7/16/2024

Ima

Mi most olyan generációk vagyunk, akiknek ki kell találni, hogy hogyan egyensúlyozzon a digitális és a való világ között mint ember, társ, gyerek, szülő, nagyszülő. Már eleve félelmetes számomra, hogy mindenkinek van digitális személyisége, ami sokszor nem találkozik a valódi személyiséggel. 

Nekem rettenetesen el van fáradva az idegrendszerem, mert valahogy úgy érzem kiszámíthatatlan mennyiségű információ pörög felém minden nap és rájöttem én ettől szorongok. Szorongok pedig tudom, hogy a nagy része kamu, színház. Szorongok, hogy én nem tudok lekvárt befőzni és közben két phd-t megcsinálni miközben türelemmel és okosan nevelem a gyerekeim és minden második hónapban valami szép nyaraláson vagyok a tökéletes párkapcsolatommal,  majd minden héten valami csúcs helyen a barátnőimmel. Közben csinos vagyok, vicces, szexi, pajkos, a huszonéves fiúk is megnézek és nagyon fontos, hogy nem öregszem semmit, mert azt már végképp nem lehet. Ezek minden egyes nap jönnek velem szembe és ágyazzák meg a tudatalattimba a szorongásos folyamatokat. Miért nem vagyok elég jó és mitől leszek elég jó. Mit kell hozzá még megvennem, megcsinálnom, elérnem. Ennyi baromságot, de nem? 

Viszont tele az internet számomra tök jó, érdekes és akár feltöltő dolgokkal, de már a nagy katyvaszban alig találok rájuk, ezért egyre jobban térek vissza a könyvek világába, ahol senki tökéletes életét vagy kommentjét nem látom. Nagyon jól hangzik tudom, de elég nehéz lejönni erről a felpörgött világról és "lelassulni". Egy ideje próbálok komolyan meditálni, de nagyon nehéz. Ülni vagy feküdni kell, ellazulni, lélegezni és lehetőleg nem gondolni semmire és ez nehezebben megy, mint mondjuk felpörögve rikácsolni. Miért? Nem is tudom, hogy lehet-e szabadulni ebből a felpörgött világból, de próbálkozom. A meditálás amúgy tényleg csoda jó dolog tud lenni és azért is csinálom, mert kíváncsi vagyok rá, hogy évek távlatában tényleg tud-e hatással lenni rám. Tényleg tud-e változtatni valamit rajtam? Megmondom őszintén sokszor küzdelem 20-30 percet találni a napban amikor békén tud hagyni mindenki és el tudok csendesedni. Ez is valahol nonszensz és megmutatja, hogy a mostani rendszer rossz. Próbálkozom a transzcendentális meditációval is, aminek a nagyon-nagyon rövid lényege annyi, hogy van egy mantra, amit ismételni kell. Vagy az oktató ad egy személyes mantrát vagy választunk egyet magunknak, vagy használunk valami olyan klasszikust, mint az "om". 

Úgy gondolom, hogy ma az ima nagyon hiányzik az életünkből és, hogy régen, amikor még az emberek ilyen-olyan vallások miatt naponta akár többször imádkoztak, akkor olyan mentális folyamatok indultak meg amire az embernek szüksége van akkor is, ha nem vallásos. Én ebben már egyre jobban hiszek és úgy sejtem, hogy egy mantrázós meditáció hasonló hatást tud kiváltani, mint az ima. 

Amit még észrevettem, hogy nagyon nehezen hallatjuk már meg a másikat. Egymás szavába vágunk, mindenki el akarja mondani a saját történetét, verzióját, élményeit és nehezen veszi észre, hogy a másik akart igazából neki valamit mondani. Már nem nézünk egymás szemébe, vagy legalábbis nem hosszan, nem megy már nekünk. Figyeljétek meg, hogy mikor valaki beszél hozzátok hányszor kalandozik el a szemetek, a gondolataitok, hányszor akartok közbevágni, hányszor nem is figyeltek csak annyit mondtok "júj", "aha". Nem tudunk egy dologra koncentrálni, mert már mindig több dologra akarunk koncentrálni. Kicsit mindenki ADHD-s.


Az a tapasztalatom, hogy olyan 3-6 nap kell az első fázishoz, lejönni egy másik tudatállapotba. Ez a detoxikáció első és meglepően fájdalmas stációja. Komoly erőfeszítés kell ahhoz, hogy mondjuk 6 napig ne nézzünk, hallgassunk híreket, olvassunk felesleges cikkeket vagy nyissuk meg a közösségi médiát. 6 napig "csendben lenni" meg tényleg egy kihívás, hogy mondjuk nem értelmetlen, félelmetes, túl sok ingerrel ellátott sorozatokat darálunk, hanem olvasunk. Ott a könyv, vannak benne lapok azon szavak. 2 oldalt bírunk már csak olvasni és kidőlünk, mert "fáradtak vagyunk". Igazából nem tudunk már koncentrálni az írott szóra és az agyunk előbb elfárad benne, mint a sorozatokban. 

Sokáig lehetne sorolni, még én sem jöttem rá, hogyan kell megtalálni a harmóniát. Majd talán a meditáció megnyit új kapukat. Nem tudom csak azt, hogy jó lenne kevesebbet szorongani.

Hogy bírjátok?

Gondolhatják, hogy a skót-viking génállományom mennyire bírja ezt az időjárást... Mondjuk jobban, mint tavaly, amikor 10 kilóval több voltam, de azért annyira nem jól, hogy ne kívánjam a nyárnak a végét. El is kezdtem azon gondolkozni, hogy még milyen fákat és cserjéket fogok főként a ház köré ültetni ősszel.

A ház egyik oldalán dús és nagy mogyoróbokor adja a hűvöset. A mogyoró azért is szimpatikus számomra, mert nem baj, ha közel van a házhoz, nem fogja kiverni az ablakot, ha törik, lombullató és könnyen lehet ritkítani. Ezért mogyoró bokrokat biztos fogok ültetni. 

A ház előtt murvát szórt le az önkormányzat egy kis részen. Én kértem, hogy ne tegyék, mert nincs rá szükségünk, nekünk jó a föld is, de aztán csak leszórták. Ahol hagytak ágyást meg föld területet azt beültettem, de ősszel még a ház elé is próbálok ültetni plusz fát. Valahogy odaszuszakolok legalább még egy gömbszivart, ami esernyős árnyékot ad majd. Az utcafront sajnos a meglévő növényállomány mellett is forró, az előkertünk is elég forró, a hátsókertben viszont helyenként 15  fokkal is hűvösebb van, mint mondjuk az előkertben. Ezért az előkertet is teleültetem mindennel. Igazából csak a medence területén fogok hagyni napsütést és nyárra minimum félárnyékot csinálok már mindenhova, mert megváltoztak a dolgok. Egy cikkben olvastam, hogy egy kertész azt mondja, hogy régen rendje és módja szerint a veteményes tűző napon volt. Ma már legalább 7 méterenként kell ültetni egy kisebb lombkoronájú fát különben szétégeti a veteményt. Én is ezt tapasztalom, de nem csak a veteményessel. Még a rózsáim is elégtek, pedig a rózsa bírja a napfényt és a meleget. Számomra elszomorító és kétségbeejtő, hogy itt tartunk... 

Ti, hogy vagytok? Hogy bírjátok? Tervezetek valami intézkedést, hogy jövőre könnyebb legyen? 

Hátsó kertünk egy őszi napon. Azóta sövény már legalább egy méterrel magasabb. A babérmeggy, nagy, húsos levelei jól hűtenek. 

7/06/2024

ULWILA

Tudom, hogy elkezdtem egy autista blogot is, de azt mutatja az élet, hogy nehezen írok két platformra, ezért úgy tűnik inkább mégis itt számolok be róla. Ez a bejegyzés hosszú lesz, ezért elöljáróban leírom miről lesz szó, hogy akit nem érdekel, az tudjon lapozni. Írok a fejlesztésről, amit a Kicsi kapott vagyis nem kapott és írok egy zeneterápiás fejlesztési módszerről, amit nemrég fedeztem fel és ajánlom tipikus gyerekeknek is, illetve az idősebb korosztálynak. Gondolok itt az Alzheimeres nagymamára

Az év végén beszéltem a Kicsinek az egyik fejlesztőjével, akit az óvoda biztosított. Ez már önmagában egy óriási haladás, hogy egyikük vette a fáradtságot és tájékoztatott. A beszélgetés során két dolog rögtön kiderült számomra: 

  1. Az egyik, hogy a fejlesztő azt mondta, hogy nem sokat haladt a Kicsivel, mert ez "meghaladta a képességeit". Mármint a fejlesztő képességeit haladta meg az integráló óvodában az autista gyerekem és nem fordítva. Bár elő van írva törvényileg, hogy egy autista gyereknek hány óra fejlesztést kell megkapnia az intézményben, ennek vagy a töredéke teljesül vagy leginkább semmi. Mi idén még szerencsések voltunk, mert jártunk a Kicsivel TSMT tornára, az oviban pedig volt általános fejlesztő és általános logopédus. Mivel a Kicsi még nem kapta meg az SNI státuszt, addig nem jár neki az auti specifikus fejlesztő hiába van gyermek pszichiáteri diagnózisunk, ráadásul kettő is (magán,+Vadaskert). Februárban adtuk be az SNI-hez  a papírokat, a mai napig nem történt semmi, de erre is készítettek fel minket. Ha meglesz az SNI státusz, akkor pedig "lehívnak" neki a "rendszerből" auti specifikus fejlesztőt és itt félek attól, hogy nem lesz abban a rendszerben senki, aki kijárna az oviba. Ezért örültem első körben, hogy általános gyógypedagógus foglalkozott vele, mert legalább volt valaki és azt hittem ez a valaki próbálkozik, de mint kiderült nem próbálkozott. Megmondom őszintén én ezt nem teljesen értem. A gyógypedagógus feladata, hogy megtalálja a gyerekhez vezető utat legyen az tipikus vagy atipikus. Azért, mert nem tanult róla csak egy kicsit, még szerintem utána kellene néznie, de lehet én tévedek. Viszonyítási alapként mondom, hogy a Bárczin van autizmus specifikus képzés úgy 10-11 éve, ami nem sok. Így azok, akik régebben végeztek, akár hozzátanulhatnának, de a legtöbben nem tanulnak hozzá. Nekem kicsit fura ez, mert az orvos is felkészül a műtétre, ha nem rutinról van szó. Még a műtét előtt hozzá is tanulnak és valahogy így képzelném el a gyógypedagógiát is, hogy felkészülök az óráimra, ha más nem az internet segítségével. Más foglalkozást tartok egy tipikus fejlődésű gyereknek, mást egy atipikusnak. Olyan, mint a táplálkozás, akkor jó, ha személyre van szabva. Tapasztalatom szerint ez nincs így, egy sémára van a tanítás és az vagy bejön vagy nem. Ha nem, akkor nem keresnek más utakat. Egy autista gyereket - az autizmus spektrumon való elhelyezkedésétől függően - részben lehet úgy fejleszteni, mint egy tipikus fejlődésű gyereket, de csak részben. A többi rész az autizmus megértése lenne és ott nagyon fontos tényező, hogy nekünk kell belépni az autista nézőpontba és nem neki kell kilépnie onnan. Nem akarom én bántani a gyógypedagógusokat, de ez az egyik oka, hogy nekiálltam tanulni. Sajnos nem látok rá reális esélyt, hogy sokan fognak ehhez érteni, mert megterhelő és tényleg nagyon egyénre kell szabni, így nem lesz majd minden sarkon egy fejlesztőház mondjuk Tb alapon. A fejlesztés, integrálás pedig nagyon fontos egy atipikus gyerek esetében. 

    (Megint csak viszonyítási alapként mondom, hogy nagyon sok szülő kénytelen elengedni a fejlesztéseket. Ez azért van, mert nincsenek szakemberek az intézményekben, a magán szakemberek pedig olyan áron dolgoznak, hogy egy GYOD-on (gyermek otthon gondozási díj) lévő szülő nem tudja kigazdálkodni a heti többszöri fejlesztést. Még ha nincs is GYOD-on a szülő és van egy 8 órás állása, akkor is nagyon jól kell keresnie ahhoz, hogy ki tudja fizetni a fejlesztéseket. Arányaiban mondom, hogy heti 5-7 óra lenne az ideális fejlesztés, súlyosabb esetekben a napi 5-6 óra. Erre vannak EGYMI óvodák és iskolák, de erről még nem tudok nyilatkozni, hogy milyenek. Amit eddig hallottam róluk felemás. Van jó is, rossz is. Nem is minden gyereket vesznek fel EGYMI-be, kevés a hely, sok a gyerek és nagyon különbözőek is. Egy átlagos intelligenciájú autista egészen más eset, mint egy szellemi fogyatékos mély autista és erre egyáltalán nincs felkészülve a rendszer. Az EGYMI-ben is nagy a szakemberhiány. Tehát, ha zsebből akarjuk kifizetni a heti 5 fejlesztést, akkor úgy kell számolnunk, hogy egy átlag fejlesztő 12-15 ezer forint / óra áron dolgozik, de van aki ennél is többet kér és akkor ezt, ha felszorozzuk, már látjuk, hogy gyakorlatilag a legtöbbeknek képtelenség kifizetni.)

  2. A másik amit mondott a fejlesztő, hogy több esetben mikor meglátta őt a Kicsi, akkor odarohant és ment vele a fejlesztő szobába pedig nem is az ő órája volt. Kiderült, mint menedékre tekintet a gyógypedagógusra, mert tudta, hogy a fejlesztőszoba csendes, nyugis. Ilyenkor beültette őt a gyógypedagógus valami játékkal és a Kicsi csendben játszott míg más gyerek kapta a fejlesztést. Majd mikor kipihente magát a Kicsi idegrendszere, visszatért önállóan a csoportba. Az óvónők erről egy árva szót nem szóltak nekem és én eddig abban a hitben éltem, hogy a gyerek heti 5 napban, napi 4,5 órában bírja már a neurotipikius óvodát. Elnézést, az integráló óvodát. Nagyon büszke vagyok a gyerekemre, mert 6 évesen, a zűrzavarban, egyedül megtalálta azt a módot, amivel ebédig az oviban tud maradni. Nem minden nap alkalmazta ezt a módszert, de az elmondások szerint akár heti többször is igénybe vette a fejlesztő szoba nyugalmát. Ezt kellett volna nekem mondani, mert tudtam volna segíteni és jövőre az új csoportban, az új óvónőt már fel fogom készíteni, hogy vagy vigyék ki a csoportszobából, ha látják, hogy befeszül vagy adják rá a zajszűrő fülest, mert ha kell bevisszük minden nap. Mivel senki nem mond semmit, így segíteni sem tudok és ez megint egy nagy hiányossága a mai pedagógiának, hogy nem szólnak, elhallgatnak, a hátunk mögött morognak és nem is akarnak hozzá érteni. Azt meséltem, hogy lehet el tudnám intézni, hogy auti specifikus továbbképzést kapjanak óvónők ingyen? Ez egy 2 napos képzés lenne, online. Felmérték az oviban hány óvónőt érdekelne és szám szerint 1 jelentkezett, akinek szintén van egy atipikus gyereke. Hát erről ennyit. 
Ennyi felvezető után pedig jöjjön egy terápiás módszer. Nekem a zeneterápia nagyon tetszik. Szerintem senkinek nem kell ma már bebizonyítani, hogy a zene gyógyít, a zenének hatalma van. Kerestem is zeneterapeutát, de nem igazán találtam. Ez a Ringató meg egyéb hát jó-jó, de nem elégséges, illetve a klasszikus zeneterápiát nem látom célravezetőnek az esetünkbe. Ide megint kell egy kis csavar. Olyat mondtak nekem az oviban, hogy van az Izéke, ő zongoratanár és vigyem el hozzá a Kicsit, mert azt ők is hallják, hogy olyan hangja van, hogy csuda. Ez a kösz a semmit kategória, mert ide el kell jutni, de legalább mondtak valamit. Már egy ideje gondolkozom rajta, hogy  hogyan legyen zeneterápia. Végül is tudok zongorázni, tudok gitározni és elvégeztem egy magánének szakot, de hát itt akkor is valami speciálisról lenne szó, nem arról, hogy beskálázatom a gyereket meg Puccini áriákat énekelünk. Aztán szembe jött velem a ULWILA módszer, amit szoktak színes kottának is hívni. Elsősorban középsúlyos értelmi fogyatékosoknak fejlesztették ki, de aztán látták, hogy bizony ez sok más gyereknek is hasznára válhat, például autistáknak vagy akár neurotipikusoknak. Lehet alkalmazni például zongorán, de van egy ütős hangszer, amit tubafonnak hívnak és az tök jó, mert az könnyebb és fejleszti a kéz-szem koordinációt is. Olyasmi, mint a xilofon csak ezek tökéletesre vannak hangolva, így a gyerek nem egy hamis hangzást tanul meg. 


A lényege, hogy a kottaolvasást színekkel váltják fel, így a gyereknek a színeket kell csak felismernie és egyszerűbb dalokat el is tud játszani. Ez óriási motiváció és sikerélmény. Lehet venni C-C-ig lévő hangokat, de később félhangokkal is fel lehet turbózni. Van egy gyógypedagógus, aki ehhez gyártat hangszert és kottái is vannak. Akit érdekel, nála lehet érdeklődni és rendelni. Facebook csoportot is létrehozott. 


Arra számítok, hogy ezzel sokkal nagyobb fejlődéseket és sikerélményeket lehet elérni, mert itt maga a gyerek tanul meg zenélni. Bárki, aki valaha megtanult hangszeren akár csak 1 dalt lejátszani az tudja miről beszélek. Most ezt a módszert is tanulmányozom és szépen bevezetem majd a Kicsinél. Még nem kapta meg, mert a hónapban lesz a névnapja és akkor fogja megkapni. Nagy reményeim vannak azzal kapcsolatban, hogy nagyon tetszeni fog neki, mert ő jó hallással, talán abszolút hallással is rendelkezik. Ezt nekem zenészek mondták már többször, amikor meghallották énekelni, vissza énekelni valamit. Nyilván én is hallom, csak nem akartam vele sosem hencegni, hogy na ez a gyerek egyik szuper képessége, de hát mindenki felkapja rá a fejét, még a laikus is. Ezt mindenképpen ki kell használni. Ha rákapna a zenélésre az éneklésen túl, amit amúgy napi szinten űz, akkor talán egy idő után átválthatnánk zongorára és meglátjuk az agya mennyire lesz befogadó majd egy rendes kottával. Most lelkesen állok hozzá, mert végre látok valami utat, hogy elinduljunk a zenei vonalon és ha már olyan szintre fejlesztettem, akkor mehet Izékéhez zongora órára, mert nem lesz neki idegen a helyzet. 

Most már van némi rálátásom a fejlesztő eszközökre. Vigyázni kell, mert mindenre is rámondják, hogy fejlesztő eszköz. Végül is egy bot is lehet az, sőt még mindig jobb, mint a villogó, műanyag izék, de mindennek nem szabad bedőlni. Ez egy olyan fejlesztő eszköz, ami a hallást, a kéz-szem koordinációt, a motivációt, a tanulást és az önbizalmat is fejleszti. Sikerélményt ad, boldogságot ad. Pont ezért gondolom, hogy jó lehet idős embereknek, akik nem akarják elhagyni magukat vagy már jelentkeznek a demencia jelei. 

A Kicsivel fejlesztőzök minden nap úgy, hogy ő nem érzi fejlesztésnek. A képcserés kommunikációt (PECS) is elkezdtem bevezetni. Ehhez folyamatosan tanulok, szedem össze hozzá a tudást. A Kicsi már egészen jól beszél, de a vizuális megsegítés minden autistának hálás eszköz ezt nem győzöm ám hangsúlyozni. Még annak is, aki a spektrum szélén van és Aspergeresnek hívjuk. Az érzelmek kifejezésében ez nagy segítség és egy biztonságot nyújtó pont. 


Vettem hozzá egy ilyen mappát, de a képeket már én gyártom. Maga a tanulási folyamat hosszadalmas és gyerekfüggő. Hosszú hónapokat is igénybe vehet mire az első fázistól eljutunk a hatodik fázisig és ezt bizony nem nagyon mondják sehol, nem tanítják, csak odamondják, hogy akkor vegyél egy ilyet és használd. Na jó, de hogyan? A legtöbben szerintem nem tudják. Ennek van egy felépített bevezetési módszere. Vannak országok, ahol vannak PECS terapeuták és lehet én vagyok megint a béna, de egyet találtam, aki régen a Vadaskertben volt, de már nem találom és azért az az egy elég kis szám. Tipikus fejlődésű gyereknek ilyen nem kell, de lehet őket is segíteni képekkel, mert ők is előbb értenek meg dolgokat, ha megmutatjuk nekik vizuálisan mit akarunk. A napirend kártyák és az előre megmutatott vizuális helyzetek, például, hogy milyen lesz az ovi belülről, ki lesz az óvónő, melyik szállodába megyünk nyaralni, milyen az új bevásárló központ ahova megyünk,  mit fog csinálni az orvos, ki az orvos, stb. biztos pontot adnak tipikus gyereknek is és sokkal kevésbé fognak szorongani egy helyzettől. Minél jobban felkészítjük őket vizuálisan annál jobban kisimulnak az idegeik és a család élete is könnyebb lesz. Egészen kis kortól lehet ezt alkalmazni, akár 1-2 éves gyereknél is. 

Na és a kicsivel csinálom az említett "morning basket" módszert és van, hogy csak "simán" társasozunk. Ma például rommá vert mikor már a nyolcadik kör memória játékot játszottuk. Amit még csinálunk az a TSMT torna, ezt itthon is szoktuk csinálni, illetve most sokat medencézünk, amit hívhatunk "vizes terápiának". Ott is tornáztatom meg egyensúlyoztatom őt. Maga a víz, mint közeg is nagyon jó hatással van az idegrendszerre. Még szeretnék valami kézműves dolgot is behozni. Szoktunk rajzolni, festeni, de ezt is fel akarom turbózni terápia szintre csak már mindenre tényleg nincs energiám. Szépen sorban haladunk. A Kicsi amúgy óriásit fejlődött az utóbbi két hétben, a beszédtudása nagyot ugrott és százzal önállóbb lett mindenben. Annyira nem volt nehéz vele megtalálni a hangot és sok mindenre hajlandó nekem. Úgy tűnik a fejlesztőnek valamiért nem, de a Kicsinél nagyon számít a bizalom és ezt lehet nem sikerült elérnie a gyógypedagógusnak.

Arra például én is tegnap jöttem rá, hogy még soha nem próbáltam elmagyarázni neki, hogy nem baj, ha valamit nem tud elsőre. Mivel ő már jó ideje érzi, hogy más, mert máshogy is kezelik, ezért látom rajta, hogy van egy alap szorongása, egy félénksége, hogy ő úgy sem tudja megcsinálni a dolgokat. Ezeket nyilvánosan nem is csinálja, otthon szokta gyakorolni. Szerintem ő abban a hitben élt, hogy mindent elsőre kell tudni. Mert ugye a többi gyereknek olyan könnyen megy a barátkozás, a beszélgetés neki meg nem megy és ezt tanulnia kell. Most már ellesett néhány módszert és próbálkozik. Az ilyenek miatt, hogy neki ezek nem mennek csípőből, jöhet az a gondolat, hogy ő nem olyan jó, mint a többi. Ami nem igaz, csak neki más az elérési útvonala. Tegnap ezért mondtam neki, hogy nem lehet mindent elsőre tudni és sok mindent meg kell tanulni, ami időbe telik. Egy átlag 6 évesnek is nehéz ezt lemodellezni nemhogy egy autinak, de azt hiszem sikerült, mert kikerekedett a szeme, lebiggyesztette az ajkait, majd megölelt, elsírta magát és mondta nekem, hogy "Anyaaaaa, anya cuki vagy!". Ez azt jelenti nála, hogy végre értem őt. Ilyenkor van az az állapot, hogy sikerült felvennem az autista szemüveget és látom az ő szemével a világot. Ilyenkor érzem, hogy nagyon sok mindent meg fog ugrani csak tudjak vele kapcsolódni lássam, amit ő lát és megoldunk mindent.  

Aki idáig eljutott az olvasásban annak beírok egy ötöst a naplóba! :D 

6/29/2024

Már megint ez a tanulás

Vettem a bátorságot, hogy elkezdjek egy másik képzést. Autista, ADHD-s és Down-szindrómás gyerekeket tudok majd fejleszteni, ha sikerül elvégezni, de az elsődleges célom, hogy a Kicsinek tudjak elsősorban segíteni és megoldjam a szakemberhiányt legalább a magunk számára. Nézegettem a gyógypedagógia szakot is, de még nem jött meg hozzá a kedvem. Nagyon nincs hangulatom megint egyetemre járni. Engem kifejezetten az autizmus érdekel meg az ADHD. Ez a képzés egy bizonyított módszert tanít, ami a 60-as évektől létezik. Nálunk még most is alig lehet lőni ilyen szakembert és ez jól megmutatja az ellátási rendszert, ami nem is létezik igazából. A szülők és a gyerekek magukra vannak hagyva. Pedig egy bármilyen atipikus gyereket fejleszteni kell, a szülőknek meg több megsegítés is kéne. Például, hogy TB alapon lehessen ilyen  fejlesztéseket igénybe venni. A környező országban, mint Románia, Lengyelország már léteznek ilyen terápiás centrumok TB alapon, nálunk nyilván szinte semmi. Ha van is valami annak akkora anyagi vonzata van, amit a legtöbb szülő nem engedhet meg magának. Vidéken gyakorlatilag tényleg semmi segítség sincs. Az autista, ADHD-s csoportokban napi szinten jönnek a névtelen posztok, ahol kimerült, kétségbeesett szülők arról posztolnak, hogy nem bírják már mentálisan a terhet. 

Most kicsit be vagyok parázva, mert ez elég nagy fa, amibe belevágtam a fejszémet és nem is a tanulás részétől tartok, hanem a gyakorlattól. 1 éves a képzés és ha akarok még ráhúzhatok majd megint 1 évet, hogy nemzetközi szakember legyen belőlem. Ez csak akkor lenne számomra érdekes, hogyha úgy döntenénk, hogy elköltözünk külföldre, mert akkor ott tudnék máris munkába állni. Most ilyen terveim nincsenek, elég lesz ha sikerül megugranom a hazai lécet és közben zajlik a másik képzésem, ami ugye a táplálkozásról és életmódról szól. Nem tudom fogok-e dolgozni, mint terapeuta. Ha igen, annak vannak feltételei, például nekem is folyamatos átfogó szakmai és mentális megsegítésben kell részesülnöm, mert ki tudja meríteni az ember készleteit. Minden segítő szakmának így kellene működnie. Múltkor az idegsebész a családban mesélte, hogy végre kapnak maguk mellé pszichológust és, hogy erre nagyon nagy szükségük is van, mert borzasztó terhelés alatt állnak és úgy érzi, ha nem segítenek neki, ha nincs stresszelvezetés tényleg ebbe fog belehalni fiatalon, hogy orvos. Mivel ez a módszer, amit én tanulok Amerikából jön ott úgy van meghatározva, hogy feltétel, hogy nem hagynak magunkra és muszáj 30 elvégzett munkaóra után igénybe venni a megsegítést. Szerintem tök logikus. Na hát ez van. Remélem a legjobbakat. 

Még van úgy 2 hetem, amíg szabad vagyok és csak az egyik képzésemre kell tanulni, na de ma. Ma lógatni fogom a lábam!

6/28/2024

Tanévzáró

Két gyerek, két teljesen különböző egyéniség, két teljesen különböző készségprofil, két teljesen különböző agyműködés és mégis mindketten ugyan akkora örömöt okoznak nekem. Mert miért is ne okoznának? 

Láttam néhány csalódott és mérgesebb szülőt is, aki ugyan "nem várja el a gyerektől", de az arcára, a tekintetére, a befeszült állapotára rá volt írva, hogy bizony elvárta volna a gyerektől a jobb teljesítményt a tanártól pedig a részlehajlást. Próbáltam viccesen elütni a dolog élét, de igazából nem sikerült. Persze mondhatnánk én könnyen beszélek, egy ismét kitűnő gyerekkel, aki három tanártárgyból kapott szaktanári dicséretet, aki a napközis tanártól külön oklevelet kapott az egész éves segítőkészségéért, kitartásáért, akit az angol anyanyelvi lektorok külön kiemeltek a tudása, a magatartása, a csapat összetartó erői miatt, akit maga az osztályfőnök magasztalt az egekig, hogy az osztály legnagyobb szervezője, problémamegoldója, vigasztalója. Ebből én semmit nem vártam el, ez mind ő és ezt mind csakis ő érte el. Cini akarta és alig kellett eddig benne segíteni. Szabálykövető, felelősségteljes, teherbíró és átlagon felüli kötelességtudata van. Cini az a gyerek, akit le kell beszélni arról, hogy 38,5 fokos lázzal iskolába menjen, aki két hányás között azon aggódik mi lesz a lecke a suliban és aki beküld a könyveiért az iskolába, ha otthon kell maradnia pár napig. Cini kitűnő lett, átlagon felüli és őszintén? Megérdemli. Nem azért, mert az én gyerekem, nem azért mert elvártam, hanem, mert kiküzdötte magának. Idén már láttam rajta, hogy megtanult küzdeni, hogy kezdi érteni nem adják ingyen a sikert, hogy vannak még hasonlóak, mint ő és ha győzni akar, ha jobb akar lenni, akkor bele kell adni mindent. Már nem olyan kis visszahúzódó, de kedves, empatikus mellette igazi vezető és ami külön öröm számomra kezdi tűrni a kudarcot is. Szomorkodás után megrázza magát és megy tovább és ez az, amire én külön büszke vagyok, hogy ekkorát fejlődött a személyisége. A másik nagyon nagy fejlődése, hogy látja miben nem jó vagy, hogy van, amiben kiváló mégsem akar arra annyi energiát fordítani, mert nem érzi úgy. Imád táncolni, jár is, nagyon ügyes, lehetne akármi belőle, de ő azt mondta nekem; "Anya nekem ennyi elég, nem leszek táncos!". Én ezt tudomásul vettem, hiszen bármi lehet még és én azt akarom az legyen, ami akar és úgy, ahogy akarja. Ilyen okos, 8 éves lányom van, akire felnézek és csodálom, hogy nekem micsoda gyerekem van. 

A másik gyerekem egy teljesen más világ tudjátok. Neki nem lesznek valószínűleg olyan sikerei, mint a testvérének, neki teljesen más utat kell bejárnia, de az ő sikerei ettől nem kevesebbek. Megtesz mindent. Ő egy másik nagy harcos a családban, akire felnézek. A Kicsi az, aki a világ ellen harcol, aki egy tragédia óvónő mellett a zűrzavarban megállta a helyét, aki sokszor nem érti mi miért történik, de megtanulta, hogyha körülnéz, ha vizuálisan elemzi a helyzetet, akkor értheti a szociális helyzetet és ő is teljes értékű, óvodás lehet úgy, hogy neki sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tennie ezért. Akire azért is végtelenül büszke vagyok, mert mondatokban beszél 6 évesen. Más gyereknél ez alap, a Kicsinél nagy munka volt idáig eljutni és ő megcsinálta. Azért is büszke vagyok rá, mert elkezdte kifejezni az érzéseit. Megmondani, hogy hogyan érzi magát, mit szeretne, mitől fél, mi fáj. Ezek mind-mind óriási fejlődések. Hősnek tartom azért, mert már most megtapasztalta a kirekesztés, az elgáncsolást, de  ő ennek ellenére a 16 kilójával, a szőke kis buksijával az angyali tekintetével megy előre. Ő aki úgy tud szeretni, mint senki más, aki megenyhíti a legkeményebb szíveket is és ő az, aki megtanulta, felmérte milyen az, ha mégis van olyan, aki áskálódik ellene és ezt megpróbálta feldolgozni még ha nem is érti miért van. 

A gyereket azért kell szeretni, aki ő és nem azért, akit elképzeltünk magunknak. Amikor még kicsi volt a Kicsi, nem mutatkoztak jelek, akkor úgy tekintettem a jövőbe, hogy tipikus gyerek lesz, jár oviba, suliba, ahogy a többiek. Miután jöttek az autizmus jelei, ez a jövőkép szertefoszlott és persze fájt a szívem, hogy rá ekkora feladatot mért a sors, de soha, egy pillanatig nem éreztettem vele, hogy ettől ő kevesebb lenne számomra, mert nem az. Ezért úgy gondolom bármilyen bizonyítván jó még ha kettes, még ha bukás is van. Nem ez számít, nem csak ez az élet, hanem, hogy boldogok legyenek, egészségesek legyenek, legyenek barátaik, szerelmük, családjuk, aki körbeveszi őket a nehéz időkben és, hogy megengedjük nekik, hogy azok legyenek, akik lenni akarnak. 


6/27/2024

Drága igaz szerelem

Nem akarok én belekötni senki szerelmi életébe, de (fogok) azért azt érdekesnek tartom, hogy mennyi nagy és igaz szerelem van. Lehet béna vagyok, de én sosem lapátoltam össze 2-3 évente nagy és igaz szerelmeket. Celebeknél ez tök alap, jönnek-mennek az igaz szerelmek. Az viszont, hogy a barátomnál is ez van, aki eltűnt az életemből....hát nem tudom. Ismerem 20 éve - pedig csak 18 éves vagyok - és tudom, hogy ő nem ilyen. Most meg naponta nézhetem a facebookon a posztokat, mert az újdonsült mátka nagyon szeretne kompenzálni. A mátkánál is ez volt, mint a celebeknél, megcsalták, ő visszacsalt, ment a tili-toli, aztán jött a barátom, vele is ment a tili-toli, persze nem komolyan, csak laza, szex volt. Micsoda menő csaj  - gondolta a barátom - aztán szorult a hurok és most 4 gyereket visz a suliba kettő helyett. A mátka meg lelkesen posztol, hogy "itt ettünk a szerelmemmel", "ott ittunk a szerelmemmel", most éppen nyaralni vannak kettesben és ezt kell nézni, hogy mekkora a romantika. 

Lehet megint én vagyok a béna, de ha már tönkrement a házasságom, amiben volt minden, óriási lagzi, gyerekek, nagy ház, kocsi, akkor nem teszem ki az új, igaz szerelmem, hanem őrzöm és dédelgetem. Amúgy is kapja be mind! Írtam már róla, hogy mióta a laza szexből komoly kapcsolat lett, a barátom eltűnt. Nem kell nagy zseninek lenni, annak tekintetében, hogy mi történt. Megkapta az utasítást arról, hogy velem minek beszélni, most már ott van ő, a minden funkciót betöltő nő, egyszerre társ, anya és legjobb barát, rám itt már semmi szükség. Úgy látszik a barátomnak meg papucs volt a jele az oviban, mert költőien szólva le se szar, 20 év után, indok nélkül úgy, hogy napi szinten beszéltünk 20 év át. Nagyon rafináltan persze semelyik képüket nem lájkolom be amire a csaj mondhatja, hogy "látod, megmondtam, biztos azért nem lájkol, mert titkon szerelmes beléd". Ha lájkolnám, akkor meg azt mondaná, "látod, megmondtam biztos azért lájkol, mert szerelmes beléd".  

Ha egyszer ez a kapcsolata is tönkremegy,  mint az előző 8, ami laza 3-5 év biztos lesz, akkor gondolom a barátomnak majd eszébe jutok, mert nagy rinya gép, de én már akkor nem tudom, hogy fogok ehhez állni. Már most akkorát csalódtam benne, hogy 42 évesen ezt nem tudja lemenedzselni, hogy néha napján hozzám szóljon vagy legalább a szülinapomon felköszöntsön... Máskor is voltak női akik tudtak rólam, némelyiket ismertem is, de ez most.... Azt látom, hogy minden poszt, minden elmés kiírás a mátka volt férjének szól. Neki kell bemutatni, hogy ő most mennyire szánalmas, boldog. Oké, de ezért engem miért kellett kiütni? 

Én meg úgy megkérdezném, hogy mi van a barátom gyerekeivel. Hogy vannak? Hogy ment a suli? Mikor jönnek át medencézni? Viszont érzem nem lehet. Az meg külön fáj, hogy tudja milyen nehéz volt nekem, hogy ő sem kérdez a gyerekeimről, hogy nem érdekli mi van velünk... Hát nem tudom, nem vagyok már huszonéves, hogy az ilyen lezáratlan ügyekbe éljek és én nem lapátolok össze 2-3 évente barátokat sem, nemhogy igaz szerelmet. Eltelt egy egész év így. Átfutott az agyam, hogy akkor ez ennyi volt, el kell engedni és letörlöm mindenhonnan, kitörlöm a számát, akkor legyen ennek vége úgy rendesen és ne kelljen néznem naponta, hogy mennyire nem vagyunk már barátok.  Hát úgy látszik ennyi értem...

6/25/2024

Morning Basket mindenkinek!

Ezt a módszert használhatja egy család, de akár önmagában egyedül is használhatja bárki, mint egy napi rutint. Amilyen egyszerű olyan nagyszerű, ezért gondoltam megosztom veletek, hátha valakinek még jól jön. 

Sokáig gondolkoztam rajta, hogy hogyan tudnám a Kicsinek bevezetni a mindennapjaiba a fejlesztést. Mert nem olyan egyszerű, hogy a gyerek csak úgy kötélnek álljon itthon. Az más, ha elmegyünk fejlesztőhöz, akkor az az idő ennek van dedikálva, jobban rá is fókuszál, de így, hogy itthon minden más is van sokkal nehezebb elérni bármit. Abban biztos voltam, hogy valahogy ki kell alakítani egy nyári rutint és ebbe a rutinba bele kell építeni a fejlesztést. Abba is biztos voltam, hogy ez a frontális, leülünk egy asztalhoz és én előhúzok feladatokat nem lesz túl nagy élmény. Kutatni kezdtem, hogy van-e erre valami módszer. Az otthoni oktatással kapcsolatos oldalakat böngésztem, amikor szembe jött velem a "morning basket". 

A "morning basket" (reggeli kosár) egy oktatási módszer, amelynek a lényege, hogy a reggelek egy közös, inspiráló és érdekes tevékenységsorozattal indulnak, amely elősegíti a tanulást és a család összetartozását. A "morning basket" egy fizikai kosár vagy doboz, amely különböző tanulási anyagokat és eszközöket tartalmaz. Ugyanitt megint leírom, hogyha valaki csak saját magának is csinálhat ilyen kosarakat. 

A felhasználási módszer pedig végtelen. Ha közös tanulás van, különböző korcsoportoknál, akkor például érdemes ugyanazt csak más szinten megjeleníteni. Ha mondjuk a bogarakról tanulnak, a nagyoknak lehet a kosárban szakkönyv, a kicsinek meg színező és képes könyv. Nagyítót közösen is lehet használni, egy bogárról szóló mesét mondjuk a nagyobbik felolvashatja míg a kisebbik hallgatja. Lehet a kosárban pár bogárka, amiket a kertben találtunk. Például nálunk volt múltkor egy szarvasbogár tetem. Aztán mindenki rajzolhat képességéhez mérten bogarat. Együtt meg lehet nézni a végén egy rövid filmet a bogarakról vagy ki lehet menni a kertbe keresni esetleg bogárhotel építésbe fogni. Tehát nem muszáj egy asztalnál ülve végigvinni.

Lehet projektszinten is gondolkozni, hogy például minden szerda reggel kézműves foglalkozás van és mondjuk a nagyobbik gyerekünk már géppel varr és minden szerda reggel lépésről, lépésre megvarrja, amit szeretne. Mondjuk egy takarót vagy ruhát. A kisebbek is varrnak csak ők még "gyerek tűvel"  és kézzel, de lehet, hogy a szülő itt már segíthet egy kisebbnek is a gépet használni vagy imitálhatja a varrást gyerekvarrógép használatával. Ugyanígy lehet tanulni közben a textilekről, divatról. Tehát a lényeg, hogy közösen ugyanarról tanulunk vagy ugyanazt csináljuk csak a saját szintünkön. Aki egyedül szeretne kosarazni, annak pedig ki lehet alakítani egy rutint. Hogy mondjuk hétfőn könyvet olvas, kedden horgol, szerdán nyelvet tanulni, stb. Tegnap és ma nálunk pont az állatok és a kézművesedés volt porondon. Mutatom a hét többi tervét, hogy érthető legyen.  

Szerda
Gondoskodás: Háziállat-Kutya

  1. Könyv: Képes kutyás könyvek olvasása, nézegetése. 
  2. Művészet: Kutyák rajzolása és színezése nyomtatott sablonokon.
  3. Játék: Plüsskutyák használata szerepjátékokhoz (pl. állatorvos, kutyaápolás).
  4. Beszélgetés: Miért szeretjük a kutyákat és miért szeretjük a mopszokat? Beszélgetés a mopsz különleges tulajdonságairól.
  5. Kültéri program: Közös kutyasétáltatás az állateledel boltba. Kutyaápolás (szem, fül takarítás, furminátor). 


Csütörtök
Egészség-test: Testrészek

  1. Képeskönyv: Az emberi test képeskönyv.
  2. Kreatív Tevékenység: Testrészek rajzolása és megnevezése.
  3. Zene: Head, Shoulders, Knees, and Toes dal éneklése és mozdulatokkal kísérése.
  4. Érzékelés: Érintős játékok (pl. Hol a fejed?, Hol a kezed?).
  5. Program: Gyerekmasszázs. 

Péntek
Sütés-főzés: Bogyó csigája 

  1. Képeskönyv: Bogyó és Babóca Finomságai 
  2. Érzékelés: Alapanyagok nyers kóstolása (háztartási keksz, porcukor, kakaópor, vaj, lekvár, tej).
  3. Tevékenység: Sütemény elkészítése a könyvből (Bogyó csigatekercse).
  4. Kreatív: Az elkészült tekercsek fotózás mobiltelefonnal. 
  5. Szerepjáték: Tálalás, felszolgálás, elpakolás, mosogatás.  
Az eddigi, nem túl régi tapasztalatom az, hogy kíváncsian várja a Kicsi, hogy mi lesz a kosárban reggel és azt látom, hogy tényleg lehet ebből rutint kihozni. Cini most táborban van, de már nagyon várja, hogy ő is beszálljon. Nem tudom még megmondani, hogy hosszútávon hogyan működik, de látok benne értéket és lehetőséget. Ha kihúzunk vele egy egész nyarat annak már nagyon fogok örülni. Persze előző nap már készülnöm kell a másnapra, de ha ez is rutinná válik, akkor könnyebb lesz. Azt látom már most, hogy a leülős programokat inkább végigcsinálja, ha tudja, hogy a végén lesz valami gyakorlati program is, ezért én felírom és lerajzolom neki pontokba szedve, hogy mi után mi jön és ő szépen végigcsinálja. Miután végeztünk a kosárral jól is esik neki egy kis szabad játék és én addig tudok dolgozni, tanulni, főzni. Délután szoktunk tornázni, strandolni, csatangolni.