Rögtön egy nagyon erős fotóval indítanék. Mennyire szexi Sookie, de nem?
Rettenetesen jó mopsz. Szófogadó, kedves és mindig mosolygok tőle. Óriási házőrző, bár azt hiszem senki, még a macskák sem veszik komolyan. Szerencsére ezen nem sértődik meg és ettől még remekül csinálja a házőrzést, például ugat. Mondjuk ki kellene őt hangosítani ahhoz, hogy halljuk is ezt az ugatást. Szerintem a szomszédaink a mai napig nem tudják, hogy van egy kutyánk vagyis mopszunk. Szeret bejönni a házba, hogy mint egy porszívó végignézze - főleg a konyhát - hátha leesett egy fél marhaszelet. Közvetlenül ezután elfárad és a benti helyére elmegy kialudni a fáradalmakat. Szokott rendszeren kapni párolt vagy sült édesburgonyát, nagyon szereti, de például áfonyát nem kért. Pofám leszakad. Mondtam neki, hogy drága antioxidáns, de csak bánatosan nézett rám, hogy ez hol van a marhaszelethez képest.
Ez itt a kamu bánatos tekintete, hogy azt mondja, akkor hátat fordítok neked, mert nem foglalkozol velem egész nap és semmi marhaszelet, de azért visszanézek, hátha megsajnálsz.
Adott feladatot ez a hét. Gyakorlatilag a konyhában töltöttem az időmet, mert folyamatosan valamit főzni kell meg mosogatni. Nincs olyan, hogy kicsit elcsendesedne a konyha. Ha éppen edzek vagy fürdök, akkor addig a pároló minimum, hogy megy. Minden nagyon szép, egészséges, tápanyagdús, alacsony hőfokon kezelt, de az biztos, hogy ez egy főállás, hogy minden étkezést így össze kell hoznom. Anyukám már jobban van, de alaphangon én azt mondom 4-6 hét mire teljesen visszaerősödik az amúgy nem túl erős szintjére.
Én éppen kezdtem jól aludni, kezdtek kisimulni az idegeim, erre megint ott találtam magam az éjszaka közepén, az ágy szélén rettegve, hideg verejtékben, egyedül. Most egy kicsit már én is jobban vagyok. Köszönöm a kedves barátaimnak, akik végighallgatták siralmaim és félelmeim az sokat segített.
Megint megmutatta az élet, hogy sajnos szinte lehetetlen megváltoztatni az embereket, de azért reménykedek abban, hogy a halálból visszarántott anyám most észhez tért. A szeretet nálam nem azon múlik, hogy ki, hogyan éli az életét. Mindenkinek van hibája, nekem is. Engem nem zavar, ha valaki nem kockahas, meg nem edzésmániás, meg nem étkezésmániás, sőt szívemnek kedves ember cigizik is, amit én nem nagyon bírok, de hát ez van, ettől még szeretem őt. Alapvetően inkább féltem őket, mert tudjuk, hogy a cigi nem jó és tudjuk, hogy a cukorbetegnek oda kellene figyelni, de igazából a part széléről tudok csak figyelni és tudom őket szeretni minden hibájukkal együtt és csak remélem, hogy van, aki engem is tud szeretni minden hibámmal együtt. Mert végül nem számít semmi csak az, hogy ki szeret és te kit szeretsz.
Ma hazaengedték anyukámat, de még vár rá több hét itthoni lábadozás, amihez én lettem a személyes séfje, ápoló és bejárónője. Nem mondom, hogy nem megy el az egész napom vele, de most ez van, fel kell táplálnom, mert nagyon tápanyaghiányos és ezt nem csak én mondom, hanem az orvosok és a leletei. A család orvosai is beszálltak ám a buliba és most elkezdték a napi szintű fejmosást, talán érni fog valamit.
Ami engem illet a következő lépcső, amit meg akarok ugrani a légzésem javítása. A jóga nyilván segít, meg talán az, hogy letapasztott szájjal tekerem a bringát, ahogy a teniszezők is mostanában szoktak teniszezni. Viszont annyira biztos nem vagyok benne, hogy ez nagyon hasznos, de most kipróbálás alatt tartom mert, hogy az orrlégzés jelentősen növeli a sportteljesítményt is. Meglátjuk. Remélem jól csinálom. Próbálok beszerezni könyveket a témában meg tanulmányokat olvasni. Láttam megjelent egy új, könnyedebb könyv is erről, amit mondjuk egy újságíró írt, de attól még lehet jó.
Annyi tapasztalatom van a légzés területén, hogy amikor felvettek a konziba magánénekre az első órán közölték velem, hogy véres küzdelem lesz megtanulnom a helyes légzést, mert amúgy szeretem orrba venni a levegőt és ettől rosszul képzem a hangot, ami sem a fogaimnak sem a testemnek nem tesz jót meg még mit tudom én miket mondtak és én ott döbbentem álltam, mert erre nem is számítottam, hogy nem tudok jól levegőt venni. Kitechnikáztuk a dolgot és tényleg kellett masszív 2 év, heti 4 énekórával és megannyi óra otthon töltött gyakorlással mire jól vettem a levegőt. Ma már éneklés esetén rutinból tudom hova kell venni a levegőt, hogyan kell játszania rekeszizommal és azt is tudom, hogy amikor masszívan énekleni kellett olyan hasfalam volt, mit a beton. Az operaénekeseknek mind ilyen a hasfala csak lehet van rajta egy kerek pocka, de az izomzatuk nagyon fejlett. A rekeszizomnál lévő része a hátnak a sok, mély levegőtől az évek alatt ki is tud szélesedni. Erre képes a levegő, durva mi?
Amúgy nagyon hallom, ha valaki rosszul veszi a levegőt, kapkodja, nazális és a legtöbb ember rosszul képzi a hangot és veszi a levegőt. Még az énekesek is, főleg amelyik olyan, hogy nem jár hangképzést tanulni. Ami pedig a rádióban szól.... hát iskolapéldája a rossz hangképzésnek. Ha például meghallom a csikidám csávót falnak megyek, az a tipik orrhang és még a légzése is olyan, hogy mire lemegy a szám én már fulladok. Időről időre fel szoktam venni a hangom, hogy meghallgassam nem ment át-e a beszédem orrhangba. Belülről nem ugyanazt halljuk, mint ami kívül szól. Aki énekel az megtanulja így a külső és belső hangját, de néha nem árt felvenni és meghallgatni. Mikor felvettek az énekre nekem automatikusan menni kellett a Zeneakadémia gégészéhez, aki tokkal vonóval átnézett és egyeztetett az ének mesteremmel miket kell majd csinálnom. Tőle tudtam meg, hogy nem kell minden orrsövényferdülést felvágni, vannak olyan esetek, hogy ki lehet légzés- és beszédtechnikával jönni belőle. Szerencsére nekem nem volt ilyen problémám, de erre is figyelek, mert bizony lehet magunknak a sok szájlégzéssel orrsövényferdülést csinálni.
Na, de engem most nem az ének miatt érdekel, hanem a sportteljesítmény növelés miatt meg, hogy alapból jól vegyem a levegőt. Ehhez tanulok még hozzá. Csuda dolog ez,de hasznos, mert amikor náthás vagyok és nem indul meg a takony (bocs), hanem úgy beragad, akkor tudom, hogyan kell úgy rezegtetni a levegőt, hogy elkezdje leszedni és akkor egy kis "beéneklés" után megindul a cucc. Szóval a légzés, a hangképzés nagyon jó és hasznos dolog, mindenkinek ajánlom. És mire ezt végigolvastátok most vesztek is egy mély levegőt. ;)
Remélem ennél nagyobb problémám nem lesz az életben, minthogy nincs hova felöltöznöm. Mármint eljárok az oviba meg a suliba (mekkora kalandok) meg megyek még ide, oda vásárolni meg mit tudom én néha 1-1 rendezvény, de az, hogy minden nap "kiöltözzek" a munkahelyemre nincs meg.
Na most nekem nincs egy olyan nagy öltözködési igényem szerintem, inkább kényelmes vagyok és félig lusta. Engem már az életemben annyiszor néztek francia nőnek, hogy megszámolni sem tudom. Remélem nem a szagom (ejnye, rossz vagyok), hanem az öltözködésem miatt.
Nagyjából így lehetne jellemezni. A hajam nincs belőve, hanem lóg és sokszor zilált, van egy felső rajtam, és pont szeretem a pirosat, de a komfort fekete és fehér is az én világom. Tudjátok én vagyok az aki a fehér blúzhoz fekete melltartót vesz. Aztán vannak a szeretett farmerjeim és a legnagyobb szerelemeim a balerina cipők minden színben és formában. Mikor kislány voltam láttam a Hamupipőkében, hogy reggel mikor megy robotolni egy fekete balerinába lép bele. Az üvegcipő meg a többi nem érdekelt, de a balerina annyira, hogy anyukámnak sokat mutogattam, hogy olyat akarok. 9 éves voltam, amikor szerzett nekem egy fekete bársony balerinát. A suli sztárja is lettem, mert ilyen senkinek nem volt. Azóta hordok balerinákat és nem tudok róluk leszokni, pedig nem biztos, hogy ez a legjobb viselet a lábamnak. Amit még nagyon szeretek és hordok azok a szép fehérneműk. Nyilván nem mutogatom, de valahogy úgy érzem magam jól vagy nem tudom, ha ilyen csini alattam a cucc. Szóval ez a két mániám van.
Viszont még a komfort szettemhez tartoznak a ballon kabátok, sálak, a napszemüvegek és valami táska, amit magamra tudok dobni miközben bringázom. Nyáron a farmer helyett pedig ilyen "pörgősebb" szoknyát hordok vagy maxi szoknyát, amihez a szokásos fehér pólóimat meg a balerinát veszem fel. Esetleg, ha idén már lesz olyan jó lábam, akkor bepróbálok combközépig érő nadrágot, bár megmondom őszintén én nem szeretek rövidebb nadrágban leülni mondjuk egy rendezvényen vagy tömegközlekedésen, mert félek mit szedek össze.
Nagyjából ennyi az öltözködésem, szerintem nem bonyolítom túl. Szoktam néha a színtípusomnak megfelelően öltözni, de legtöbbször ezt nálam felülírja, hogy én így egyszerűbben szeretek kinézni. Ez kicsit ilyen lusta divat. A sminkem is általában olyan, hogy nincs. Reggel így megyek, ballonban, farmerban, balerinában, kócosan, karikás szemekkel és már tényleg csak a cigi hiányzik a kezemből, mint a francia csajoknak.
A lényeg a lényeg, hogy eddig pakolgattam a kis balerináimat egyik helyről a másikra, hogy majd felveszem őket. Jó, de mikor majd? Ezért most elővettem őket és úgy döntöttem bevetem mindet. Aztán a nagy felindulásban kiválogattam egy tonna ruhát is, amit akkor vettem mikor úgy gondoltam nem így fogok öltözni. Az oviban turit lesz és le lehet adni mindenféle ruhát, ezért most nagy válogatásban vagyok, most tudok megszabadulni egy csomó mindentől.
Aki home officeban dolgozik mint én vagy gyesen van, hogyan szokott öltözni? Tényleg mondjátok már el. Nem lehet egy életet leélni úgy, hogy nem hordjuk a kedvenc ruháinkat, meg cipőinket.
Anyukám kórházba került és elég nagy para volt. Marcangoltam magam egész héten, hogy nekem még mit kellett volna tennem, hogy ne ez legyen. A férj a megmondhatója, hogy én évek óta mondom a magamét, de kábé a falnak is beszélhettem volna. Láttam előre, hogy baj lesz, de anyu ignorálta éveken át. Szerintem amit én csinálok már kontraproduktívan hat nála is, ezért nem is tud mindenről. Mert, aki nem így csinálja, mint én, sokszor azt gondolja sok és önsanyargató és csak a sportolóknak, edzőknek kell ennyit mozogni. A környezetem előtt is ezért mélyen titkolom az életmódom már. Itt leírom nektek, de amúgy, ha külön és nyomatékosan nem kérdezik, nem beszélek sem étkezésről, sem mozgásról, se a tapasztalataimról, mert dühöt és megvetést váltok ki. Az meg köszi nem kell.
Mondanak az ajánlások olyat, hogy hetente 120-150 percet sportoljunk, de én azt mondom már, hogy haha és lárfifári. Hol kompenzál az? Hol fejleszt? Hol tart szinten? Sehol. Most úgy néz ki a hetem, hogy heti 7-szer jógázom és heti 4-szer 45 percet tekerek és utána van, hogy megragadok még súlyzókat. Így heti 12 órát sportolok átlagban. Nem azért, mert én ekkora fasza gyerek vagyok hanem, mert kitapasztaltam, hogy az, amit én el szeretnék érni, ahogy élni akarok ahhoz ez kell. Viszont egy anyukám típusú embernek azt mondani, hogy legalább heti 5-ször kellene mozogni... Időrablásnak fogja gondolni. Mert szerinte is sokkal fontosabb dolgok vannak, amiket el kell végezni és a mozgás az luxus. Aztán a megkeresett lóvét lehet költeni a kezelésekre...
Múltkor álltam a sulinál, vártam Cinikémet. Mikor megérkezett rögtön mondtam neki, hogy most ne rohangáljon még a többi gyerekkel, hanem induljunk, mert mennék edzeni. Ritka alkalom volt, általában a reggeli órákban letudok mindent, amíg a gyerekek vagy fel sem keltek vagy mikor éppen suliban, oviban vannak, de aznap ez nem jött össze és én délutánra toltam az edzést. Erre egy anyuka epésen megjegyezte, hogy "neked mikre van időd". Mondta ezt durván túlsúlyosan, cigivel a kezében, szimpi volt.
Ez a másik amitől falnak megy, ez a társadalmi hozzáállás, hogy szégyelljem magam, hogy nekem van időm magamra, mert vannak a komoly és fontos emberek, akiknek nincs látszólag (!) semmire idejük és ők a keményen dolgozó, fasza csajok és fiúk. Egy átlag nyugdíjas napi 3 órát facebookozik. Egy 40 év körüli ember heti átlag 10-15 órát tölt a közösségi oldalakon és heti átlag 10 órát tölt sorozatok nézésével. Ha összeadom az minimum heti 20 óra. Én meg 12 órát sportolok és még mindig van 8 órám minden másra. Anyukám is csak sorozatokat néz és bőven megvan neki a heti 10-15 óra egy héten. Mert ő ezzel "kapcsol" ki. Oké, de nem lehet kiváltani a mozgást vele.
Én sem töltöm az időmet egész nap a teremben. Sőt, akár a bringát fel is hozhatnám a lakásba és tekerhetném a híradónézés közben is, mert úgy is működne. Ha nem tudnék lemenni heti 4-szer, akkor felhoznám. Amihez ragaszkodom az az, hogy legyen napi 1 órám amikor átszellemülve, lent a teremben tudok jógázni, de a sport felét a gyerekek mellett csinálom.
Mert úgy éreztem heti 3 jógával nem lehet jelentőset fejlődni, de persze jó, de a fejlődéshez kell a minimum heti 5 alkalom, ezért inkább feltoltam heti 7-re. Viszont ezután úgy éreztem, hogy a mindennapi jógaóra tök jó és ott van olyan, hogy el kell mélyedni valamelyik pózban, de még mindig kevés, ahhoz, amit akarok. A jelentős nyújtáshoz még több kell, ezért viszem fel miden nap a szőnyeget és nyomatom még este vagy délután. Arra is ráéreztem, hogy a jóga nagyon szuper, sőt, szerintem mindenkinek kellene csinálni, de más is kell még és ezért tekerek. Ha meg már lent tekerek még egy 20-30 perc súlyzózás nem akkora sztori. Így építgettem és ma már teljesen beépült az életembe, de rajtatok kívül senkinek nem mondom, mert hát úúú mennyi időm van magamra, naplopó vagyok. És ezt én nem értem. Általában mire a gyerekek felkelnek már leedzettem, tehát ők például ebből sokat nem is érzékelnek, de ha ezt elmesélném én lennék az anyuka, aki nem foglalkozik a gyerekivel és állandóan fitneszezik...
A mozgás nem véd meg mindentől, de azért számít, hogy amíg tart az élet azt fitten, energikusan nyomjuk le vagy valami eltorzult testben, gyógyszereket szedve, krónikus betegségekkel. Szerintem nem mindegy és remélem anyukám most rájött, hogy magával kellene foglalkoznia főleg egy ledolgozott élet után nem pedig 25 éves, multiban dolgozó, fiatal csajnak kell képzelni magát.
Gondolom emlékeztek még a horror sztorimra, amikor is a fél éves kutyánk majdnem széttépett. Még így utólag belegondolva is kiráz a hideg tőle. A lényeg a lényeg, hogy én azt mondtam kutyát nem akarok többé.
Aztán gondolkoztam rajta, hogy a lányoknak azért csak jó lenne egy kutya a gyerekkorukba, illetve Cini nagyon szeretett volna és az utóbbi időben a Kicsi is nagyon nyitott a cicák felé, próbálta őket idomítani, ezért gondoltam, akkor próbáljuk meg a kutyát. Így annyit engedtem, hogy lehet kutya, de csak is mopsz. Nekem volt mopszon, többen biztos emlékeztek rá. Cini is emlékszik rá, bár szerintem a közös képek, videók emlékeztetik. Ők nagyon bírták egymást és mikor Cini 1,5 éves volt akkor se kellett nagyon féltenem a kutyától.
Így vártunk és vártunk, majd egyszer csak jelentkezett az örökbe adó alapítvány, hogy van egy mopsz csajszi, aki jöhetne hozzánk. Az nem kifejezés mekkora öröm volt itthon mikor megérkezett. Szerencsére első pillanattól kezdve olyan volt a kutyának is, mintha mindig is itt élt volna. Annyira természetesen éli itt az életét az első perctől kezdve, hogy az fantasztikus. Cini teljes boldogságban van azóta is, de ami nagy szó a Kicsi teljesen kinyílt a kutyától.
A kutya például fejleszti a szociális-kommunikációt azzal, hogy lehet neki egyszerű parancsokat adni és a kutya végig csinálja, ezért van sikerélmény. Na most a mopsz azért nem kifejezetten terápiás kutya, de a miénk nagyon is az lett, mert működik a dolog. Végre a Kicsi is tud valakit irányítani és valakinél ő tudja indítani a kapcsolatteremtést. Neki ez nagyon nehéz, ilyet még nem is csinált soha. Ha neki mondják mit csináljon, akkor csinálja, de ő nem megy oda egy gyerekhez, hogy "Jössz játszani?". Nem tud barátkozni és ezen szeretnék változtatni. A kutyát viszont most próbálja irányítani, felveszi vele a kapcsolatot és ez egy óriási fejlődés. Együtt játszanak, együtt bandáznak, öröm rájuk nézni.
A kutyus fiatal, de nagyon rossz kondiban van és túl kövér is. Persze a mopsz nem egy áramvonalas kutya és nem lehet vele nagyokat túrázni, de most tényleg van még hova fejlődnie. Így kimérve kapja az adagjait és minden nap gyúrunk a jobb kondira. Már fogyott is egy picit aminek nagyon örülök, mert máris fürgébb lett, meg jobban tud mozogni és így neki is jobb. Végre rendeződött a kutya dolog és én is imádom.
Azt érzem, hogy havonta változik a világ. Csak, hogy a munkámat említsem a TikTok átírt egy csomó mindent. Mondjuk megrendelői elvárásokat. Nem akarok senkit fárasztani ezzel, de a mostani elvárás már csak a gyorsaság. Alkotóra nemigen van szükség csak valakire, aki valamit összedobál oszt jól van. Nagyjátékfilmeket nem én fogok vágni úgy néz ki (haha), meg amúgy is vannak itt olyan történetek, hogy a hatalmas, csilli-villi nagyjátékfilmes forgatások után senkit nem fizetnek ki. Az meg alap, hogy a kisebb megrendelők a fizetéskor köddé válnak vagy hónapokig húzzák a kifizetést. Az ilyenek miatt is nálam már tavaly év végén betelt a pohár. Elkezdtem másban gondolkozni.
Nem nagy dologról van szó, de akár működhet csak kell egy átállási idő. Már letettem róla, hogy egyszerre leszek valami csúcs vállalkozó, üzletasszony, egy neurotipikus kislány anyukája, meg egy autista kislány mindent elintéző, fejlesztésre járó, otthon fejlesztő anyukája, aki mos, főz, takarít, mindig vidám és csinos. Ez nem az az életszakaszom, de lehet ez nem az az életem, amikor nagy karriert fogok befutni. Ezzel vannak amúgy megküzdési problémáim, mert ambícióim voltak és vannak is, de a jelenlegi helyzetünk mindent nem enged meg. Most már inkább megelégednék egy olyan biznisszel, ami nyugodtabb és kiszámíthatóbb. Elmennék én irodába is, de mivel a Kicsi szűken 4,5 órát van az oviba - már ha nem beteg - ezért nem tudok. Nincs még olyan szinten, hogy 8 órákat bent legyen egy intézményben. Az is lehet, hogy sosem lesz szociálisan ilyen szinten. A Kicsi tök jól csinálja az ovit, de kell neki a többi szabadidő, hogy minden egyes nap be tudjon legalább ennyit járni. Ehhez meg kellek én.
Az utóbbi években vért izzadtam, hogy minden is legyek. Minden járulékot fizessek magam után, bevételem is legyen, satöbbi. Nemrég megkaptuk, hogy hivatalosan otthon gondozó szülő lettem. Ez szakorvosi kompetencia, ő adja meg erre a papírt. Mit mondjak? Nem így terveztem az életem, de legalább most egy kicsit nyugodtabb vagyok, hogy minden papír, minden kedvezmény, lehetőség el van intézve. Több évig tartó procedúra volt mire ide eljutottunk csak, hogy a 1,5 éves várólistákat említsem.
Sosem lehet tudni, de tényleg sosem, hogy milyen esemény változtatja meg egy ember egész életét és kell egyik napról a másikra egy teljesen új életbe kezdenie. Azt tudom, ha lehetne se csinálnám vissza és, hogy nem bánom ezt a fordulatot, mert közben itt van a Kicsi, aki minden tekintetben egy csodagyerek. A mai nap róla szól, mert ma van az autizmus világnapja. Kérdeztem tőle, hogy akarna-e valami különlegeset kérni erre a napra, de erre azt reagálta, hogy akkor ő elmegy játszani.
