A férjem elkészült a zárható homokozóval. Minden használat után le tudjuk zárni így nem koszolódik össze és a macskák, egerek, stb. sem fognak belemászni. Alulról is vakondbiztos ugyanakkor a szellőzés is meg van oldva. A lányoknak nagyon tetszett. Mostantól jöhet a sarazás!
Íme a zárt homokozó és itt mögötte jobban látszik a sövényke. Mindössze 65 darab van belőle elültetve. Tavaly nagyon lelkes voltam. :) |
Azon gondolkozom, hogy kintre jó lenne egy kerti zuhanyt is felállítani, hogy a nagy homokozások után még kint a kertben le lehessen csapatni a gyerekeket. Van fúrt kút, szivattyú meg slag, de azért azzal mégsem fürdetem le őket, mint a börtönviselteket.
Amúgy kaptam én is meglepetést a férjemtől. Vett a teraszra műfüvet. Még tavaly beszéltünk róla, aztán tegnap pont nézegettem a neten, hogy hol és mennyiért lehet venni, de nem mondtam a férjembernek. Erre ma hazajött azzal, hogy vett a teraszra műfüvet. Úgy látszik jól működik köztünk a telepátia. Most nagy királyság kimenni a teraszra mezítláb. Már csak találni kellene valakit, aki végre levakolja a teraszt. Az elődeink hagyták így. Mozgatták a falat és csak a terasz nincs levakolva és lefestve, engem meg nagyon zavar. Idén is voltak már ilyen-olyan kőművesek megnézni és idén is eltűnt mind. Én nem tudom mit csinálunk rosszul. Félek ez a feladat is a férjere marad. Bevállaltam, hogy lefestem, ha ő levakolja. Sárgára szeretném festeni, mert szerintem tök szép lesz, hogy megsüti a nap és a terasz sárgás fénye megvilágítja a nappalit. Azt szerettem volna, hogy túlnyomó részben halványsárgára legyen festve mindenhol a fal, de aztán egy olyan házat vettünk, ahol díszkő meg lambéria van és nem mertem bevállalni elsőre a sárgát. A konyhában a lambéria már le van festve fehérre, ami elég jól néz ki, de a nappaliba még nem és mielőtt nekiesünk ennek is, még végiggondolom, hogy esetleg, hogyan lehetne úgy igazítani a színeket, hogy mégis csak sárgák legyenek a falak.
De mivel szerintem nem élhetetlenül csúnya a nappalink, most még nincs meg bennem a kellő motiváció, hogy nekiessek és egy teljesen mást hozzak ki belőle.
Ez egy régebbi kép, most annyi változás van, hogy a két kanapé az ablakoknak háttal van, így pedig szemben van a tévés szekrénnyel. Mikor kerestem a terrakotta szőnyeget, akkor egy lakástextil boltba kiröhögtek, hogy manapság nem divat, höhö ki akar terrakottát? Én meg mondtam, hogy tudom, hogy most a monokróm a divat csakhogy én szerintem az élhetetlen. Vagyis számomra az, depressziós grafit színben meg nyomott kékben nem akarok élni. Amikor késő ősszel vagy télen besüt a nap és megsüti a terrakotta kanapét meg szőnyeget a nap, olyan melegség tölti el a szobát, hogy pár fokkal melegebbnek is érződik. mindjárt. Végül mégis sikerült szőnyeget találnom és mi szeretjük is.
Régebben én is kipróbáltam pár lakberendezési trendet, de rájöttem, hogy e téren inkább olyat kell alkotni, amiben jó otthon lenni. A divatos lakás a képeken lehet szép csak nem olyan jó benne élni. Na ennyi. Ha valaki lát szép sárga gyerekszőnyeget bárhol, akkor szóljon nekem. Vé szobájában szeretnék egyet lőni.
Olyan gyönyörű házatok van!
VálaszTörlésNagyon jó az ízlésed/ízlésetek!
Köszi! :)
TörlésLátom sikerült és itt vagy! :)
Teljesen egyetértek az írás legvégével (is) Amikor szétbombáztuk a házunkat (szerintem akkor mi még nem is találtunk egymásra) én is elkezdtem megvalósítani a trendi lakást, szürke bútor, fehéres parketta, világos fal....írtam múltkor, hogy most ahogy átfestettük a falat ezerszer jobban érzem magam, hiányoztak a színek. Úgy hogy most elkezdtem apróságokkal ismét feldobni, színesebb párnák, színes takarók. Hozzám még is közelebb van Mónika lakása a Jóbarátokból, mint a katalógusba fényképezett lakások.
VálaszTörlés