4/07/2025

Hetven

Ma meg 70 évesnek nézek ki, mert olyan gyomorrontást kaptam, hogy éjszaka az életemért küzdöttem. Én már nem is emlékszem - szerencsére - mikor hánytam sugárban órákon keresztül.... Délelőtt talpra sem bírtam állni olyannyira, hogy csak homályos képeim vannak arról, hogy helyettem anyuék készítik Cinit és a gyerekek apja próbálja meggyőzni a Kicsit arról, hogy nélkülem elinduljon az oviba.
Semmi erőm nem volt, remegett mindenem. Aztán valamikor négykézláb elkúsztam a konyhába, bekevertem egy ORS-t (rehidratáló folyadék) és elkezdtem iszogatni kortyonként. Még csak pár korty ment le amikor már éreztem, hogy kezd visszahozni az életbe. Pár óra leforgása alatt meg is ittam a háromnegyedét és most már voltam olyan állapotban, hogy egyek egy kis szőlőt.
Az éjszaka megfogadtam, hogy soha többé nem eszem semmit. Azóta ez egy kicsit árnyalódott de, hogy ezek után még inkább maradok a friss, bio zöldség-gyümölcs vonalon az biztos. 

Ma 4 fogadóórára kellene mennem, de esélytelennek láttam lévén, hogy annak örülök, ha egyik szobából átszédelgek a másikba. Szerencsére anyukám bevállalta helyettem, a gyerekek apja meg a gyerekekért megy.
Megyek visszadőlök az ágyba, mert a gyomorrontás mellett nyilván az aktuális nátha vírusba is fürdök kicsit. Nagyon unom. Ha lenne ilyen rehabilitáló hely, szanatórium vagy, hogy hívják esküszöm egy hónapra kiíratnám magam az életből. 

6 megjegyzés:

  1. Jobbulást! Én egy hónapja próbálok kikecmeregni a náthából, azt hittem jobb lesz, de ma ismét elkezdett kaparni a torkom :/ Remélem te hamarabb gyógyulsz mindenből.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi és neked is jobbulást! Lekopogom, mert a mostani szezonban azért enyhébben úsztam meg a betegségeket - pedig voltak a gyerekek bőven betegek - vagy ki sem jött rajtam, vagy csak 1-2 nap volt rosszabb. Most ez a nátha keveredve a gyomorrontással...uh.

      Törlés
  2. Ó jaj mit ettél? Remélem, már túl vagy rajta.
    Zsófia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Képzeld el, hogy egy chipstől. Általában csicseriborsó chipest eszem vagy pár napja csináltam répa chipset, de elfogyott és akkor gondoltam miért ne ehetnék én is néha egy sima paprikásat a boltból? Aha, hát rosszul gondoltam... én nem tudom mi volt benne, rajta, de az egész testem idegen anyagként kezelte... soha többé.

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Köszi! Még a nyakam is megrántottam... Most szigorúan fekszem.

      Törlés