Már megint ez a tanulás

Vettem a bátorságot, hogy elkezdjek egy másik képzést. Autista, ADHD-s és Down-szindrómás gyerekeket tudok majd fejleszteni, ha sikerül elvégezni, de az elsődleges célom, hogy a Kicsinek tudjak elsősorban segíteni és megoldjam a szakemberhiányt legalább a magunk számára. Nézegettem a gyógypedagógia szakot is, de még nem jött meg hozzá a kedvem. Nagyon nincs hangulatom megint egyetemre járni. Engem kifejezetten az autizmus érdekel meg az ADHD. Ez a képzés egy bizonyított módszert tanít, ami a 60-as évektől létezik. Nálunk még most is alig lehet lőni ilyen szakembert és ez jól megmutatja az ellátási rendszert, ami nem is létezik igazából. A szülők és a gyerekek magukra vannak hagyva. Pedig egy bármilyen atipikus gyereket fejleszteni kell, a szülőknek meg több megsegítés is kéne. Például, hogy TB alapon lehessen ilyen  fejlesztéseket igénybe venni. A környező országban, mint Románia, Lengyelország már léteznek ilyen terápiás centrumok TB alapon, nálunk nyilván szinte semmi. Ha van is valami annak akkora anyagi vonzata van, amit a legtöbb szülő nem engedhet meg magának. Vidéken gyakorlatilag tényleg semmi segítség sincs. Az autista, ADHD-s csoportokban napi szinten jönnek a névtelen posztok, ahol kimerült, kétségbeesett szülők arról posztolnak, hogy nem bírják már mentálisan a terhet. 

Most kicsit be vagyok parázva, mert ez elég nagy fa, amibe belevágtam a fejszémet és nem is a tanulás részétől tartok, hanem a gyakorlattól. 1 éves a képzés és ha akarok még ráhúzhatok majd megint 1 évet, hogy nemzetközi szakember legyen belőlem. Ez csak akkor lenne számomra érdekes, hogyha úgy döntenénk, hogy elköltözünk külföldre, mert akkor ott tudnék máris munkába állni. Most ilyen terveim nincsenek, elég lesz ha sikerül megugranom a hazai lécet és közben zajlik a másik képzésem, ami ugye a táplálkozásról és életmódról szól. Nem tudom fogok-e dolgozni, mint terapeuta. Ha igen, annak vannak feltételei, például nekem is folyamatos átfogó szakmai és mentális megsegítésben kell részesülnöm, mert ki tudja meríteni az ember készleteit. Minden segítő szakmának így kellene működnie. Múltkor az idegsebész a családban mesélte, hogy végre kapnak maguk mellé pszichológust és, hogy erre nagyon nagy szükségük is van, mert borzasztó terhelés alatt állnak és úgy érzi, ha nem segítenek neki, ha nincs stresszelvezetés tényleg ebbe fog belehalni fiatalon, hogy orvos. Mivel ez a módszer, amit én tanulok Amerikából jön ott úgy van meghatározva, hogy feltétel, hogy nem hagynak magunkra és muszáj 30 elvégzett munkaóra után igénybe venni a megsegítést. Szerintem tök logikus. Na hát ez van. Remélem a legjobbakat. 

Még van úgy 2 hetem, amíg szabad vagyok és csak az egyik képzésemre kell tanulni, na de ma. Ma lógatni fogom a lábam!