12/26/2023

Ezek voltak és lesznek

A karácsony alakulása:
  • 23-án  nálunk is volt csodálatos havazás. Ki is vittük a lányokat a mesevilágba szánkózni. Én már
    kellően beteg voltam, de gyógyszerrel lehoztam. 



  • 24-én továbbra is beteg voltam, de nem aggódtam, mert minden elő volt készítve. Viszont estére lett egy lepkehimlős, lázas, hasfájós gyerekünk. 
  • 25-én csak szüntyögtünk, feküdtünk, gyógyultunk. A Nagyobbik ki is olvasta a 80 oldalas könyvét szinte egy szuszra. 8 évesen ez elég jó teljesítmény. Aztán estére lett egy gyomorrontásosunk. Karácsonykor már-már kötelező legalább egy valakinek rosszul lenni a sok kajától. Így legalább kompenzálva lett, hogy én megint csak alig ettem és gyakorlatilag ez a karácsonyi nagy zabálás nálam kimarad úgy tűnik, mert a betegség miatt nem kívánok semmit. Amúgy sem kívánok több hete semmit, nem tudom mi van velem, már csak funkcionális eszem, mert tudom, hogy muszáj enni. 
  • 26-án, azaz ma már jobb mindenki egészségi állapota, nekem vannak olyan köhögő rohamaim, hogy emberek közé nem mehetek. 

    Viszont ma már pakolgattam, ami a javulás jelét mutatja: 

  •  Kitakarítottam a konyhát. Mikró, mosogatógép, főzőlap, hűtő, tehát mindent.
  • A Kicsi szobáját alakítgattam. Nagyon, de nagyon bejött neki az univerzumos, bolygós, űrlényes karácsonyi enteriőr ajándék áradat. Holnap már csak a függönyét kell méretre vágnom, felvarrnom és kész leszek. A szobája teljesen új dizájnt kapott, kicsit át is rendeztem és selejteztem is. 
  •  A Nagy szobája is alakulgat, mert most kivételesen ő kapta meg a tesója után a "megunt" szőnyeget és nem fordítva volt az öröklés. Mert ugye a Kicsi új szőnyeget is kapott, a nagy meg lecsapott a Kicsi szőnyegére, mert már nem annyira szereti a rózsaszínt. Ennek én örülök a legjobban, mert a világos, rózsaszín szőnyeg porszívózás után 3 perccel már koszosnak látszott. Tehát a nagynál is kvázi új szőnyeg van, és már nála is elkezdtem a selejtezést és picit át is rendeztem a szobát, aminek nagyon örült. 

    Jövő évi tervek: 

  • Elkezdtem tervezni a jövő évet, hogy miket akarok csinálni. Nem nagy dolgokra gondolok, mert azt minek tervezzem úgysem úgy lesz, ahogy elterveztem (micsoda mondat lett ebből...).
  • Ez a selejtezés nagyon rám jött. Túl sok lett a cucc, a gyerekek is változnak, ki lehet tenni egy csomó mindent. Szellősebb tereket, kevesebb holmit és föld színeket szeretnék. Leszámítva a gyerekszobákat, mert azok külön világot képviselnek, de mindenhol máshol, ami még nem föld színeiben pompázik azt le szeretném cserélni. Nem akarok műanyag dolgokat sem. Fonott, szövött vagy üvegből készült dolgokat akarok csak. 
  • Nem akarok rövid hajat. Jó, levágtam a henna lenövesztése miatt, de nem nekem való. Hiába nem áll rosszul, nem szeretem. Most a vállam alá ér pár centivel, mert még nyár végén vágtam belőle egy jó adagot, de elég is volt. Egy cetlire fel is írtam emlékeztetőül, hogy "Ne vágd le a hajad, nem fogod szeretni!". 
  • Sokkal többet szeretnék pihenni offline, a gyerekekkel lenni és velük foglalkozni. Játszani, tanulni, bandázni ilyenekre gondolok. 
  • Gondolkodtam ezen az étvágy dolgon, és rájöttem, hogy én azelőtt, hogy megváltoztatott volna a a szülés nem igazán szerettem enni. Legalábbis sokat nem. Volt ilyen, hogy megkívántam a palacsintát, megettem egyet és azzal le is tudtam. "Madárétkű voltam." Lehet ezért örülnöm kellene, hogy most olyan, mint régen és tényleg rendeződnek vissza a hormonjaim csak hát annyi éve vagyok már egy másik állapotban, hogy most ez fura. Mindenesetre szeretném fenntartani a jó hormonháztartást és ha ez azzal jár, hogy nem eszem olyan nagyok, hát nem dőlök kardomba. 
  • Nyugodtabb életet akarok. Ennyi stresszre, keménykedésre, sértésre, bántásra nincs szükségem. Nem alakítgatni akarom a dolgokat, hanem innentől kezdve más szelek fognak fújni. 

6 megjegyzés:

  1. Mindenkinek viharosan gyors, teljes gyógyulást kívánok! És boldog új évet is!

    VálaszTörlés
  2. Gyógyuljatok, jobbulást. A környezetemben nagyon sokan lettek pont karácsonyra betegek, most (megint) van valami vírus úgy látszik tarol mindenhol. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!
      Igen sokan betegek és van minden. Nálunk a gyerek egész osztálya lepkehimlős lett. :/

      Törlés
  3. A betegséget remélem most már legyőzitek, a következő évi terveid váljanak valóra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Dius! Javulunk már, remélem szilveszterre mind egészségesek leszünk.

      Törlés