A sejtcserém épp zajlik

Egyrészt a bőröm állapota kétféle. Helyenként olyan szép, mint egy japán nőé, máshol meg simán felveszi a versenyt egy 17 éves kamaszéval - pattanásfronton. Most nagy "méregtelenítésben" vagyok. Odáig jutottam, hogy reggelenként miso levest eszem. A mélytengeri alga és a fermentált szójabab elképesztően gyógyító hatású. Pár órával később megiszom a mindennel telepakolt smoothie-mat, vacsorára pedig jön valami szilárdabb - de az is roskadásig van zöldséggel. Most ez megy. Ezt veszi be a gyomrom, és ez az étrend rendesen kíméli a májam, tehát tényleg nincs terhelve. Így a szervezetem szépen tud pattanásokat generálni, és kiküldeni a hormonmaradványokat meg toxinokat. Azért várom már a végét ennek a folyamatnak...

És hát... ennek a sejtcserének más jelei is vannak.

• Sosem kedveltem a szőke pasikat. Komolyan. De mostanában… hát nem tudom, mi van velem, elkezdtem más szemmel nézni őket. Persze Travis Fimmel mindig is tetszett – azért na –, de most, hogy újranézem a Vikingeket, és tetszik amit látok. Azt gyorsan tisztázom, hogy ő sötétszőke nem világos barna. A hirtelen szőkék még nem tetszettek meg. 
  
  
• Aztán... sosem szerettem a szárzellert. Lenyelni sem bírtam. Most meg megszerettem. Ezt sem gondoltam volna magamról. Ezért idén újra megkóstolom a sárgadinnyét is - azt mindig is kifejezetten utáltam -, hátha megváltozott ez is. Illetve a szappanízű mangóval is próbát teszek. Sosem lehet tudni, alapon.
  
  
• Viszont teljes mértékben hányingert kapok a hústól. Múltkor anyuék főztek - talán tarját -, és néztem, hogy hmmm, milyen jól néz ki, talán ehetnék belőle. Aztán csak megszagoltam… és rohantam anyuhoz, hogy szerintem ez romlott. Anyunak vérfarkas-szaglása van, mondta is, hogy „ez bizony nem romlott”. Szagolgattam... undorodtam... és nem ettem meg. Pedig én szerettem a húst. 

Szóval ezekből azt gondolom még az is lehet, hogy éppen új ember leszek. Hátha esetleg az ablakpucolást vagy a teregetést is végre megkedvelem.