Gesztenye és citrom

A férjem izgatottan nyújtott át nekem egy szatyrot. Először azt gondoltam vásárolni volt és biztos hozott valami finomságot, de amikor belenéztem a szatyorba rögtön az jutott eszembe, hogy na ilyen egy kisgyerekes apuka. Mert, hogy egy szatyor gesztenyét hozott. Olyan helyen volt dolgozni, ahol sok gesztenye volt és, hogy őt idézzem; "Mindent összeszedtem!".  A gyerekek nagyon örültek neki, Cinus rögtön úgy érezte, hogy másnap el kell mennie és szednie kell még egy fél zsákkal. Szerencsére egy mellettünk lévő utcában van pár gesztenyefa és ott tudott szedni. A Kicsi pedig ma egész hosszan eljátszott a gesztenyékkel és a plüssökkel. Minden plüss bőven kapott a gesztenyéből, mindenki jóllakott, majd az összes plüssállatka eldőlt teli hassal. Ha majd felnőnek a gyerekek, ezek biztos, hogy rákerülnek arra a listára, amit fejben írok, hogy mi fog hiányozni abból, hogy kisgyerekeim vannak. 

Egy ideje fontolgatom, hogy szeretnék egy gesztenyefát, de a szelíd fajtából, hogy majd ősszel legyen mit megsütni. Után is néztem és azt olvastam róla, hogy minimum 7-10 év mire termőre fordul. Ahogy belegondoltam abba, hogy idén 40 éves leszek és az a fa lehet 50 éves koromba fog először teremni, akkor kicsit elment tőle a kedvem. Azóta többször szembejött velem az a gondolat, hogy az ember fákat nem magának, hanem a gyerekeinek és az unokáinak ültet. A diófa is lassan fordul termőre, de miénken három éve már annyi dió van, hogy nem lehet okom panaszra. Talán mégis veszek egy szelíd gesztenye fát és lesz mit várni. 

A vadcitrom fát is úgy ültettem, hogy ki tudja, talán sosem lesz rajta citrom. Az első években nem történt vele semmi csak kis levelei lettek. Tavaly volt rajta pár virág, de a fagy elvitte. Idén szépen kivirágzott, majd megjelentek rajta az apró, zöld citromok. Nagyon izgatott lettem, de augusztus végéig nem akart sárgulni. Gondoltam jól van ez így is, nekem ez is különleges. Ki gondolta volna, hogy majd szeptemberben kezdenek el besárgulni a citromok. Még nem szüreteltem le őket, kivárok az utolsó pillanatig. Különben is olyan gyönyörű az őszi kertben ez az üde, aranyló sárga szín, hogy nincs is szívem leszedni még. 

Ma délután az eső után egy rövid időre kisütött a nap. Olyan szép, narancsos fényű lett pár percre a kert, hogy azonnal kiszaladtam megnézni mindent. Ez nekem ajándék volt egy nehéz nap után. 

Tanácsot adok! Adjak tanácsot?

A barátaim barátai között elkezdett terjedni a nevem, azon az alapon, hogy vannak jó és élhető étkezési és egyéb tanácsaim. Még tanulok, ezért nem hivatalosan adok csak tanácsokat és csak olyanoknak, akiket nekem is beajánlanak, akik felkészültek arra, hogy befogadják az információt, megfontolják és ha úgy érzik kipróbálják. Amit hamar megtanultam, hogy a kéretlen tanács sokszor okoskodásnak tűnik. Ráadásul most a csapból is az folyik, hogy sokan elvágólak tanácsot adnak az élet minden területén. Ez fárasztó és frusztráló, mert az ember elkezdi úgy érezni, hogy semminek nem tud és lehet nem is akar megfelelni, és különben is, neki nem kell úton útfélen tanács. 

Az ember egy nagyon érzékeny "szerkezet". Minden ami velünk és körülöttünk történik arra reagál a testünk, a lelkünk és az elménk is. Amiben én hiszek az az, hogy "észrevétlenül" is lehetne gyógyulni csak ez az életforma, amit ma élünk ezt nem engedi. Ha mindenki egy természetközeli helyen élne, ahol észrevétlenül sokat mozogna, mert mondjuk kertészkedne, sokat sétálna, gombát gyűjtene az erdőben, úszna a tengerben, horgászna ( a sort a végtelenségig folytathatnám) és a Nappal kelne majd a sötétedéssel elaludna, akkor beindulna az öngyógyulás. A test, a lélek és az elme elkezdene jobban együtt dolgozni. A több mozgás ellenére az agy szabályozná az étvágyat és azt, hogy mit eszünk. Szerintem ez lehet az egyik leggyengédebb módja a gyógyulásnak, egyfajta elvonulás és egy ilyen életformával rengeteg szerzett betegségtőt meg lehetne szabadulni "csak" úgy. Még akkor is, ha eszünk almás pitét és néha lecsúszik egy sör vagy egy kis szalonnás kenyér. Annyi negatív környezeti hatás ér minket és olyan közegben élünk, hogy ez a gyengéd gyógyulás szinte szóba sem jöhet. Nem tudjuk a város zaját visszafogni, nem tudjuk a fényszennyezést a légszennyezést megúszni, az ételeinkben is van mindenféle, renget stressz ér miket és ezek ellen lehet dolgozni. Viszont az, aki nem áll erre készen, annak ez egy plusz stressz lesz és lehet éppen az ellenkezőjét érjük el annak, amit akarunk. Mindenkiben ott van a képesség arra, hogy megbetegítse magát, de arra is, hogy meggyógyítsa. Én a hosszú távban, a gyengédségben hiszek és abban, hogy minden ember más és más, ezért ehhez kell igazodni. 

Olvastam, hogy a kék zónás teória feltételezhetően egy nagy kamu és mind bedőltünk neki. Csak egy millió dolláros üzlet könyvvel, táplálék kiegészítőkkel. Elkezdtek utána nézni ennek a teóriának és úgy tűnik nincsenek is kék zónák. Viszont sok benne a nyugdíjcsalás, hogy nem jelentik be, hogy az illető elhunyt, illetve például sokak, akik azt állították, hogy 90-100 évesek azoknak anyakönyvi kivonatuk sincs. A Hetednapi Adventisták között pedig az életmód és az anyagi előny miatt élnek tovább átlagban, nem azért, mert egy bizonyos helyen élnek. Okinawán pedig a legegészségtelenebben élnek, rengeteg ott az alkoholista például. 

Mindig el akarják velünk hitetni, hogy csak az lehet boldog, egészséges, sikeres, akik valami kiváltságot élveznek. Például egy bizonyos helyen élnek vagy egy bizonyos étkezést követnek vagy egy bizonyos edzést végeznek. Akkor még nagyobb sikert ígérnek, ha ehhez szenvednünk és vásárolnunk is kell. Például az lesz a sikeres, aki szenved az edzőteremben minden nap, közben nem tudja, hogy olyan stressznek teszi ki magát, ami 5-10 év távlatában vissza fog ütni még szerek nélkül is. Az étkezik jól, aki szenved, lemond, "áldozatot" hoz. Megeszik fél kiló zöldséget minden más nélkül, böjtöl, közben meg a meglévő tápanyaghiánynak ad egy jó nagy gellert és nők esetében megágyaz a hormonproblémának. Az a sikeres az életben, aki túlhajszolja magát, nincs ideje semmire, állandóan elfoglalt, majd a stressz és a felszínes értékek hajszolása megeszi a szervezetét és a lelkét. Generált elvárások, amikkel tönkretesszük magunkat.

Vannak jó módszerek, amik akár hamar hoznak sikereket, egy ideig jók lehetnek, de ezeket általában nem lehet fenntartani egy életen át. Ezért kellhet egy szakember, aki megmondja meddig kell enni magában azt a fél kiló zöldséget és hol kell abbahagyni vagy hozzátenni. Hogyan kell böjtölni, vagy érdeme-e, mekkora a kockázata. Viszont mindenkiben ott van a képesség egy jobb életre és ehhez nincs szükség különleges megmondó emberekre, órási vagyonra, inkább a harmóniára kell törekedni és minél inkább együtt élni a természettel. Én is le tudnék fogyasztani bárkit, aztán kigyúrni és eladni annak, hogy ez a hosszú és boldog élet titka. De nem ebben hiszek, hanem az optimalizálásban. Lehet nem én leszek ezután a leggazdagabb guru, de valakinek segíteni felelősség és én csak olyanért akarok felelősséget vállalni, amiben hiszek és szinte biztos vagyok.  

                                                                      Cinuska munkája 

Cicák, kutyák és traumák

Végiggondolva az életem, inkább cicás vagyok, mint kutyás. Pedig kisgyerekkorom óta remekebbnél remekebb kutyáink voltak, kivéve az utolsó előttit, aki megtámadott. Nem gondoltam volna, hogy valaha lesz még kutyám, de lett. Újra egy mopsz. Micsoda szerencse, hogy volt már mopszom, ismerem a fajtát, és tudom, hogy alig-alig hasonlít egy kutyára. Inkább egy űrlény, egy kisgyerek és egy öregember keveréke, ezért mertem azt mondani, hogy ha kutya, akkor csakis mopsz. Sajnos én továbbra is félek minden más kutyától. Nemrég egyedül sétáltam hazafelé, és szaladt velem szemben egy nagytestű kutya. A gazdája sehol nem volt. Azonnal kalapálni kezdett a szívem, kapkodtam a levegőt, és menekülni akartam. Bármennyire is próbáltam meggyőzni az agyamat, hogy nem szabad pánikolni, mert a kutya megérzi, nem sikerült. Szerencsére végül elrohant mellettem, rólam tudomást sem véve. Nekem kellett pár perc, mire visszanyertem a normális keringésem, és hazaszédelegtem.

Mikor hazaértem, összeszedtem a cicáimat, a kiskutyámat, és jól megsimogattam őket. A cicák a padon ültek mellettem, a kutyus a lábamnál elfeküdt, és akkor én elmeséltem nekik, hogy azt hiszem, nem tudom megbocsátani, hogy megtámadott a kutyám. Akkora traumát okozott nekem, hogy minden egyedül rohangáló kutyától azonnal pánik kerülget, és bár aranyosnak látok képeken kutyákat, amint szembekerülök velük – még ha éppen a gazdival vannak – máris ellenszenvet érzek. Nem tudok már bízni egyikben sem, csak a kis mopszomban, mert a mopszok még ha akarnának sem tudnának megharapni. A cicákkal viszont valami lélekközösséget érzek, talán azt, hogy nem szeretjük annyira a kutyákat.

A cicák egyébként összebarátkoztak a mopsszal már több hónapja. Persze a mopsz szereti bemutatni néha, hogy ő amolyan kutyaféle, és megkergeti a cicákat, de a cicák nem igazán veszik komolyan. Sokszor pár centire ülnek egymástól, sőt, múltkor rajtakaptam őket, hogy hármasban rohangálnak és játszanak a kertben. Nagyon aranyos kis csapat lett belőlük. Az összes régebbi kutyám, főleg a gyerekkori legjobb barátom, Vitéz emléke a szívemben nem változott, és sajnálom, hogy így alakult. A traumák azért veszélyesek, mert sosem lehet kiszámolni, hogy abból igazából fel lehet-e gyógyulni, vagy örök sebet ejtenek.

Detox

"Egész nap csendben maradni, nem olvasni újságot, nem hallgatni rádiót, nem hallani pletykákat, teljesen és tökéletesen lusta lenni, teljesen és tökéletesen közömbösnek lenni a világ sorsa iránt a legjobb gyógyszer, amit az ember adhat magának. " (Henry Miller) 

Szeretném magamat detoxikálni, és minél kevesebb ingert és információt beengedni. Keresem a saját csendemet, a saját magányomat, a saját békémet. Többször érzem úgy, hogy nem használom ki azt, amim van, hogy nem jó dolgokkal töltöm az időmet, mert elviszi a fókuszt az ingerkereső énem. Most azt határoztam el, hogy a "minél kevesebb, annál jobb" elv szerint próbálok élni, és ezt most elég komolyan is gondolom. Ebben a szép őszi időben könnyű csak úgy lenni, elcsendesedni. Ha tehetem, kint vagyok a kertben. Kertészkedem, alakítom és előkészítem az új terveim szerint, de már nem akarok belefáradni a munkába, már nem érzem, hogy most azonnal minden kész kell, hogy legyen. 

Ha úgy érzem, elég a kertészkedésből, akkor a nyugágyba fekszem. A kutya a lábamnál fekszik, a cicák rám fekszenek, hozzám bújnak. Közben nézem a színpompás leveleken átvilágító fényt, nézem a kék eget, süttetem az arcomat, és néha el is alszom. Ezek a mini alvások sokat érnek. Valahogy másképp lazul el az egész testem, érzem hogy mélyen nyugtat a fák susogása, a madarak csicsergése, a szél és a napfény simogatása.

Mindig van nálam könyv is, ha éppen olvasni támadna kedvem. Most éppen az ...evilágból... című könyvet hordom ki magammal. Egy könyvfordulóban találtam rá. Pont egy kupac tetején volt, úgy gondolom, frissen tehette ki valaki, akinek már nem volt rá szüksége, és én megtaláltam, akinek szüksége volt rá. Apácák mesélnek benne az életükről: hogyan és miért döntöttek úgy, hogy apácák lesznek, és ez az élet mivel jár. Egy letűnt kor, letűnt női alakjait eleveníti meg. Én nem is tudtam, hogy ennyi pedagógus, ápolónő, szociális munkás volt közöttük. Nem is voltam vele tisztában, hogy ők nem csak egész nap imádkoztak és egy zárdában éltek, hanem hatalmas erővel dolgoztak szabadnap és fizetés nélkül. Nagyon szép könyv, nem sietek vele, nem akarok hamar a végére jutni. Egy-egy történet után el is tudok percekre gondolkodni.

Elmennék sétálni vagy biciklizni is, de a héten betegek voltunk, ezért csak akkor mentem el itthonról, ha nagyon muszáj volt. Jó volt itthon lenni, nem hiányzik a világ és ha tehetném még ennél is kevesebbet érintkeznék vele. Talán majd egyszer, ha nagyobbak lesznek a lányok, akkor egy olyan helyen fogunk élni, ahol körbevesz a végtelen a táj és sokkal kevesebb lesz a zaj.  

Azért

azt emléknek feljegyzem ide, hogy múlthéten volt még 34 fok most meg meg lehet fagyni lassan. Elég szeszélyes az idei időjárás és bár a hideget jobban szeretem, azért ez a hirtelen 12-15 fokos ingadozás elég meredek. Még vasárnap kifeküdtem a melegtől most szombaton meg lehet be kell fűteni. 

Body art

Elkezdődött az ovi és a suli, amit a lányok zökkenőmentesen vettek. Az időjárás is jobb lett, a napi rutin is hamar beállt, ezért most jobban tudom tervezni az időmet. Eddig elég feszes a menetrend, minden nap lehet pluszban rohangálni valamiért, de a napi sportot igyekszem nem kihagyni.

Ugye már írtam, hogy ráálltam arra, hogy hosszú izmokat formáljak a testemen. Ha lenne pár profi balett tanárom, talán nem kellene ennyit agyalnom rajta, így viszont kísérletezem magamon és tanulok. A tömörítő sportokat, valamint a központi idegrendszert erősen terhelő sportokat elhagytam, hogy lássam, mi történik. Tehát nem futok, nem bringázok edzés szinten, csak kint a szabadban, ha ide-oda menni kell, és nem gyúrok. Maradt a jóga és a pilates, kardiónak pedig a tánc, azon belül is a modern tánc, ami balett alapokra épül. Ezenkívül beépítettem a pilates hengert, - ami kifejezetten csodálatos eszköz – új fejezetet hozott az életembe. Hívhatjuk fascia hengernek is. A fascia egy vékony, erős kötőszöveti réteg, ami behálózza a testet. Körülveszi az izmokat, csontokat, szerveket, idegeket, egyszóval egy egész testen át futó rendszer, ami információt is küld az idegrendszernek, és korlátozni tudja a mozgást, mozgástartományt. Igazából ezt nem lehet klasszikusan nyújtani, de rugalmasabbá lehet tenni, és akkor a nyújtás is sokkal jobban fog menni. (Orvosok sikítsanak és javítsanak ki, ha nem teljesen pontosan fogalmaztam meg.)

Próbáljátok ki, hogy a combotok külső részét hengerezitek úgy, hogy ráfekszetek a hengerrel. Ha nincs henger egy keményebb, közepes vagy kisebb labda is megteszi próbának. Talán ez a rész szokott mindenkinek a legjobban fájni, itt lehet ráérezni mi is az a fascia. 

Most már biztosan mondhatom, annak, hogy a jógát és a pilatest nyomom, a többit meg elhagytam, van tényleges hatása. Persze valamit valamiért. Nem fogok nagy bicepszeket építeni, az izomépítés is egy szintig lehetséges a saját testsúly miatt, de nekem ennyi bőven elég. A harmónia a fontos nálam, nem az, hogy hatalmas bicepszem és fenekem legyen. (Most ez a divat a konditeremben a nőknél...)

Elkezdtek nyúlni az izmaim. A vádlimnál nagyon látványos eredményt értem el, mindenhol máshol sokkal lassabban haladok. A combomnál is már-már látszik, de annak – lévén nagy izom – sokkal több idő kell. A felsőtest meg külön móka. Nemrégiben éreztem rá, hogy az egy dolog, hogy az alsó hátam egyre jobb, de a felső hátam katasztrófa, és rendesen nyögök és nem kapok levegőt a nyújtásnál. Nem véletlenül van nekem ez a váll-lapocka problémám...

Itt látszik is, az alsó hátam már egészen szépen kezd ráfeküdni a kerékre a felső hátam... azt hagyjuk. Még a felkarom sem akarja megadni magát. 

Én kifejezetten élvezem ezt a body-artot és azt is, hogy kezdi meglátni a szemem ki, mit mozog, mennyit nyújt, nem nyújt, hol van nagyon betömörödve az izomzata. Fontos nézni másokat, abból is tanul a szemem, de lett anatómia könyvem, ami egy nagyon hasznos befektetésnek tűnik. A minden napos tanulás és minden miatt sajnos elég sokat ülök megint, ami aztán a tömörödés legjobb módja, de igyekszem ellen dolgozni. Volt, hogy behelyeztem magam egy nyugalmi jóga pózba és úgy tanultam. Ennek az lett a vége, hogy el is aludtam... Mindent nem lehet egyszerre, ez is kiderült újból. 

A lányok nagyon aranyosak. Sokszor velem nyújtanak, de szeretik a nyújtáshoz használt eszközöket is. Ha a lakásban elhagyom őket - mert néha fel szoktam hozni a teremből őket - akkor a csajok úton útfélen használják. Gyerekes laskába kifejezetten ajánlom a fitness labdákat, hengereket, párnákat, jóga blokkokat, nyújtó szalagokat, mert a gyerekek csoda jól feltalálják magukat ezekkel az eszközökkel. 

Lett egy ilyen ülőpárnánk is, nagy sikere van. Hol ülnek, hol állnak rajta. Én is használom már. Fél lábbal ráállok és leguggolok és akkor lehet egyensúlyozni. Pilateshez kiváló. Tervben van, hogy veszek még egy olyan "fakír ágyat", amit itt már ajánlottatok,  mert biztos tök jó cucc. Én is tök jól el tudok lenni ezekkel a ketyerékkel amúgy egész nap, ha nem veszem észre akár 2 órát is hajtogatom magam arra meg azért nincs mindig időm. 

Akkor együnk!

Van egy alapvető tévhit arról, hogy egészségesebbnek lenni drága dolog. Én ezzel azért nem teljes mértékben értek egyet. Nyilvánvalóan könnyen lehet drágán csinálni, mert mindenre el lehet költeni a pénzt és igazából az egészséges életmódra való költésnek nincs felső határa. Drága és sokszor felesleges ételek (pl. saját ürülékében felnevelkedő lazac, aminek külön színt "festenek", hogy jobban nézzen ki és jó drága a hiperben), drága szakemberek, drága edzők, drága vitaminok (amik fel sem szívódnak a rossz bélrendszer miatt), drága táplálék kiegészítők, drága kütyük, satöbbi.

Talán már mondtam, hogy én a zöldséges és a hentes vonalon mozgok. Az én hentesemnél van édesvízi hal is, ugyan fagyasztott, de nekem ez így megfelel. Már nem is nagyon teszem be a lábam nagy bevásárló egységbe. A gyerekek apja szokott hozni nekem kókusztejet. A gabonaféléket, magvakat meg a bio boltban veszem vagy hozom a kertből.

Ma 10 ezer forintért vásároltunk zöldséget. Ebből aztán egy tonnányi hideg és meleg salit fogok összedobni. (Van némi zöldség és gyümölcs a kertben is, de sajnos idén elmaradt a várt hozam a meleg és a kártevők miatt.)

Ahogy hazaértünk a zöldségestől nekiláttam egy meleg salinak, mert az én idegrendszerem meg tudja birizgálni, hogy ennyi finomságot látok. 

Hozzávalók: 

• fél édesburgonya
• két levél lila káposzta 
• három levél kelkáposzta, 
• egy fej hagyma, 
• fél gerezd fokhagyma
• egy kápia paprika 
• 6 darab kesudió 

Dresszing:

• 1 teáskanál méz
• 2 evőkanál sárgabarackos balzsamecet
• 2 evőkanál citromlé 
  

Ha ezt így összeadom, akkor szerintem nincs 300 Ft az egész. Vacsorára vagy egy szilvás meleg salit fogok csinálni spenóttal, dióval vagy a hűtőben, az előző vásárlásból megmaradt fonnyadozó répát fogom összesütni egy kis maradék áfonyával, barackkal és ezt rádobom a friss spenótra majd megszórom tökmaggal. Sokszor sima halat eszem ezekhez. Egy hagymán és citromon megsütött ponttyal nagyon jól passzolnak, de sajttal is lehet őket enni vagy lepirított csicseriborsóval, de egy sima sült csirkével is lecsúsznak vagy akár magában. És ezek így nem drágák. Talán a kalóriabázis vagy nem tudom melyik tudja számolni a költségeket és nekem egy ilyen étkezésem 300-500 Ft között mozog, de ha jobban utánaszámolok, lehet még annyi sincs, mert például ma egy kiló, nem túl szexi, de még bőven ehető kápia paprikát 750 Ft-ért vettük akciósan és a szilva is akciós volt.  

Tapasztalatom szerint lehet étkezni olcsóbban és egészségesebben, főleg annak, aki böjtöl és még kimarad étkezése. Amikor pedig elkezd feltöltődni a tápanyagraktár egyre kevésbé leszünk éhesek. Amúgy lehet életidegennek tűnnek ezek a saláta összeállítások, de tényleg nagyon finomak és laktatóak és nem drágák. Egy csoki vagy fél liter üdítő többe kerül, mint egy ilyen hip-hop összedobható saláta. 

Olvasási szokásaim

• Nem tudok felső limitet állítani magamnak, és hiába próbáltam, nem bírok egyszerre egy könyvet olvasni. Hangulattól is függ, hogy mit olvasok, és előfordul, hogy sok mindenhez lenne kedvem, de választanom kell. Ilyenkor ott állok a polc előtt, marcangolva magamat, hogy most melyiket olvassam.

• Menet közben is olvasok. Ha egyedül megyek a gyerekekért, gyaloglás közben is olvasok. Gondolhatnátok, hogy ez balesetveszélyes, és lehet, tényleg kicsit az, de már van benne gyakorlatom. Persze volt már olyan, hogy nekimentem egy fának vagy oszlopnak. Ha átkelek az úton, mindig figyelek.
• Könyv nélkül jóformán sehova nem megyek. Egy kis olvasmány mindig elfér a zsebemben. Ki tudja, hol akad pár nyugodt percem, amikor olvashatok.
• Újabban rászoktam arra, hogy olvasónaplót vezetek. Régen szerettem a könyvbe jegyzetelni, de erről leszoktattam magam. Most már van egy gyűrűs füzetem, és oda írom a kedvenc idézeteimet, a gondolatokat, amik eszembe jutnak olvasás közben, vagy azt, hogy minek kell jobban utánanéznem. A végén szoktam értékelni is a könyvet.
• Nagyon szeretek újraolvasni. Nem tudom, más hogy van ezzel, de én sokat és gyakran újraolvasok. Az olvasónaplóban pedig vissza tudom nézni, mit gondoltam a könyvről az előző olvasáskor. Az elvem a házi könyvtár terén is az újraolvasáshoz kapcsolódik: csak azt a könyvet veszem meg és tartom meg, amit újra is olvasnék. Legalábbis így szólt az elmélet.
• Sajnos ez az elv tényleg csak elméletben hangzik jól, mert képtelen vagyok megválni a könyvektől. Egyszerűen nem megy. Volt már, hogy leraktam egy nyilvános könyvlerakóban, de visszamentem érte, és még három másikat is elhoztam. Sok mindenről le tudok mondani, de könyvekről nem.
• Széthajtva, szöveggel lefelé leteszem a könyvet bárhová. Ettől a legtöbben rosszul vannak, de szerintem, aki sokat olvas, annak ez nem életidegen látvány.
• Imádok kint olvasni, de most nyáron a szúnyogok úgy gondolták, hogy ezt nem engedik. Ezért is várom az őszt, amikor meleg takaróba csavarva, forró tea mellett olvashatok a szabadban, és sehol egy szúnyog.

Ha majd egyszer úgy alakul, bejárom a világ leghíresebb, legszebb könyvtárait. Most a sajátomat szeretem a legjobban, és igazából szeretem a városunk két könyvtárépületét is. Az egyik elég ódon, régi, de még oda is szívesen megérkezem. Ahol könyvek vannak, ott én is szeretek lenni. Szerencsére mindkét lányom örökölte az olvasás szeretetét, ezért egyre több könyvünk van és ennek örülök. 

Ti hogyan olvastok? És tényleg olyan idegesítő, ha széthajtom a könyvet?

Az egyik komódunk tetején tárolom mindig az éppen aktuális olvasmányaimat. 

Elkezdődött

Boldog óvoda - és iskolakezdést mindenkinek! Ne feledjétek, mindannyian különbözünk, és ez így van rendben!