Vörös séf

Nos, Clarkent (a pasim) és én továbbra is éljük a hétköznapinak mondható és kevésbé hétköznapinak mondható életünket. Kezdek gyanakodni, hogy ragályos az élete. Ma reggel például önként keltem fel korábban edzeni csak azért, hogy az ő napirendjével haladjak. Egyrészt, mert jó. Másrészt... mert jó. Az indoklás továbbra is az erősségem.

De még Clarkent előtt volt egy másik próbálkozás is, a Vörös séf. Velem egyidős, van egy lánya, Budán lakik, egy menő budai étterem egyik séfje, szereti az elektronikus zenét, vörös a haja, kék a szeme, félig német. Papíron gyakorlatilag rám optimalizálták. Aztán megszólalt... Kiderült, hogy egy óriási primadonna, és már a kezdetektől olyan hangulatot tudott teremteni, mintha tizenöt éve házasok lennénk, lenne két közös hitelünk, egy elfáradt, rideg kapcsolatunk, és mindketten titokban számolnánk, mikor megy már el a másik otthonról.

Két randit éltünk meg. Az egyiken palacsintát sütött nekem. Gondoltam, jó- jó palacsinta, azért ettől még nem nyílik új Michelin-csillagos éttereme Budán. Aztán megkóstoltam, és sajnos be kellett látnom, hogy egy séf még a palacsintát is sokkal jobban tudja megcsinálni. Megtanította a trükköt, úgyhogy most már én vagyok a legjobb palacsintát sütő anyuka. Végül is nem volt teljesen hiábavaló az ismerkedés. Romantika nem lett belőle, de a gyerekek profitáltak.

Egyébként a mai napig nem sikerült eldöntenem, hogy a Vörös séf jó arc-e, vagy csak nagyon látványosan megviselte az élet. Az exfelesége szerintem rendesen szétkapta, ő pedig azóta minden új nőre rápróbálja ugyanazt a régi forgatókönyvet. Párszor szóltam neki, hogy engem legyen kedves nem összekeverni vele, én is hozok bőven rossz tapasztalatot, de ha azt mind rávetíteném arra, aki újonnan belép az életembe, akkor egyedül beszélgethetnék a fallal. Néha szoktam is. 

Nála az volt a konfliktuskezelés, hogy ha valami nem tetszett, elhallgatott. Aztán napokkal később előjött, elmondta, mi baja, majd újra elhallgatott. Én közben remekül elvoltam, legfeljebb néha találgattam, hogy most éppen mit követtem el. Ezt nem a férfiak szokták? Két, többnapos némafilm után arra jutottam, hogy ezt a műfajt már láttam, és nem kérek új részt belőle. A slusszpoén, hogy egy hete feltámadt, és közölte, hogy mi valójában remek barátok lennénk. Mondtam neki, hogy rendben, Séf. Erre megsértődött... Kiderült, hogy én túl szó szerint értelmezem a "barát" szót, mert az ő fejében ehhez járt volna még idő, tisztelet, elfogadás és feltehetően valami ködösebb prémiumcsomag is. Én viszont jeleztem, hogy a barátság extrákkal klubban 2007-ben lejárt a tagságim, és azóta sem újítottam meg. Ő állítólag nem is arra gondolt. Persze - persze. 

Végül úgy váltak el útjaink, hogy igazából én sem tudom, mi lett a vége, mert egyszer csak nem válaszolt. :D Ofkorsz. Lehet, egy hét múlva újra előkerül egy módosított szerződéstervezettel. Ezt fogjuk még 2036-ban is gyűrni, időről időre frissített feltételekkel, bár jeleztem neki, hogy jelenleg nem írok ki új tendert. Szerintem azért értette a helyzetet, és rájött, hogy míg ő vörös koboldként duzzogott a házában, én addig vidáman továbbszökkentem az élet mezején.

Egyébként még gonosz is lehetnék így első hallásra, de volt néhány olyan mondata is, amelyek után csak azért nem küldtem el azonnal a búsba, mert úrilány vagyok, meg mert szeretem a jó sztorikat. Már az első randink is úgy alakult, hogy körülbelül egy óra után azon röhögtem magamban, milyen jó történet lesz ebből. 26 fokos napsütésben éppen meghalni készült, mert állítólag vörösebb, mint én. Aztán annyit nyafogott, hogy végül rászóltam, ha nem hagyja abba a picsogást, beviszem az erdőbe, és otthagyom a szúnyogoknak, amelyektől egyébként halálosan retteg. Szegény. 

Van bennem némi félelem, hogy egyszer még előkerül, és addig gondolkodik, amíg végül arra jut, hogy tulajdonképpen egy a fene, szerelmes belém. Sajnos ezek a történetek nálam hajlamosak ilyen kanyarokat venni, de ne legyen igazam. Egyébként tényleg simán lehet, hogy valakinek ő lesz a főnyeremény, mert van benne potenciál csak kell hozzá egy olyan idegrendszer, amilyen nekem már nincs. Bár - és most a férfi olvasóim egy pillanatra nézzenek félre - szerintem minden pasit újra kell huzalozni egy kicsit. Csak nem mindegy, hogy egy szoftverfrissítésről beszélünk, vagy teljes kábelcseréről. A korábbi sérelmek elleni védekezés valami egészen elképesztő teljesítmény tud lenni. Csak amikor az ember azt veszi észre, hogy nem vele beszélgetnek, hanem az exszel, csak éppen az ő arcát tették rá... na, ahhoz én már túl öreg színésznő vagyok. A szereposztást ezúttal inkább visszaadtam.

Szóval ehettem volna jókat egy menő budai étteremben, aztán egy budai kéróban is, de végül nem így alakult.  A slusszpoén az volt, amikor megkérdeztem tőle:"De Séf, még az sem csúszott ki a szádon, hogy egyáltalán tetszem-e neked." A testbeszédet hagyjuk, úgy tűnik, a német ág nem ezen a csatornán kommunikál. És erre nem azt mondta, hogy "dehogynem, nagyon tetszettél", hanem azt:"A külsőddel nem volt baj."

Na hát ilyen romantikus bókot is régen kaptam. Tulajdonképpen esztétikailag megfeleltem a műszaki átvételen. Bár lehet, hogy egy félig német pasitól, aki milliméterre pontosan díszíti a tányérokat és grammra méri a hozzávalókat, az "a külsőddel nem volt baj" valójában egy lángoló szerelmi vallomás. Csak már megint hálátlan dög vagyok, és nekem ez valamiért nem volt elég.