Ízek, imák, szerelmek terápia

Nagyon semmi sem történik azonkívül, hogy próbálok magamban lelket verni. Mindezt tudatosan, már-már erőltetve, mert különben feküdni szeretnék egy takaró alatt egész nap és azt meg nem lehet már csak a munka és a gyerekek miatt sem. Ezt most nem csak úgy mondom, hanem tényleg érzem, hogy elfogytam az évek alatt és most egy olyan szakaszban van az életem, ami nehezebb. Voltak krízisek, akkor örültem, hogy élek és most jött el a vezeklés. Meg is voltam lepődve, hogy milyen keményen átvészelem, arcom nem rándul, logikus és racionális vagyok, nagyon felnőttes, de azért csak ott motoszkált bennem, hogy egyszer ez lehet be fog ütni. Most talán ez történik és nem egyik napról a másikra történik, hanem bekúszott a bőröm alá és mérgez. Ezért összeállítottam fejben egy napi bakancslistát, ami lehet semmit sem ér, de talán mégis annyit, hogy legyen ritmusa a napnak, hátha egyszer még kilátásokkal ébredek: 

• Minden nap kell ennem legalább egyszer egy rendes, zöldségekkel teli, tápanyagdús ételt és mellette odafigyelek, hogy elég fehérje legyen az egész napomban. Ehhez főznöm is kell, amihez nulla kedvem van. Enni is nulla kedvem van, nemhogy főzni. 
• Minden nap kizavarom magam a levegőre, a fényre, hogy töltődjek. 
• Minden nap mozgok valamit. Vagy kicsit sétálok vagy edzek. Tegnap edzettem a kondiban. Ehhez is nulla kedvem volt, de tényleg nulla és a gyomrom sem jó még mindig, de leedzettem. Nem éreztem azt, hogy hirtelen micsoda kedvem lett, de legalább az alvásom sokkal jobb lett éjszakára.
• Minden nap beszélgetek valakivel, ez most főleg Serbi barátnőm, aki csomó hülyeséget beszél és ezért legalább nevetek. 

Mint látjátok ez a lista ilyen semmi, ennek kellene lennie az alapnak, de nekem most nagyon nehéz megmozdulni és még ezt is végig csinálni. Viszont nagyon jól megy az, hogy ülök és nézek a semmibe vagy fekszem csukott szemmel és nem gondolok már semmire. Most nem szeretek ám magammal lenni és itt vagyok, hogy mostantól e z  l e s z  a z  é l e t e m? Mert akkor én megfulladok és mi fog engem kihúzni ebből? Talán a gyerekek érzik, mert ők még érzésekkel fordulnak az emberek felé, de amúgy most tökre értem, hogy lehet úgy évekig csendben szenvedni, hogy senki, még a veled egy fedél alatt élők sem veszik észre, hogy baj van és még akkor sem, ha panaszkodsz. Aztán van olyan, aki öngyilkos is lesz és akkor rácsodálkozik mindenki, hogy de hát hogy, semmi baja nem volt úgy tudtuk. Én nem akarok öngyilkos lenni, de most nagyon látom ennek a mechanizmusát és azt is, hogy nem szívvel és érzésekkel élünk egymás felé már. Nem érezzük egymást. A Kicsi most, hogy itthon van,  - amúgy teljesen jól van csak pöttyös szegény - sokszor kéri, hogy bújak hozzá vagy csak beül az ölembe, ölelget és puszilgat engem. Amúgy is bújós gyerek, de most triplán csinálja ezt. Vé is a megszokottnál többet puszilgat, ők érzik, pedig előttük takargatom és velük ugyan olyan vagyok.

Hogy ebből mit akartam kihozni? Nem tudom... nem tudom, hogyan fogok majd kijutni innen, gondolom szép lassan csak-csak erőre kapok csak találok valamit vagyis nagyon remélem, mert ha innentől kezdve ebben kell élni 30-40 évet hát nem tudom... az pokoli lenne. Valaki mondta nekem, hogy szerinte a spirituális ébredés első fokán állok most, a depressziós szakaszban vagyok, ami normális és innentől kezdve elindulok egy másik úton és majd egyszer elérek oda, hogy úgy fogok erre az időszakra visszagondolni, hogy ez kellett ahhoz, hogy jobb életem legyen. Mint Julia Roberts az Ízek, imák, szerelmekbe. Meglátjuk. Mostantól én is bekapcsolom jobban a hatodik érzékem és próbálok ráérezni mások lelkére, mert néha akár egy idegen is nagyot tud dobni az életkedven vagy tud olyat mondani, amitől tényleg egy új úton indulunk el. Ez a spirituális ébredés dolog szöget ütött a fejemben, mert azóta gondolkozom azon, hogy tényleg máshogy kell lennie csak még nem tudom, hogy fog megtörténni. Lassan vagy egyszer csak kamikaze módjára. 

Kertész lelkem ébredezik

Mondjuk, hogy jól vagyunk, mert ahhoz képest, ami volt, jól vagyunk. A Kicsi továbbra is itthon, mert hát, hogy-hogy nem most jött ki rajta a lepkehimlő... Én azt hittem elkapta csak nem jöttek ki a pöttyök. Most kiderült az más lehetett, mert most nagyon tele van a jellegzetes kiütésekkel és az arcán lévő pillangó szerű nagy folttal. Ilyenkor már nem fertőz, de az oviból például hazaküldik, akkor is, ha orvosi igazolásom van róla, hogy közösségbe mehet. Szuper...

Az én gyomrom továbbra sem az igazi, de már tízzel jobb, mint volt. Használom az IR programban megszerzett tudást, illetve Dr Schwab Richárd tanácsait is megfogadom és aztán meglátjuk (a doktorra érdemes ráguglizni annak, akit érdekel a gyógyulás étkezéssel témakör).
Valami szívós kis vírus költözött belém, de legyőzöm. Ma például ez volt az ebédünk: 

A Kicsi két tányérral úgy betolt, mint a szél és ez jó mutatója annak, hogy ehető. A képen látható zöldségeket 1 óra alatt sütőben összesütöm sóval, pici olíva olajjal és fokhagymaporral, majd az utolsó 5 percben teszek rá pirospaprikát, hogy ne keseredjen meg. Én a fűszereket és a sót is bőven használom, nyersen is megkóstolom, hogy biztos elég íze legyen. Ehhez pedig csinálók szószt, ezt a vegán tejfölt nyomatom és ebbe is teszek sót, egy közepes gerezd fokhagymát is belenyomok esetleg egy kis citromot. Egyre jobban tolerálja a gyomrom és a szervezetem a vegán étkezést, de én sosem leszek teljesen vegán ezt már megtanultam. A legnagyobb gondom mindig az a fránya fehérje és, hogy ne kellejen állandóan komplettálni. Viszont így működik nálam, hogy egyre több a zöld nap és egyre kevesebb a hús, a színhússal amúgy sem birkózik meg a gyomrom egy ideje, kis belsőség az jöhet. Lehet majd idővel ez is visszaáll, de most ügyeskednem kell a fehérjével. 

Nagyon hiányzik amúgy a mozgás, a szabadság, hogy ki tudjak menni, mert most sokat voltam bent és ez nem tesz jót nekem. Már tervezgetem a konyhakertet és lassan a mini fóliáimat is be lehetne vetni. Nem tudom mennyi kapacitásom lesz az építkezés és a munka mellett, de jó lenne egyre több zöldséget megtermelni csak hát ahhoz idő és fizikai erő kell, no meg föld. Mondjuk azt már kitanultam, hogy legalább magunknak meg tudom termelni a friss zöldségeket és a gyümölcsön is dolgozom. Azt nem tudom meséltem-e, de a várostól "nyertem" egy almafát. Lehetett gyümölcsfára pályázni, bekerültem a nyertesek közé és végül az almát választottam. Nagyon örültem neki, végre egy értelmes dolog. Ugyanígy nyertük a madáretetőt is. Több ilyen kezdeményezés, zöld program kellene és többet kellene a földdel foglalkozni. Egyrészt jót tenne az agyamnak, a testemnek, másrészt már az egyik legnagyobb érték szerintem a friss, bio étel. A legjobb egészségmegőrző és prevenció a minél tisztább étkezés. 

Van egy ismerősöm, akinek már birtoka van és azt mesélte, hogy bármennyit termel mindent megvesznek tőle és nem is kellenek hetek, pár nap alatt bármit el tud adni. Neki vannak állatai is és mellette zöldség kosarakat árul, fermentál, befőz, krémeket csinál szóval tényleg erről szól az egész élete, de ahogy elnéztem tök boldog és azt hiszem ezzel az élettel én is boldog lennék csak hát a földművelés és állattartás nehéz műfaj egy nőnek egyedül. Ettől még lehet megugrom egyszer.  

Hosszú lesz a gyógyulás

Még mind itthon vagyunk, de már mind jobb színben festünk, főleg a többiek, én kevésbé. Mert közben én is elkaptam a kórt. Nekem csak 38,4 volt a maximum lázam, a család többi tagjának bőven 39 fok fölött is volt, de ahogy lenni szokott cserébe a gyomrom bánta, de annyira, hogy az eddigi nem létező étvágyam még rosszabb lett. Sajnos semmit sem kívánok és ha bármit is eszem utána émelygek. Rájöttem, hogy még a kettővel ezelőtti vírusnál vesztettem el az érdeklődésem az ételek iránt. Nem tudom pontosan mennyit fogytam pont ettől a vírustól, mert nem szoktam magam sűrűn mérni, de a legutolsó mérlegre állásom óta -6 kilónál tartok. Ez mondjuk úgy 2 hónap alatt ugrott le. Most annyira kritikus a helyzet, hogy tartok egy FODMAP időszakot. Aki nem ismeri, annak mondom, hogy ez egy emésztést helyreállító diéta. Már ma reggel ennek megfelelően reggeliztem. Persze nem volt étvágyam, de egy ovis adagot letuszkoltam magamba. Míg ettem jól esett, evés után meg jött egy kritikus 3 perc, hogy akkor lent marad-e vagy sem. Végül sikerült lent tartani és szépen el is múlt az émelygés. Ebédre egy almát sikerült megennem és ittam hozzá kávét, a húsleves pedig halkan gyöngyözik még a konyhában, majd ez lesz a vacsoránk. 

 Mivel semmi erőm, nagy terveim nincsenek erre a hónapra csak annyi, hogy erősödjek. Mert most a napjaim arról szólnak, hogy egyik helyről a másikra fekszem. Persze közben kicsit mosok, pakolgatok, főzögetek, de ezek tényleg kitöltik az egész napom, mert egy teregetést nem tudok pihenés nélkül végigvinni. Az, hogy mikor fogok sportolni? Hát nem is tudom... most a napi sport, hogy kilátogatok a kertbe, elsétálok a végéig és vissza. Kicsit üldögélek a napon és bejövök. Ettől is teljesen elfáradok. Jövőhétig el kell jutnom oda, hogy legalább az oviba meg a suliba el tudjam vinni a lányokat. Jól le lettem harcolva mi? 

Köszönöm mindenkinek, aki írt, keresett vagy csak gondolt rám. Tényleg elég kritikus volt és most újraépítem magam. 

Ebből kavarodjunk ki

Hajnali kettő van és most lenne talán alkalmam kicsit pihenni, de nem tudok elaludni, mert folyamatosan cigifüst szagot érzek, amitől már megőrülök, ezért gondoltam elfoglalom magam egy kis blogírással, mert már fáj a kezem a kötögetéstől ugyanis mostanáig azzal próbáltam a gondolataimat terelni. Bár még így is mérföldekkel kellemesebb ez az éjszaka az elmúlt napokéhoz képest. 

Múlthét péntek óta elég durva állapotok vannak itthon. Kezdődött azzal, hogy Vé-t haza kellett hoznom a suliból, mert nem érezte jól magát. Vé még egész jól bírta, mert az osztálya nagy része már előbb elesett.. Még aznap este fel is kúszott a láza és ezzel meg is kezdődött az általános lebetegedés, mert rajtam kívül mindenkit elkapott a kór és igazából engem is, mert a nátha visszatért a köhögésem, ami még decemberről megmaradt pedig visszaerősödött. Vé- nek először "csak" 38.2 volt a láza, szépen meg is izzadt, de aztán következett két olyan nap, amikor már 39 fok fölé is ment és hiába adtam 3 óránként a lázcsillapítókat váltogatva semmit sem segített. Mellette még nagyon fájt a feje, szédült, rémületesen elesett volt majd elkezdett hányni. Hányás közben tartanom kellett őt, mert különben összeesett volna. Közben a Kicsi is becsatlakozott közvetlenül anyukámékkal és már a férjem is érezte, hogy kerülgeti a vírus. A Kicsit nagyon féltettem, ő tényleg nagyon kicsi, nagyon-nagyon vékony alkat, nem nagyon van rajta felesleges. Végül volt itt minden, 39,5 fokos lázak, hányás, hasfájás, lázálom, a láztól való alvajárás, félrebeszélés, őrületes fejfájások és még mindig nem keveredtünk ki belőle. Én teljesen elvesztettem az időérzékem, de nem is érdekelt különösebben, hogy megállás nélkül mászkáltam egyik betegtől a másikig csak azon voltam, hogy én bírja szuflával. Gyógyszereztem, teát főztem, hűtőfürdőt csináltam, hányást takarítottam, mostam, festőtlenítettem, próbáltam mindenki belediktálni valami ételt és folyadékot és ez ment végtelenítve. 

A Kicsi ugyan nem hányt, de nem is evett, gyakorlatilag 2,5 napot végig sírt és nyöszörgött a fájdalomtól. Neki a rehidratálót is adtam rögtön, mert láttam, hogy muszáj különben kiszáradás lesz a vége. A férjemnek is el kellett mennem beszerezni egy másik fájdalomcsillapítót, mert annyira fájt a feje, hogy gyakorlatilag rémisztő volt ránézni, hogy vágja magát görcsbe a fájdalomtól. A gyerekorvosunk is járt nálunk, azt mondja most sok helyen tombol ez a vírus vagy vírusok, mert itt már lehet több minden találkozott össze. Én nem tudom... 

Fáradt vagyok, mert ágyban nem igazán aludtam. Mindig valakinek az ágynál kuporodtam le, de 20 perceknél többet nem tudtam aludni, mert mennem kellett ápolni. Borzalmas volt az egész és most is azt látom, hogy ebből még jövőhéten sem lesz sok mindent, mert például Vé péntek óta pizsamában van és az egész napot ágyban tölti. Róla azt kell tudni, hogy még lázasan is rengeteg dolga van, jön-megy, tele van ötlettel, de most nem. Csak fekszik, sokat bújik hozzám és kétségbe esik, ha nem talál. Tegnap elmentem zuhanyozni, akkor sem talált, valamiért nem nézett be a fürdőbe és ott sírt keservesen az előszoba közepén utánam. Őt pszichésen is megviselte ez az egész. Ebben a tanévben 1 napot hiányzott még csak a suliból és nem  fogok kardomba dőlni, hogyha a jövőhetet is itthon tölti, mert vissza kell erősödnie mind fizikailag, min lelkileg. A Kicsi is harmat gyenge, ő is csak fekszik, de legalább már eszik és sokkal jobb kedve van.

Eddig is gyanakodtam a covidra, de ha találok még itthon tesztet holnap megcsinálom, mert ez a füst szag ugye covid tünet vagy poszt covid én már nem is tudom csak azt, hogy az én idegrendszerem megviselte a covid ezzel az íz és szaglás felborulással. Az egy dolog, hogy nem éreztem sokáig szagokat, az sem zavar, hogy  most már átfordult és túlérzek sok mindent, az is egy dolog, hogy mondjuk nem bírom megenni a céklát vagy a kígyóuborkát, mert felfordul tőlük a gyomrom, pedig azelőtt imádtam őket, de az, hogy a hústól kezdek megundorodni az nem jó. Szerencsére a halakkal még jóban vagyok, de valamelyik nap a gulyáslevesből halásztam ki a húst, mert egyszerűen hányingerem lett tőle és alapvetően ezért már nagyon kevést húst eszek. 

Ez a covid, akármennyire is leszelídült - legalábbis most ezt mondják - azért rendesen megkeseríti az életünket, mert ha még át is vészeljük még mindig ott ez a nyomorult poszt-covid, amiből nekem jutott. Bár az idegsebész a családból múltkor azt magyarázta, hogy volt Dániában megtanulni, hogy kell visszahozni az ízlelést, szaglást és, hogy ha akarom megműt. Valami olyasmit magyarázott, hogy akkor megnyitja a gerincvelőm vagy valamit ott matat és onnan nyúl fel valahova vagy nem is tudom, de én rögtön mondtam neki, hogy ne élje bele magát, nem lesz ilyen műtét rajtam bármennyire is kecsegtető, hogy a gerincvelőmben akar turkálni. 

Na most megpróbálok aludni, hátha a fantom szaglásom lenyugszik....

Az új ház - Felkészül a tavasz

Akik nem olvasták a zárt blogot azoknak mondom, hogy vettünk egy romhalmaz házat egy - szerintem -  nagyon jó környéken. Van tó meg természetvédelmi terület is, rengeteg szabadidős programot lehet csinálni ott pár perc alatt.

Idén elkezdődik az építkezés. Azt el sem mesélem hány terven vagyunk túl, hogy milyen királyul hágja át mindenki a szabályokat, ezért mi már nem tudunk úgy építkezni, ahogy akartunk, mert most már komolyan veszik a szabályáthágókat, ezért nekünk kellett módosítani... Ezért is kellettek újabb és újabb tervek mire véglegesíteni tudtuk. Mivel maga a telek kicsi, két szintes lesz a ház. Teljesen egyszerű tereket képzeltünk el, semmi flik-flak, meg ferde és kőríves falak, nem szeretném a leendő lakberendezőt - azaz magamat - megszívatni. Amihez ragaszkodtam azok az ablakok, hogy a lehető legtöbb és legnagyobb legyen, ami még nem megy annyira az energia rovására. Jártam is ki folyamatosan figyelni a fényeket. Rengeteget fantáziálok házakról, hát ide jutottam. 

A kert kicsi, de meseszép lesz, legalábbis a fejemben így él a terv. Viszont mivel csak ki kell sétálni a házból és ott van a hatalmas, gyönyörű természet, ezért nem is feltétlen indokolt a nagy kert, illetve ezen a környéken mindenkinek ekkora telke van, mert régen üdülőövezet volt. Akinek mégis nagyobb a telke az volt olyan szerencsés, hogy kettő telket is meg tudott venni egymás mellett. Most már az csoda, hogy volt mit megvenni nekünk, mert kifejezetten kicsi és drága környék, ahol lassan forognak az ingatlanok, de ahogy a pénznyelőben is van : " Ki kell használnod egy embertársad nyomorát!" alapon óriási mázlink volt, meg én le is hiénáztam. Pedig elsőre mindenki elvetette, de ahogy lenni szokott én rárugóztam és végül büszkén álltam a szemétdomb tetején. Tavaly már le lett bontva az alapig. Idén az alap el lesz tüntetve és tetőig fel lesz húzva a ház. Ez a terv és ennek így kellene lennie, mert nem akarjuk, hogy ázzon akár egy telet is. Az, hogy mikor lesz beköltözhető...hát fogalmam sincs. 

Még sosem építkeztem, de majd most megtudom mennyire kemény és néha fogom is a fejem, hogy már megint mibe vágtunk bele. Itt "lent", ahol mi lakunk majdnem pesti élet van, mindenki bevonul a kis házikójába, semmi élet. A közvetlen szomszédasszonnyal szoktam bandázni, de ennyi. Viszont ott "fent" olyan közösségi élet van, hogy csuhajja. Az egész utca összecsődült, hogy megnézze ki vette meg ezt a romhalmazt. Féltek, hogy nem oda illő, de megnyugodtak mikor kiderült, hogy ez nem így van és azóta már mindenkit ismerünk az utcából. Ott szinte csak célforgalom van, ezért az ott lakók figyelnek is, hogy ki jár-kel arra és ez az építkezésre nézve nagyon hasznos. Eddig mindenki segítőkész is volt, adtak jó tanácsokat és várják ők is mikor készül el a házikó, mert az utcában már mindenkinek csoda kis ingatlanja van. 

Most még azt gondolom ki lesz adva majd a ház, szeretnék belőle egy kis ékszerdobozt csinálni, ahova családosok és párocskák visszavonulhatnak pihenni, de persze alig várom, hogy mi is felköltözzünk egy kicsit, hogy belakjuk, megnézzük milyen ott lenni. Nekem annyira tetszik, hogy akár szívesen át is költöznék oda, de azért erősen az is él a fejembe, hogy ebből visszahozok pénzt és aztán lehet haladok tovább ezen az úton bár... sosem mernék már semmi kijelenteni. Most még annak nagyon drukkolok, hogy idén legyen tető a házon. Persze fejben már leforgattam és megvágtam imázsfilmeket a házról meg már a nevét is kitaláltam, de ezt még titokban tartom, mert várjuk ki a végét. 

Színes január

Bár a január kopár és színtelen - vagyis hajlamos vagyok én is ezt gondolni - az élet megszínezi. Ma is  szép és színes napom volt. Például végre megjöttek a fonalaim, amit majd a hőmérséklet takaróhoz fogok használni (annyira béna az e tükörfordítás, hogy hőmérséklet takaró,de mindegy). Végül úgy döntöttem nem akarom a legkommerszebb fonalból megcsinálni, hanem igazi, pihe-puha, naturál fonalat akarok és ehhez rendelnem kellett. Ilyenkor nagy hasznát veszem a színhelyes monitoraimnak és abban reménykedtem, hogy a termékfotók is színhelyesek. Szerencsére nagy csalódást egyik sem okozott. Akinek van szeme hozzá, annak mondom, hogy úgy próbáltam összeválogatni a színeket, hogy mindegyikben ott legyen egy aranyos-sárgás csillogás. Akinek nincs szeme hozzá az se keseredjen el (kedves férfiak). 

100%-ban alpaka fonal és ezért annyira csodálatosan pihe-puha, finom és gyönyörű, hogy teljesen bele vagyok szerelmesedve. Már megcsináltam a hőmérséklet beosztást is és azt gondoltam, hogy tunéziai horgolással fogok nekimenni, de ezzel nem fárasztok most senkit, majd megmutatom néha, hogy áll a takaró. Azért elnézve a fonalakat, sokkal boldogabb lennék, ha valami kézműves foglalkozásom lenne vagy tarthatnék alpakát is. Vagyis most ezt gondolom, mert továbbra is bele vagyok fáradva az ügyfelekbe és az emberekbe, de most hagyjuk is a melót. 

Mióta volt az IR program, valahogy sokkal könnyebb színanyagokkal teli tányérokat összeraknom és rájöttem télen sem nehéz idényzöldségekkel nyomulni. Szerintem ezt azelőtt is meg tudtam volna csinálni csak ilyen mélyen nem foglalkoztam vele. Most meg már rutinná nőtte ki magát. A férjem tudna arról mesélni, hogy velem már olyan bevásárolni, hogy ott kell hagyni a zöldség és gyümölcs részénél és 30 perccel később már szinte végzek is ott. A férjem szokott bevásárolni minden mást én meg a zöldség részlegen korzózom, mondjuk a zöldség kipakoló csávók már kezdenek megismerni és múltkor már az egyik segített csomagolni, hogy azt mondja jobban haladjak. Ezen a tányéron - bár nem látszik annyira talán - rengeteg zöldség van és természetesen kimchit is raktam a zöldségekhez. Nagy rajongója lettem a fodros kelnek is, de amúgy az is mennyire gyönyörű zöldség nem és például egy ilyen összepárolt salátában rengeteg fodros kel elfér. 

Aztán at elmúlt napokban tényleg jó hideg volt, de azért a természet emlékeztet rá, hogy az egész karácsonyi időszak a kelleténél már megint melegebb volt. Például itt vannak ezek a csodaszép, sárga színű ibolyák, amik biztos nem a mínusz hét fokban virágoztak ki. 

Ma pedig megint ilyen elképzelhetetlenül szép volt az ég. Most csak ilyen izéke fotót tudtam lőni gyorsan, mert egyrészt nem volt kedvem elővenni a kamerát, másrészt így télen, mikor nincsenek levelek a szomszédok kuplerája eléggé látszik, ezért csak a lényegre közelítettem rá. Ezért is lenne jó a sok hó, mert nem látnám a szomszédaim tróger portáit. 

Filmajánló - A hó társadalma

Fogok írni filmekről, sorozatokról amikről szerintem érdemes szólni. Mostanában lényegesen kevesebb olyan film és sorozat készül, ami hatással van rám, ami feszegeti a határaim, ami boldogsággal, reménnyel vagy éppen émelygéssel és félelemmel tölt el. A történetmesélés elég gyenge korszakát éli, ezért elképzelhető, hogy inkább régebbi filmeket fogok ajánlani, de majd kiderül. Nem akarok spoilerezni, mert azt utálom a legjobban mikor lelövik az összes fontos részt egy trailerben vagy cikkben, ezért a lehető legkevesebb információval próbálok filmet ajánlani.

Most éppen egy új filmmel nyitnék. Ezt a történetet már többször megfilmesítették, készült belőle játékfilm film és dokumentumfilm is. Én most a legújabb verzióról fogok írni, A hó társadalmáról. Megtörtént eseményeken alapul és ahogy lenni szokott az élet írja a legjobb és legelviselhetetlenebb forgatókönyveket. 

Nagyon szűken elmesélve a történetet, a film arról szól, hogy az Andokban lezuhan egy repülő, ami tele van utasokkal. Olyan utasokkal, akik ismerik és szeretik egymást. Egy csapat, egy baráti kör, egy család és ez még inkább emel a drámán, hogy nem idegenek ülnek egymás mellett, hanem barátok, családtagok. A filmben az egyik legnehezebb megélés az, hogy az elviselhetetlenség határát súrolja, folyamatosan erkölcsi dilemmák elé állít mely állandó gondolkodásra késztet és bizony nekem meg kellett állítanom többször is, hogy kicsit fellélegezzek, pedig ismerem a történetet, láttam is már másik feldolgozásban, de most újra sokkolt. Tehát ez nem, hogy egy nem könnyű film, hanem nagyon sok tud lenni. 

Tavaly volt egy igencsak furcsa munkám. Temetést kellett megvágnom. Ráadásul egy olyan temetést, ahol ismertem a fiatal, életerős halottat, akinek gyerekei is vannak. Egy tragikus és értelmetlen halál áldozatáról kellett vágnom. Nem volt könnyű vagy mondhatnám nagyon nehéz volt, sosem csináltam még ilyet és nem is nagyon akarok már, mert megviselt. Ez volt az első olyan munkám, amit szinte végig sírva vágtam és napokig nem tudtam utána aludni. El tudom képzelni, hogy A hó társadalma egész stábja érzelmileg megjárta a mélységeket. Gondoltam a rendezőre és a vágóra is nyilván, akiknek végtelenszer kellett végignéznie az egészt, hogy aztán összeálljon belőle ez a film. 

Visszatérve magára a filmre, olyan kérdéseket feszeget bennünk, hogy mi mit tennénk meg az életben maradásért? Vajon, hol húzódnak az egyéni határaink? Egyáltalán el tudjuk-e képzelni, hogy hol lennének a határaink? Tudjuk-e magunkról, hogy mire lennénk képesek azért, hogy éltben maradjunk? Szerintem nem. Innen a kényelmes, fűtött és biztonságos szobából képtelenség elképzelni, hogy mi lenne ha... Mi lenne, ha egy olyan helyzetbe kerülnénk, ahol kijönne a személyiségünknek egy olyan része, amivel mi már nemigazán találkozunk, mert nem kell nap, mint nap a valódi életben maradásért küzdeni. Szerencsére mi nem ismerjük az állandó éhezést, nélkülözést, félelmet, stb. és nagyon remélem ez így is marad. Talán egy háborúban, éhezésben edződött ember jobban el tudja képzelni mit tenne a túlélésért, mint mondjuk én. Ez a film viszont teljesen belehelyez minket elméletben egy nehéz helyzetbe. Elkezdünk együtt érezni, mozogni a szereplőkkel és ez az, amit már nagyon kevés film tud. 

Napok óta megviselten gondolok erre a filmre. A halottakra és azok családjaira, a túlélőkre, hogy egy ilyen után, hogy lehet tovább élni? Van-e  egy ilyen megélés után még őszinte boldogság vagy beleőrül az ember? 

Betettem ide a trailert, ezt meg lehet nézni, nem vesz el a filmből, ha megnézitek. A kommenet szekcióban lehet majd kibeszélni a filmet, ezért aki nem látta az csak óvatosan olvassa majd a kommenteket. 

A kedvenc évszakom továbbra is a tél

Vége a téli szünetnek és ma újra kezdődött az ovi, a suli és a munka. Volt egy kis sírás is...mondjuk én sírtam, már megint ez a mókuskerék...

Reggel mikor kiléptünk az ajtón rögtön jobb kedvem lett, mert megcsapott végre a hideg. Azóta folyamatosan nézem az időjárást, amit 3 óránként átírnak, de talán a szerda lesz az én napom, hajnalra azt mondják -6. Akkor nálunk a kert végében lesz -8 is én meg kicsit kimegyek és kiállok, hogy érezzem a csontig hatoló hideget csak, mert szeretem. Hát ilyen is van. 

Ezenkívül, hogy kiállok a hidegbe fázni nincsenek nagyobb terveim a hétre. Rögtön van egy jó nagy munkám, amivel két hétig biztos eljátszom, meg még vannak tavalyról megmaradt kisebb projektek, ezeket jó lenne letudni. Amúgy meg selejtezek és takarítok gőzerővel. Azt mondja nekem tegnap a férjember, hogy " Olyan, mintha valami osztrák apartmanban lennék akkora a rend és a tisztaság... nem merek már elővenni semmit, nehogy kupit csináljak." Tény, hogy kicsit beledűltem és amikor régi gyerekfogkefével pucoltam az ablakok közötti résekből a koszt, akkor már hozzám sem mert szólni a férjember. Szerintem félt, hogy a takarítódémon - aki megszállt - majd megharapja. Amúgy jól esik, hogy feltűnik neki, hogy a szokásosnál jobban kipattintom a házat, de még nem az igazi. Legalábbis van egy mércém és ott még nem tartok. A tavalyi, második féléves hajtásban sok minden elveszett, de az én idegrendszerem lássuk be ezt nem bírja. A nagy lendületben rendeltem is egy ilyen takarító kefe készletet vagy mit. Hát lehet semmit nem fog érni, de ha mégis az nagyon jó lesz. A férjem arcára leszek kíváncsi, hogy vajon feltűnik neki, hogy ez egy új cucc vagy sem? 

Amúgy meg én szeretem a januárt csak ne legyen langymeleg. Hideget és havat ide. A január azért jó, mert ilyenkor nincs semmi. Nem kell készülődni, vendégeket várni, ide rohanni, oda rohanni a sok szabadtéri program miatt. Vissza lehet vonulni olvasni, pihenni, feltöltődni. A január pont azt adja amit olyan sokat keresnek, a maga ürességével a nyugalmat. Milyen költői lettem a végére, megyek is és lepucolok még egy ablakot. 

Hőmérséklet takaró

Ismertetik a hőmérséklet takarót? 

Hőmérsékleti tartományokhoz hozzárendelünk egy-egy fonal színt és az év minden napján kötünk vagy horgolunk egy sort attól függően hány fok van. Idén én is kedvet kaptam hozzá és már be is szereztem volna hozzá a fonalakat, ha a helyi textilüzletek nem lennének zárva leltározás miatt. Ezért még várnom kell pár napot, hogy a boltban össze tudjam válogatni a takaróhoz való színeket. Nagyon fontos, hogy olyan fonalakat használjak fel, amik egész évben beszerezhetőek, mert nem tudhatom előre, miből mennyi kell, ezért csak 1-1 gombolyaggal indulok. 

                                                                                    000

Mikor majd meglesznek a fonalak az éve első pár napját egyben kell megkötnöm vagy horgolnom, de utána próbálom majd magam tartani a napi egy sorhoz. Még azt nem tudom, hogy mekkora takarót is akarok, de azt hiszem a fok szempontjából a mi városunk nappali átlaghőmérsékletét veszem majd alapul. A naptárban vezetni fogom, hogy melyik nap hány fok volt és pipálgatom, hogy mit horgoltam meg csak, hogy ne zavarodjak bele. 

A színskálát egyéni ízlés szerint lehet összetenni. Én ebből a színpalettából fogok kiindulni, aztán majd a boltban összerakom a végleges sort. Arra is gondoltam, hogy a hónapokat egy fehér fonallal el lehetne választani, de ezen még gondolkozom. 

Szerintem ez egy nagyon jó kis éves projekt. Akinek van kedve csatlakozhat hozzám. 

Szeretett, de nem túl nagy magánkönyvtáram

Van egy nagyon jó facebook csoport, az a neve, hogy The Librarianologist. Ebben a csoportban az emberek, a világ minden tájáról megmutathatják milyen és mekkora házi könyvtáruk van. Amíg nem voltam tagja a csoportnak azt gondoltam mennyi könyvem van, mióta tagja vagyok tudom, hogy alig van könyvem, mert sokaknak óriási magánkönyvtáruk van. El is gondolkoztam, hogy akkor most velem mi van? Mennyi könyvet kell még tárolnom? Nekem belátható időn belül nem lesz úgy helyem, hogy egy komplett magánkönyvtárat csináljak és amúgy szükség van-e rá? 

Az egyik anyuka mesélte az oviból, hogy meghaltak a nagyszülei, akik millió és egy könyvet hagytak itt maguk után és ezekkel csak a gond van, mert nem lehet tőlük megválni olyan könnyen. Mert régiek és senkinek sem kellenek, de nincs szíve könyveket kidobni. Minden módon próbál tőlük megválni, de ezek a régi, kissé dohos könyvek már nem kellenek senkinek. Egyszer pedig minden könyv régi, kissé dohos lesz és a legtöbbjük nem kerül gyűjtők polcára. 

Ezért merengek azon, hogy a nagy 2024-es, szellősebbé teszem a házat projekt kapcsán megválok könyvektől. Már egyszer sikerült, akkor azoktól váltam meg, amikről tudtam, hogy az életben soha többé nem veszem a kezembe őket, viszont ugyanakkor elhatároztam, hogy csak olyan könyvet veszek meg, amit hajlandó lennék többször is elolvasni és értékesnek tartok. Ez elég jól is működött, csakhogy most nem tudom, hogy váljak így meg tőlük? Mert hiába nézem át újra és újra a polcokat, nemigen találok olyat, amire azt mondanám, hogy szívesen megválnék tőle, hogy nem olvasnám el még egyszer vagy legalább ne lapoznám fel és olvasnék bele, keresnék egy idéztet. 

Úgy tűnik, kiderült rögtön itt a cucctalanítás elején, hogy vannak érzelmileg nehéz kategóriák nálam. Miért ilyen nehéz megválni pár könyvtől? 

Új év, új dolgok

Kimchi - Nagyon régóta tervezem, hogy én is csinálok kimchit itthonra, hogy állandóan legyen. Számtalan videót megnéztem a témában és kiderült, ahány ház, annyi kimchi, de azért van egy kvázi alaprecept. Ezek alapján összeraktam az első kimchimet és azt kell mondjam, hogy őrületesen jó és soha többé nem akarok kimchi nélkül élni. Amibe csak lehet pakolom bele a kimchit, de van, hogy csak önmagában, "nasiként" eszem belőle. Ilyen még nálam a fermentált zöldség is, ezért most már két konyhai hobbim van, a fermentálás és a kimchi. 

Hűtött basmati rizs kimchivel dúsított végtelen sok idényzöldséggel és egy kis tőkehal.  

Kötés - Tudtam eddig is kötni vagyis haha és sicc! Azt hittem kötni is tudok nem csak horgolni, de amikor tavaly év végén előkotortam a pár meglévő kötőtűmet és nekiláttam, azonnal kiderült, hogy jó nagyot gondoltam én magamról, mert az  túlzás, hogy tudok. Meglepő volt, hogy a szemeket tök simán felszedtem, de ami onnantól jött az nem volt túl biztató. Meglátásom szerint sokkal nehezebb kötni, mint horgolni és azt hiszem, ezért is győzött anno a horgolás. Viszont nagyon tetszenek a kötött dolgok, sokkal szebb mintákat lehet csinálni velük, mint a horgolással (szerintem) és tudom, hogy az ipari kötőgép megköti a pulóvert, de én is akarok olyan ügyes lenni, mint az ipari kötőgép. Így történt, hogy a kezdeti bénázás után teljesen rákaptam a kötésre, hetek óta, minden nap kötök. Viszont még sok-sok sálat kell megkötnöm, mindenféle módon, hogy egyszer beleinvesztáljak egy pulóverbe. Nagyon drágák már a kézimunkás hobbik, ezért jól meg kell gondolni mennyit költök rá. Persze ezerféle fonalat tudnék venni, de próbálom magamat kordában tartani és most inkább azon vagyok, hogy a kezdeti lendület jó része maradjon meg és ne veszítsem el a motivációm. Ha megmarad a tempó és a motiváció, akkor majd megjutalmazom magam új fonalakkal. 

Flylady - Elkezdtem az egész életemet újra berendszerezni, mert ez tűnik a legtarthatóbb módszernek. Annyi mindennel kell zsonglőrködni, hogy ez nekem most megnyugtató. Így legalább amikor a konyhát takarítom, akkor nem azon agyalok, hogy a fürdőt, a gyerekszobákat, stb kellene rendbe rakni, mert tudom, hogy annak is megvan a megszabott napja. Ezt a módszert használom az élet többi részére. Nem csak azt osztom be melyik nap hol takarítok, mikor mosok, hanem azt is, hogy mikor sportolok és mennyi időt, mert amúgy hajlamos vagyok elhúzni az időt, meg össze-vissza lemenni ugrálni és ezzel megy az idő. Szóval mindent is berendszerezek, pipálgatom a napi listákat és nem koncentrálok csak az adott napra. 

Offline élet / csend - Van egy falióránk a konyhában, ami ketyeg. Gyerekkoromban is volt ketyegő falióránk, sőt inga óránk is volt barométerrel és ezeket én mindig is szerettem, mert megnyugtattak. Mostanában, ha kötök, akkor lekapcsolok mindent és kötés közben hallgatom a falióra ketyegését. Ilyenkor teljesen lelassul a világ olyan, mintha visszarepülnék az időben, amikor még nem volt internet, meg AI, meg a sok virtuális személyiség. Elhatároztam, hogy sokkal több időt fogok offline tölteni és amit online töltök azt csak hasznosan töltöm. Elolvasom a blogokat, megírom a blogom, receptvideókat nézek vagy kötést tanulok, megrendelem, amit akarok, de ennyi. Sokszor túl sok információt gyűjtök be, amikre semmi szükségem. 

Már jó ideje be van állítva, hogy este 8-tól a telefonom elnémul és csak a közeli családtagjaim érnek el telefonon, mindenki másnak várnia kell. Ez a funkció nagyon sokat adott az életemhez, mert nyugalmasak lettek az esték. Bele sem gondolok miért nem csipog a telefonom csak nem csipog és jól el is felejtem. Sokkal többet akarok mostantól csendben lenni, mert ez az, ami nagyon hiányzik nekem az életből a nagy csendek. Ugyanide sorolom, hogy minél több valós dolgot szeretnék csinálni. Sajnos úgy érzem már sokszor nem tudunk semminek sem örülni vagy ha igen megy a pózerkedés vele. Őszinte öröm, amihez nem kellenek nézők, őszinte tevékenységek, ami nincs megörökítve 8 kamerával és 30 telefonnal, ez kell nekem. Tudatosan kell már csinálni, mert könnyű elcsábulni és visszasüllyedni a virtuális világba. Amúgy ki lehet próbálni mire gondolok. Csináltam olyat, hogy lekapcsoltam az áramot és azt mondtam a lányoknak, hogy áramszünet van. Ilyenkor viszonylag gyors tempóban változik meg az életünk és találunk vissza egy nyugodtabb élethez. Nyugodtan beszélgetünk, játszunk, olvasunk, valahogy lelassul az idő. Próbáljátok ki. Mikor már túlpörög mindenki idegrendszere, akkor egy hirtelen jött áramszünet ajándék is lehet. Valami ilyen lékört szeretnék nagyrészt itthon. 

Meséljetek nektek van újévi tervetek, új szokásaitok? Tényleg érdekel. Szerintem az újévi fogadalmak sokszor azért is jók, mert igazából személyiségfejlesztőek. Senki sem azt fogadja meg, hogy rosszabb lesz, hanem azt, hogy jobb akar lenni. Jó, hát nem mindig jön össze, de a próbálkozás is az élet része.