Már elegem lett

Nem akarom hosszú lére ereszteni, mert regényt tudnék írni az egész élethelyzetről, de a lényeg, hogy vállalkozónak lenni, azon belül is kreatív munkásnak nem olyan csillogó. Vannak nagy és kis megrendelők, akik különböznek sok mindenben, de lassan egyben csak hasonlítani tudnak és ez a fizetési hajlandóság. Mert miután szétdolgoztam az agyam éjjel-nappal, hétvégén, ünnepnap és leadtam a munkát, elfogadták, öröm és boldogság van, akkor mindenki, de szó szerint mindenki eltűnik. Lassan a mindennapjaim része a pénzbehajtást. A pénzről már nyilván a munka elején megállapodunk, tehát nem azért tűnnek el, mert bemondok valami elrugaszkodott árat. 

Olyan mélységesen ciki, mikor másodszor, harmadszor, negyedszer levelet írsz és telefonálsz és kéred a pénzed. Baromi kellemetlen és az a tapasztalatom ez évről évre rosszabb. Már eljutottam oda, hogy akkor kenje a hajára, nem kérem el a pénzem, mert csak magamat alázom meg. Mondok példát. Megvágtam valamit, kis tétel, ügyfél megkeres másik munkával és megkérdezem, hogy az előzőt is mikor akarja kifizetni? Erre az a válasz, hogy Jaaa, azt nem fizettem ki? Nem is emlékszem. Biztos nem fizettem ki? Tehát itt még, hónapokkal később nekem kell bizonygatnom, hogy nem, nem jött meg a láthatatlan pénze a bankszámlámra úgy, hogy még számlát sem állítottam ki, mert nem tudtam milyen névre kell... és akkor idetolja az új munkát, ami írd és mondd nagyon sürgős, mi más lenne, de azóta se vagyok kifizetve. És ez már mindennapos. Az emberek ezt már nem érzik kellemetlennek. Amíg nincs kész az állandóan sürgős munka, addig naponta hívnak, írnak, chatben zaklatnak, de amint fizetni kell, nem veszik fel, nem írnak vissza, nem olvassák az üzeneteim. Könyörögni kell, meg még nekem kell szarul éreznem magam és tök mindegy, hogy szólok, hogy írok már így is megcsinálják, hogy még hetekig vagy akár hónapokig elhúzódik a kifizetés. Milliárdos forgalmú cég is megcsinálja ezt velem, meg a kis megrendelő is. Akkor utalnak, amikor kedvük szottyan... Szerződés? Az mi? Azt csak megszegni szabad, ez a módi most. 

Nem csak én vagyok ezzel így, hanem az egész szakma, meg gondolom más kreatív szakma is. Ezek a mai viszonyok ebben az országban. Persze lehet ügyeskedni előleg számlákkal meg mit tudom én, de nekem akkor is elegem van nagyon. Szóval ma annyira elegem lett, hogy mindjárt elköltözünk Finnországba vagy mit tudom én. Belefáradtam ebben a minden napos South Parkba, ami ebben az országban megy. 

Szívem szerint visszamennék valami irodába, amit nem szerettem, de legalább havonta megkaptam a pénzem és nem kellett heti háromszor könyörögnöm, hogy fizessenek ki. Akik olvasták a zárt blogot azok tudják, akik nem olvasták azoknak csak annyit mondok nem vagyok abban az élethelyzetben, hogy visszamenjek egy irodába akár csak 4 órára. Nem csak most, hanem lehet soha. Kaptam egy jó kis batyút, amiről nemrég derült ki, hogy mégsem az egyszerűbbik vége a dolognak. Ez van, beszívtam és most ezt értsétek jól, mert sosem bánom meg (!), hogy lett egy ilyen következménye az életemnek, de innen kikerülni...egyedül hagynak engem mindezzel. 

Átrágtam ezerszer már, minden oldalról oda-vissza és arra jutottam akkora csapdában vagyok, amiből nem fogok teljesen kiszabadulni. Egyszerűen magamra maradtam a helyzettel és nekem nem segítség kellene, hanem, hogy legyenek erre a helyzetre lehetőségek. Ebben az országban nincs lehetőség, nem is lesz, pokoli métely itt minden és be lehet zárkózni, kis buborékban élni, de ez a tény, ez volt itt mindig, ez is lesz és nem a elmúltnyólcév és nem a köpcös meg a mit tudom én melyik miatt hanem, mert itt ilyenek az emberek. Ha totál jólét lenne az itteni mentalitás akkor is ez lenne. 

Nem tudom mi a megoldás, ez a legrosszabb, nem tudom és én tudni szoktam. Talán a sok pénz, ebben látnék némi reményt, de honnan legyen sok pénzem, ha ki sem fizetnek és ha korlátozottak a lehetőségeim? Amúgy nem vágyok továbbra sem a munkára már, felőlem lehet csak simán sok pénzem úgy, hogy nem kell érte dolgoznom soha többé. Elfogadom a lottó ötös fődíját és nem fogok beleőrülni abba, hogy nem tudok magammal mit kezdeni. 

Persze tudom nézzem az élet pozitív oldalát, de már nehéz és én nem akarok ebbe belefásulni, sem megkeseredni, sem belebetegedni. Valahogy, valamit ki kell találnom. 

Ui: De legalább kaptam egy emailt, hogy kisoroltak és nyertem egy madáretetőt. A lottó ötösre gyúrok, mondom én.