Amikor leírtam a címet, bevertem a könyököm. Diszkrét univerzális visszajelzés. Az életnek van humora, amit többnyire rajtam gyakorol. A fájdalom legalább következetes. Az ember idővel megtanul vele együtt élni, mint egy rosszul szabott, de drága kabáttal, szorít, de már hozzánk tartozik. Leginkább maga az élet fáj, nem tragikusan, inkább elegánsan, állandó háttérzajként. Próbálom a valaha ragyogó - mára finoman patinás életemet - pozitív lencsén keresztül szemlélni. Bevallom, nem minden nap sikerül hősiesen. Talán a tél az oka, ez a végeláthatatlan, szürkés, kabátos évszak, amelyben az ember lelke is rétegesen öltözik. Talán a beteg gyerekek, akik gyógyulóban vannak szerencsére. Talán az, hogy senki, de valóban senki, nem segít nekem semmiben.
Vannak álmaim. Nem hivalkodóak. Nem kastélyról, nem jachtról szólnak, persze néha erről is ábrándozom, de mindössze arról, hogy egyszer arra ébredek valaki más készíti a reggelit. És mielőtt az élet megviccel, nem a pszichiátrián, hanem itthon, a házamban, teljes békében és nyugalomban. Optimális esetben kávét hoz az ágyba. Reálisabb forgatókönyv szerint legalább kiviszi a szemetet. És itt érkezünk meg a problémahalmazhoz, amelynek meglepően rövid neve van; férfi. 41 évesen valóban napirendre kell tűznöm a férfiszerzés kérdését? Valóban? Na, ne....ne már! Öreg vagyok én már ehhez.
Belül ilyenkor egy karba tett kezű, fáradt gyermek vagyok, aki dacosan közli; nem. Egyszerűen nem. Miféle férfit??? Illúzióim már nincsenek, ami kétségtelenül praktikus, bár az illúzióval kétségkívül könnyebb élni. Semmi kedven randizni. Nekem arra nincs időm, sem kedvem, hogy legjobb formámat hozzam. Örülök ha túlélek egy napot és arccal beeshetek az ágyba nemhogy pávatáncot járva eladjam magam, hogy nézd milyen jó választás vagyok.
És egyáltalán, milyen konstrukcióban gondolkodunk? Full-time férfi? Részmunkaidős? Valami elegáns hobbista, aki hetente kétszer felbukkan, hoz egy tisztességes bort, és nem kezdeményez stratégiai megbeszélést az érzelmi jövőképről? Létezik erre protokoll? Használati útmutató? Excel-tábla pivot diagrammal? Vagy valami oltás, hogy legalább a kedvem megjöjjön? Mert a helyzet az, hogy vágyom társaságra, melegre, figyelemre - és, hogy valaki kivigye a szemetet - ám drámára, kompromisszumra, magyarázkodásra és újabb érzelmi beruházásokra már nincs tőkém.
Egyébiránt meglepően mozgalmas volt a karácsony. Ketten is rám írtak, csak úgy, mellékesen érdeklődve, hogy esetleg ráérnék-e. Mert úgy tűnik, már egyedül vagyok. Nem tudom, miből tűnik úgy. Talán a tekintetemben bujkáló "szingli vagyok" felirat árulkodik. Vagy a járásom lett túl önálló. Ki tudja. Az ember nem is sejti, milyen optikai jeleket sugároz a külvilág felé. Az egyik delikvens egy magas, jól szituált, intelligens, gyermektelen mérnök volt. Papíron kifogástalan konstrukció, mint egy frissen átadott újépítésű ingatlan. Én mégis azonnal tudtam, hogy itt az ünnepi unalom dolgozik, nem a sors. A két bejgli közötti űr kereste a kitöltést. Most vagy igazam volt, vagy csak azért lett igazam, mert nagyvonalúan és teljesen elegánsan… figyelmen kívül hagytam a próbálkozásait. (Lám, a sors is szereti a határozott nőket. Vagy csak a közönyt.)
Szia Penny!
VálaszTörlésI am no pasi, de ha alkalmi segítség kellene - és nem lakunk túl messzire egymástól -, szívesen!
Általában Marinéniként szoktam ide-oda kommentelni.
Köszönöm szépen kedves tőled! :)
Törlés41 évesen még ne ásd el magad :D - arra ráérsz majd ötven évesen is... Komolyra véve a szót, minden-egyes-gondolatoddal egyetértek, kb. ezen mentem keresztül én is. Nálam akkor szokott valahol kicsurranni a pohár, amikor birkózom a fahasogatással - nem esik le a gyűrű az ujjamról, mert megcsinálom, csak... csak néha olyan jó lenne, ha nem nekem kellene erről gondoskodnom, erről SE... vagy valaki más főzne egy finom teát. És igen, kivinné a szemetet.
VálaszTörlésMennyi bajunk van. :) De, hogy így újra hozzá kellene szokni valakihez, beintegrálni az életemben...na ehhez sincs kedvem. Még fogalmam sincs, hogyan kellene ezt is csinálni, mert nyilván csak valami komoly kérőt mutatnék be ha lenne, de nem tudok majd senkivel eljutni oda, mert túl sok munka. Nincs energiám befektetni most érzelmekbe.
TörlésTudod... olyan érdekes az egész. Nagyon sokáig azt éreztem, hogy baffki, tök gáz, hogy egyedül vagyok, és öregszem, és nem kellek senkinek/nem találok senkit, hogy úgy párban, meg minden, és körülöttem meg mindenki, és néha pánikoltam is, hogy urissssten, tényleg, mi lesz, és ez nem normális ésésés... és most, hogy akad jelentkező, lényegében - röhejes - de több is, simán tudok nemet mondani. És inkább próbálok kialakítani egy (illetve több) fennmaradó, JÓ baráti kapcsolatot, mert ezek az emberek tök jók, szerethetőek és nagyon örülök, hogy bekerültek az életembe - de az, hogy én valakivel közelebb kerüljek, elképzelhetetlen most. És ez valahol megdöbbentő, és megnyugtató is egyben. Mert az én döntésem. VAN döntési lehetőségem. Érdekes érzés, és nekem is új, sosem gondoltam volna, hogy így lesz. Ezt csak úgy most itthagyom, semmi különös, csak leírtam, hogy én, kicsit idősebben, kicsit hasonló élethelyzettel hogy alakultam.
TörlésNagyon okos vagyok (nem): szóval én befognám a kedves (nem kedves) családot. Mindig mindenhonnan folyik az, hogy gyerek(ek) felneveléséhez egy falu kell; hát sorakozzon fel a falu. A gyerekeknek van apjuk. Az, hogy ti mint pár befejeztétek az együttműködést, az oké, de a gyerekeiért ő is felelősséggel tartozik. Töltsön velük időt. Tudom, hogy most nincsen benne feltétlenül köszönet, de kezdje el. Ma. Lehet pizzát rendelni vacsorára nekik, koszos napot tartani; kezdje el. Hasonlóan a nagyszülők. Egy házban laktok, férjen bele egy-egy este vagy délután; amíg te vagy nem csinálsz semmit, vagy azt csinálsz amit akarsz. Amíg ez nincs, nem csodálom h semmi kedved egy másik emberhez. Alternatív ötletem a pótnagyi - sok idős ember marad ilyen-olyan oknál fogva egyedül. Szerintem elég nagy arculcsapás lenne azoknak, akik most semmiben nem vesznek rész.
VálaszTörlésMindjárt itt a tavasz! Szeretettem ölellek.
Egyébként a gyerekek apja is felismerte, hogy például a kisebbik lánya már elszokott tőle, de ez nem azért van, mert én nem engedem oda. Megoldható lenne a probléma - és ezt neki is mondtam - egy rendszerrel. Ahol be vannak jelölve fix napok a héten, amikor velük van. Főleg a Kicsinek nagyon fontos a rendszer, de itt bukik el a dolog és helyette én nem tudom ezt megcsinálni.
TörlésA nagyszülőkkel meg az a baj, hogyha kitenném a lábam, akkor mindig akad valami nagyon fontos dolguk, illetve már nyugdíj alatt kell 10-12 órákat dolgozni, mert hát ha ő nem megy be megáll az élet... Ugyanitt anyósom és apósom a gyerekre az elmúlt 10 évben 0 órát vigyáztak vagy volt igényük időt tölteni velük. Ez nem költői túlzás sajnos bár jobb is, hogy távol vannak tőlük, mert abban meg nem lenne sok köszönet.
A pótnagyis megoldás egyébként nem rossz ötlet. Illetve a bébiszitteren is gondolkozom csak erősödjek még egy kicsit anyagilag.
Ja és persze én is ölellek! :) <3
TörlésDe amúgy a gyerekek apja “akarna” a gyerekekkel időt tölteni? Vagy ő is az a típus, hogy próbálja megúszni és a “munkára” fogja.
TörlésNagyon érdekes ez, hogy mennyire különbözők ebben az emberek. Ahova edzeni járok, az egyik edzősrác elvált, ők a papírforma szerint nyomják, hogy a kislány tán minden hétvégén meg szerda du van az apukával. Ez a fiú konkrétan úgy alakította ki az életét, hogy ezek köré a napok köré, és szar apának tartja magát, mert nem ő fürdet meg olvas mesét minden este. Hát, így is lehet. Mondjuk tény, hogy nem ez a jellemző, mert a sógornőm pontosan ugyanabban van, mint te.
Lehet, hogy ezt a nagyranőtt önmegvalósító óvodást (aka exed) fel kéne világosítani, hogy a gyerekeit ő is akarta, azok a kislányok érző lények és tetszik vagy sem, a kicsi életében igen fontos a rendszer és kiszámíthatóság. Nem azért mert te azt mondod (és hogy bele lehessen kötni), hanem mert ez tudományos tény. Na nem okoskodom tovább, meg nem tudom mennyire okol téged bármiért is, de valahogy meg kellene próbálni beletalicskázni a nárci agyába, hogy ez nem róla szól, hanem a gyerekekről (azt meg nem kell tudnia, hogy áttételesen rólad).
Néha azt gondolom jó az, hogy én csinálok mindent, addig sincs esélyem megismerni bárkit...
TörlésMár voltak ez ügyben tárgyalások, hogy kellene az a rendszer csak, hogy ő egy hektikus ember amiben nem látok változást. Ennyi idősen már nem is fog változni. Egyébként szeret a gyerekeivel lenni, szereti őket, de átkalibrálja a fejében hogy a munka meg a mit tudom én mi miatt éppen nem ér rá és akkor tavaly óta ma van az első napja, hogy a Kicsi pár órára hajlandó volt átmenni. Akárhogy is számolom ez 3 hónap...
A gyerekek meg ugye hazahúznak a rendszer meg a biztonság miatt. Cinus szokott nála hétvégéket tölteni, de ez is sokszor úgy néz ki, hogy hazajön tanulni, mert azt jobb ha én felügyelem.
Engem szerintem nem okol, egyébként a kapcsolat jó kettőnk között, de ezt a rendszert kiharcolni...hát nem egyszerű. Rajta vagyok a témán, mert muszáj, csak azt hittem ez egyszerűbben fog menni.
Szerintem is elszégyellnék magukat a családtagok, ha valaki más vigyázna a gyerekekre vagy segítene neked. Tudom, könnyen dumálok, de én kipróbálnám, mert hosszútávon nagyon nem teszel jót magadnak, de ezt te is tudod.
VálaszTörlésNem tudom, annyira nem vagyok biztos benne, hogy itt bárki szégyellné, hogy majd egy idegen pattog itt...én most ezt látom :/
Törlés