Centiről centire

Még mindig meg tudok lepődni, hogy pár év elhanyagolás mennyire lerontja a testet. Azon is, hogy mennyi munka kell egy ilyen elhanyagolás után visszatornázni magunkat. Mert ezek a leépülések nem olyan látványosak, sok esetben csak lassan történnek és észre sem vesszük, hogy beszűkül a mozgástartományunk és elgyengülünk. Nekem világ életemben ment az, hogy hidat csináltam. Mikor elkezdtem újra tudatosan jógázni nem ezzel a pózzal kezdtem, de egy ponton eszembe jutott és teljesen azt hittem, hogy menni fog csak kell egy kis erőfeszítés. Az igazság nagyon letaglózott, mert nem, hogy nem ment, meg sem tudtam moccan. A kezeimet nem tudtam rendesen visszafordítani, a tenyeremet meg végképp nem tudtam letenni a fejem mellé, mert az ujjaim és maga a tenyerem nem hajlott annyira vissza.  

Ott feküdtem a jógaszőnyegen és arra gondoltam, hogy na ne már. Ennyire beszűkült az alkarom mozgástartománya, ennyire nem bírom kinyújtani az ujjam? Igen, ennyire nem tudtam. Aztán hosszú-hosszú nyújtással, gyakorlással elértem, hogy le tudtam tenni visszafordítva a tenyerem a fejem mellé, hogy aztán elkezdjem magam kiemelni a híd pózba és már-már a csuklóm is elbírta volna a súlyom. Viszont ahogy megpróbáltam magam felnyomni, a vállaim mintha nem is működtek volna, meg sem mozdultak. Sokszor írtam róla, hogy a jobb vállammal és lapockámmal a második szülésem óta - amikor megrántották - gond van, de arra nem gondoltam, hogy a bal vállam is el van halva. A sérülésből adódó hanyag tartás, az évekig elhanyagolt testem odáig jutott, hogy ezek szerint a vállaim is feladták. Nem beszélve a csípőmről, meg a hasizmomról, ami kell ahhoz,  hogy az alsó testem felnyomjam. 

 

Még mindig lehetetlennek tűnik, hogy egyszer ugyanúgy, szép magasan, szabályosan kinyomom magam híd pózban, mint régen de már egy picit fel tudok emelkedni, hogy aztán megsemmisülve visszahuppanjak a jógaszőnyegre. Minden ilyen visszahuppanásokról megszólal a hang a fejemben, hogy látod-látod, ha nem öntözöd a virágot hamar elhervad. 

Vannak pózok, amik egészen jól mennek, de ez a híd, ami régen mindenféle gyakorlás, ráedzés nélkül csak úgy ment, ez nem adja magát olyan könnyen. De nem adom fel, a kezdeti kapkodós kétségbeesés után most nyugalommal építem vissza magam. A repertoárom változtattam és beépítettem a rendszeres pilatest, mert egyrészt nagyon szép alakot csinál, másrészt a rendszeres pilatessel észrevétlenül megtanulhatom újra a helyes testtartás. Nekem már nagyon látványosan segített, ami számomra azért is érdekes, mert én ezt a súlyzós edzéstől vártam. Valamennyit az is javított, de a pilates a testközép pontjából indul, a core izmokat mélyen erősíti és úgy tűnik ez nagyon szépen húzza vissza az előreeső vállaim. 

A gép előtt dolgozás, tanulás nagyon rontja az esélyeimet a híd pózra, ezért csináltam magamnak egy alternatív "íróasztalt", ami előtt úgy tudok ülni, hogy kénytelen vagyok helyesen tartani magam és egy olyan puffon ülök, amin egyensúlyozni kell, ráadásul közben a póz is olyan, hogy nyitja a csípőm, pont ezért nem is tudok észrevétlenül órákat ülni a gép előtt, 10-20 percenkét fel kell állnom. Megyek is, mert már elég volt, fel kell kicsit állnom és csinálok magamnak egy ilyen tízórait. Mostanában sütőtök hiányom van, édesburgonyával vigasztalom magam. A halat is elkezdtem nagyon kívánni, gondolom a sok tanulás miatt az agyam kéri az omega3-at.