Valamelyik posztban írtam, hogy eljött az idő és szembe kell néznem apámmal. Nem szó szerint értettem, hanem átvitt értelmébe, hogy megnézzem ez mit okozott nekem, de ugye a pontos megfogalmazás mindig lényeges. Az univerzum meg nekiállt cselekedni azonnal. Igazából tényleg nem csináltam semmit csak úgy történt, hogy megtörtént és úgy alakult az élet, hogy apám szélesebb családjával újra egymásra találtunk. Vagyis az én családommal...
Megtudtam, hogy ők nagyon-nagyon sokat kerestek engem. Azért nem találtak, mert elköltöztem és még fiatalon felvettem anyukám családnevét így hiába kerestek a régi nevemen. Nekem van két féltestvérem, egy félöcsém és egy félhúgom. A félöcsémmel pár éve beszéltem és azt gondoltam majd fontos eseményeknél csak rám ír legalább. Nem így volt. Most tudtam meg, hogy az apai nagymamám két éve meghalt. Azt is megtudtam, hogy a nagymamám nagyon megszenvedte a hiányom és évekig keresett, sokat sírt miattam és állítólag azt mondta, hogy a három unokája közül engem szeretett csak. Lehet ezért sem szólt a félöcsém... Amikor őket felkerestem a félhúgom teljesen elzárkózott tőlem, a félöcsém sem volt az elején túl kedves és később se keresett nagyon, ezért sem nyomultam. Arról nem is szólt a tágabb családnak, hogy beszélt velem... A nagymutert minden hülyesége ellenére én is szerettem és mikor nála voltam mindig jól bánt velem, de aztán apám tett róla, hogy ez a kapcsolat se maradjon meg nekem és a nagyanyám sem kezelte jól a helyzetet. Én meg most álltam készen erre, ki is mondtam, le is írtam és meg is történik.
Szóval rám bukkant a család és azóta egyre csak jelölnek be facebookon a rokonok. Felhívnak és írnak nekem, képeket küldenek ahol velük vagyok pici babaként vagy pici kislányként, még videoüzenetet is kaptam és....... hát nagyon sírtam. Ezeknek a rokonoknak az otthonaiban az én fotóim is ott lógnak a falon és ők 33 éve úgy tartanak számon, mintha ott nőttem volna fel. Nm felejtettek el. Én ezt nem tudtam, én ezt nem is gondoltam, abba a hitben voltam, hogy apámnak nem kellek - és ez így is volt és van - az új családjának pláne nem kellek, de arra nem is gondoltam, hogy vannak ott még többen, akik szerettek volna és akiknek hiányzom. Most mindenki majd kiugrik a bőréből és nagyon készül arra, hogy találkozzanak velem. Vagy 20-30 idősebb és fiatalabb rokon, nagybácsik, nagynénik, a keresztapám, unokatestvérek és azoknak a gyerekei.
Ez a 2025 érzelmileg egy őrület, egy teljes váltás, egy teljesen új élet és még ezenkívül is tudnék mesélni más aspektusból is milyen behatások értek, de még nekem is sok ez így egyszerre. Fel kell dolgoznom mindent és fel kell lélekben készülnöm erre a találkozóra, hogy milyen lesz 33 év után újra a családommal...
Van egy új hobbim; vendégházakat nézegetek. Tudjátok én vagyok az, aki hobbiból szokott ingatlanhirdetéseket is nézegetni mi, hol és mennyi. Nem tudom miért van ez a becsípődésem csak van és ehhez hozzájött, hogy vendégházakat is elkezdtem nézegetni. Megnézem hova nem jutok el. Na jó, nem is erről van szó, hanem egyszerűen megnyugtatnak. Mert a legtöbb szépen helyen, átgondoltan, nem túlzsúfolva van berendezve. Pont annyi cucc van a vendégházakban, ami ahhoz kell, hogy bárki aki oda betér teljes értékű életet élhessen és maximálisan ki tudjon kapcsolódni. A kertek is nagyon szépek és jól felszereltek szoktak lenni. Sokszor azt gondolom, ha enyém lenne az a ház nem is adnám ki hanem én ott élnék.
Nem vagyok egy nagy utazó, most nem is olyan az életem, hogy sokat tudjak utazni. Viszont nagy költöző vagyok. 4 éves koromig nagyon sokat költöztünk apámhoz oda, apámtól el. Lehet ezért szeretek költözni. Nem tudom hányszor ment az oda-vissza, de 3-4 alkalom biztos volt. Aztán sokáig egy helyben éltünk anyuval és mikor hirtelen el kellett költözni abból a házból, amit otthonomnak gondoltam és arról a helyről, amit a mai napig a gyökereimnek érzek teljesen padlót fogtam. Senki, aki nem élt ott ezt nem is értheti, de aki ott nőtt fel pontosan tudja miről beszélek. Vannak osztálytársaim, barátaim akik azóta is ott élnek és el sem tudják képzelni, hogy elköltözzenek. Megértem őket, ha engem 15 évesen nem hoznak el onnan, a mai napig ott élnék annyira kötődtem a helyhez és az emberekhez. Viszont a költözés miatt újra előtört belőlem az a régi jó érzés, hogy költözni érdekes és izgalmas. Aztán felnőttként kétszer költöztem. Pestre be és Pestről ki. Viszont időről időre nagyon erősen rám jön, hogy csomagolnék és mennék. A Csokoládé című filmben a főszereplő állandóan költözik mikor feltámad a "bolond szél". Nagyjából én is ennyi logikát látok benne, hogy valami bolond szél megcsap és a zsigereimben érzem a költözés szelét amit szó szerint el kell nyomnom magamban. Ilyenkor szoktam ingatlanhirdetéseket nézegetni a világ minden táján és a családomnak finoman ecsetelni, hogy amúgy el lehetne költözni. Pedig szép helyen lakunk, szeretek is itt lakni és mégis néha nagyon erősen mehetnékem van.
Pár év itt, pár év ott. Ez nagyon menne nekem. Talán ezért sem szeretek annyira utazni, 1 hét alatt sehol sem lehet felvenni a ritmust én meg arra vágynék, hogy beilleszkedjek oda ahol élek. Eddig ez külföldön az olaszoknál részben teljesült, ott voltam egyhuzamban annyit, hogy éreztem milyen lennék ha pár évre ott tudnék maradni. Bánom, hogy nem tettem meg, ahogy bánom Londont is. A 19 éves énemnek most azt mondanám, hogy az egyetemet halassza és menjen csak Londonba pár évre.
Talán ezért rendezem át a házat időről időre, mert akkor úgy érzem mintha máshol lennék. Lehet rosszul gondoltam magamra, mert mindig azt mondom, hogy az állandóra vágyom, de igazából a változás szórakoztat és az hajt engem. A világutazó egy elég drága hobbi, de én nem is világutazó hanem világköltöző lennék. Ez pedig luxus és két gyerekkel kivitelezhetetlen. Tehát nézegetek továbbra is vendégházakat és időről időre átrendezem az otthonunkat, hogy úgy érezzem valahol máshol élek és egy kicsit valaki más lehetek.
A Kicsi a Nagytól elkapta a betegséget én meg tőlük. Aztán a Kicsi nem is ment oviba, mert anyukámtól elkapott egy másik fajta betegséget és én azt hittem ezt legalább megúszom, de nem, ezért tegnap délután arccal estem be az ágyba és ott is maradtam. Most csak rosszabb a helyzet, mint tegnap. A Kicsi harmadik hete van itthon, még mindig nem tudom beküldeni az oviba, mert ez ilyen alattomos betegség, hogy azt hiszi az ember jobban van, majd két órával később csak feküdni bír. Mivel csütörtök és péntek a Nagynál sí szünet, ezért gondolom a Kicsi akkor is itthon akar maradni, ha meggyógyul. Így állunk.
Közben ma reggel kaptam egy hírt, ami várható volt, de azért drukkoltam hátha nem következik be és annyira nem örülök neki. Hogy egyszerűen nincs egy kis nyugi, amikor az ember csak van és minden a helyén van. Gyerekkorom nyarai ilyenek voltak, mintha megállt volna az idő a tikkadó hőségben és nem történt se jó, se rossz csak voltunk és lebegtünk a nyárban. Most meg mindig csak a feladat, a megoldandó probléma és ehhez társuló stressz. Azonnal megkreáltam a vész forgatókönyvet, legalább ez megnyugtatott bár lehet nem jön be. Meg amúgy sincs mindenre vész forgatókönyvem. Engem az is nyomaszt, hogy itt vagyok teljesen egyedül két gyerekkel - akikből egy biztos velem marad még felnőtt korában is - és két idősödő szülővel.
Aztán lehet becsapódik az aszteroida pár éven belül és mindenki gondja egy csapásra meg lesz oldva. Vagy végre tényleg rám hagyja a vagyonát a zimbabwei herceg...
Gondoltam írok róla, mert én nagyon megszerettem, szerintem ez egy tök jó dolog. Igazából nagyon jó három szempontból is használni a száraz kefe masszázs módszert:
Fokozza a nyirokkeringést és ennek számtalan előnye van. Például segít a nyiroködémát részben kezelni, a narancsbőrt is segíti csökkenteni.
Leszedi az elhalt hámsejteket, ettől sokkal puhább és szebb lesz a bőr.
Jó érzés.
Először érdemes "megnyitni a nyirokrendszert" és utána - fürdés előtt - nekiállni a folyamatnak. Nem kell órákig szöszölni vele 3-5 perc napi szinten elég. Nekem van már saját módszerem. Tényleg jó lehet fürdés előtt lerendezni, de nekem az a tapasztalatom sokkal jobb utána. Le kell zuhanyozni, akkor a bőr kicsit fellazul. Majd miután teljesen megszáradtunk el lehet kezdeni a masszázst vele. Sokkal szebben és jobban szedni fogja le az elhalt hámsejteket. Aztán ha végeztünk csak egy kicsit kell visszaugrani a zuhanyba és átmosni magunkat. Ezután jöhet a krémezés. Érezni fogjátok, hogy kell majd a testápoló. Jobban is be fogja szívni a bőrötök. A testápoló mindegy milyen, én évek óta ezt használom. Végül gyorsan át kell mosni a kefét. A videóban amit ide betettem szépen megmutatja a lányzó mit, hogyan kell csinálni. Rendszeres használattól tényleg szebb és feszesebb lesz a bőr én úgy látom. Nem azt mondom, hogy csodákra képes, de nem hülyeség.
Van olyan, aki az arcára is használ kefét, nekem túl sok, én maradok a gua sha használtnál. Egyébként a gua sha is használgató teljes testre és az sem hülyeség. Ahogy reggel egy kicsit megnyitni a nyirokrendszert sem. Ehhez számtalan torna található a neten, ezek nem megterhelőek mégis nagyon hasznosak. Akinek nagyon visszeres a lába vagy van valamilyen bőrbetegsége az mindenképpen egyeztessen orvossal mielőtt nekikezd ennek a módszernek.
A neten számtalan kefe található, én besétáltam a Rossmann-ba és vettem magamnak egyet. Teljesen bevált.
Egyébként tök jó dolgok vannak már, amiket otthon is tudunk alkalmazni, de pont ma mondtam Serbinek, hogy egyre több időmbe telik a saját magam állagmegóvása. Fel sem sorol mennyi mindent csinálok, de már egy ideje stopperrel járok a fürdőszobába különben jól el tudom húzni az időt és igazából, ha nem kell egy everything shower, hanem folyamatosan karban vagyok tartva minden szempontból, olyan 20 - 25 perc alatt megvagyok. Meg ugye itt van a két kislányom is, hosszú hajjal meg csajos igényekkel így az esti rutin azért meg tud szaladni akár 1,5 órára is.
Ma reggel megint enyhén taknyosan ébredtem, itt cirkulál és mutálódik valami vírus nálunk. Tegnap egy ici-picit mintha akart volna fájni a torkom is. Ilyenkor Serbivel azt szoktuk mondani egymásnak; Nem kellene már megint mindenkivel csókolózni. Hát ugye-ugye. Semmi jobbulást, meg, hogy jaj szegény barátnőm, csak a lecseszés. Én mindig mondom, semmiről sem tehetek. Mert például a tegnapi vásárlásom során megfigyeltem, hogy gyakorlatilag semmit nem tanultunk a világjárványból. 10/9 ember miután letépi a zöldségnek szánt kis műanyag zacskót úgy nyitja szét, hogy megnyalja az ujját előtte. Kár volt megfigyelnem, mert ezt eddig is tudtam csak legalább nem volt vizuális adatom róla. Hogy ne legyen így beteg az ember? Elmegyek a boltba és az olyan mintha gyakorlatilag 456 emberrel csókolóznék. Szegény immunrendszerem.
Apropó vásárlás. Világváros lettünk, mert nyílt nálunk egy hatalmas Lidl (amúgy már minden volt csak ez nem). Én eddig csak ilyen szűk, kicsiben jártam, de ez nagy, tágas és van minden. Olyannyira van minden, hogy tegnap volt egy kis szemezésem. Még romantikát is árulnak. Merthogy néztünk egymásra a kimérhető fagyasztott kardhallal, hogy mi legyen most, hogy akció is van rajta. Végül már a kosaramban lévő, előzőleg begyűjtött édesvízi döglött halak azt mondták, hogy nehogy már még egy kardhalat is betegyek közéjük (rasszisták) és különben is, gondoljak a fagyasztómra, mert vettem egy rakás fagyasztott zöldséget is meg a gyerekeknek dolgokat. Így a kardhal nem jött velem (még), de elég nagy volt köztünk a kémia és az ilyet nem biztos, hogy szabad elszalasztani, szóval lehet visszamegyek érte.
Persze most itt áradozom az új Lidlről, de ahogy megérkeztem és próbáltam kivenni egy kosarat, egy nyugdíjas nő idegből rátolta a kezemre a saját kosarát. Ránéztem és csak annyit mondtam neki; Kezdődik. Ő lehet nem értette én meg inkább magamnak mondtam, hogy tegyem magamba zenbe, mert ilyesmi várható odabent is. Nyilván rengetegen voltak a nyitási akció miatt, de amúgy ehhez képest el lehetett azért korzózni már annak akinek volt elég türelme. Nem is értem a nyugdíjasoknak miért nincs semmihez türelmük. Például úgy fizettem, hogy a bal bordámba betámasztotta a madám a kosarát. Nem szóltam semmit, mert mostanában valóban zenben vagyok és csak nevetgéltem rajta.
Mikor hazaértem a vásárlásból a rasszista édesvízi halak tényleg ott röhögtem rajtam, mert igazuk lett, be kellett tetriszezni a mélyhűtőbe mindent kivéve a pisztrángot az ment a sütőbe, neki volt a legnagyobb a szája. A küzdelmek után kimerülten kinyitottam a hűtő fenti részét és kivettem egy nyers brokkoli rózsát, megmostam, belemártottam a padlizsán krémbe és behajítottam a számba. Csak azt felejtettem el, hogy közönségem van és úrilányok ilyeneket titokban csinálnak, mert különben kikerekedett szemmel néznek rájuk. A Kicsi azt hittem már hozzászokott ehhez, de csak elrohant nevetve azzal; Fúj, büdi! Aaaaaanyé a brokkoli. Nem kockáztatott, hogy esetleg megkínálom. Láthatóan nagy hatással vagyok a környezetemre...
Mindig ugye mondom, hogy én a 90-es évekbeli, olasz focista külsőre vagy a bőrkabátos, félhosszhajú színész külsejű csávókra buktam (krumpli, burgonya), de nyilvánvalóan nálam is van olyan, hogy a kivétel erősíti a szabályt. A másik nagy zsánerem az angol tróger David Beckham féle fizimiska. Különösen akkor voltam oda érte, amikor így letolta a séróját. Halványan dereng, hogy valami ilyen poszter lógott a szobámban róla. Nyáú. És, hogy fel volt háborodva mindenki, hogy ezt meg merte tenni, de azért na, látjuk, hogy nem tévedett nagyot.
Most is foglalkozik focival valamennyit asszem (kit érdekel már?), de neki van egy ilyen "kis" farmja, ahol éli világát. David farm. David cottage? Lehet neve sincs. Mindegy is. Viszont vannak tyúkjai, meg növényei, méhészkedik, süt, főz és ezt lehet nézni. Ha szerencsénk van minél kevesebb ruhában csinálja.... Csodálatos ahogy éppen szedi ki a hagymát a földből a tyúk meg belenéz a kamerába vagy mikor angol úriembernek öltözve sétál a ködös kertben és a tyúkjai követik mindenhova. Engem nyilvánvalóan ezzel is nagyon megvett magának. Tudom ocd-s, jaj de kár, hogy akkora rendet tart. A róla szóló dokumentumfilmben elhangzik, hogy ő addig nem tud lefeküdni aludni amíg nincs rend mindenhol, a konyhát is fényesre pucolja ha kell az éjszaka közepén. Tényleg borzalmas az ilyen férfiember. De nem?
Na, de a lényeg a lényeg, hogy tök jó dolgokat csinál és lehet tőle tanulni. Most én is ilyen élére állított David kertet és házat akarok. Nekem nincs ocd-m sem annyi lóvém, hogy mindent lecseréljek, de rám jött, hogy szeretném legalább a szőnyegeket és huzatokat átcserélni bézs színűre, mint ahogy nála is van, mert az amúgy fa berendezéshez elég jól menne és sokkal egységesebb lenne a házikó. Ezért várom a kínálkozó lehetőséget, akciós enteriőrökre meg a varrógépet is elővettem.
Pont ilyen színű az ablakkeret és a gerenda nálam is, ez egy jel. :D
Meg élére állított kert is kell. Itt hagyok még képet róla, hogy azért na, a falusi ember is lehet menő, sőt. Férfiaknak is lehet ez lesz a kedvenc posztjuk, hiszen egy focistáról van szó ugye.
Hétvégén megnéztem a Bryan Johnson dokumentumfilmet a Netflixen. Tudjátok ő az a pasi, aki vissza akarja magát fiatalítani és erre dollármilliókat költ. Érdekes emberkísérlet. Spirituális vonatkozásban pedig több, mint érdekes látni egy ilyen embert, akinek anyagilag megvan mindene és mégsem elégedett még sincs harmóniában, legalábbis szerintem. Elég rossz a pasi csíje, engem inkább taszított, mint vonzott. Pedig ez az egészséges élet csúcsa aztán mégis.
Azt gondolnánk mennyire előrehaladott a csávó, mert a tudomány minden segítségét igénybe veszi, hogy leéljen egy olyan életet, ahol tökéletes a teste, de közben teljesen magányos és látszik, hogy nem akarna az lenni. Szerintem magával a testtel foglalkozni csak és kizárólag az egy nagyon alap szintje a létezésnek. A konditermek tele vannak ilyen emberekkel, akik a no pain, no gain gondolattól elalélnak, hogy mekkora filozófia, aztán még löknek magukba egy kis kokszot... Bryan Johnson ezeknek a kondis arcoknak a véglete. Abból a rengeteg pénzből nem sokat költ a mentális jólétére, nincs is ideje rá, mert az egész élete betáblázva arról szól, hogy ő egy szuper test legyen. Ez ugye az ő útja, az ő élete, én azért követni fogom őt, mert nagyon érdekes a sorsa. A felnőtt fiához próbál minden tekintetben kapcsolódni, ami nem egészséges. Nézzétek meg ha tudjátok, mert azontúl, hogy megmutatja a tudomány mit kínál, ékes példája az embernek, aki az összes pénzét bevetve sem tud egy értelmes emberi kapcsolatot összehozni magának. Kicsit utópisztikus, kicsit már a jelent mutatja meg, hogy az emberek mennyire tudnak a külsőségeknek élni.
Most már biztosan állíthatom, főként növényevő vagyok. Nem vegán, nem vegetáriánus csak az étkezésem 70%-át növények teszik ki és úgy tűnik ettől érzem magam a legjobban. Ezért én idén leszerződtem egy öko kerttel és májustól december közepéig minden héten mehetek a kertészetbe elhozni a vegyszermentes, bio, öko zöldségadagunkat. Jól átrágtam a kérdés matekját, hogy megéri-e nekünk és főleg nekem, mert én vagyok a nagy zöldséges, de arra jutottam bőven meg fogja érni. El tudom képzelni, hogy így kevesebbet is fogok költeni zöldségre, mert azt eszem majd amit kapok és nem veszek hozzá még sok másikat. Illetve már mondták a tájékoztatón, hogy nyáron készüljek rá, hogy lesz annyi minden, hogy be kell majd itthon főznöm, mert nem tudjuk megenni. Én azt mondom ez legyen a legnagyobb baj, hogy meg kell tanulnom befőzni is.
Már tavaly sem voltam IR-es, de úgy tűnik idén már elmondhatom a PCOS is elég jól elmúlt. Nekem ciszták nélküli volt (olyan is van) és nem a legsúlyosabb fajta. Nem mesélem el az összes tünetem, csak egyet mondok amiből jól látszik, hogyan állt vissza a hormonháztartásom. 22 napos ciklussal indultam amihez 7-9 napos menzesz társult, változatos PMS tünetekkel. Most már tankönyvi, 28 napos ciklusom van, 5 napos menzesszel, PMS nélkül, 40 évesen, gyógyszerektől mentesen. Nem tagadom, óriási meló és tudatosság kell az étkezésben ehhez, nagyon kellett tanulnom a hormonokról meg úgy a testemről. Az én hormonháztartásom szuper érzékeny - aztán lehet másé is, erről nincs adatom - ezért próbálok neki minél kevesebb gellert adni. Szeretném őrizni amit elértem, ezért is lesz nekem jó a vegyszermentes zöldség. Igazából már el is kezdődhetne nálam a pre menopauza, mert az akár 6-8 évig is fennállhat és én ezt szeretném elkerülni és kitolni még amennyire lehet.
A jóga egy éve töretlenül jelen vagy az életemben. A testem már-már kezdi felvenni a jógás alkatot, de mindig van hova fejlődni. Most már nem készülök rá mindig, hanem fent a házban is tartok egy jógamatracot és elfordul, hogy pizsiben ráfordulok a matracra, aztán ha van időm, akkor később lemegyek a terembe és ott is jógázom egy nagyobbat majd meditálok vagy elalszom meditálás címszó alatt. Emellett pilatest is csinálok heti párszor és másra nincs időm sem energiám. Ha kicsit kitavaszodik tervezem, hogy elmegyek módjával futni is mert most valahogy rajtam van a futás. Nem is értem, de mehetnékem van.
Rászoktam az önmasszázsra. Nekem is van gua sha kövem, amit használok is napi szinten. Nem tudom mennyire segít az arcomon, szerintem valamennyit biztos és jól esik átmasszírozni vele így mindenképpen van haszna. Elkezdtem teljes testre is használni és van egy fa masszázs hengerem amivel pedig nyirokmasszázst csinálok. A neten lehet venni fa hengereket jó sok pénzért, jó sok félét. Nekem csak egy van, az teszi a dolgát. Szintén a netről tanultam meg a technikát is. Esténként, lefekvés előtt csinálom és jobban is alszom, ezt az okosórám is megmondhatja.
Lehet javítani dolgokon, de azért elmúlt 40 év az életemben. Pont a Scarlett Johansson mondta a saját testére, hogy "okay body" és ez a kifejezés tetszik nekem. Valahogy én is így vagyok a testemmel. Nem lesz már tökéletes, vannak nyomai az elmúlt éveknek, de úgy gondolom teszi a dolgát, kiszolgál és amin nem tudok változtatni azon meg mit aggódjak? Akinek meg nem tetszik majd nem nézi. Tanulom az elengedést és engedem a beáramlást.
Az algoritmus nagyon jól ismeri az ízlésem, mert rám küld olyan videókat, hogy például a félpucér olasz pasas főz. Olasz pasi legnagyobb pipa, tud főzni nagyon nagy pipa és félpucér. Hát jó, nem kértem, de legyen így, ha ennyit dolgozott a testén. Mondjuk arra nem emlékszem mit főzött... de átküldtem a barátnőmnek, hogy ő is nézze meg. Aztán ahogy elküldtem a videót, gyanút fogtam, hogy talán nem is a barátnőmnek küldtem el. Sajnos egy kisgyerek régi, szülinapos chat csoportjába sikerült elküldenem és mire megtaláltam a hibát már minden szülő látta. Hozom a formám.... Mindegy, aki eddig nem tudta, hogy szeretem a főzni tudó olasz pasasokat az most megtudta és különben is; Boldog Valentin Napot!
Vettem a jeles napra a lányoknak kis apróságokat, habfürdőt, egy- egy mappás jegyzetfüzetet meg kindertojást. Mindennek úgy tudnak örülni annyira cukik. Továbbá megünnepeltük a mopszunk 5. születésnapját, mert ő ma született. Hogy mit kaptam én Valentin napra? Meglepően sok helyről sok szeretetet. Serbi például átdobta, hogy 12 éve milyen szép üzentet küldtem neki, aztán felhívott és lenyomtuk a napi 1,5 órás vihogásunkat. Kaptam csokit és további üzeneteket, telefonhívásokat is. Még egy volt tanárom is ma hívott fel, mert "eszébe jutottam". Mondjuk a hangom leginkább egy mutáló kisfiúéra hasonlít a nátha miatt, de azért jót beszélgettünk. Mindenkinek próbáltam kellően megköszönni - vagyis elsuttogni - hogy gondoltak rám, mert ez a Valentin nap azért még mindig egy elég megosztó dolog, de ma tényleg áradt felém a szeretet. Meg amúgy is, mostanában nagyon sok szeretetet kapok.
Hétvégén voltunk mind a négyen Alma koncerten. Szerencsére nem kellett előre jegyet váltani, kivételesen a helyszínen is meg lehetett venni. A színházterem fele telt csak meg, ami elég gyanús volt, mert egy Alma koncert azért mindig fullon szokott lemenni. Gondoltam biztos sok a beteg, na de ennyire? Cini még aznap délutánra le is betegedett és azóta is beteg.
Nekem továbbra is külön program rendezkedni. Terápiák, könyvek ide-oda, a takarítóronggyal a kezemben világosodtam meg és le is kellett ülnöm, hogy elszörnyülködjek magamon. Még azért nem vagyok teljesen biztos abban, hogy rájöttem a probléma gyökerére, de most szerintem léptem egy nagyot. Az volt benne a legrosszabb, hogy oké, azt hiszem tudom mivel kellene szembenézni, mit nyomtam el, de mi a megoldás? Na azt nem tudom. Azt sem tudom, hogy ezen a sémán lehet-e változtatni. Tipikusan olyan sztori amiről kétfélét lehet olvasni pszichológia könyvekben, hogy a terapeuta ezt írja le; Penny rájött a probléma gyökerére, dolgozott rajta és sikerült kijönnie belőle / Penny rájött a probléma gyökerére, de nem tudott rajta változtatni. Olyan jó lenne tudni, hogy mit kell csinálni, milyen gyakorlatot, hány guggolást, ördögűzést, hogy egy ilyen dolgot megváltoztassak. De nem, nincs rá recept, vagy sikerül valamiért vagy nem. A valami pedig itt az ismeretlen. Na jó, hagyjuk is.
Ma reggel jógáztam és olyan jó volt, teljes harmóniában voltam magammal, mindig ilyen tudatállapotban lenne jó létezni. Meditáltam is, de az nem sikerült maradéktalanul, mert végül elaludtam és arra ébredtem, hogy fázom. Viszont nagyon jó lenne aludni, sokat, mélyet, nyugtatót, gyógyítót. Ki kellene vonulnom két hétre valami faházba, ahol csak jókat eszem, jógázom, olvasok, nagyokat lélegzek és alszom. A meditációs lelki szemeim előtt mondjuk nem faház van, hanem valami trópusi hely, ahol van forrásvíz, meg friss gyümölcsök és nem kell sok ruha. A meditációimban szerencsére nincsenek veszélyes állatok és ezer szúnyog, ahogy az amúgy a trópusi helyeken szokott lenni. Még szerencse, furcsa lenne meditálás közben lecsapni pár szúnyogot...
A csí azonban tényleg változik bennem, mert most vonzóbbnak találnak az emberek. Megszólítanak, eszükbe jutok az éjszaka közepén 24 év után, felhívnak, érdeklődnek. Mintha visszajöttem volna valami hosszú utazásból és mindenkit érdekelne, hogy milyen volt ott. Azt hittem, hogy most egy igen magányos, csöndes, visszavonulós időszakom lesz, ahol nagyokat fogok elmélkedni, megvilágosodom, én leszek a ZEN nagymestere, de eddig nem ez történik. Barátnőm küldött át egy videót azzal, hogy ennyit a zenről és miközben néztem, látni akarta az arcomat, ezért csak úgy nézhettem, hogy videochaten be kellett jelentkeznem. Ő meg nagyon nevetett, én nem annyira...haha.
Nagyon szeretem ezt a filmet, sőt! Rengetegszer láttam, de már régen, viszont most eljutottam abba a korba, hogy azt gondolom ez a Tony Danza azért mennyire jó pasi itt is. :D Teljesen zsánerben van nekem; sötétbarna, sűrű haj, nagy barna szemek, szép pofi. Ilyen típusú filmes pasikon nőttem fel, nincs mit csodálkozni miért úgy házasodtam ahogy. Tony Danza most már 73 éves, de azért még mindig szép ember.
Ennyi élettapasztalattal a hátam mögött most már kirajzolódott a tendencia és úgy tűnik, hogy én a nehezebben kezelhető embereket szeretem meg illetve azokat, akiket nehezebben fogad el a társadalom. Velük van meg a kémia. Olyanokat tudok igazán megszeretni, akik szeretnek kitűnni a sorból, vágyják a figyelmet, zűrösek, nagyzolók, hedonisták, impulzívak, extrovertáltak, exhibicionisták, nagyobb az egójuk. És / vagy akik valami miatt kilógnak a sorból, akik nem tartoznak az úgynevezett átlaghoz, akik nem is akarnak az átlaghoz tartozni, mert nem tudnak beilleszkedni. Szerintem az életben nem fogom megfejteni, hogy miért éppen az ilyen típusú emberek vonzanak és azt sem, hogy ők miért vonzódnak hozzám. Ez nem csak párkapcsolati szinten van így, baráti kapcsolatokban is pont az ilyen típust részesítem előnyben. Pedig én nem ilyen vagyok és mégis valahogy velük kavar össze az élet.
Abban biztos vagyok, hogy valami érzékelőm hozzájuk tud kapcsolódni. Mikor megszületett a Kicsi és ráfektették a mellkasomra, akkor az első gondolatom az volt; "Ez a gyerek más mint a többi, ő különleges, egy csoda gyerek." A gyerekek apja néha fel is emlegeti, hogy mennyire durva, hogy akkor én már igazából ezt is megéreztem, hogy tényleg más, mint a többi. Nehéz szóban elmagyarázni, de egy elég erős és megfoghatatlan érzés és gondolat kombináció volt. Nagyon megjegeztem ezt a jelenséget, ami ott a műtőasztalon fekve, a Kicsivel a mellkasomon körüljárt. Végre be tudtam azonosítani, hogy ez az, amikor hallgatni kell magamra. Mert ilyen többször előfordult már velem csak ennyire tisztán nem tudtam megfogni, mint akkor.
Amúgy is hajlamom van spirituálisabban látni a világot, ahogy arra is hajlamom van, hogy megérezzek, megálmodjak előre dolgokat. Ezt már elfogadtam, de nem szoktam vele haknizni, mert sok esetben inkább rémisztőnek tartom, mint jó dolognak. Azt pedig már megtanultam, hogyha engedek és elkezdem kinyitni az elmém, akkor nagyon fura dolgok szoktak megtalálni és ettől sokszor megijedek és évekre bevágom az ajtót, hogy kinek hiányzik ez? Önkontroll!
Családom most jókat sztorizgat, hogy végül is tényleg vonzom a nehéz, nem szokványos eseteket. A kis baráti köröm is bizonyos spektrumokon mozog, több közöttük például az ADHD-s, de auti is van. A pszichiátrián lehet több szerelem első látásra pillanatom lenne és ez most nem az a vicc, hogy vonzom a hülyéket hanem, hogy tényleg rányúlok a társadalom által nehezebb esetnek tituláltakat. Ha betesznek egy zsúfolt terembe, ahol több ezer ember van és csak egy a "problémás" személyiség közülük, akkor én rá fogok nyúlni ez tuti fix. Valahogy meglátom, valami fény vagy aura körülvilágítja őket, ami engem vonz. Molylepke effektusnak hívom. Amúgy nem szeretem a problémás vagy nem normális szót használni emberekre, mert ők mind nagyon izgalmas személyiségek. Nem jobbak vagy rosszabbak csak máshogy képezik le a világot és kevesebben vannak. Szerintem én az átlagnál nagyobb arányban tudom elfogadni, tolerálni őket és ők ugyanúgy megérzik, hogy megjöttem én, a molylepke. Érdekes, hogy nem toleránsnak voltam beállítva egy ideig... pedig kiderült itt a terápiák során, amit amúgy is tudtam, néha túlontúl toleráns vagyok. Sok az önkontroll is. És még mik fognak kiderülni... de várom. :D
Sokszor kívántam azt magamnak, hogy bár olyan idegrendszerem lenne, mint anyámnak. Ő sokkal inkább tud racionális lenni ilyen kérdésekben, sokkal inkább fekete vagy fehér a gondolkodása. Egyszerűbben lerázza magáról a "problémás" személyiségeket és nem is szenved utánuk, hanem inkább örül, hogy szabadult. Cserébe én... hát én nagyon rétegeire tudom bontani az embereket és mentegetni tudom a személyiségüket. Kaptam olyan tanácsot most a családból, hogy mi lenne, ha az "egyszerűbb" emberekkel próbálkoznék. Az olyan "normálissal". Mondjuk lehetne "normális" haverom. Mondtam, hogy én biztosan elmegyek mellettük, mert nincs valami bennük, ami vonzana engem és elunom magam.
Most az is biztos, hogy a spirituális erőm fel van kapcsolódva és nem tudok uralkodni rajta, pedig akarok, mert olyan múltbéli emberek találnak meg és kérnek tőlem segítséget, hogy nem is értem. Olyanok akikkel nem volt olyan szoros a kapcsolatom. Mintha valami közismerten elhíresült boszorkány lennék és erről mindenki tudna. Kérik a segítséget, a receptet, a jó szót, az útmutatást. Hogy honnan kerültek elő és ki mondta nekik, hogy engem kell megtalálni? És ki és mit akar nekem ezzel üzenni? Meg amúgy is ki vagyok én?
A barátnőm mondja, hogy engedjek már egyszer az életben ennek a valaminek nézzük már meg mi lesz belőle. Ő mindig elmondja nekem, hogy mikor először látta, hogy leülök egy nyilvános helyen és ott az összes kóbor cica, kutya, akármi előkerült és körbeült aztán követett engem az egy elég erős jel volt, hogy valami van velem, de mikor látta, hogy ez gyakorlatilag rendszeresen így van, akkor már biztosan tudta. Haha. A kóbor állatok tényleg eléggé kedvelnek, ahogy az elveszettebb lelkek is. Azok akiknek nehezebb vagy különösen nehéz gyerekkoruk volt.
Szerintem léteznek spiri arcok csak kevesebb, mint akik állítják magukról. Sokan őrületbe mennek el ezzel, de annak semmi köze a valódi spiritualitáshoz. Az állatvilágban is vannak olyan madár és majom kolóniák, akik között van a spiri arc vagyis a para gép. Ők már órákkal vagy akár napokkal előbb érzik, hogy jön a baj és figyelmeztetik a többieket. Viszont ezen állatok már megtanulták, hogy hallgatni kell a parázó társukra és akkor menekülni kezdenek. Emberek között is működik ez, mindenkinek van hatodik érzéke csak már annyira nem használjuk, annyira elnyomjuk, hogy nem akarunk hinni neki, hát nincs róla 16 ezer tanulmány, meg podcast, akkor nem is létezik. Szóval alapjaiban mindenkiben megvan egy érzékelés, de vannak, akikben meg nagyon és hajlok rá én az utóbbihoz tartozom csak önkontrollt gyakorolok.
Mindenesetre egy jó ideje érzem, hogy valami erő - és erről talán már írtam vagy tettem rá megjegyzést - itt forgatja nekem az élet kerekét, de úgy, hogy nem tudok ellene tartani, sem irányt változtatni most az lesz, ami és hiába küzdök ellene. Hú, ezt nehezen bírom. Hogy ebből mi fog kisülni elképzelni sem tudom. Ki van húzva a lábam alól a talaj, gyakorlatilag csak ide-oda verődöm az élet minden területén, kicsit szédülök, kicsit émelygek és várom, hogy mikor lesz vége vagy hova is kell kerülnöm, de még mindig próbálok kontrollt gyakorolni és lehet ez baj.
Az biztos, hogy nekem életfeladat, hogy néha el kell engedni az önkontrollt és át kell adni magamat az univerzumnak, mert ha nagyon-nagyon ellenállok, mutatom mi szokott történni:
