Édes kis semmiségek

Írhatnék nagyon komoly dolgokról is, akár többről is. Történt olyan is, ami nagyon durva, félelmetes, amiben szerepet játszott az élet és majdnem a halál. Mesélhetnék a sokkról, az aggódásról, a nem alvásról, de nem megy és nem tudom valaha is el akarom-e mesélni. Egyrészt nincs is kedvem, másrészt nincs is lélekerőm, ezért írogatok mostanában jóformán a semmiről. Mondhatom, hogy voltak napok, amikor nem találtuk a helyünket, semmit nem tudtunk csinálni, mindig egyfelé terelődött a gondolatunk. Át is értékeltük az életünket megint, hogy tulajdonképpen mi fontos és mi nem. Én nem is vagyok túlságosan mosolygós hangulatomban és kevésbé érdekel a konzum hiszti. Ez is elmúlik majd, de még épphogy fellélegezhettünk, még sok időnek kell eltelnie mire végre megnyugodhatunk teljesen. 

Most ha éppen lenne némi agyalásra és szorongásra időm, akkor azt átfordítom valami hasznosra. Az egyik menedékem a takarítás lett. Meséltem, hogy január óta, időről-időre selejtezem a házat és most már eljutottam oda, hogy nekiláthattam a nagytakarításnak. Vagy inkább óriás takarításnak. Kiválasztottam a házban egy sarkot és onnan indultam. Minden nap haladok valamennyit. Elhúzom a bútorokat, letörölgetek, tovább selejtezek, porszívózom az adott helyen (meggyógyult a porszívónk), négykézláb felmosom a padlót. Ilyen alapos még sosem voltam, nagyon lassan is haladok, de nem is kapkodok. Valahogy segít elterelni, jelen lenni, segít feszültséget levezetni és megnyugtat.  

A másik menedékem természetesen a testmozgás és azon belül is rápörögtem a nyújtásra és, hogy szép, hosszú izomzatom legyen. Olyat csináltam, mint még soha, írtam egy edzéstervet nyújtáshoz. Na azért ez nem ment csípőből. Felkutattam egy csomó forrást, cikkeket, balettos weboldalakat, orvosok oldalait, tartalmait. Könyveket is beszereztem a nyújtással, fizioterápiával, anatómiával kapcsolatban. Volt egy csomó aha pillanatom és gondolom még lesz is. Tanulom, fejlesztem és én is kíváncsian figyelem, hogy mi történik akkor, ha egy nyújtatási edzéstervvel haladok és nem csak a nagyvilágba nyújtok, hogy éppen mihez van kedvem. Este pedig általában videókat nézegetek, ahol profik nyújtanak. Ettől el tudok lazulni és sikerül elaludni. 

A legkedvesebb menedékem lett a táncterem. A béke és a relaxáció szigete. 

Az biztos, hogyha mindenki rendszeresen járna be intenzív és egyéb szörnyűséges kórházi osztályokra, egészen másképp tekintene az élete problémáira. Persze nem így élünk, de már kezdem érteni, hogy az orvosok többsége - akiket én legalábbis közelebbről ismerek - vagy végtelenül toleránsak vagy egyszerűen zsémbes, elvágólak nyilatkozók. Ők minden nap látnak és átélnek - ha csak közvetetten is - olyan emberi sorsokat, amik egyik pillanatról a másikra változnak meg. A kórházban meg lehet hamar tanulni, hogy az élet 3 másodperc alatt tud térde kényszeríteni és ettől van alázatos vagy dühösen zsémbes leszel vagy mindkettő egyszerre. 

Ebben az állapotomban azt mondom, nyíltan és intenzíven szeressétek azokat, akiket szerettek. Ne hanyagoljátok el a napi kommunikációt, telefont, üzeneteket, a puszit, az ölelést. Örüljetek annak a hétköznapiak tűnő dolognak, hogy ott vagytok egymásnak.