Filmajánló - A hó társadalma

Fogok írni filmekről, sorozatokról amikről szerintem érdemes szólni. Mostanában lényegesen kevesebb olyan film és sorozat készül, ami hatással van rám, ami feszegeti a határaim, ami boldogsággal, reménnyel vagy éppen émelygéssel és félelemmel tölt el. A történetmesélés elég gyenge korszakát éli, ezért elképzelhető, hogy inkább régebbi filmeket fogok ajánlani, de majd kiderül. Nem akarok spoilerezni, mert azt utálom a legjobban mikor lelövik az összes fontos részt egy trailerben vagy cikkben, ezért a lehető legkevesebb információval próbálok filmet ajánlani.

Most éppen egy új filmmel nyitnék. Ezt a történetet már többször megfilmesítették, készült belőle játékfilm film és dokumentumfilm is. Én most a legújabb verzióról fogok írni, A hó társadalmáról. Megtörtént eseményeken alapul és ahogy lenni szokott az élet írja a legjobb és legelviselhetetlenebb forgatókönyveket. 

Nagyon szűken elmesélve a történetet, a film arról szól, hogy az Andokban lezuhan egy repülő, ami tele van utasokkal. Olyan utasokkal, akik ismerik és szeretik egymást. Egy csapat, egy baráti kör, egy család és ez még inkább emel a drámán, hogy nem idegenek ülnek egymás mellett, hanem barátok, családtagok. A filmben az egyik legnehezebb megélés az, hogy az elviselhetetlenség határát súrolja, folyamatosan erkölcsi dilemmák elé állít mely állandó gondolkodásra késztet és bizony nekem meg kellett állítanom többször is, hogy kicsit fellélegezzek, pedig ismerem a történetet, láttam is már másik feldolgozásban, de most újra sokkolt. Tehát ez nem, hogy egy nem könnyű film, hanem nagyon sok tud lenni. 

Tavaly volt egy igencsak furcsa munkám. Temetést kellett megvágnom. Ráadásul egy olyan temetést, ahol ismertem a fiatal, életerős halottat, akinek gyerekei is vannak. Egy tragikus és értelmetlen halál áldozatáról kellett vágnom. Nem volt könnyű vagy mondhatnám nagyon nehéz volt, sosem csináltam még ilyet és nem is nagyon akarok már, mert megviselt. Ez volt az első olyan munkám, amit szinte végig sírva vágtam és napokig nem tudtam utána aludni. El tudom képzelni, hogy A hó társadalma egész stábja érzelmileg megjárta a mélységeket. Gondoltam a rendezőre és a vágóra is nyilván, akiknek végtelenszer kellett végignéznie az egészt, hogy aztán összeálljon belőle ez a film. 

Visszatérve magára a filmre, olyan kérdéseket feszeget bennünk, hogy mi mit tennénk meg az életben maradásért? Vajon, hol húzódnak az egyéni határaink? Egyáltalán el tudjuk-e képzelni, hogy hol lennének a határaink? Tudjuk-e magunkról, hogy mire lennénk képesek azért, hogy éltben maradjunk? Szerintem nem. Innen a kényelmes, fűtött és biztonságos szobából képtelenség elképzelni, hogy mi lenne ha... Mi lenne, ha egy olyan helyzetbe kerülnénk, ahol kijönne a személyiségünknek egy olyan része, amivel mi már nemigazán találkozunk, mert nem kell nap, mint nap a valódi életben maradásért küzdeni. Szerencsére mi nem ismerjük az állandó éhezést, nélkülözést, félelmet, stb. és nagyon remélem ez így is marad. Talán egy háborúban, éhezésben edződött ember jobban el tudja képzelni mit tenne a túlélésért, mint mondjuk én. Ez a film viszont teljesen belehelyez minket elméletben egy nehéz helyzetbe. Elkezdünk együtt érezni, mozogni a szereplőkkel és ez az, amit már nagyon kevés film tud. 

Napok óta megviselten gondolok erre a filmre. A halottakra és azok családjaira, a túlélőkre, hogy egy ilyen után, hogy lehet tovább élni? Van-e  egy ilyen megélés után még őszinte boldogság vagy beleőrül az ember? 

Betettem ide a trailert, ezt meg lehet nézni, nem vesz el a filmből, ha megnézitek. A kommenet szekcióban lehet majd kibeszélni a filmet, ezért aki nem látta az csak óvatosan olvassa majd a kommenteket.