hát például, mert van ez a kellemes IR-em, amit nagyon kellett finomhangolni és sajnos úgy néz ki egész életemben ezzel törődnöm kell. Most például folyamatosan mérek újra vércukrot, reggel és étkezések után 0,30,60,90,120 percnél, hogy lássam milyen görbét produkálok. Szét vagyok szurkálva, de múltkor a fogorvosom mesélte - aki szintén IR-es - hogy 16-ra felugrik a cukra bármiféle édesség után, aztán le is megy neki. A csajszi 50 kiló vasággyal, ki nem néztem volna belőle, de ő is elég szigurúan veszi ezt és ő volt 95 kiló is. El sem hinnétek, ha látnátok. Na ez elültette a fülembe a bogarat, hogy mi van, ha nálam is vannak ilyen kiugró értékek, ezért most egy hetet végig mérek, eszem a szokásos ételeim és nézem a végeredményt. Máris kiderültek érdekes dolgok, lekopogom, de eddig minden étkezés után 1 órával már 7 alatt volt a cukrom és ez tankönyvi. Azt is megfigyeltem, hogyha este nem eszem elég szénhidrátot reggel magasabb a cukrom, ha több szénhidrátot eszem este, reggel alacsonyabb a cukrom. Hm.... 

A kajálásomba továbbra is sok zöldség. Amúgy is nagyon nagy zöldséges vagyok, a gyümölcsöket kevésbé szeretem, abból jóval kevesebbet eszem, de a zöldség jöhet nagy dózisban, én bírom. Most úgy csinálom, hogy turmixba teszek répát, fokhagymát, brokkolit, spenótot, karfiolt, tehát ami itthon van és leturmixolom, de nem pépesre, hanem csak annyira, hogy könnyebb legyen rágni. A másik nagy kedvencem, hogy a répát a hámozóval vékonyra szeletelem, teszek rá chilis-fokhagymás szójaszószt, szezámmagot és nagyon autentikusan pálcikával megeszem. Ebből napi 2-3 adag simán lecsúszik csak úgy.  Ha bármilyen főétkezés van már szinte muszáj mellé nyers zöldséget ennem, mert hozzászokott a szervezetem. 

A böjtöt is nyomom, de nem feszülök rá. Van, hogy 12 órát bírok van, hogy 16-17 órát. Most már csak az alvásomat kellene helyrerázni, bár jelentősen javult az utóbbi időben és ezt a jóga számlájára írom, mert a mindennapi jóga a viszonylag új szokásom, a többit már régebb óta csinálom. Most már simán beájulok este és jó mélyen alszom, nagyon jó érzés, hogy sikerül. Sokkal fittebben ébredek és egyre kevesebb alvással is jól vagyok. Próbálom elérni az optimálisnak mondott 7 órát, hogy azzal kipihentnek érezzem magam.

Az egészségen és a tudáson mindig van mit csiszolni, ezért most ezt a könyvet olvasom. 

000

Még az elején tartok, de állítólag nagyon jó és vannak benne hasznos tanácsok. Engem minden érdekel a témában amúgy, szívesen olvasok ilyeneket. 12 kilós nem leszek, de a 21-es BMI-t céloztam meg és most már nem látom lehetetlennek. Sajnos közeli családtagjaimon látom mire képes a cukorbetegség, ha leszarjuk és én nem akarok eljutni idáig. Amúgy is fogékony vagyok ilyen dolgokra, hogy olvassak utánuk, hogy tanuljak róluk, ezért akit idegesít, hogy állandóan kísérletezem hát az az ő baja. 

A V nyakkivágás rejtélye

Emma Stone bőréért felelős emberekkel szeretném felvenni a kapcsolatot, mert én is ilyen bőrképet szeretnék. Sajnos újabb őrület borította el az agyam, amitől nehezen szabadulok. 

Hogyan lehet ilyen homogén Emma bőre? Persze értem én, hogy mindenféle kezeléseket kap. Azt is, hogy tuti le van sminkelve, le van fújva egyszínűre, de ő a kriptában lakik? Nagyon érdekel, hogy amúgy a sztárok, akik sokszor tengerparton élik az életüket, hogyan csinálják, hogy nincsenek legalább a póló nyomában eltérő színűre lebarnulva? Tudjátok, azon a részen, ami kilátszik a pólóból. Nekem ez  a vonal meglepően erős szokott lenni, ahhoz képest, hogy nem nagyon barnulok. Nagyon utálom is. Már egy naposabb, tavaszi napon összeszedem a V nyakkivágásban a színt és azért várom a következő éve februárját, mert addigra tűnik el teljesen. Az idei szezonnak azzal megyek neki, hogy szeretném én is egy színben tartani magam, de hogy sikerül-e? Csak egyszer nem figyelek és már megvan a baj. Ezért is érdekelne, hogy ők hogyan csinálják? 

Ez egy régi kép róla, itt még nem jöttek rá milyen színek is állnak jól neki, de a bőr és haj barnaság neki sem annyira előnyös, mint a fehér bőr és hozzá a vörös vagy akár a szőke haj. Viszont itt is egyszínű! 

A barátnő azt mondja engedjem el, mert ebben fogok beleőrülni a nyáron a kertészkedés és az építkezés kellős közepén, hogy hogyan ne legyen egy kis színem. Szerinte elkerülhetetlen, de én arra gondoltam valami új ruhatárral és naptejjel felkészülök a csatára. Az a jó, hogy bár vannak problémáim még gyártok hozzájuk csak, hogy legyen min pörögnöm. 

6 éves

A Kicsi 6 éves lett! Nagyon boldogan töltötte a szülinapját. Volt az ovival színházban, az oviban is megünnepelték, aztán mi itthon. Mindent nagy örömmel és lelkesedéssel csinált végig. Gondolhatnánk, hogy melyik gyerek nem, de például ő 2-3 évesen még félt az ünnepektől. Mert az ünnep nem egy tipikus nap és ettől az autik nagyon tudnak félni, mert kiesnek a rutinból. Ünnepkor jövés-menés van, mindenki rá kíváncsi. Régebben elmenekült a szobájába, bezárta magát és bebújt az ágyába. Azóta megtanulta az ünnepeket nagyon is szeretni. Ez egy hosszabb tanulási folyamat volt. Mint ahogy az is, hogy az ovival színházba megy. 2 éve még biztos nem tette volna, ma meg már teljesen úgy vesz egy nem tipikus napot, mint egy neurotipikus gyerek. Neki sok ilyen feladat jut az életben, hogy ami a neurotipikusoknak olyan egyértelműen jön, nála egy tanulási folyamat. 

Az utóbbi időben a beszéde és a kommunikációja is rengeteget fejlődött. Imád dumálni, de sokszor csak magának. Amikor kérdezzük még nem mindig válaszol. Bezzeg, ha para helyzet van. Mondjuk bezárom magam a fürdőszobába. Olyan mondatokat nyom le... szóval neki már minden ott van csak elő kell hívni. Az autiknak - még a kiválóan beszélőknek is - alapvetően nem a beszéd az elsődleges kommunikációs nyelvük. Vizuálisak nagyon, de a beszélő autik megtanulják, hogy ebben a világban a beszéd a fontos és azzal tudnak ők is érvényesülni. 

Fizikailag is változott. Nőtt is és picit erősödött. Még mindig nagyon vékony, de most sikerült magához képest felszednie. Ez azért is jó, mert tudjuk, hogy a testalkat is jelzi a fejlődés lemaradását és most az, hogy erősebb lett azt jelenti, hogy lépett megint egy szintet. Jövőre még nem megy iskolába, neki helyzetéből adódóan jár plusz egy év. Az oviban viszont szoktak készülni az iskolára, abban részt is szokott venni, egyre jobban csinálja a feladatokat, de még válogat és azt csinálja, ami tetszik neki. Külön fejlesztéseket is kap, de részt vesz a neurotipikusokkal közös fejlesztéseken is vagy hívjuk tehetséggondozásnak. Ebben az évben nagyot felfejlődött az óvoda, minden napra jut 1 óra fejlesztés a Kicsinek. Ez nagyon nagy dolog, tudom, hogy máshol nincs így és itt sem volt így, de az idei tanévben remekül beindultak a dolgok. Amúgy a Kicsi az egész óvoda sztárja. Mindenki tudja, hogy auti. Óvónők, dadusok, szülők. Ezért kiemelten kezelik és ezt meg is érdemli. Még a legnagyobb gyerekgyűlölő dadus is odáig van érte. Ő a kezdetektől mellette van és még ő is elérzékenyülve meséli a napi fejlődéseket. Az óvónők annyira szeretik, hogy privátban küldi nekem a képeket és videókat, hogy a Kicsi már megint mit tanult meg és sírva mesélnek róla, ha találkozom velük. A szülők is mindig nagyon drukkolnak neki és boldogan mesélnek nekem dolgokat, hogy a saját gyerekük mit mesélt a Kicsiről. Múltkor megtudtam, hogy pár gyereknek tanított angolt. Azt mesélte az egyik kislány anyukája, hogy a  kislánya mondta otthon, hogy ez a ceruza "red" és az anyuka kérdezte, hogy honnan tudja. Ekkor mesélte el, hogy a Kicsi tanította neki és, hogy a Kicsi tud angolul, lehet tőle kérdezni, mert mindent tud. Tényleg így van, már régóta különbséget tud tenni angol és magyar nyelv között. Kb. 4,5 éves koráig volt az agyában a bábeli zűrzavar, azóta el tudja választani a két nyelvet egymástól. Mind a két nyelven beszél és olvas is. Ha valamit magyarul nem ért meg elsőre angolul is mondjuk neki. Valahogy az angol jobban fekszik az autisták agyának.

Imádom a Kicsit, nagy tanítómesterem. Ő tanított meg igazán arra, hogy a világot mennyire másképpen is le lehet képzeni és az sokszor mennyivel szebb, mint ahogy én csinálom. Arra is, hogy ami nekem evidens, az a másiknak lehet teljesen életidegen. Idén először vett fel jelmezt farsangra. Sokat beszéltünk róla, de nem akarta. Azért csak bevittem három jelmezt magammal az oviba. Amikor meglátta a társait talpig jelmezben, akkor a Kicsi magától mondta, hogy kéri a cica jelmezt. Olyan boldog voltam, majdnem elsírtam magam, de vissza tudtam tartani. Ő érti az érzelmeket, de a sírást még csak a szomorúsággal párosítja, az örömkönnyeket nem érti. Ilyen korban talán a többi gyerek sem érti annyira és vigyázni szoktam, hogy még véletlenül se sírjak előtte akkor amikor boldognak kellene lenni. Tudom, hogy más szülőknek ez tök alap, hogy a gyereke beöltözik farsangkor, de nálunk ez sem alap és igazából miért is kellene, ha ő nem akarja? De végül magától akarta és ez megint egy óriási szociális fejlődés. Másnak lenni, mint ami vagyok, jelmezt felvenni és belehelyezni magam egy cica szerepébe. Óriási fejlődés ez! 

Nagy ajándéka ő az életemnek. Engem például még soha, senki így és ilyen formában nem szeretett, mint ő. Neki különleges eszköztára van a szeretet kinyilvánítására olyan, amit egy neurotipikus, ha akarna sem tudna. Ehhez autinak kell lenni. Az, hogy az autik nem éreznek egy nagyon nagy tévedés, én nem is értem miért terjedt ez el. Kicsinek nagyon mély érzései vannak, ráadásul átlagon felül működik a 6. érzéke. Ő életem legkülönlegesebb része. 

Mester

Égő

Na ki az, akit március 5-én palántázás és vetés közben megkapott a nap? Igen, ez a kripli én vagyok. Az is igaz, hogy nagyon jól esett a napon lenni. Az én bőröm egyben mérőműszer is, mert érzem én mikor süt csak úgy a nap és mikor van UV, de ma erre - lévén, hogy március eleje van - fittyet hánytam, pedig éreztem. Most meg nézem az arcocskámat és hát piros, kicsit ég, az alvó szeplőim fel is ébredtek. Visszanéztem és ma 4-es volt az UV. Ejnye. Az meg az én bőrömmel már közepesen veszélyes. Nyárra már be szoktam edződni, akkor már jobban tolerálom a napsütést, de itt az elején mindig óvatosan kell szoktatnom magam. 

Idéntől pedig komoly gondot akarok fordítani a fizikai fényvédelemre (kalap, napszemüveg, esernyő, hosszabb ruha és kritikus időszakban nem a napra menni) két okból is:

• Nem hiszem, hogy ez az őrületes, kenjük magunkat 50 faktorral télen-nyáron  jogos lenne. Télen nulla, nyáron minél kevesebb, én már ezt mondom, pedig sokat kentem ilyeneket magamra, de nem tudom, változott a véleményem... krém, tele ipari cuccokkal. Lényeg a lényeg, a lehető legkevesebbszer akarok magamra vastag krémréteget felvinni.
  
  
• A másik, hogy újra és tényleg vörös a hajam henna nélkül! Juhééééj! Ma reggel még a férjember is megjegyezte, hogy milyen szép színe van, sötétebb lett és vörösebb de, hogy ilyet festeni nem lehet olyan ez a szín. Olálá! Nem gondoltam volna, hogy ennyit tudok, biztos, hogy jót tett neki, hogy nem szívta semmi. A vörös hajszínt őrözni kell, mert hamar kopik, kábé minden szívja. A nyár az ellensége. Kiszívja a színt az UV, a klór, ezért már lehet ma kalapot kellett volna felvennem és most kicsit aggódom is érte. Sampont is úgy veszek, hogy még véletlenül se legyen benne olyan ami megszívja, mondjuk csalán, citrom akármi. Persze nem értek hozzá teljes mértékben, lehet a tápláló samponban is ott van a szívóerő, de azért például régen használtam egy gyógynövényes sampont, ami tele volt csalánnal meg mit tudom én mivel és jó le is szívta a hajszínem szinte kiszőkített. 

Ahogy elnézem, holnap még jó idő lesz aztán kicsit visszaromlik, még lesz időm a kalapokat beszerezni. Van 1-2 kalapom, de például az egyik olyan, mintha egy olasz maffiózó feleségéé lenne, amúgy nagyon király, de hát azzal csak nem megyek a zöldségeshez. Bár ki tudja, végül is egyszer élünk. 

Március

Nem sok izgalomról tudok beszámolni. Volt egy kis betegség. Felváltva volt itthon a két gyerekem, én is elkaptam, de annyira nem volt vészes, mert ettől még minden nap lenyomtam a reggeli 60 perces jógám. Tegnap be is vadultam. Befűtöttem a termet 40 fokra és csináltam hozzá 40 százalékos páratartalmat is a párásítóval, majd jöhetett a 90 perces Bikram jóga. Ma reggel eléggé oda kellett tennem magam a tegnapi megterhelés után, de végül nem lustultam el. 

Volt két napos síszünete is a sulisomnak. Igaz, hogy 18-20 fok volt mindkét napon, de hát úgy hívták, hogy síszünet. Ebből a két napból csak egyet volt itthon Vé, mert lett egy barátnőm a gyerek osztályából. A gyerekeink nagyon bírják egymást, de mi is már együtt mozgunk. Közös táborozások, satöbbi, na és ez a anyuka barátnőm bevállalta, hogy Vé menjen át hozzájuk a szünetben egy egész napra. Nem nagyon tiltakoztam a dolog ellen. 

Aztán beindult a kert is. Tegnap két órát kertészkedtem. Azt nem gondoltam volna, hogy a Bikram után 5 kilóval nehezebbnek fogom érezni a lapátot, de így volt. Alig bírtam lapátolni a komposztot. A sövény alját pedig kis széken ülve metszettem... Viszont kellene a héten palántázni. Elő és készítettem mindent már csak neki kellene állni. Vannak maradék vetőmagjaim, de idén nyertem a várostól is vetőmagcsomagot (juhéj), ezért idén többféle zöldség lesz, mint általában. 

Aztán rendeltem virágmagot, mert azt találtam ki, hogy a ház előtt vadvirágos "rét" is lesz. Vettem egy mindenféle vadvirág csomagot, egy kimondottan pipacs csomagot és egy kék búzát. Remélem szépen beindul és akkor most már ezzel a réttel meg mindennel együtt egész impozáns lesz a ház előtti rész. A múlt évben a csapadékvíz elvezetés miatt egy csomó fát, bokrot és mindenfélét vágtak ki az utcánkban és olyan csupasz lett az utca ezen része. Én lepaktáltam a csávókkal így nem gyilkolták le a bokraimat és a gömbjuhart, hanem kiszenvedték a földből, aztán visszaültették kicsit arrébb őket. A város amúgy telepített ide-oda új fákat, de hát mire abból lesz valami meggyulladunk. Elénk óriás fát nem lehet ültetni a légvezetékek miatt, ezért nagyon napos, akkor pedig legyen belőle rét. Nagyon várom és most már nem  is lenne kedvem a hidegebb időjáráshoz, remélem már nagy fagyok nem lesznek. 

Filmajánló - A csendes lány

Nem most néztem meg ezt a filmet, hanem úgy 1-1,5 hónapja, de azóta is eszembe jut pedig.... Az egész olyan váratlanul ért. Régen, nagyon régen láttam ilyen alkotást, mert most nem divat ez a fajta történetmesélés. 

Nekem fogalmam sem volt, hogy ezt a filmet ilyen sok Oscar-díjra jelölték, ahogy arról sem, hogy miről szól. Igazából megtetszett a kép, amit láttam róla. Ahogy ment a film nem is értettem miért is nézem, de néztem. Valahogy lassan húzott be. Hozzá kellett szoknom például a tempóhoz, mert már elszoktam a lassú párbeszédektől és a hosszú beállításoktól. Ez az a film, amit értünk a történet közben is és várjuk a fordulatot, a katarzist de csak nem jön el aztán az utolsó pár képkockánál mindent megértünk és átérzünk. Annyira, hogy már fáj. A végénél egészen meg voltam makkanva, hogy mennyire szép és szörnyű a sztori. Mennyire hétköznapi és ezért nehezen lehet csillogó mozivá tenni mégis üt.  Sokat lehet utána gondolkozni azon, hogy mennyire nem egyértelmű például a szeretet. 

Direkt nem raktam ide az előzetest, mert szerintem túl sok mindent elmond. Ehhez a filmhez hangulat kell. Nem egy pörgős naphoz illik, hanem mondjuk egy borúsabb, befelé fordulósabb naphoz. 

Nárcisz

Minden reggel jógával indítom a napot és minden este jógával zárom. Reggel megtolom, akkor vannak a hosszabb, komolyabb kihívások, este csak a bedtime jógát csinálom, amiről már írtam. Ma reggel fel is fűtöttem a termet ezer fokra, hot jóga volt, szakadt is rólam a víz rendesen.

Nagyon érdekes ez a jóga és most próbálok fegyelemmel állni hozzá, napi szokássá tenni. Nyilván betegség esetén nem, de amúgy azt mondtam magamnak legyen fegyelem és csináljam. Most, hogy így ráerősítettem először csak nyögtem, minden fájt. Aztán már eljutottam oda, hogy 1-1 pózban megpihenek, szépen lélegzem, nyúlok, elmélyülök. Viszont pár napja oda is eljutottam, hogy bizonyos pózokban elsírom magam. Ezek általában nem mennek jól, még fájnak is, tipikusan egyensúly kell hozzájuk és/vagy a csípőmet nyitják, ezeknél szoktam nagyokat szenvedni és hozzá a legújabb szokásom az, hogy elsírom magam. A legjobb, hogy nem gondolok semmire, maximum arra, hogy ki tudjam tartani, hogy jól lélegezzek és akkor elsírom magam. Hm... Még, hogy a test nem raktározza a traumákat. Azt se tudom miért sírok, de valamit biztos ilyenkor felszabadítok vagy legalább rátalálok valami blokkra. 

Most amúgy is olyan furcsa az élet. Egyik baj a másik után. Pont két nagyobb gondot letudtam és akkor jön egy sokkal nagyobb, amit varázsütésre úgysem oldok meg. Mondjuk házhoz mentem a pofonért, mert rám kell haragudni ebben az esetben, de nem lehet mindig jól dönteni, főleg nem információ hiányában. Azért nem mondom, hogy nincs jogalapja és nem is kicsinyítem le, tűröm, vezeklek. 

Közben pedig úgy tűnik tényleg eljött a tavasz, ma reggelre kinyílt az első nárciszunk. A nárcisz a remény szimbóluma. Ha remény van, lehetőség is lesz...Namaste! 

Ti jól alszotok?

Amit nagyon szeretnék, ha változna az életemben azaz alvásom. Nem nehéz kitalálni nyilván többet és jobban szeretnék aludni. Most, hogy naplózni kezdtem az alvási szokásaim feltűnt, hogy három dolog miatt nem alszom: 

1. beteg valamelyik gyerek és éjszakázom velük és mellettük,
2. húzom az időt és este próbálom a magamra szánható időt bepótolni, mondjuk hobbizom,
3. szimplán nem tudok elaludni pedig nagyon fáradt vagyok. 

Ebből rögtön kettőnél tudok lépni. Az esti időmet, amikor hobbizom nem akkor csinálom (jó, de akkor mikor?), a másik, hogy ne legyen túl sok olyan, hogy nem bírok aludni. Ezért most lépésről, lépésre változtatok az estéken. 

Azt már kitapasztaltam, ha mozgok, de nem viszem túlzásba, akkor nagyon jól alszom. Ha túlzásba viszem a sportot, akkor hajlamos vagyok arra ébredni, hogy fájnak a lábaim. Nem tudom másnál, hogy van, de nekem a lábaim nagyon érzékenyek. Lehet a sok tánctól, de ez fiatalon is így volt, hogy felébredtem arra, hogy például a vádlim vagy a combhajlítom sajog, feszül. Ilyen most is van és annyira tud fájni, hogy muszáj felkelnem az éjszaka közepén, ilyenkor lenyújtom, nyirokmasszázs technikával megmasszírozom magam, majd iszom egy pohár magnéziumos vizet és várok. Általában fél órával később már vissza is alszom. Most ennek elébe megyek és egy bedtime jógát megcsinálok plusz megiszom a magnéziumot. 

Úgy tűnik ez tényleg hasznos, viszont ezenkívül is jógázom most többet és júúúúj, de fáj. Ez amúgy normális? Minden nap valami mozgásszervi fájdalom? Vagy mert sportoltam, vagy mert nem sportoltam, vagy mert túl sokat ültem, vagy mert elaludtalak magam... 

Visszatérve a jógára. Biztos sokan ismeritek Boho Beautifult vagy már láttátok, mert ismert jógás. Én már csak az ő jógáit csinálom, szinte mindenre is van jógasora, okosan van felépítve, de vigyázni kell a csajjal, mert ő aztán tényleg ki tudja facsarni az embert. Aki még nem jógázott vele annak csak a kezdőt ajánlom. Még akkor is, ha jár jógaórákra vagy más otthoni jógát csinál, mert hozzá be kell erősödni és az ő jógái azok, amik aztán beindítanak olyan folyamatok a testben, amiket nem nagyon lehet előre kiszámítani. Hogy még nyomjam neki az ingyen reklámot, izmosodni is lehet meg fogyni is a jógáival. Már nagyon sok jógát láttam, voltam jóga órán, de eddig nálam ő viszi azt a vonalat, ami mondjuk nekem is bejön, mert mindent is tud.

Meséljetek már, ti is ilyen rossz alvók vagytok? 

Túléltük a favágást avagy kezdődik a kert szezon is

A múlt hétvégén megnyitottuk a kert szezont egy kis favágással. Igazból egy ágat vágtunk le, de ez is több órás hadműveletté nőtte ki magát. Először hívtunk favágókat és ők azt mondták 60 ezerért levágják, 20 ezerért elviszik. Kicsit soknak találtuk, ezért inkább megoldottuk mi. Első nap még csak tépkedtük le róla, amit tudtunk úgy, hogy kötelet dobtunk fel a kisebb ágakra és lerántottuk őket. Mivel ez egy csavart fűz könnyen törik. Aztán vasárnap hárman, a nevelőapám, a férjember és én leoperáltuk a nagy ágat.  

Nekünk nem olyan széles a telkünk és éppen ezért ez a nagy ág elég sok árnyékot adott. Ezen a képen látszik jól, hogy mekkora is volt. A nagy fán azt a jobb oldalra kihajló ágat vágtuk le, mert már veszélyes volt. Több száz kiló a súlya. Minden viharnál izgultunk letörik-e. Most már nem kell izgulni emiatt sem. Így viszont sokkal napfényesebb lesz a kert. A medencének jót fog tenni, de van egy ágyás, amit át kell alakítanom, mert oda árnyéktűrőket ültettem most meg napsütéses lesz az egész.

Elhatároztam, hogy  idén szeretnék  több zöldséget termelni, ehhez is jó lesz a több fény. Nemsokára újból fát vágunk, de azt nem itt, hanem az építkezésnél és nem mi, hanem favágók, mert az már ennél sokkal komolyabb művelet lesz. Találtunk olyat, aki azért olcsóbb, mint a fent említettek, izgi lesz közelről végignézni. Sajnálom a fát amúgy, amit kivágunk, de nagyon rossz helyen van és zavarja az építkezést és a vezetékekre is rálóg. 

Egy újabb blog és az autizmus

Sokan már tudjátok és biztos sokan nem, hogy a Kicsi lányom autista. Már hónapok óta gondolkodtam rajta, hogy kellene kezdeni ezzel valamit és ha mást nem, akkor azt, hogy kiírom magamból, amit tudok. Ehhez is csináltam egy új blogot. :) Az idei évem úgy tűnik a blogolás köré rendezőik, de ígérem több új blogom most egy ideig biztos nem lesz. Tudom, hogy most a tiktok meg a facebook meg az x a menő, de nekem kell hozzá egy olyan platform, ami kényelmes, ahol bőven ki lehet fejteni dolgokat. Aki szeretné olvasni, az itt találja meg: https://helloauti.blogspot.com/

Új blog

Ez a blog marad, írom tovább, de indítottam egy teljesen új blogot, ami másról sem fog szólni, mint az építkezésről. Mert nagy kaland és szeretnék neki és a maradék idegszálaimnak emléket állítani. Itt lehet követni az építkezős blogom: https://kethetkethet.blogspot.com/ 

Az iskolára meg arról, hogy nem is jó a személyiségem

Na! Letudtuk a héten Vé problémáját. Igazából ez az egész osztály problémája volt. Ebben az évben felvettek egy gyereket az osztályba, aki az első naptól kezdve nagyon súlyos dolgokat csinált. Volt itt minden; durván rászállt a srácokra és folyamatosan verte őket, de úgy, hogy már életveszélyes volt, a lányokat és fiúkat molesztálta, a tanároknak visszaugatott, bojkottálta az órát és még sorolhatnám. Már másról sem szólt az iskola csak erről a gyerekről. Anyukát el lehet hozzá képzelni, a pokol egyik démona, aki össze-vissza hazudozik, igénytelen és büdös, apuka ki tudja merre jár. Végül arra  a szintre jutott a dolog, hogy összeállt az osztály, majdnem egy emberként, (csak 3 gyerek szülei maradtak ki) és elértük, hogy kirakják az osztályból. Az egész hadjárat akkor kezdődött, amikor az én lányomhoz hozzányúlt. Addig is hallottam a gyerekről történeteket, de úgy voltam vele majd más szülő megindul. Nem indult bár már volt egy külön szülői is a témáról, ahol anyuka is részt vett. Az viszont nem működött. Ha van valamihez érzékem, az az, hogy fel tudom korbácsolni az idegeket. Ennek például a férjem a megmondhatója. Itthon közöltem, hogyha egy újjal is hozzáér Véhez ott vége lesz a sztorinak. Azt hiszem ezt az ígéretem maximálisan betartottam, mert mikor ez megtörtént, nyilvánosan hadat üzentem. Nem érdekelt ki csatlakozik, ki nem, mert sajnos ebben már van rutinom és tudom vannak szülők, akik inkább hátat fordítanak, akik várják, hogy más oldja meg a problémát, akik nem hisznek a gyereküknek, akik annyira félnek, hogy mások mit fognak szólni, hogy inkább elbújnak. Végül az én lépésem indította meg a lavinát és összeszerveződtek a szülők. Napjaink és hétvégéink mentek el arra, hogy megszervezzük és túléljük ezt az időszakot. Volt aki aktívan részt vett benne és volt, aki kevésbé, de aki nem is volt olyan aktív, azért támogatott minket, aktívabb tagokat. Sokan nehezen bírták lelkileg és erre is kitérek mindjárt. Azt nagyon jó volt látni és megélni, hogy itt ennyire összeálltunk és végtére is egyet gondoltunk. 

A legnagyobb vicc, hogy ez egy fizetős osztály, itt elvileg megszűrik a gyerekeket és, hogy ide már tudni kell angolul. Ez a gyerek meg nem tudott, nem is akart és kiderítettük, hogy bizony az előző suliban is voltak nagy bajok, aminek azért nyomai is vannak.  Az is egy jó kérdés, hogy miért is vették fel, de majd ennek a kérdésnek az ideje is el fog jönni az angolos vezetés felé. Most örülünk, hogy élünk és nem túlzok. A végkövetkeztetésem az, hogy lassan már mindegy, hogy fizetünk-e vagy sem. Nagyon csalódott is vagyok iskola ügyben. Nem elég, hogy az oktatás színvonala egyre rosszabb, de veszélyes hely is lett a suli. Minden évfolyamra jut minimum pár ilyen gyerek, akiknek láthatóan segítség, szakember kellene, de a szülőt nem érdekli. Vé elmondja nekem mi történik, de a Kicsi nem tudom meg tudná-e mondani, hogy bántják a suliban vagyis megtudná csak azt nem tudom, hogy hogyan csapódna le. Elmondaná-e vagy inkább magában tartaná, mert nem tudná mit kezdjen a helyzettel... 

Magamról is megtudtam valami újat ebből a sztoriból. Vagyis lehet nem új csak valahogy én ezt még nem láttam át. Nem vagyok átlagos nő és most ezt nem úgy mondom, hogy én micsoda különleges ember vagyok hanem, hogy inkább ez egy jó nagy hátrány az élet legtöbb területén. Volt olyan apuka, aki azt mondta nekem, az ő felesége megszólalni nem merne, nem úgy, mint én, hogy átvedlek hadvezérbe egy pillanat alatt. Volt anyuka, aki arról érdeklődött, hogy a férjem, hogyan bírja ezt, hogy én önállósítom magam, meg így önállóan és nélküle nekimegyek ilyen sztoriknak (???).  A férjem azt mondta - aki szintén követte az eseményeket rajtam keresztül - hogy azért sem szólt semmit, mert én ebben "lubickoltam". Pfff... ezért mondom, hogy még a legközelebb álló sem ismeri sokszor a másikat. Nekem ez  hadjárat fájt, minden energiám elment, mondjuk már van rutinom benne, beedződtem sok minden miatt de, hogy lubickoltam az túlzás. Az biztos, hogy kerülöm az ilyeneket amíg lehet, de ha már belekezdtem, akkor bele is állok teljesen. Gondolom más fejében is így csapódik le a sztori, hogy én valami harcos amazon vagyok és mindig tegyük hozzá ez nem egy jó tulajdonság a férfiak szemében. 

Most, hogy lecsengett ez a vihar, kirajzolódott előttem egy minta. A nők többsége ebből kimaradt, nem bírta pszichésen. Meg is mondta nekem a már-már barátnőm a szülők közül, hogy ezt ő nem bírná így, mint én. Az is kirajzolódott, hogy most kivételesen az apukák voltak aktívabbak és bevettek maguk közé, de szerintem egyik sem akarna egy ilyen feleséget, mint én. És igen, azt hiszem ez az egyik nagy hibám, amit nem tudom, hogyan lehetne levetkőzni. Nyilván oka van, hogy ilyen lettem, nem kell nagy pszichológusnak lenni, ha azt mondom az apám, amit leművelt az első 7 évemben megalapozta a személyiségem ezen részét. 8 éves voltam amikor megkértem az anyámat, hogy intézze el, hogy soha többé nem lássam az apámat. Annyira nem volt nehéz elintézni, sőt! Sosem szeretett, inkább mindig is utált, már kisbaba koromban is és könnyen lemondott rólam. Az utánam születő féltestvéreim sem jártak jobban.... Apám nekem sosem hiányzott, sosem volt rossz, hogy nincs, sőt mikor láttam más apukákat, akik mondjuk olyan apukásan rászóltak a gyerekre még örültem is, hogy nekem nincs egy ilyen hülye az életemben. Nekem ez az irányítás átadása, hátradőlés nagyon nem megy. A férfi meg nem ilyen nőt keres. Még a nagyon okos, nagyon tanult, vezető beosztású anyukák is sokkal lágyabbak, mint én. Kaptam már meg az  életemben, hogy bár minden stimmelt csak ez az egy dolog nem és ezért inkább nem kellek. Nem is az bánt, hogy ilyen vagyok hanem, hogy ezt rossz tulajdonságnak festik le. Én nem látom annyira rossznak, hogy ilyen vagyok, de a férfiak igen. Úh...hát most mit mondjak? 

Mennyivel másabb ember lehetnék, ha a fogékony időszakomban nem azt látom, hogy a férfi rossz, gonosz, bántalmazó, aki nem szeret semennyire és ezért nem szabad bízni benne? Most nem sajnáltatni akarom magam, de a saját példámból látszik, hogy mennyire fontos, hogy egy szülő, hogy szereti vagy hogy nem szereti a gyerekét. Örökre meghatároz minket. Hát ez van. Arra is most jöttem rá, hogy emiatt, hogy ilyen típus vagyok nehezen élem meg azt is, hogy annyi mindent elérhetnék, ha már legalább ilyen vagyok, de nem fogok, mert benyomta az élet a pause gombot és persze, hogy befeszülök tőle. Oh, hát nehéz velem... 

Igazából jó lenne egy birtok, mindentől távol. Ellenék én ott, mindenféle konfliktus nélkül boldogan és lehet ez kell legyen a cél az életemben.  

Az erő legyen velem

Ez a 2024 eddig egy fos. Vé osztályában nagyon nagy baj van, de ezt majd elmesélem, ha lerendezőik. Reményeink szerint lassan vége. A munka is egy fos. Erősen gondolkozom egy váltáson vagyis nagyon. Egyszerűen semmi sikerélmény, semmi jóérzés nincs a munkában. Már szinte csak kétféle ügyfél létezik; vagy olyan az ügyfél, hogy nem problémázik, de mikor fizetni kell eltűnik és lehet futni a pénz után vagy problémázik és annyit kell változtatni, annyiszor gondolja meg magát, hogy már nem éri meg hiába feláras és utána lehet  futni a pénz után, mert a felár senkinek sem tetszik. Ma megkaptam egy munkámért a pénzem, amit 9 hónappal ezelőtt adtam le! Az mi? Tehát már semmi siker, semmi boldogság nincs benne és a biztonsági faktor is egyre kisebb, mert sosem tudhatom mit fognak kifizetni. Ma már bárkinek van olyan bőr a képén, hogy ilyeneket megcsinál. Ez általános társadalmi gond úgy látom. Ezért gondolkozom, hogy váltanom kell, mert muszáj, ezt nem fogom tudni a végtelenségig fa arccal csinálni csak hát már megint lehet újrakezdeni... de jó. Kitalálni, felépíteni... de jó. Aki nem olvasta a zárt blogot annak csak részinformációt mondok arról, hogy a kislányom miatt nem tudok elmenni fix állásban, mert sokkal több szülői jelenlétet igényel. Ez nem is fog változni vagyis még jó pár évig biztos nem, lehet mire 16 éves lesz már igen, de az még hol van. Addig pedig így kell megoldani az életet. Tehát most nulla esélyét látom, hogy ilyen családi háttérrel bármilyen cég akár home officeba felvegyen. Mert nekem teljes home office kell. Talán, ha programozó lennék, de nem vagyok az és nem is látom magam előtt, hogy az leszek.  

Ezért is kellett kitalálni valamit és meg is lett oldva, de közben pár év alatt akkorát fordult a világ és az emberek hozzáállása a másik emberhez, hogy már nem jó ebben a szakmában dolgozni. Az emberek megbízhatatlanok, az ügyfél már inkább ellenség. Van B és C tervem, de még csak fejben. Ki kellene dolgozni, megnézni működik-e, aztán beindítani, felépíteni és ehhez kellene sok lelkesedés, amire éppen várok, hogy megérkezzen.

Nekem vajon még hányszor kell újrakezdeni az életem? Vagy mindenki ezt csinálja már? Nem akarom azt mondani, hogy jól megszívtam, mert nem. Nekem vannak a legtökéletesebb gyerekeim és egyiket sem bánom, de meg lett nagyon nehezítve az életem munkavállalási része. Dolgozni pedig kell, mert a lóvé kell. Segíteni senki nem segít, az olyanokat mint én magára hagyja a rendszer. Oldjam meg egyszerre, hogy állandóan elérhetőnek kell lennem a gyereknek, hogy maximum 4 órát tölt a gyerekem intézményben,  hogy dolgozom, pénzt keresek, hogy járulékot fizessek magam után meg, hogy a családi élet anyai részét is vigyem. Karrier? Áh, már szarok rá csak valami viszonylag nyugodt életem legyen, ahol ki tudom számítani, hogy a munkámat esetleg kifizetik mondjuk mikor kész és nem 9 hónappal később. 

Szóval újra kellene kezdeni, változtatni kell ez fix. Az erő legyen velem! 

Micsoda vad élet!

Reggelente már kijárok a kertbe csak úgy körülnézni, mert nagyon tavaszodik és be vagyok sózva. Ma reggel is kisétáltam és egy mókus rohant felém, de úgy mintha üdvözölni szeretne, hogy na végre megérkeztem. Mikor kellően közel ért, akkor azért eszébe jutott, hogy én mégis csak egy ember vagyok és megtorpant. Viszont továbbra sem láttam, hogy félne tőlem, ezért a beleegyezésével médiatartalmakat is készítettem róla. A videókon nagyon impozánsan megmutatta magát. Hatalmas, bolyhos farka van, amit tud csóválni és gyorsan tud szaladni, kiválóan mászik fára, mindent tud, amit egy mókusnak kell. Mikor már a fotózásra került a sor, akkor inkább felmászott a fára, mert mindennek van határa. Azért még elneveztem és bár különösebben nem értek a mókusokhoz én azt gondolnám ő egy hím, ezért az Árpád nevet kapta a keresztségben. 

Azt gondolom Árpádot nem utoljára láttam, de nagyon bántam, hogy a lányok nem voltak itthon, mert biztos nagyon örültek volna, hogy már mókusunk is van. Ma tudtam meg, hogy nemrég ez a környék, ahol mi lakunk át lett minősítve és tovább korlátozták a beépítését, mert itt olyan vad élet alakult ki, amit meg kell őrizni. Ez tényleg így van, bár gyakorlatilag az óváros közepén élünk valahogy mégis speciálisan zöld a terület és szép, diverz. Nálunk rengeteg madár van, etetem is őket mióta ideköltöztünk, de kellett két év mire beindult a biznisz. A legnagyobb madarunk egy szürke gém, aki nem enni jön csak méltóságteljesen állni a kertben. Nem  tudom, ez a hobbija. Hatalmas madár, kicsit lassú és megfontolt, nyilván az lett a neve, hogy Tihamér, de nekem már csak Tihi, mert mi haverok vagyunk. Vannak békák és gyíkok is és tavaly telepítettem egy mini tavat, amit a család nagy érdeklődéssel fogadott, majd mikor meglátták csak pocsolyának minősítették. Jaaa, ennyi? Ez azonban nem szegte kedvem, mert tudtam, hogyha minimális víz van egy kertben már az be fog vonzani sokféle új állatot. Igazam is lett, mert lett is egy állandó varangy anyukánk Ursula és később Ursulának lettek kis békái.

Ugyanígy tavaly készítettem egy gyík napozót a kert legnaposabb részére az előkertbe. Talán kicsit nagyképű dolog gyíknapozónak hívni, mert pár nagy követ egymás mellé tettem, de azért kialakítottam egy járatot is benne és így lett egy állandó zöld gyíkunk, ami a gyíkok között elég nagy, kb. 35 centi, vagy akár fél méter is lehet, ezért is könnyű észrevenni vagy azért, mert zöld a teste és kék a feje. Balázs minden nap lelkesen napozott és Vé szobájából rá is lehetett látni. 

Pillangóból is van mindenféle és vettem is egy pillangó házat, de csak nem akarnak beköltözni a bábok. Minden évben máshová pakolom, idén az előkertbe teszem, ott még nem volt, meglátjuk. Jó lenne egy saját pillangó, rengeteg jó névötletem van, mint Ödön vagy Klotild. 

Nagyon szeretem a kertünket, azt ami lett belőle, de már régóta kicsinek érzem. Jó, amikor dolgozni kell benne, akkor meg nagynak, de hobbikertész szemmel mondjuk most ez egy közepes méretű kert, 30 évvel ezelőtt kis kertnek számított volna. Ide kapcsolódik szomszédaink története, amit nem akarok elmesélni, de eléggé meggyötörte őket az élet az elmúlt években és még most is nem túl jó dolgok történnek velük, ezért felmerült az a gondolat, hogy igényt tartanánk a kertjük hátsó felére, mert ők sosem használták. Nekik hatalmas kertjük van, még ha felét le is választanánk, akkor is kétszer akkora kertjük lenne, mint nekünk most. Nem zárkózott el a tulaj a gondolattól, sőt, de azért ez elég képlékeny még, nem élem bele magamat, mert ezer sebből vérzik a helyzetük és most éppen szerintem még ők sem tudják mi lesz. Ha végül összejönne az adás-vétel, akkor lehetne egy akkora konyhakertünk, ahol már jelentős mennyiséget meg lehetne termelni a családnak. Tudnék sok mindent befőzni és még azzal a gondolattal is kacérkodom, hogy lehetne 4-5 csirkénk a tojás miatt. Az egyiket biztos, hogy Blanche-nak hívnám. 

Aki zárt blogot ír

és úgy gondolja az küldenek nekem meghívót? Már annyian írtok zárt blogot, hogy követni sem tudom és nagyon nem vagyok naprakész sajnos, mindig lemaradásban vagyok. Tehát, aki küldene nekem az a pennylanediary@gmail.com-ra küldje és köszönöm! :)

Elfújta a szél

A Kicsit tényleg, vicces is volt, ő is nagyon nevetett meg én is. 

Jó hír, hogy már nem émelygek folyamatosan "csak" néha jön a hasfájás. Viszont már tudok enni, tegnap bepróbálkoztam egy szecsuani csirkével, ami lehet hiba volt és ma azért fáj jobban megint a hasam. Most éppen pörköltöt csinálok, szerintem azzal már nem lesz gondom. A fő szempont a főzésben, hogy elsődlegesen a Kicsi igényeihez igazítom. Ő pehely súlya ellenére nagyon jól eszik, igényli is a meleg ételt, akár többször egy nap. Vé...hát ő fényevő, részéről mindegy mit nem eszik meg. Mi meg mindent megeszünk. 

A Kicsi nagyon sok mindenben hasonlít a dédnagyapámra. Az egyik az, hogyha zsírba áztatott cukrot eszik egész nap, akkor is olyan vékony marad, hogy leesik róla bármelyik nadrág (ezért mindet be kell vennem). A másik, hogyha nekiállok főzni, kiköltözik hozzám a konyhába. Hoz valami játékot, kiül a konyhaasztalhoz és kivárja míg elkészül az étel. A dédnagyapám is pont ilyen volt, ott üldögélt míg a 14 éves énem összeütött valamit. Egyik legkedvesebb emlékeim közé tartozik, hogy én ott főzök, csicsergek a konyhában, a dédnagypapám meg üldögél, hallgat engem, mesél is valamit. Fűűű, de jó volt! Nem is tudtam mekkora szerencsém volt, hogy minden nap ott volt velem.   

Mikor a Kicsi minden nap kiül hozzám a konyhába az asztalhoz, lóbálja a kis lábait a széken, ott magyaráz, néha odajön rápillantani mit is főzök...fűűű, de jó ez is! Olyan de javum van és hát ez az élet. Mert erre fogok emlékezni, hogy milyen jó volt, hogy mindig ott volt velem a konyhában és közben beszélgettünk. Egyre jobban azt gondolom, hogy nekünk a dédszüleim élete lenne a legjobb. Ez alatt azt értem, hogy az a családi dinamika és, hogy minél többet kint lenni, távol az internet bugyraitól, akár állatokat tartani vagy eladásra termeszteni dolgokat. (Stipistop gyógynövény!) A Kicsinek nagyon jó tenne, meg neki akár egy jövőféle is lehetne, mert látom benne ezt az irányt, gondoskodó, ügyes, kis pontos, és mondjuk nem is veszi körül ezer őrült az irodában. Vé-nek meg csak azért, mert szerintem mindenkinek jobb lenne, még az olyan versenyistállóba járónak is mint ő. 

Erről jut eszembe lesz szülői, előre félek. 2,5-3 óra? Ki tudja... mert ebben a versenyistállóban olyan szülők vannak, akik csak a gyerek karrierjével vannak már most elfoglalva (alsó tagozat, második osztály). Mindent nagyon részletesen és pontosan tudni akarnak, mindenről információt, adatot, satöbbi. Mindegyik gyerek ezer felé van szakadva. Angol tagozatosak, ezért 4-5-ig bent vannak, ha nem, akkor megy a gyerek verseny sportolni, zenélni, különórára. Jézusom. Leírni is fárasztó. Nálunk Vé táncolni jár, zenélni most nem akart és nem is bántam, mert szerintem pont elég a heti két táncóra a meglévő terhei mellé. Azt szeretném, ha járna még majd festeni vagy valami képzőművészeti dologra, mert az tényleg neki lett kitalálva, de abban sem hajtja senki. Van olyan gyerek az osztályban, aki este 9-re ér haza az edzésekről és szokott sírni a másnap reggeli tesiórán. Az idegrendszere gondolom szét van hajtva. Nálunk ugye kényszer volt, hogy ebbe az osztályba raktuk át, másrészről Vé-nek olyan agya van, hogy kell is neki ez a terhelés, de például tavaly év végén tudtam meg a napközis tanártól, hogy Vé vagy két hónapon át szomorú és fáradt volt délutánonként. Erről senki nem szólt nekünk és mikor hoztuk haza, akkor már tök boldogan csicsergett. Rá is kérdeztem és azt mondta nem tudja, nem emlékszik rá, szerinte csak fáradt volt. El tudom hinni és néha féltem is őt ettől a taposómalomtól, meg ettől az attitűdtől is amit lát, hogy minden gyereket ezerrel nyomatnak. 

Szóval én egyre jobban azt gondolom nem ez a versenyistálló, nem ez az elvárásokkal teli élet a jövő, hanem tényleg valami lassabb, ahol közelebb vagyunk a természethez, ahol vannak még olyan kapcsolatok, hogy valaki kiül a konyhába miközben főzök. Nekem is sokkal jobbak az idegeim, ha ki tudok menni.