Édes kis semmiségek

Írhatnék nagyon komoly dolgokról is, akár többről is. Történt olyan is, ami nagyon durva, félelmetes, amiben szerepet játszott az élet és majdnem a halál. Mesélhetnék a sokkról, az aggódásról, a nem alvásról, de nem megy és nem tudom valaha is el akarom-e mesélni. Egyrészt nincs is kedvem, másrészt nincs is lélekerőm, ezért írogatok mostanában jóformán a semmiről. Mondhatom, hogy voltak napok, amikor nem találtuk a helyünket, semmit nem tudtunk csinálni, mindig egyfelé terelődött a gondolatunk. Át is értékeltük az életünket megint, hogy tulajdonképpen mi fontos és mi nem. Én nem is vagyok túlságosan mosolygós hangulatomban és kevésbé érdekel a konzum hiszti. Ez is elmúlik majd, de még épphogy fellélegezhettünk, még sok időnek kell eltelnie mire végre megnyugodhatunk teljesen. 

Most ha éppen lenne némi agyalásra és szorongásra időm, akkor azt átfordítom valami hasznosra. Az egyik menedékem a takarítás lett. Meséltem, hogy január óta, időről-időre selejtezem a házat és most már eljutottam oda, hogy nekiláthattam a nagytakarításnak. Vagy inkább óriás takarításnak. Kiválasztottam a házban egy sarkot és onnan indultam. Minden nap haladok valamennyit. Elhúzom a bútorokat, letörölgetek, tovább selejtezek, porszívózom az adott helyen (meggyógyult a porszívónk), négykézláb felmosom a padlót. Ilyen alapos még sosem voltam, nagyon lassan is haladok, de nem is kapkodok. Valahogy segít elterelni, jelen lenni, segít feszültséget levezetni és megnyugtat.  

A másik menedékem természetesen a testmozgás és azon belül is rápörögtem a nyújtásra és, hogy szép, hosszú izomzatom legyen. Olyat csináltam, mint még soha, írtam egy edzéstervet nyújtáshoz. Na azért ez nem ment csípőből. Felkutattam egy csomó forrást, cikkeket, balettos weboldalakat, orvosok oldalait, tartalmait. Könyveket is beszereztem a nyújtással, fizioterápiával, anatómiával kapcsolatban. Volt egy csomó aha pillanatom és gondolom még lesz is. Tanulom, fejlesztem és én is kíváncsian figyelem, hogy mi történik akkor, ha egy nyújtatási edzéstervvel haladok és nem csak a nagyvilágba nyújtok, hogy éppen mihez van kedvem. Este pedig általában videókat nézegetek, ahol profik nyújtanak. Ettől el tudok lazulni és sikerül elaludni. 

A legkedvesebb menedékem lett a táncterem. A béke és a relaxáció szigete. 

Az biztos, hogyha mindenki rendszeresen járna be intenzív és egyéb szörnyűséges kórházi osztályokra, egészen másképp tekintene az élete problémáira. Persze nem így élünk, de már kezdem érteni, hogy az orvosok többsége - akiket én legalábbis közelebbről ismerek - vagy végtelenül toleránsak vagy egyszerűen zsémbes, elvágólak nyilatkozók. Ők minden nap látnak és átélnek - ha csak közvetetten is - olyan emberi sorsokat, amik egyik pillanatról a másikra változnak meg. A kórházban meg lehet hamar tanulni, hogy az élet 3 másodperc alatt tud térde kényszeríteni és ettől van alázatos vagy dühösen zsémbes leszel vagy mindkettő egyszerre. 

Ebben az állapotomban azt mondom, nyíltan és intenzíven szeressétek azokat, akiket szerettek. Ne hanyagoljátok el a napi kommunikációt, telefont, üzeneteket, a puszit, az ölelést. Örüljetek annak a hétköznapiak tűnő dolognak, hogy ott vagytok egymásnak.

Végre eszik!

Nem várom még az ovi-suli kezdést, de ma már kaptam egy levelet. Rögtön azzal nyitottak, hogy a lányom angol tagozatának szeptemberben mindössze 4 különböző szülői értekezlete lesz... nem is folytatom, hallani sem akarok még róla, de majd valahogy túlélem. Na, de még nyár van, Cini táborozik ezen az utolsó héten is, ezért ma úgy döntöttünk a Kicsivel, hogy feltöltjük a hűtőt, hogy a többi napokon legyen idő másra is. 

A Kicsi nagyon lelkesen segített a főzésben. Például az összes gombát ő pucolta meg és szeletelte fel. Nagyjából 1 órája ment rá az egy doboz gombára és olyan boldog volt, hogy ő ilyen ügyes. Végül kamrát és a hűtőt is takarítottunk. Délutánra jól el is fáradtunk. Most pár napig van köret, kence és salátának való, a húst és a halat meg majd igény szerint megfőzöm.

Nem tudom a meleg miatt vagy mert megint, ha eszem, akkor öntöm magamba a tápanyagot, de alig vagyok éhes. Ma délután 1-kor rászóltam magamra, hogy egyek már. Valamelyik nap meg elvoltam csak halászlével. Nem is tudom eddig miért nem főztem rendszeresen, de most már biztosan havi szinten lesz itthon bajai halászlé. A bajai nekem jobban ízlik és nem is macerás. Igazából tök gyorsan megvan és nekem az egyik kedvenc ételem. A Kicsi is szokott velem enni, ő mondjuk szinte bármit megeszik.

Ami az idei nyár nagy meglepetése, hogy a fényevő Cini lányom elkezdett enni. Sőt, kér enni, mert éhes! Ráadásul már nem zárkózik teljesen el a normális ételektől. Megszerette a "ráment" is. Először a jó kis étkezi hulladék zacskós kínai levest kérte és meg is kapta azt hívta ő rámennek. Aztán ő mondta nekem, hogy akár lehetne azt csinálni, hogy csak a tésztát használom fel és én csinálok hozzá szószt, mert "Anya te tudsz a legjobban főzni!". Júj! Szóval csináltam szószt és belecsempésztem zöldséget meg nori lapot is. Öröm volt nézni, hogyan töltődik a tápanyag a fényevő gyerekembe. A következő lépcső a rizstészta lett, azzal is lecsúszik az ázsiai típusú kaja. Szerencsére úgy tűnik az ázsiai vonalat mind szeretjük, ezért a sulis időben vacsorára rendszeresen fogok ilyen jó szaftos, tápanyagosban dús ételeket főzni. Ma például a táborból hazahozta az ebédjét, ami káposztás tészta volt. Eh. Glutén meg cukrozott káposzta. Anno én szerettem, de szerintem baj, hogy a suli menzán ezek az ételek mennek még mindig. De, ha már itthon enni fog rendes ételt óriási fejlődés lesz. Szerintem jót tett neki, hogy hosszú ideje látja itthon, hogyan főzök. Kellett egy kis idő, de működött az íz, illat, színanyag stimuláció. Nem is voltam ebben biztos, hogy valaha is megváltozik, de most már látom, hogy igenis hat a gyerekre az, hogyan étkezik otthon a család. Végre hallok tőle olyan mondatokat, hogy "Uuuu anya mi ez a jó illat?", "Anya főzöl nekem?" 

A suliban ugyan fog kapni háromszori étkezést, de nekem idén eltökélt szándékom megreformálni az ő étkezését. Mindig csomagoltam én is neki, de csak olyat, amit tudtam megeszik, ha már tényleg az éhalál kerülgeti. Most viszont lehet tápanyagot csomagolni, mert kéri. Hát komolyan még mindig nehéz elhinnem. Simán csúsznak neki az olajos magvak, a hosszan érlelt sajtok, a bogyós gyümölcsök, a jóféle, étcsoki és már azon gondolkozik, hogy "Anya nem tudnál inkább te ebédet főzni nekem a suliba, amit dobozva elviszek?". Igazából még ki kell derítenem, hogy ezt engedi-e a suli, hogy ott tárolja a hűtőben az ebédjét, amit meg is kell melegíteni, de ha van rá mód lehet elgondolkozom rajta. 

Help! Porszívó!

Nekünk a roboton kívül van egy Karcher víztartályos porszívónk. Brutál erős. Annyira, hogy mindig fel kell rá készülnöm lelkileg, hogy porszívózzak vele, mert a szőnyegen két kézzel, izomból kell tolni. Rendesen felér egy erős kardióval a porszívózás, annyira le szoktam izzadni tőle. A padlón kívül a falat és a plafont is időről időre porszívózom, ahogy a kárpitokat is. Ezt a porszívót nehéz mozgatni is egy ekkora házban, ahol az összes szobát, a kondit meg a tánctermet és a közlekedő részeket porszívózom és fel-le kell cipelni. Nekem ez egy fél napos, intenzív program bár tény, hogy nagyon szépen kiporszívóz. Múltkor elromlott és tartály kellett benne cserélni egy vagyonért, de újra működött. Most megint nem akarja az igazat, ezért új porszívót kellene venni.

Kinéztem ezt a könnyen kezelhető, falra szerelhető, akkumulátoros porszívó típust. A márka valószínűleg Philips lesz, mert abban bízom még, de arra lennék kíváncsi, hogy akinek van bármilyen álló porszívója az meg van vele elégedve? Megy mindenhol? Jól szív? Szőnyeg, fal, kárpit? Könnyen kezelhető? Gyorsan tölt? 

Mozgás az élet

Volt itt olyan kérés, hogy írjak a testtartás javításról, ami kedves kérés, de csak a saját tapasztalatom tudom megírni és én is folyamatosan tapasztalok és tanulok hozzá. Azért próbáltam összeszedni a gondolataim.

• Egyszer talán már írtam, hogy a nyújtásnál 1 centi fejlődéshez 6-8 hét szükséges és heti minimum 5 alkalom. Lehet az első 2-3 hónapban sokat fogsz fejlődni heti 3 jógától, de utána ez a fejlődés lassul és minden centiért meg kell dolgozni. Amikor láttok egy csilli-villi pózt, abban jó eséllyel 3, de lehet 5 év rendszeres gyakorlása is benne van. Tehát türelem! Ha rossz a tartásod annak optimalizálása évek munkája lesz. 

Ez itt az, amit el szeretnék érni: 

És itt tartok most: 

Messze vagyok attól, hogy a fájós, ülő életmódhoz szokott hátam ennyire hajlékony legyen. Amikor meglett a jógakerék az első gyakorlásoknál nem láttam magam előtt, hogy akár csak ezt meg tudom csinálni, szóval már ez egy siker nekem. A nagy jógások sem tudnak minden pozíciót könnyedén megcsinálni. Amit gyakorolnak az megy nekik. Nekem is van olyan pozíció, ami ennél sokkal könnyebben megy, direkt ezt hoztam ide, mert ez az egyik mumusom. Tehát még egyszer; ha fejlődni szeretnél, akkor minimum heti 5-ször kell csinálnod valamit, ha elég neked a szinten tartás, akkor heti 3 alkalommal számolj. Szinten tartani annak érdemes, aki elég pro, tehát inkább számolja heti 5-7 alkalommal. Amúgy pedig a nagy jógások sem csak heti 3-szor csinálják, hanem minden nap. Ez egy életforma, ebbe a gondolatba kell belehelyezkedni. Életforma. Nem másért csinálod, magadért és a többi divatos mondás, de amúgy igazak.  

• Talán nem újdonság, hogy nagyon számít, hogy mennyi a súlyfelesleged. Ha megfogsz 5 kilót, akkor már nehéznek érzed. Gondold el, hogy "csak" 10 kiló plusz súly van rajtad, az mind rosszat tesz neked, ezért törekedni kell a súly optimalizálására és az izom építésre. Nem győzőm hangsúlyozni egyetek elég fehérjét! Majdnem biztosra mondom nem esztek elég fehérjét. ;) Amúgy, aki elég fehérjét eszik sokkal könnyebben tud fogyni. Aki még több fehérjét eszik, az még jobban tud fogyni. Ha van kialakult vesebetegség, akkor óvatosan azért, ha nincs, akkor egyetek sok-sok fehérjét! Akkor is, ha a most menő doki arról beszél, hogy sok zöldség kell és milyen jól elvan a test két karalábéval. Sajnos a nagy koplalások és fél kiló zöldségek mellett kialakul a tápanyaghiány, mert eleve sokan tápanyaghiányosak. Ha erre rákoplaltok abból baj lesz hosszú távon. Én nagyon bírom a dokit, de azt nem mondja, hogy a fél kiló zöldséges előadások és a nagy koplalások csak haladóknak szólnak, akik tisztában vannak azzal, hogy a koplalós napok után pótolni kell a tápanyagot és tudják is, hogyan kell. Tehát egyetek FEHÉRJÉT! Tudom, hogy sok jógás vegán, nem értek vele egyet, nagyon nem. 
  
  
• Ahogy írtam, senki nem jár 25 évig gyógytornászhoz meg fürdőbe kiáztatni a fájós nyakát. El kell határozni magunkat, hogy akkor nekiállunk és valamilyen célzott mozgásformát választunk a tartásjavításra, amit mindig is fogunk csinálni egyedül. Szerintem erre a legkiválóbb a jóga, a pilates, a gyógytorna. Ezek a mozgásformák különösen nagy testtudatot tudnak adni és pont azt építik, amire szükség van. El lehet menni órákra és jó is, de hosszútávon magadra vagy utalva. 
  
  
• Testtudat. Le kell vetkőzni pucérra és jól meg kell nézni magunkat a tükörben minden oldalról. Melyik vállunk van feljebb? A fenekünket kitoljuk vagy éppen előre toljuk a hasunkat? Jó fényviszonyok közepette nézzétek meg a testetek. Ismerjétek meg hol gyenge, hol erős, mi szép rajta, mit nem kedveltek rajta. Minél kevesebb ruhában végzitek a gyakorlatokat, annál jobban látszik a valóság. A szép kis cicanadrágok, toppok, jól elrejtik még a saját szemünk elől is a hibákat. Én is időnként levetkőzöm bugyira, sportmelltartóra - főleg Bikram jóga közben - és akkor jobban látom, hogy hoppá, azért van még teendő. 

• A testközéppont, azaz a medence rész. A medence egy csontos struktúra, ide tartozik a csípőcsont, a keresztcsont a farokcsont. Ez adja a tested tartását. Nekem az az elméletem, ha ez a rész nem jó, akkor semmi sem lesz jó. Hogy mondjak egy példát; lehet talpbetétet hordani, nekem is van, de igazából nem a talpaddal van a baj elsősorban, hanem, hogy rosszul oszlik el rajta a súly és deformálódik. Ha a medence nincs helyrerakva, az egész test "eltolódik". Ezért itt kell rendet tenni. Rengeteg ingyen elérhető torna van, ami segít ebben. Nyújtások sokat ezt a részt. A csípőnyújtásra rá kell feküdni, mert a sok ülés ezt nagyon beszűkíti. Főleg a vezetés. Ülni a kocsiba, nyomkodni a pedálokat gyilkos, eleve nem lehet helyesen ülni egy autóban.
  
  
• Ott a youtube, keressetek rajta videókat és majd az egyik dolog hozza a másikat. Nem is kell bevásárolni az elején, elég otthon a szőnyegen kipróbálni. Tudom vannak emberek, akik megvesznek dolgokat és sosem használják azokat, na én nagy kütyüs vagyok ezen a téren. Vannak nyújtó szalagjaim, többféle joga blokk, pilates henger, karika, jóga kerék, fitt ball, stb. és én ezeket mind használom rendszeresen. Mert segítenek, könnyítenek, meg mert feldobja a dolgot. Ahogy mondtam, egyik dolog hozza a másikat, ha elkezded érezni fogod mire lesz szükséged. 
  
  
• Ha nagyon fáj feküdj le a földre és maradj ott 10-20 percig. Kiválóan kihúz és fogod érezni mennyire nem fekszik a vállad a padlóra vagy a derekad alatt mekkora hely van, hogy hol érzed a fájdalmat. Talán ezzel kell kezdeni az egész tartásjavítást. Feküdni a padlón minden nap. 
  
  
• Ha találtál egy szimpi netes oktatót, akkor válaszd a kezdő óráit. Mindig legyen így, mert hamar le lehet sérülni, ha kicsit túlvállalod magad. Ha megtaláltad ragaszkodj egy ideig hozzá, ne váltogasd az oktatókat. Én már önállóan építem fel az edzéseimet, neked is menni fog, de először nézzél videókat. Sőt! Szoktam olyat csinálni, hogy napközben a háttérben valami ilyesmi megy. Ellesek mozdulatokat, az agyam önkéntelenül is tanulja a helyes kivitelezést, plusz motivál.  
  
  
• Be lehet szerezni ergonomikus széket, meg párnát és lehet állítani a munkaállomást, hogy minél egészségesebb legyen. Aki teheti, tegye is meg, de a 8-10 órás munkahelyi ülést, az autóban ülést, a tévé előtt ülést, stb. nem fogják kompenzálni. Óránként mozgassátok át magatokat csak egy picit, ne merevedjen le a testetek teljesen. 
  
  
  Nálam úgy működik, hogy teljesen bele tudok merülni és simán 2 órát tudok nyújtani és még este lefekvés előtt is. Rá lehet függni, mert a test "kéri", mert olyan jó neki. A jóga, a pilates és a gyógytorna bármilyen túlsúllyal, életkorban és mozgásszervi problémával elkezdhető. Csak kezdjétek el és legyetek magatokhoz türelmesek. Ha kell mondanom egy zseni eszközt az a jógakerék. Az a tapasztalat, hogy aki nem jógázik csak használja a hátára naponta pár percet, már annak is rengeteget segít. A jógakerékre rá kell érezni, ha elsőre nem kényelmes, nem érzed jónak az csak azt jelenti, hogy gyakorolni kell. Jah és még egy, aki azt állítja pár hét vagy hónap alatt visszaépít jó eséllyel kamuzik. Évek munkája, mert rendszeresen kell csinálni, mert nyújtani kell sokat, mert izmot kell építeni, ami már azzal épülni fog, hogy tartod a saját súlyod egyre jobban, egyre többet, de akkor is sok idő. Még egyszer türelem és egyetek elég fehérjét! :)
  

Centiről centire

Még mindig meg tudok lepődni, hogy pár év elhanyagolás mennyire lerontja a testet. Azon is, hogy mennyi munka kell egy ilyen elhanyagolás után visszatornázni magunkat. Mert ezek a leépülések nem olyan látványosak, sok esetben csak lassan történnek és észre sem vesszük, hogy beszűkül a mozgástartományunk és elgyengülünk. Nekem világ életemben ment az, hogy hidat csináltam. Mikor elkezdtem újra tudatosan jógázni nem ezzel a pózzal kezdtem, de egy ponton eszembe jutott és teljesen azt hittem, hogy menni fog csak kell egy kis erőfeszítés. Az igazság nagyon letaglózott, mert nem, hogy nem ment, meg sem tudtam moccan. A kezeimet nem tudtam rendesen visszafordítani, a tenyeremet meg végképp nem tudtam letenni a fejem mellé, mert az ujjaim és maga a tenyerem nem hajlott annyira vissza.  

Ott feküdtem a jógaszőnyegen és arra gondoltam, hogy na ne már. Ennyire beszűkült az alkarom mozgástartománya, ennyire nem bírom kinyújtani az ujjam? Igen, ennyire nem tudtam. Aztán hosszú-hosszú nyújtással, gyakorlással elértem, hogy le tudtam tenni visszafordítva a tenyerem a fejem mellé, hogy aztán elkezdjem magam kiemelni a híd pózba és már-már a csuklóm is elbírta volna a súlyom. Viszont ahogy megpróbáltam magam felnyomni, a vállaim mintha nem is működtek volna, meg sem mozdultak. Sokszor írtam róla, hogy a jobb vállammal és lapockámmal a második szülésem óta - amikor megrántották - gond van, de arra nem gondoltam, hogy a bal vállam is el van halva. A sérülésből adódó hanyag tartás, az évekig elhanyagolt testem odáig jutott, hogy ezek szerint a vállaim is feladták. Nem beszélve a csípőmről, meg a hasizmomról, ami kell ahhoz,  hogy az alsó testem felnyomjam. 

 

Még mindig lehetetlennek tűnik, hogy egyszer ugyanúgy, szép magasan, szabályosan kinyomom magam híd pózban, mint régen de már egy picit fel tudok emelkedni, hogy aztán megsemmisülve visszahuppanjak a jógaszőnyegre. Minden ilyen visszahuppanásokról megszólal a hang a fejemben, hogy látod-látod, ha nem öntözöd a virágot hamar elhervad. 

Vannak pózok, amik egészen jól mennek, de ez a híd, ami régen mindenféle gyakorlás, ráedzés nélkül csak úgy ment, ez nem adja magát olyan könnyen. De nem adom fel, a kezdeti kapkodós kétségbeesés után most nyugalommal építem vissza magam. A repertoárom változtattam és beépítettem a rendszeres pilatest, mert egyrészt nagyon szép alakot csinál, másrészt a rendszeres pilatessel észrevétlenül megtanulhatom újra a helyes testtartás. Nekem már nagyon látványosan segített, ami számomra azért is érdekes, mert én ezt a súlyzós edzéstől vártam. Valamennyit az is javított, de a pilates a testközép pontjából indul, a core izmokat mélyen erősíti és úgy tűnik ez nagyon szépen húzza vissza az előreeső vállaim. 

A gép előtt dolgozás, tanulás nagyon rontja az esélyeimet a híd pózra, ezért csináltam magamnak egy alternatív "íróasztalt", ami előtt úgy tudok ülni, hogy kénytelen vagyok helyesen tartani magam és egy olyan puffon ülök, amin egyensúlyozni kell, ráadásul közben a póz is olyan, hogy nyitja a csípőm, pont ezért nem is tudok észrevétlenül órákat ülni a gép előtt, 10-20 percenkét fel kell állnom. Megyek is, mert már elég volt, fel kell kicsit állnom és csinálok magamnak egy ilyen tízórait. Mostanában sütőtök hiányom van, édesburgonyával vigasztalom magam. A halat is elkezdtem nagyon kívánni, gondolom a sok tanulás miatt az agyam kéri az omega3-at.  

 

Kirándulás

Ha a melegben kirándulni szeretnétek, akkor tudom ajánlani Katalinpusztát (Szendehely). Szép, nagy terület és jó árnyas, erdős. A parkoláson és a hangyavasúton kívül minden ingyenes. A parkolóból pár perc séta a látogatóközpont. 

Több tanösvény van, életkortól függően lehet választani melyiken érdemes elindulni. A tanösvények interaktívak, így a gyerekeknek is izgalmasabb. Kutyust is bátra lehet vinni, jól fogja magát érezni. Van egy büfé is, de azért érdemes vinni ellátmányt. Sajna a vadaskerti állatokat most nem lehetett látni, lehet melegük van és elbújtak, de elvileg vannak. Ősszel biztos, hogy több a látogató, de mivel óriási a terület, ezért nem hiszem, hogy bármikor is tömegek lennének itt. 

Én nagyon szeretem az ilyen helyeket, mert ez izgalmas is a gyerekeknek, de nem felpörgeti őket, hanem inkább jól kimozogják magukat. Mára is terveztem kirándulást, de le lettem szavazva a meleg miatt, hogy inkább medencézzünk. Mondjuk nem is bánom. Különben is kihasználva - remélem- az idei év utolsó kánikuláját most mindent kimosok. A kutya még nem tudja, de őt is ki fogom "mosni" a kánikula utolsó napjaiban, mert hát, hogy is mondjam szaga van. A kutyakozmetikát túl drágának találtam és nem is láttam túl nagy változást, de télen majd azért igénybe veszem most viszont én fürdetem és még mindig kicsit izgatott. 

Szerelem, szerelem

Megint újra olvasom Cecilia Ahern - Ahol a szivárvány véget ér című könyvét. A filmet is nagyon szeretem, de ahogy lenni szokott a könyv sokkal részletesebb és jobban árnyalja a két ember kapcsolatát. Most rendeltem meg Collen Hoover - Velünk véget ér könyvét is, mert csupa jót hallottam róla és most már film is készült belőle. Ezek a könyvek a szerelemről és a hosszútávú kapcsolatokról szólnak. Népszerű téma. Rengeteg a párkapcsolati könyv, tanácsadó, terapeuta, guru. Mindenki ért hozzá. Én nem értek hozzá, de  nekem erről van egy elég markáns véleményem. Aztán lehet ti ezzel pont nem fogtok egyet érteni. 

Tegnap a threads oldal feldobott nekem komment háborút. A kérdés valami olyan volt, hogy ; A férfiak miért félnek az elvált, gyerekes anyukáktól? Volt mindenféle verzió, hogy más gyerekét nem akarja nevelni, ha összejön a nővel, akkor elkerülhetetlen a gyerekkel való érintkezés, pénzbe is kerülhet az a gyerek, ha véletlenül megszereti a gyereket, de a nő kirakja, akkor többet nem láthatja a gyereket, a legtöbb nő csak pótapukát és pénztárcát keres, a férfi saját gyereket akar a gyerekes nő meg már lehet nem tud  vagy akar szülni, blablabla, blablabla, blablabla....

Ha egyedülálló anyuka lennék, én nem valószínű, hogy randizgatnék és itt jön a teóriám. Mikor még egyedülálló, de nem anyuka voltam, akkor jöttem rá, hogy ez a randizás egy jó nagy zsákutca. Mert állandóan olyan emberekkel kell találkozni, akik nagyon nagy eséllyel nem tetszenek majd nekünk. Vagyis így győzködi magát az ember, hogy hát jóképű, meg kedves is, meg így meg úgy, de hát a szerelem az nagyon nem így működik, hogy az embernek győzködnie kell magát. Az jön, amikor akar és ott aztán tök mindegy minden. Persze lehet a 125. randipartnerünk lesz a nagy ő, de hát azért érezzük, hogy a nagy szerelmek nem így kezdődnek. Lehet a neten ismerkedni, de annak is velősnek kell lennie, majdnem, hogy biztosra kell menni már és a találkozás nem egy kérdőjel, hanem csak egy fizikai kezdet. Ezekhez pedig mind, mind idő kell, meg valami olyan kapocs, ami ritka, nagyon-nagyon ritka, ezért olyan értékes. Hiába próbálja a világ elhitetni, hogy mindig lesz jobb csaj, jobb pasi és ha az egyiket kidobjuk gyorsan találunk egy másikat. Á-á, a szerelem az nem ilyen, nem így működik.

Szerelemből nincs sok. Szerintem maximum 1-2 van egy életben, szélsőségesebb esetben talán 3 szerelem is jöhet. Ráadásul ezek a szerelemek nem 40+, 50+ éves korra datálhatóak, hanem 10-30 éves kor között szoktak beütni. Na most például a szerelem is idővel lecsillapodik, de nem elmúlik, hanem érik, mélyül és kialakul az ősi kötődés, ami olyan ritka, hogy például ezért ragaszkodunk hozzá. Ehhez nem meglepő módon, ahogy már mondtam idő kell. Ide el kell jutni a másikkal és ezt nem adják ingyen még a klasszikus, világot megrengető szerelmeseknek sem. Persze ebben is lehetnek nagy viták, ajtócsapkodások, olyan pillanat, amikor inkább menekülne az ember a másiktól és el is menekül, évekig nincs vele, nem is tud róla semmit, lehet nem őt veszi el és nem hozzá megy feleségül, de aztán valahogy mégis visszatalálnak egymáshoz, ha más nem fejben. Ezt egy randizgatás, vadászgatás, méregetés nem fogja megadni sosem, főleg nem 40+ évesen, amikor már nem abban az életszakaszban vagyunk, hogy nagy lendülettel egy olyan párkapcsolatba lépjünk, ahol az az elvárás az egyedülálló 30-40 éves, gyermektelen pasi szemszögéből, hogy olyanok legyünk mind testileg, mind lelkileg, mint egy húszéves. Hogyan? Elváltan, több gyerekkel? Ugyan már. Szokták mondani, ez a hajó elment és ezt valahol be kell látni, hogy mindennek megvan a maga ideje. Ezt sem én találtam ki, megírták a Bibliában már. Innentől kezdve meg kit érdekel, hogy a kommentelő csávó, miért nem akarja más gyerekekét nevelni és milyen okai vannak rá? 

Ha párkapcsolati tanácsadó lennék, akkor nagyon rövidre fognám ezt a témakört. Elvált embereknek azt mondanám, hogy gondolják végig az életüket, hogy kit szerettek igazán, kibe voltak szerelmesek és ott próbálkozzanak.  Ha éppen foglalt az a valaki, akkor várják ki az alkalmat, ha lesz. Persze az, hogy kivel éljük le az életünket sem olyan egyértelmű. Már, ha vannak még olyanok, akik mondjuk együtt élik le az életüket és nem mennek szét. Mert a szerelemben sem olyan egyértelmű, hogy akkor meglátjátok egymást és együtt vagytok. Sokszor pont, hogy nem, mert valahogy úgy hozza az élet, hogy nincs így. Miért? Erre még nem találtam választ, lehet nem is fogok. Maga a szerelem sokszor heves, átgondolatlan, impulzív, nem logikus, féltékeny, hisztis, ijesztő érzelmi állapot és ezért nem is tudjuk úgy lehozni, mint a matekleckét, hogy csak egy jó megoldása van. 

Ezért szeretek ilyen könyveket is olvasni, mert ezekben árnyalva vannak mélyen az emberi kapcsolatok és nem olyan feketén és fehéren vannak leírva, mint a kommentelő csávók egyszerű világában. 

Egy idézet a könyvből: 

"Te sokkal jobbat érdemelsz! Olyasvalakit, aki a szíve minden dobbanásával szeret téged, aki állandóan rád gondol; olyasvalakit, aki mindennap, minden percben csak arra tud gondolni, hogy vajon mit csinálsz most, hol lehetsz, kivel, és vajon jól vagy-e. Olyan emberre van szükséged, aki segít elérni az álmaidat, és megvéd a félelmeidtől. Aki tisztelettel bánik veled, szereti minden porcikádat, különösen a hibáidat. Olyan valakivel kéne együtt lenned, aki boldoggá tud tenni, igazán boldoggá, felhőtlenül boldoggá! Azzal az emberrel, akinek már évekkel ezelőtt meg kellett volna ragadnia a lehetőséget, hogy veled lehessen, ahelyett, hogy megijed, és nem meri megpróbálni. De már nem félek."

Egy idézet a filmből: 

"[...] rájöttem, hogy nem számít hol vagy, mit csinálsz, kivel vagy, én mindig, őszintén, igazán, teljes szívemből szeretni foglak."

Szóval lehet randizni 40+ évesen elváltan, gyerekekkel. Lehet kapcsolatot kezdeni, lehet kezdeni összecsiszolódni csak már azt látom nincs ehhez akkor akarta és azért, mert 40+ évesen más szakaszba lépett az életünk. Lehet tévedek, de szerintem bizonyos kor felett már nem kell számítani az egy, igaz, örök, mindent elsöprő szerelmekre. Valami talán-talán még jöhet, de az már nem lesz olyan, mint fiatalon, hiszen már nem ott tart a lelkünk, az agyunk. Ezért érdemes megbecsülni a múltat és küzdeni foggal-körömmel azért, akit egyszer már megszerettünk. Sokszor ehhez nagyon nagy szükség van rengeteg megbocsátásra felé, magad felé, ami igazán felkavaró, fájó és pont nem illik ahhoz az illúzióhoz, amit a szerelemről gondolunk, hogy az olyan könnyű. Nem könnyű, sőt, inkább nem könnyű, mint könnyű.  Persze ez csak az én véleményem.

Nyár

Cini egyébként rengeteget nyaral és táborozik. Idén kétszer volt Balatonozás. Volt anyukámékkal belföldön nyaralni és a Tátrában is elvitték, illetve már három táboron is túl van, de lesz még egy tábor és még egy Balaton is lehet befigyel. El is fáradt ebben a sok programban, ezért most úgy látom, jól esik neki itthon lenni, tovább aludni, játszani és a saját tempójában ellenni. A Kicsivel jókat játszanak. Együtt kézműveskednek, de együtt is szoktak megőrülni és csak azt hallom, hogy sikítanak és közben fekszenek a nevetésétől a földön. 

Ha nincs őrületesen meleg, akkor van, hogy kivonulunk az építkezéshez, megnézzük és utána átsétálunk a mellette lévő tóhoz. Ott eszünk-iszunk, a gyerekek játszanak, de például múltkor a Kicsi befeküdt a babzsákokra és nézte az olimpiát. 

Ha őrület meleg van, akkor pedig medencés buli van. Erre nem tudnak ráunni a lányok, mert tényleg megvan a strandélmény. Kint zenét kapcsolunk és vagy sütök sült krumplit és palacsintát vagy hozunk a közeli helyről lángost és hamburgert. A lányok órákon át pancsolnak és jól le is fárasztja őket. Ami igazán durva, hogy idén többször kellett hűtenem a medence vizét. Volt mikor felment 34 fokra. Viszont ennek köszönhetően volt, hogy este 9-kor is még a vízben voltunk, mert akkor meg pont jól esett a melegebb víz. 

Többször moziztunk is. A Kicsi még mindig szereti a Bogyó és Babócát. Nem tudom mikor fog ráunni, mert különben korának megfelelő meséket néz, de a Bogyó és Babóca az más kategóriában esik nála. Még nem láttuk a hónapok sorozatot, ezért megleptük vele, hogy a házi moziban nézhette meg.  Legutóbb családilag megnéztük a legújabb Garfieldot és Cini már nagyon várja az Agymanók második részét, ami lehet már megy a mozikban, de ő azt mondja kivárja és a házi moziban akarja megnézni. 

Esténként el szoktuk vinni a kutyát sétálni. Ilyenkor odakanyarodunk a játszótérhez vagy ha csak Cinivel megyek, akkor ő szokott rollerezni. 

Olyan szempontból nem szerencsés ez a nyár, hogy a kánikula megtépázta a lehetőségeket, mert volt olyan, hogy azért nem indultunk el sehova, mert a gyerekek sem akartak. Már egy sima bevásárlás is túlélési feladata lett és kimerültünk benne. Ha jól számolom vagy 3 hétig szinte "be voltunk zárva" és nem tudtunk olyan tempóban élni, mint akartunk. Cini ebben az időszakban volt a Tátárban, ott jól le tudott hűlni. Mikor hazajött közölte, hogy akkor költözzünk oda és ha most nem is, ő felnőttként oda fog költözni. Mi itthon voltunk végig a 39 fokban és bizony a Kicsi sírt a kánikulától, még a medencébe se akart csak este bemenni. Engem a vége felé már nagyon zavart, hogy a lesötétített szobákban mászkálunk és csak szenvedünk. Jövőre kell egy klíma, mert eddig megvoltunk nélküle, de ha ilyen nyarak lesznek, akkor sajnos muszáj lesz. 

Holnap még beiktatunk egy kirándulást, de aztán ahogy elnézem megint jön egy hét kánikula, ezért maradunk a medencés bulinál és most több rokon is jön látogatóba, tele lesz a ház gyerekekkel. Ma volt az első olyan nap, amikor már nem abban a szögben sütött be a nap a konyhaablakon, mint amit nyárnak hívok és ebből szoktam tudni, hogy ráfordultunk az őszre. Közben nekem már készülnöm kell a sulira és az ovira. Elkezdtem beszerezni az írószereket, venni kell még cipőket, új tesiruhát, átmeneti kabátokat. Az őszt várom, remélem hosszú és szép színes lesz. 

Pihenni tanulunk

Idén sem a homokos tengerparton pihenek, cserébe rengeteg, már-már fehér homok van az építkezésen az aszály és az UV miatt. Mióta ez is elkezdődött, azóta rendszeresen gondolkozom azon, hogy miért csinálom én ezt magammal? Múltkor, a ház takarítása közben megvilágosodtam. Azért akkor, mert január óta próbálok megszabadulni egy csomó kacattól és néhány bútortól, mert levegősebb tereket akarok, kevesebb holmit és időt nyerni. Mert ezzel is úgy voltam, hogy nem baj, ha tele a ház, én a tele házat is csodás rendben és tisztaságban tudom tartani, de belebuktam. Sikerült felismerni, hogy ami sok, az sok. Ez vezetett a felismeréshez, hogy vannak olyan emberek, akik attól érzik, hogy élnek, hogy feszt utazgatnak vagy sziklákról ugrálnak le, én meg attól, hogy túlterhelem magam és nyögök a teher alatt. Ez egy akkora felismerés volt, hogy azóta tréningelem magam a jövőre, amikor is nem fogom túlterhelni magam. Hogy miért csinálom ezt azon is gondolkozom sokat, vannak is rá válaszaim, de a lényeg, hogy ebből próbálok kijönni. Például azzal, hogy megtanulok lazítani. Nem úgy mint mások, hanem úgy, ahogy nekem jó és amire lehetőségem van. És itt most tennék egy "apró" kitérőt a pihenés kontra autista gyerek témakörben. 

Mert, ha van egy autista gyerek a családban, akkor annak alárendelődik mindenki a pihenés alatt. Nálunk a Kicsi diktálja az iramot. Szabadtéri programoknál jellemző, hogy ha ő akar valamit akkor az van, ha nem akar maradni, akkor indulunk haza. Ha próbálunk ellenkezni, akkor olyan visítást csinál, hogy a környéken mindenki minket bámul és jól tudom, hogy ezzel próbál egyrészt zsarolni, másrészt neki tényleg elképzelhető, hogy nagyon nehéz lenne abban a helyzetben és azon helyen mondjuk még 15 percet eltölteni. Itt szoktunk ketté válni és egyikünk haza megy vele még a másikunk ott marad Cinivel. 

A jövőbeni feladatom megtanítani a Kicsinek azt, hogy mit jelent engedni, hogy mondjuk hajlandó megvárni a testvérét vagy ő adná oda a tesójának azt a játékot, amin összevitatkoznak és nem mindig a tesója engedne felé. Mikor itthon vagyunk, egyre többet mondok neki ellent és hagyom, hogy üvöltsön. Például nem pattanok neki azonnal, mondom, hogy várjon. Van, hogy benne hagyom a hisztiben és én is várok. 10-20 percet kell kibírnom, amikor hullámokban rátör a hiszti, de olyan, mintha az Ördögűző filmben lennénk, jó, hogy valami halott nyelven nem kezd el beszélni, de utána látom, hogy átlendíti magát, megnyugszik és elkezd mással foglalkozni. Ez egy nagyon jó jel, hogy erre képes, mert autisták órákra is benne tudnak maradni ám a hisztiben. Nemrég gondolkoztam rajta, hogy miért is ugrok neki azonnal és rájöttem, hogy ez egy Pavlovi reflex, amit már rég elfelejtettem és most tudatosítottam magamban, hogyan is alakult ki. Kisebb korában, ha sírt, akkor nem vett levegőt és elájult. Egyszer így zuhant le a kanapéról, mint egy rongybaba. Pont ezért mindannyian - még Cini is - az első erős sírásra rohantunk és vigasztaltuk, fújtuk a szájába a levegőt, hogy ő is vegyen egy mély lélegzetet. Most is ezt csinálja ám csak már kinőtte ezt az affektív aponét és nem ájul el. Így alakult reflex szerűvé, hogyha ő sír, akkor rohanni kell. 

Autiknál teljesen máshogy kell kezelni a hisztit, ismerni kell a gyereket, mert mindenkinél más válik be, ha egyáltalán beválik bármi is. Kicsinél az erélyes szó nem működik, a legnagyobb üvöltős hiszti közepette kell higgadtan, az összes szeretetem összeszedve belehelyezni magam az ő helyzetébe és kedves hangon nyugtatni, puszilgatni és elmondani neki az ok-okozatot. Ezt meg én tanulom, hogy hogyan kell kiborulás nélkül lehozni az ő nyugtatását, mert nekem is csiklandozva van ilyenkor az idegrendszerem, mert olyan viselkedést alkalmazok magamon, ami nem jön csípőből, napi 6-szor. Viszont egyre többet gyakorolom és egyre jobban is megy. A kis huncut Kicsi általában elsőre megérti az ellenállásom okát és ott leáll a hisztivel - eddig volt az autizmus - és után feltör megint a hiszti, onnantól pedig már nem az autizmus dominál, hanem a gyerek, aki a szülőt akarja irányítani a hisztijével. Kellett idő mire ezt kitapasztaltam, hogy hol a határ a gyerek és az autizmus között. No és ezekből látszik, hogy például egy repülőre nem lehet vele felszállni, de már kirándulásra el lehet vinni, de akkor az autista kirándulás, köré van építve. A viszonyítás miatt mondom, hogy onnan indultunk, hogy 2 éves korában a kapun nem lehetett kivinni úgy üvöltött. Akkor azt csináltam, hogy minden nap kivittem és mindig egy méterrel tovább mentünk. Üvöltött akkor is, mint akit nyúznak, teljes pánikban volt, de minden nap csináltuk. Két hét alatt jutottunk el vele az utca végére és onnantól kezdve átlendült valamin és már nem volt félelmetes neki elmenni messzebbre. Most már kiránduláson kívül, bevásárol zsúfolt helyen, szívesen jön-megy játszóházba, rokonokhoz, de nem annyit, mint mondjuk a neurotipikus társait. Ő viszont elég önálló. A napirendet lehozza egyedül, ha kell, mindent tud, csinál szépen. Ha nagyobb lesz látok rá esélyt, hogy el tudok szakadni tőle, mert ki tud építeni egy olyan rutint, amit akkor alkalmaz, amikor én nem vagyok otthon és ettől ő nyugodt lesz. Ahhoz, hogy nyugodtan ki tudjak kapcsolódni meg kell tanítanom őt sok mindenre, mert ez az egyik fő kulcsa annak, hogy én ebbe tönkre megyek vagy sem. 

Most viszont még ilyen viszonyok között kellene nekem is nyugalomban pihenni. Mert ráhagyni még mindig nem tudom senkire sokáig. Összesen amúgy is három ember jöhet szóba, az apja és anyukámék. Mindegyikükkel elvan szépen, akár fél napot, még többet is, de az, hogy mondjuk napokat azt nem. Ide is el fogunk jutni, de itt viszont az ő tempójában kell haladni. Nekem ettől még akkor is pihenni kell és rájöttem, hogyha pihenek elkezdek agyalni és szorongani mindenen. Amikor meg rengeteg feladatot csinálok magamnak nem kell az életemmel foglalkozni. Illetve azzal sem kell foglalkoznom, hogy nekem is vannak igényeim. Ha nincs időm az igényeimre, akkor nem fáj, nem kattogok rajta. 

Nekem azt hiszem nincsenek amúgy nagy igényeim. Míg például a gyerekek apja egy jövős-menős extrovertált, túl szociális én nem vagyok ilyen és ha pihenni akarok, akkor már a magam módján akarok. Tehát ebből is szokott konfliktus lenni, hogy végre elmehetnék mit tudom én hova pár órára én meg inkább elhullok egy könyvvel, beülök a saját mozitermünkbe vagy kimegyek a természetbe. Mondjuk ennek továbbra is az oka, hogy rendesen le van terhelve az idegrendszerem lévén, hogy az életem nagy része az autizmus tudatállapotában történik és mikor végre pihenhetek nem vagyok kíváncsi csak a csendre vagy valami könyvbéli világra esetleg valami nyugodt szüttyögésre. Nem vágyom a pezsgő világba, mert már az idegeim kiakadnak a sok ingertől. Ezt a hozzám legközelebb állok sem értik meg sokszor, hogy milyen az, hogy az egész lényem le van fogva. Már mondtam itt is többször, hogy még szerencse, hogy én egy erősen introvertált vagyok, aki boldog tud lenni a maga köré épített világban, mert ha nem ilyen lennék szerintem már rég megkattantam volna. 

Most halmozottan látom a szép, nyaralós facebook képek alapján, hogy tipikus családok hol és hogyan nyaralnak, pihennek. Nem érzek féltékenységet, nem érzek haragot miatta, de azt tudom, hogy nagyon kevesen tudják beleképzelni magukat abba, amiben vagyok és nagyon kevesen értik, hogy én már szarok a tengerpartra, meg a bulizásra, meg az állandó programokra.  A gyerekek apja nem ilyen életet él, mint én. Ő oda megy ahova csak akar, akkor amikor akar, azzal akivel akar. Ő neki nincs lekorlátozva az élete az autizmus miatt, ezért néha ő sem érti meg az én világomat. Hibáztatott engem ezért. Azt hiszem már nem, de volt idő, amikor ezért én hibás voltam, hogy teljesen kifacsarva már semmire nem volt energiám. Ő máshogy is áll ehhez az autizmushoz. Simán kipróbál olyat, ami eleve bukásra van ítélve, de kipróbálja a gyerekkel és akkor rájön, hogy nem jó az. Persze én előre elmondom, mert én meg előre lesakkozom mi lesz. Neki az a tanulási folyamat, hogy belemegy a helyzetbe, aztán utána meséli, hogy de gáz volt. Mivel pár ilyenen túl van, mert engedtem végre, ezért valamivel jobban látja a helyzetem. 

No, jó hosszú lett ez a poszt, de próbáltam megvilágítani a lényeget, hogy nem is olyan egyszerű elengednem magam. Én úgy gondolom extrán le vagyok terhelve ami az idegeimet illeti főleg, mert meg kell felelnem több felé és több tudatállapotban. Az autistának az autista tudatállapotban, a többi embernek neurotipikus állapotban. Hol  egy autista anyjának kell lennem, hol egy neurotipikus anyjának, hol a kettőnek egyszerre. Hol nőnek, hol oktatónak, hol tanácsadónak. Mindenhol észnél kell lennem, vagyis a "megfelelő" észjárást kell alkalmaznom, ha kell gyorsan váltanom az egyikből a másikba és ez nekem is nagyon nehéz és fárasztó. Néha úgy érzem magam, mint egy tolmács, aki elmondja az autistának autista nyelven mit akar a neurotipikus és fordítva. Csak a tolmács csinálja 20 percig én meg állandóan. 

Tehát most tanulunk a Kicsivel a pihenésről az igényekről. Ahogy olvastátok - és szerintem tapasztaljátok is az életben - még egy felnőttel is nehéz ilyeneket megértetni, nemhogy egy 6 éves autista gyerekkel. Viszont látok reményt "csak" még a módszert kell kidolgoznom. Ha beteg vagyok ápolgat, ha sírok letörli a könnyeim, vigasztal és megpuszil. Ezekre is végül ráérzett. Hogy minél könnyebb és szabadabb legyen az életem azon múlik, hogy mennyire tudok én átlépni az agyammal az autizmusba és ott tolmácsolni mit szeretnék. Nekem újrakezdődött az életem és egy teljesen más világba kell megtanulnom élni. Újra meg kell tanulnom ülni, állni, járni, futni, szaladni érzelmeket átadni. Tehát mikor nekem valaki - nagyon kedvesen - azt mondja, hogy nem mennék-e el vele Párizsba, akkor ő ezt nem látja, hogy miben vagyok és, hogy én még nem tartok itt. Majd fogok, felnövünk a Kicsivel és akkor elmegyek Párizsba ezzel a valakivel, ha még mindig úgy gondolja. Viszont, ha meg tudok szökni kicsit, akkor először Cinivel fogok menni, mert közben itt van ő is nekem, akivel közös élményeket akarok. Most a nyári szünet azért ad erre alkalmat, hogy végre kettesben legyünk és ennek is már nagyon örülök. 

Vissza az életbe

Engem teljesen kikészített a meleg. Mind fizikailag, mind mentálisan. Aztán kicsit tudatosabb nekilódultam és már-már alakulok. 

• Elkezdtem izotóniás italt inni, ami azonnal adott egy löketet és visszatértem a funkcionálók közé.
• Emeletem a magnézium adagom, számoltam a napi kálium bevitelem, ez is jócskán javított rajtam. 
• Visszajött a főzési kedvem, most reneszánszát éli nálam a magyar konyha, mondhatom, hogy szépen feltornázta ez is az energiaszintünket. Az elmúlt két hétben csináltam paprikás csirke pörit, paprikás krumplit, töltött paprikát és most gulyáslevest. Eddig nagy sikere van a magyaros heteknek.
• Közben elkezdtem szedni az ashwaganhdát is, aminek kifejezetten erős stresszoldó hatást tulajdonítanak és még a vércukrot is szabályozza az alvást is javítja meg még számos dologban erős. Még nem tudom a végkifejletet, mert kell olyan 2-4 hét mire úgy igazán beüt, de csak jó lesz.
• Csont nélkül letettem két vizsgát.
• Kiporszívóztam végre a házat. Szerintem 3 hete minimum ilyen nem történt, mert eszem ágában sem volt felmelegíteni a házat a porszívóval. 
• Megszabadultam egy újabb szekrénytől, így eggyel megint szellősebb lett a ház. 
• Kicsit át is rendeztem emiatt a teret. 
• A kert is fel lett hozva.. 
• Közben elkezdődött az építkezés, mindjárt kész a pinceszint. Idén tetőig elmegyünk utána leállunk és majd tavasszal folytatjuk, ha lesz rá keret. 
• A héten véget ért a Baptista tábor. Csak szuperlatívuszokban tudok róla szólni. Nagyon olcsó volt, amin meglepődtem, de azon még inkább, hogy ezért mennyi mindent kaptak. Volt háromszori étkezést és nagyon jókat ettek. Volt ugrálóvár, arcfestés, luficsata, tornaóra, kosárbemutató, zene, tánc, éneklés, kézműves foglalkozások. Tegnap pedig egy záró alkalom volt, ahova mi szülők is meg voltunk hívva. A gyerekek bemutatták mit tanultak, később beválthatták a héten szerzett pontjaikat játékokra. Volt vattacukor, hot-dog, békesség, szeretet. Nagyon jó volt a légkör, mindannyian jól éreztük magunkat. 
  
  

Nem állítom, hogy nem vagyok fáradt, mert ez a sok nem alvás a meleg miatt még nincs behozva. Meg sokszor voltak olyan gondolataim, hogy például létezik-e még idegszanatórium és ha igen, akkor miért nem? Mert én beutaltatnám magam pár hétre egy szép, erdős környezetbe, ahol hálóingben császkálhatok a parkosított kertben és nézhetem a pillangókat. Teljesen jó dolog lenne minden évben 2-3 hét idegrendszert kímélő szabadság mindenkinek. Jobb híján magamat kezelem több, kevesebb sikerrel. Volt egy jó kis beszélgetésem, aminek az lett a konklúziója - na nem az én részemről - hogy nem az az ember lettem, aki akartam és ezért nekem rossz. Ezt így nem tudom kijelenteni, mert fogalmam sincs mit akartam és, amúgy az ember akar valamit, aztán jön az élet és kiröhögi, hogy na hát azt nem. Akkor meg újra kell tervezni és így szépen elmegy a csónak más irányba. Nem tudom. Mostanában sokat olvasok és például mindig is olyan akartam lenni, aki sokat olvas. Jó, nem akarom elviccelni, de hát erre mit mondjak? Egyszer lehet mondjuk felettem sem pálcát törni és elfogadni, hogy nem csinálok esetleg én sem mindig mindent jól, sőt még az is lehet, hogy cs a k szeretni kellene engem végre valahára már.