12/30/2023

Eh...

Voltak olyan reményeim még erre az évre, hogy legalább meggyógyulunk szilveszterre és csapunk egy diszkó partit. Erre tegnap a Kicsi elkezdett hányni, aztán lázas lett. Vé -nek,(a nagyobbik lányom) is úgy kezdődött ez a lepkehimlő, hogy fájt a feje és a hasa, aztán pedig kijöttek rajta a kiütések, de nem hányt. Bezzeg a Kicsi... Még nincsenek kiütései, de szerintem csak idő kérdése. Vé közben majdnem meggyógyult. Az arcáról már egész jól eltűnt a kiütés, cserébe megjelent a karján és a combján. Azonkívül, hogy hol az agyamra megy, mert teli van energiával, hol pedig elhull az ágyba, mert elfogy hamar az energiája nincs már nagyobb baja. Közben én sem gyógyultam meg, feszt köhögök. Szeretek számolni, ezért utána számoltam, hogy 12 napja biztos nem aludtam 2-3 óránál többet egyben. Ezért sem gyógyulok, de a köhögés miatt nem alszom, ezt hívják ördögi körnek. Persze minden bevetettem, gyógynövényes teák, gyógyszerek, ráolvasás és csak nagyon lassan gyógyulok. Kénytelen voltam elgondolkozni azon, hogy így év végére jól kicsináltam magam meg a  két nyomi ügyfelem. Bár azt mondom, állom a sarat, viszont a tudatalattim meg röhögve mondja, hogy nem ez nincs így és lebetegít. Én is mindig, mindenkinek mondom, hogy a betegség mögött ott a psziché, kivéve ha magamról van szó. 

Az volt a titkos tervem, hogy majd az ünnepek alatt és között mennyit fogok sportolni. Még a step aerobic deszkám is előkukáztam és letakarítottam, hogy akkor adok a karácsonyi popsinak. A deszka kincstári darab. Még 1997-ben nyertem vele step aerobic versenyt. Lényeg a lényeg, hogy eddig semmit sem tudtam sportolni a betegség miatt de, minden nap lemegyek a táncterembe áldozni a diszkó istenének hátha meggyógyulok végre már. Ilyenkor bekapcsolom a diszkógömböt, befekszem alá és mindenféle zenét nyomatok neki. Ennyit bírok. Mára lett végleg elegem magamból és gondoltam akkor is összeszedem magam. Ha a megkopott step aerobic tudásom nem is fogom most csiszolgatni, azért egy sétára már elmentem, hogy mizu az állóképességemmel. 2,5 kilométer után akartam összeesni, de pont 2,5 kilométert kellett hazafelé gyalogolni, így 5 satnya kilométert tudtam megtenni. Hogy mikor lesz ebből popsi edzés azt nem tudom, de legalább várt itthon a sült kacsacomb. Remekül teljesítettem, mert a felét már meg tudtam enni (100 gramm) és le tudtam hozzá nyomni egy kis krumplit is (50 gramm). Majd azóta úgy érzem soha többé nem eszem. 

Még van egy napunk meggyógyulni, de diszkóparti akkor sem lesz, amit nagyon sajnálok. 

12 megjegyzés:

  1. Mindenki dögrováson van kb. november vége óta, kül- és belföldön, akárhova nézek. Különféle vírusok kerengenek folyamatosan, már én is nagyon unom. Pedig nem is volt nagy a stressz, nálam mindig nyár eleje a zúzós, akkor mégse vagyok beteg. Remélem, az új évet jobb állapotban kezditek ti is, kitartás! A diszkópartit meg bepótolhatjátok később is. :) Zsófia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De, hogy ez az én gyerekkoromban nem volt így... én alig voltam beteg most meg tök mindegy, hogy ovis, suli, gyerek, szülő vagy gyerektelen mind elbukunk a vírusoktól.

      A diszkóparti biztos be lesz pótolva jó sokszor! ;) :)

      Törlés
  2. Kitartás.Remélem most már tényleg hamarosan mindenki jól lesz.
    Körülöttünk is rengeteg a beteg, nálunk is járt karácsony előtt két nappal egy kóbor f.sós vírus, de kivételesen csak a férjemet terítette le, mi, többiek tök jól megúsztuk. (Nekem egy napig fájt a gyomrom, de semmi más nem volt)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Ezen a kóbor f.sós víruson nagyon jót nevettem. :D

      Törlés
  3. Végignéztem az idei bejegyzéseimet és ÖRÖKKÉ betegek voltunk. Én relatíve sokat voltam beteg gyerekkoromban, de mondjuk úgy, hogy minden téli szezonban volt 2x1 hét dögrovás. Ez volt a sok! De nem az, hogy kb nem volt idén egy hónap sem, amikor valaki nem volt a halálán, ne bukott el valami számára kedves programot. Készen vagyok. Jobbulást nektek és buék! :) (M. Gray)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, hát igen, mi ugyanabban a cipőben járunk. Már előre szoktam stresszelni, ha valami program jön, hogy na vajon melyikünk és mennyire lesz addigra beteg.

      Köszi és egészséges jövőévet nektek is! :)

      Törlés
  4. Jobbulást minden betegnek és egészségben töltött 2024-et!
    Mi december első felében enyhébb kiadásban letudtuk a betegségeket, így az ünnepeket ez nem terhelte. Mondjuk attól tartok kicsit, hogy amikor januárban az emberek meggyógyulva visszamennek oviba-suliba-munkahelyre, újraindul a víruskeringő...
    Ja, és verje ki a ragya azt, aki kitalálta a január eleji iskolaszünetet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a hosszú iskola szünet megint... ráadásul még az sincs, hogy jó sokat kint lennének a kertben vagy ilyesmi.

      Törlés
  5. Most tényleg sok a beteg mindenhol. Nem vigasztal tudom. Remélem már azért jobban vagytok. Boldog Új Évet!

    VálaszTörlés
  6. Remélem már sokkal jobban vagytok, meggyógyultatok!!❣ BÚÉK!☺🥂🎉❣

    VálaszTörlés