Hívők és hitetlenek

Imádtam a múlthetet, mert igazi tél volt. Jó kis fagy, jó kis hó. Sikerült is átszellemülni a karácsonyi varázslatba. 

 

Például a suliba és az oviba is jött a Mikulás. A nagyobbik lányomtól megtudtam, hogy náluk volt az igazi (!) Mikulás míg az oviban csak egy beöltözött imposztor. Annak azért örülök, hogy még hisz. Nekem ez már ennyi idősen nem ment. 5 éves voltam, amikor sokáig nézegettem, méregettem a kéményünket és nem tudtam elképzelni, hogy az a nagy pocakú Mikulás, hogyan fér bele. Megállapítottam, hogy sehogy és ha mégis, akkor tuti belehalna és még nem találtam halott Mikulást a kéményben, ezért nem ott jön. Közöltem otthon, hogy az egész egy ámítás és erre azt a választ kaptam, hogy mert az ablakon át jön. Ezt a tézist is megdöntöttem azzal, hogy én sem tudok átmenni az ablakon, akkor ő sem. Ha meg betöri az ablakot azt látnom kellene, ha meg anyu engedné be azt tuti észrevenném olyan meg nem létezik, hogy mindenkihez van kulcsa. Az oviban senkinek nem mondtam el mire jöttem rá. Azt gondoltam, oh gyerekek, higgyenek csak, én meg beléptem a nagyok világába.  

A Jézuska már nem is volt kérdés, mert az teljes képzavar volt, de  azért a mélyen vallásos nagyanyámat azzal fárasztottam, hogy most akkor melyik hoz nekünk ajándékot? A kereszten lógó pasi vagy a kisbaba a jászolból? Erre az volt a válasz, hogy a kisbaba. Lárifárfi. Mondtam a nagymuternek, hogy egy kisbaba még egy kanalat is alig tud felemelni, nem tud egyedül még enni sem és pont ő fog majd játékokat a fa alá tenni? Aztán azzal fárasztottam, hogy miért is tenné amúgy? Elvileg az a kisbaba már halott és jó, tudom feltámadt, de állítólag miattunk halt meg, most meg még ajándékot is hoz? És most akkor ez, hogyan is van, visszamentünk az időben és a még meg nem halt, fel nem támadott, magatehetetlen csecsemő hoz nekem ajándékot? DE MIÉRT? Miért akartok engem ezzel átvágni? (Azért tudtam ennyire a keresztény dolgokat, mert a nagymuter fektetett abba energiát, hogy vallásos nevelést is kapjak és hát szegény komoly teológiai vitákba keveredett velem az élete során. Talán ez a Jézuska volt az első nagy ütközési pontunk. ) Végül feladta az egész család a küzdelmet és elmondták az igazat. Arra is emlékszem, hogy egyrészt nagyon büszke voltam 5 évesen magamra, másrészt kiderült, nem volt akkora poén rájönni. Évekig nézhettem, hogy a barátaim még ámulattal várják a mitikus lényeket én meg ebből már túl korán kinőttem. Anyukám még most is szokta mondogatni, hogy de kár, hogy nem tudtam tovább hinni. 

Ezért is örülök, hogy a nagyobbik lányom is még azt mondja, hogy náluk volt az igazi Mikulás. Mert ők aztán tényleg sok infót kapnak innen-onnan, még nehezebben sikerül sokáig hinni a varázslatban. Lehet ez alkat kérdése is. Azt látom a nagyobbik lányomon, hogy ő jobban tud hinni, mint én ebben a korban, és ez jó dolog. Persze már volt olyan, hogy elmesélte, hogy valamelyik osztálytársa elmondta, hogy nem is létezik se a Mikulás, se a Jézuska. Ezután persze megkérdez engem, hogy tényleg nem léteznek? Én meg mindig kérdéssel válaszolok: Szerinted léteznek? Erre mindig azt mondja még, hogy igen! Ezután még hozzá szoktam tenni, hogy ha te hiszed, akkor létezik. Remélem ennyi bölcsesség még elég, hogy kihúzzuk egy kis ideig.