Nem most néztem meg ezt a filmet, hanem úgy 1-1,5 hónapja, de azóta is eszembe jut pedig.... Az egész olyan váratlanul ért. Régen, nagyon régen láttam ilyen alkotást, mert most nem divat ez a fajta történetmesélés.
Nekem fogalmam sem volt, hogy ezt a filmet ilyen sok Oscar-díjra jelölték, ahogy arról sem, hogy miről szól. Igazából megtetszett a kép, amit láttam róla. Ahogy ment a film nem is értettem miért is nézem, de néztem. Valahogy lassan húzott be. Hozzá kellett szoknom például a tempóhoz, mert már elszoktam a lassú párbeszédektől és a hosszú beállításoktól. Ez az a film, amit értünk a történet közben is és várjuk a fordulatot, a katarzist de csak nem jön el aztán az utolsó pár képkockánál mindent megértünk és átérzünk. Annyira, hogy már fáj. A végénél egészen meg voltam makkanva, hogy mennyire szép és szörnyű a sztori. Mennyire hétköznapi és ezért nehezen lehet csillogó mozivá tenni mégis üt. Sokat lehet utána gondolkozni azon, hogy mennyire nem egyértelmű például a szeretet.
Direkt nem raktam ide az előzetest, mert szerintem túl sok mindent elmond. Ehhez a filmhez hangulat kell. Nem egy pörgős naphoz illik, hanem mondjuk egy borúsabb, befelé fordulósabb naphoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése