10/04/2024

A jó eső tudja, mikor jön el az ideje.

Tegnap a lányokkal a délutáni programunk az volt, hogy októberhez méltóan felöltöztettük a házat miközben a háttérben ment a Harry Potter. Később átváltottunk Halloween zenékre, forró csokiztunk, és a csipet csapat marshmallowt karamellizált.  

Ma délelőtt csend honolt, kint álmosítóan esett az eső és én nekiálltam tanulni. Előtte gyorsan meg is kerestem a telefonom, amit rendszeresen szanaszét hagyok a házban. Adtam rá hangot, mert átfutott az agyamon, hogy bármikor felhívhatnak a gyerekek miatt. Alig telt el 15 perc csörgött is a mobilom, hogy Cinusért menni kell, nem érzi jól magát. Semmi előjele nem  volt, de úgy tűnik a hatodik érzékem már érezte, hogy lesz valami. Így a mai terveim módosultak. Nem baj, jó ez így, itthon vannak már mindketten, pihennek, jól érzik magukat és én majd megint elmegyek később sétálni egyet.  

Tudom, hogy nem szeretik sokan ezt az időt, nekem az egyik legkedvesebb. Nagyon jól esik bentről nézni a kinti tájat, a rozsdásodó leveleket és nagyon jól esik nagyokat sétálni. Engem ez a fajta eső nem bánt, nem félek tőle, inkább vonz, hogy időről-időre kimenjek. A nyári, nagy hanggal érkező, veszélyes viharokat nem szeretem, mert beszorítanak a házban, ezt a fajta kellemes, állandó esőt kedvelem, mert bármikor ki tudok menni csak fel kell öltözni jól. 

A tegnapi sétám során csend honolt, emberekkel nem is találkoztam az utcákon pedig csak délután 6 volt. Imádom, hogy minden olyan pazarul színpompás és ezt még meg is szépíti az, hogy minden vizes. Így tegnap is, észrevétlenül egy közepesen erős esőben sétáltam egy órát. Vízálló ruházatba mentem, esernyőt is vittem, a fülembe szólt a jazz, olyan volt, mintha valami 90-s években készült Nancy Meyers filmben sétáltam volna. Mondanám, hogy ilyenkor lehet nagyokat gondolkozni, de igazából nem gondoltam túl sok mindenre. Érzéseim voltak inkább, hála, béke és egy adag hiányérzet is, mert néha ezeket az egyedül töltött perceket inkább nem egyedül tölteném. 

Aki nem szereti az esőt az se csüggedjen, mert eső után mindig eljön a napsütés. 










6 megjegyzés:

  1. Itt Pesten ma délután volt igen érdekes idő. Olyan aprószemű, permetszerű eső esett, mint ami Angliában szokott, még ernyő sem nagyon kellett ellene.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt Pest mellett is ilyen eső volt. Nekem nagy élmény volt kint állni benne, nem tudom mikor volt utoljára ilyen eső, de biztos, hogy hosszú évek óta nem tapasztaltam ilyet. :)

      Törlés
  2. Itt is volt a napokban ilyen eső, ezt annyira szeretem. Nagyon hangulatos helyen és utcában élsz, érdekes, hogy ott már ilyen színű a vadszőlő nálunk még nem igazán kezdett bordóvá válni a házunkon, alig várom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Azt a kis részt fotóztam, ahol már bordó lett amúgy még itt is elég zöld. :) Mi itthon ezeket az utcákat "hangulatos utcáknak" hívjuk, ráéreztél a névre. :D

      Törlés
  3. Azta, jól beőszültetek, klassz lett!☺
    Nagyon szeretem az őszt, szeretem ezt az esős, ködös, szürke időt, a színesedő fákat, a hulló leveleket...-) egy valami miatt nem szeretem csak a napokid tartó esőzést: a kóbor állatok miatt, meg akiknek nem jut fedél a fejük fölé, pláne, ha még ki is vannak kötve, el sem tudnak bújni sehová... végtelenül sajnálom őket, teljesen frusztrál a tehetetlenség-'(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen igazad van! Jövőhétre ígérnek 25 fokot is, nem mondom, hogy azért azt nem várom. Még ezek az utolsó napsugarak aranyat érnek.

      Törlés