Előre megfontolt nyafogás következik

Amikor leírtam a címet, bevertem a könyököm. Diszkrét univerzális visszajelzés. Az életnek van humora, amit többnyire rajtam gyakorol. A fájdalom legalább következetes. Az ember idővel megtanul vele együtt élni, mint egy rosszul szabott, de drága kabáttal, szorít, de már hozzánk tartozik. Leginkább maga az élet fáj, nem tragikusan, inkább elegánsan, állandó háttérzajként. Próbálom a valaha ragyogó - mára finoman patinás életemet - pozitív lencsén keresztül szemlélni. Bevallom, nem minden nap sikerül hősiesen. Talán a tél az oka, ez a végeláthatatlan, szürkés, kabátos évszak, amelyben az ember lelke is rétegesen öltözik. Talán a beteg gyerekek, akik gyógyulóban vannak szerencsére. Talán az, hogy senki, de valóban senki, nem segít nekem semmiben.

Vannak álmaim. Nem hivalkodóak. Nem kastélyról, nem jachtról szólnak, persze néha erről is ábrándozom, de mindössze arról, hogy egyszer arra ébredek valaki más készíti a reggelit. És mielőtt az élet megviccel, nem a pszichiátrián, hanem itthon, a házamban, teljes békében és nyugalomban.  Optimális esetben kávét hoz az ágyba. Reálisabb forgatókönyv szerint legalább kiviszi a szemetet. És itt érkezünk meg a problémahalmazhoz, amelynek meglepően rövid neve van; férfi. 41 évesen valóban napirendre kell tűznöm a férfiszerzés kérdését? Valóban? Na, ne....ne már! Öreg vagyok én már ehhez. 

Belül ilyenkor egy karba tett kezű, fáradt gyermek vagyok, aki dacosan közli; nem. Egyszerűen nem. Miféle férfit??? Illúzióim már nincsenek, ami kétségtelenül praktikus, bár az illúzióval kétségkívül könnyebb élni. Semmi kedven randizni. Nekem arra nincs időm, sem kedvem, hogy legjobb formámat hozzam. Örülök ha túlélek egy napot és arccal beeshetek az ágyba nemhogy pávatáncot járva eladjam magam, hogy nézd milyen jó választás vagyok. 

És egyáltalán, milyen konstrukcióban gondolkodunk? Full-time férfi? Részmunkaidős? Valami elegáns hobbista, aki hetente kétszer felbukkan, hoz egy tisztességes bort, és nem kezdeményez stratégiai megbeszélést az érzelmi jövőképről? Létezik erre protokoll? Használati útmutató? Excel-tábla pivot diagrammal? Vagy valami oltás, hogy legalább a kedvem megjöjjön? Mert a helyzet az, hogy vágyom társaságra, melegre, figyelemre - és, hogy valaki kivigye a szemetet -  ám drámára, kompromisszumra, magyarázkodásra és újabb érzelmi beruházásokra már nincs tőkém.

Egyébiránt meglepően mozgalmas volt a karácsony. Ketten is rám írtak, csak úgy, mellékesen érdeklődve, hogy esetleg ráérnék-e. Mert úgy tűnik, már egyedül vagyok. Nem tudom, miből tűnik úgy. Talán a tekintetemben bujkáló "szingli vagyok" felirat árulkodik. Vagy a járásom lett túl önálló. Ki tudja. Az ember nem is sejti, milyen optikai jeleket sugároz a külvilág felé. Az egyik delikvens egy magas, jól szituált, intelligens, gyermektelen mérnök volt. Papíron kifogástalan konstrukció, mint egy frissen átadott újépítésű ingatlan. Én mégis azonnal tudtam, hogy itt az ünnepi unalom dolgozik, nem a sors. A két bejgli közötti űr kereste a kitöltést. Most vagy igazam volt, vagy csak azért lett igazam, mert nagyvonalúan és teljesen elegánsan… figyelmen kívül hagytam a próbálkozásait. (Lám, a sors is szereti a határozott nőket. Vagy csak a közönyt.)

A másik pedig? Ki is volt? Esküszöm, volt még valaki. De már nem emlékszem. Ami talán mindennél beszédesebb. Ennyit rólam. A romantika gyakorlatilag házhoz jönne, és én még az ajtót sem nyitom ki. Szörnyű vagyok. Vagy következetes. A kettő néha ijesztően hasonlít egymásra. Cserébe viszont ideszoktatom a szomszéd macskáját. Szép lassan és türelmesen. Már elfogadja a jelenlétemet, sőt, néha megáll az ajtó előtt. Haladok. Csak lehet nem jó irányba.