Édes kis semmiségek

Írhatnék nagyon komoly dolgokról is, akár többről is. Történt olyan is, ami nagyon durva, félelmetes, amiben szerepet játszott az élet és majdnem a halál. Mesélhetnék a sokkról, az aggódásról, a nem alvásról, de nem megy és nem tudom valaha is el akarom-e mesélni. Egyrészt nincs is kedvem, másrészt nincs is lélekerőm, ezért írogatok mostanában jóformán a semmiről. Mondhatom, hogy voltak napok, amikor nem találtuk a helyünket, semmit nem tudtunk csinálni, mindig egyfelé terelődött a gondolatunk. Át is értékeltük az életünket megint, hogy tulajdonképpen mi fontos és mi nem. Én nem is vagyok túlságosan mosolygós hangulatomban és kevésbé érdekel a konzum hiszti. Ez is elmúlik majd, de még épphogy fellélegezhettünk, még sok időnek kell eltelnie mire végre megnyugodhatunk teljesen. 

Most ha éppen lenne némi agyalásra és szorongásra időm, akkor azt átfordítom valami hasznosra. Az egyik menedékem a takarítás lett. Meséltem, hogy január óta, időről-időre selejtezem a házat és most már eljutottam oda, hogy nekiláthattam a nagytakarításnak. Vagy inkább óriás takarításnak. Kiválasztottam a házban egy sarkot és onnan indultam. Minden nap haladok valamennyit. Elhúzom a bútorokat, letörölgetek, tovább selejtezek, porszívózom az adott helyen (meggyógyult a porszívónk), négykézláb felmosom a padlót. Ilyen alapos még sosem voltam, nagyon lassan is haladok, de nem is kapkodok. Valahogy segít elterelni, jelen lenni, segít feszültséget levezetni és megnyugtat.  

A másik menedékem természetesen a testmozgás és azon belül is rápörögtem a nyújtásra és, hogy szép, hosszú izomzatom legyen. Olyat csináltam, mint még soha, írtam egy edzéstervet nyújtáshoz. Na azért ez nem ment csípőből. Felkutattam egy csomó forrást, cikkeket, balettos weboldalakat, orvosok oldalait, tartalmait. Könyveket is beszereztem a nyújtással, fizioterápiával, anatómiával kapcsolatban. Volt egy csomó aha pillanatom és gondolom még lesz is. Tanulom, fejlesztem és én is kíváncsian figyelem, hogy mi történik akkor, ha egy nyújtatási edzéstervvel haladok és nem csak a nagyvilágba nyújtok, hogy éppen mihez van kedvem. Este pedig általában videókat nézegetek, ahol profik nyújtanak. Ettől el tudok lazulni és sikerül elaludni. 

A legkedvesebb menedékem lett a táncterem. A béke és a relaxáció szigete. 

Az biztos, hogyha mindenki rendszeresen járna be intenzív és egyéb szörnyűséges kórházi osztályokra, egészen másképp tekintene az élete problémáira. Persze nem így élünk, de már kezdem érteni, hogy az orvosok többsége - akiket én legalábbis közelebbről ismerek - vagy végtelenül toleránsak vagy egyszerűen zsémbes, elvágólak nyilatkozók. Ők minden nap látnak és átélnek - ha csak közvetetten is - olyan emberi sorsokat, amik egyik pillanatról a másikra változnak meg. A kórházban meg lehet hamar tanulni, hogy az élet 3 másodperc alatt tud térde kényszeríteni és ettől van alázatos vagy dühösen zsémbes leszel vagy mindkettő egyszerre. 

Ebben az állapotomban azt mondom, nyíltan és intenzíven szeressétek azokat, akiket szerettek. Ne hanyagoljátok el a napi kommunikációt, telefont, üzeneteket, a puszit, az ölelést. Örüljetek annak a hétköznapiak tűnő dolognak, hogy ott vagytok egymásnak.

Mozgás az élet

Volt itt olyan kérés, hogy írjak a testtartás javításról, ami kedves kérés, de csak a saját tapasztalatom tudom megírni és én is folyamatosan tapasztalok és tanulok hozzá. Azért próbáltam összeszedni a gondolataim.

• Egyszer talán már írtam, hogy a nyújtásnál 1 centi fejlődéshez 6-8 hét szükséges és heti minimum 5 alkalom. Lehet az első 2-3 hónapban sokat fogsz fejlődni heti 3 jógától, de utána ez a fejlődés lassul és minden centiért meg kell dolgozni. Amikor láttok egy csilli-villi pózt, abban jó eséllyel 3, de lehet 5 év rendszeres gyakorlása is benne van. Tehát türelem! Ha rossz a tartásod annak optimalizálása évek munkája lesz. 

Ez itt az, amit el szeretnék érni: 

És itt tartok most: 

Messze vagyok attól, hogy a fájós, ülő életmódhoz szokott hátam ennyire hajlékony legyen. Amikor meglett a jógakerék az első gyakorlásoknál nem láttam magam előtt, hogy akár csak ezt meg tudom csinálni, szóval már ez egy siker nekem. A nagy jógások sem tudnak minden pozíciót könnyedén megcsinálni. Amit gyakorolnak az megy nekik. Nekem is van olyan pozíció, ami ennél sokkal könnyebben megy, direkt ezt hoztam ide, mert ez az egyik mumusom. Tehát még egyszer; ha fejlődni szeretnél, akkor minimum heti 5-ször kell csinálnod valamit, ha elég neked a szinten tartás, akkor heti 3 alkalommal számolj. Szinten tartani annak érdemes, aki elég pro, tehát inkább számolja heti 5-7 alkalommal. Amúgy pedig a nagy jógások sem csak heti 3-szor csinálják, hanem minden nap. Ez egy életforma, ebbe a gondolatba kell belehelyezkedni. Életforma. Nem másért csinálod, magadért és a többi divatos mondás, de amúgy igazak.  

• Talán nem újdonság, hogy nagyon számít, hogy mennyi a súlyfelesleged. Ha megfogsz 5 kilót, akkor már nehéznek érzed. Gondold el, hogy "csak" 10 kiló plusz súly van rajtad, az mind rosszat tesz neked, ezért törekedni kell a súly optimalizálására és az izom építésre. Nem győzőm hangsúlyozni egyetek elég fehérjét! Majdnem biztosra mondom nem esztek elég fehérjét. ;) Amúgy, aki elég fehérjét eszik sokkal könnyebben tud fogyni. Aki még több fehérjét eszik, az még jobban tud fogyni. Ha van kialakult vesebetegség, akkor óvatosan azért, ha nincs, akkor egyetek sok-sok fehérjét! Akkor is, ha a most menő doki arról beszél, hogy sok zöldség kell és milyen jól elvan a test két karalábéval. Sajnos a nagy koplalások és fél kiló zöldségek mellett kialakul a tápanyaghiány, mert eleve sokan tápanyaghiányosak. Ha erre rákoplaltok abból baj lesz hosszú távon. Én nagyon bírom a dokit, de azt nem mondja, hogy a fél kiló zöldséges előadások és a nagy koplalások csak haladóknak szólnak, akik tisztában vannak azzal, hogy a koplalós napok után pótolni kell a tápanyagot és tudják is, hogyan kell. Tehát egyetek FEHÉRJÉT! Tudom, hogy sok jógás vegán, nem értek vele egyet, nagyon nem. 
  
  
• Ahogy írtam, senki nem jár 25 évig gyógytornászhoz meg fürdőbe kiáztatni a fájós nyakát. El kell határozni magunkat, hogy akkor nekiállunk és valamilyen célzott mozgásformát választunk a tartásjavításra, amit mindig is fogunk csinálni egyedül. Szerintem erre a legkiválóbb a jóga, a pilates, a gyógytorna. Ezek a mozgásformák különösen nagy testtudatot tudnak adni és pont azt építik, amire szükség van. El lehet menni órákra és jó is, de hosszútávon magadra vagy utalva. 
  
  
• Testtudat. Le kell vetkőzni pucérra és jól meg kell nézni magunkat a tükörben minden oldalról. Melyik vállunk van feljebb? A fenekünket kitoljuk vagy éppen előre toljuk a hasunkat? Jó fényviszonyok közepette nézzétek meg a testetek. Ismerjétek meg hol gyenge, hol erős, mi szép rajta, mit nem kedveltek rajta. Minél kevesebb ruhában végzitek a gyakorlatokat, annál jobban látszik a valóság. A szép kis cicanadrágok, toppok, jól elrejtik még a saját szemünk elől is a hibákat. Én is időnként levetkőzöm bugyira, sportmelltartóra - főleg Bikram jóga közben - és akkor jobban látom, hogy hoppá, azért van még teendő. 

• A testközéppont, azaz a medence rész. A medence egy csontos struktúra, ide tartozik a csípőcsont, a keresztcsont a farokcsont. Ez adja a tested tartását. Nekem az az elméletem, ha ez a rész nem jó, akkor semmi sem lesz jó. Hogy mondjak egy példát; lehet talpbetétet hordani, nekem is van, de igazából nem a talpaddal van a baj elsősorban, hanem, hogy rosszul oszlik el rajta a súly és deformálódik. Ha a medence nincs helyrerakva, az egész test "eltolódik". Ezért itt kell rendet tenni. Rengeteg ingyen elérhető torna van, ami segít ebben. Nyújtások sokat ezt a részt. A csípőnyújtásra rá kell feküdni, mert a sok ülés ezt nagyon beszűkíti. Főleg a vezetés. Ülni a kocsiba, nyomkodni a pedálokat gyilkos, eleve nem lehet helyesen ülni egy autóban.
  
  
• Ott a youtube, keressetek rajta videókat és majd az egyik dolog hozza a másikat. Nem is kell bevásárolni az elején, elég otthon a szőnyegen kipróbálni. Tudom vannak emberek, akik megvesznek dolgokat és sosem használják azokat, na én nagy kütyüs vagyok ezen a téren. Vannak nyújtó szalagjaim, többféle joga blokk, pilates henger, karika, jóga kerék, fitt ball, stb. és én ezeket mind használom rendszeresen. Mert segítenek, könnyítenek, meg mert feldobja a dolgot. Ahogy mondtam, egyik dolog hozza a másikat, ha elkezded érezni fogod mire lesz szükséged. 
  
  
• Ha nagyon fáj feküdj le a földre és maradj ott 10-20 percig. Kiválóan kihúz és fogod érezni mennyire nem fekszik a vállad a padlóra vagy a derekad alatt mekkora hely van, hogy hol érzed a fájdalmat. Talán ezzel kell kezdeni az egész tartásjavítást. Feküdni a padlón minden nap. 
  
  
• Ha találtál egy szimpi netes oktatót, akkor válaszd a kezdő óráit. Mindig legyen így, mert hamar le lehet sérülni, ha kicsit túlvállalod magad. Ha megtaláltad ragaszkodj egy ideig hozzá, ne váltogasd az oktatókat. Én már önállóan építem fel az edzéseimet, neked is menni fog, de először nézzél videókat. Sőt! Szoktam olyat csinálni, hogy napközben a háttérben valami ilyesmi megy. Ellesek mozdulatokat, az agyam önkéntelenül is tanulja a helyes kivitelezést, plusz motivál.  
  
  
• Be lehet szerezni ergonomikus széket, meg párnát és lehet állítani a munkaállomást, hogy minél egészségesebb legyen. Aki teheti, tegye is meg, de a 8-10 órás munkahelyi ülést, az autóban ülést, a tévé előtt ülést, stb. nem fogják kompenzálni. Óránként mozgassátok át magatokat csak egy picit, ne merevedjen le a testetek teljesen. 
  
  
  Nálam úgy működik, hogy teljesen bele tudok merülni és simán 2 órát tudok nyújtani és még este lefekvés előtt is. Rá lehet függni, mert a test "kéri", mert olyan jó neki. A jóga, a pilates és a gyógytorna bármilyen túlsúllyal, életkorban és mozgásszervi problémával elkezdhető. Csak kezdjétek el és legyetek magatokhoz türelmesek. Ha kell mondanom egy zseni eszközt az a jógakerék. Az a tapasztalat, hogy aki nem jógázik csak használja a hátára naponta pár percet, már annak is rengeteget segít. A jógakerékre rá kell érezni, ha elsőre nem kényelmes, nem érzed jónak az csak azt jelenti, hogy gyakorolni kell. Jah és még egy, aki azt állítja pár hét vagy hónap alatt visszaépít jó eséllyel kamuzik. Évek munkája, mert rendszeresen kell csinálni, mert nyújtani kell sokat, mert izmot kell építeni, ami már azzal épülni fog, hogy tartod a saját súlyod egyre jobban, egyre többet, de akkor is sok idő. Még egyszer türelem és egyetek elég fehérjét! :)
  

Centiről centire

Még mindig meg tudok lepődni, hogy pár év elhanyagolás mennyire lerontja a testet. Azon is, hogy mennyi munka kell egy ilyen elhanyagolás után visszatornázni magunkat. Mert ezek a leépülések nem olyan látványosak, sok esetben csak lassan történnek és észre sem vesszük, hogy beszűkül a mozgástartományunk és elgyengülünk. Nekem világ életemben ment az, hogy hidat csináltam. Mikor elkezdtem újra tudatosan jógázni nem ezzel a pózzal kezdtem, de egy ponton eszembe jutott és teljesen azt hittem, hogy menni fog csak kell egy kis erőfeszítés. Az igazság nagyon letaglózott, mert nem, hogy nem ment, meg sem tudtam moccan. A kezeimet nem tudtam rendesen visszafordítani, a tenyeremet meg végképp nem tudtam letenni a fejem mellé, mert az ujjaim és maga a tenyerem nem hajlott annyira vissza.  

Ott feküdtem a jógaszőnyegen és arra gondoltam, hogy na ne már. Ennyire beszűkült az alkarom mozgástartománya, ennyire nem bírom kinyújtani az ujjam? Igen, ennyire nem tudtam. Aztán hosszú-hosszú nyújtással, gyakorlással elértem, hogy le tudtam tenni visszafordítva a tenyerem a fejem mellé, hogy aztán elkezdjem magam kiemelni a híd pózba és már-már a csuklóm is elbírta volna a súlyom. Viszont ahogy megpróbáltam magam felnyomni, a vállaim mintha nem is működtek volna, meg sem mozdultak. Sokszor írtam róla, hogy a jobb vállammal és lapockámmal a második szülésem óta - amikor megrántották - gond van, de arra nem gondoltam, hogy a bal vállam is el van halva. A sérülésből adódó hanyag tartás, az évekig elhanyagolt testem odáig jutott, hogy ezek szerint a vállaim is feladták. Nem beszélve a csípőmről, meg a hasizmomról, ami kell ahhoz,  hogy az alsó testem felnyomjam. 

 

Még mindig lehetetlennek tűnik, hogy egyszer ugyanúgy, szép magasan, szabályosan kinyomom magam híd pózban, mint régen de már egy picit fel tudok emelkedni, hogy aztán megsemmisülve visszahuppanjak a jógaszőnyegre. Minden ilyen visszahuppanásokról megszólal a hang a fejemben, hogy látod-látod, ha nem öntözöd a virágot hamar elhervad. 

Vannak pózok, amik egészen jól mennek, de ez a híd, ami régen mindenféle gyakorlás, ráedzés nélkül csak úgy ment, ez nem adja magát olyan könnyen. De nem adom fel, a kezdeti kapkodós kétségbeesés után most nyugalommal építem vissza magam. A repertoárom változtattam és beépítettem a rendszeres pilatest, mert egyrészt nagyon szép alakot csinál, másrészt a rendszeres pilatessel észrevétlenül megtanulhatom újra a helyes testtartás. Nekem már nagyon látványosan segített, ami számomra azért is érdekes, mert én ezt a súlyzós edzéstől vártam. Valamennyit az is javított, de a pilates a testközép pontjából indul, a core izmokat mélyen erősíti és úgy tűnik ez nagyon szépen húzza vissza az előreeső vállaim. 

A gép előtt dolgozás, tanulás nagyon rontja az esélyeimet a híd pózra, ezért csináltam magamnak egy alternatív "íróasztalt", ami előtt úgy tudok ülni, hogy kénytelen vagyok helyesen tartani magam és egy olyan puffon ülök, amin egyensúlyozni kell, ráadásul közben a póz is olyan, hogy nyitja a csípőm, pont ezért nem is tudok észrevétlenül órákat ülni a gép előtt, 10-20 percenkét fel kell állnom. Megyek is, mert már elég volt, fel kell kicsit állnom és csinálok magamnak egy ilyen tízórait. Mostanában sütőtök hiányom van, édesburgonyával vigasztalom magam. A halat is elkezdtem nagyon kívánni, gondolom a sok tanulás miatt az agyam kéri az omega3-at.  

 

Szerelem, szerelem

Megint újra olvasom Cecilia Ahern - Ahol a szivárvány véget ér című könyvét. A filmet is nagyon szeretem, de ahogy lenni szokott a könyv sokkal részletesebb és jobban árnyalja a két ember kapcsolatát. Most rendeltem meg Collen Hoover - Velünk véget ér könyvét is, mert csupa jót hallottam róla és most már film is készült belőle. Ezek a könyvek a szerelemről és a hosszútávú kapcsolatokról szólnak. Népszerű téma. Rengeteg a párkapcsolati könyv, tanácsadó, terapeuta, guru. Mindenki ért hozzá. Én nem értek hozzá, de  nekem erről van egy elég markáns véleményem. Aztán lehet ti ezzel pont nem fogtok egyet érteni. 

Tegnap a threads oldal feldobott nekem komment háborút. A kérdés valami olyan volt, hogy ; A férfiak miért félnek az elvált, gyerekes anyukáktól? Volt mindenféle verzió, hogy más gyerekét nem akarja nevelni, ha összejön a nővel, akkor elkerülhetetlen a gyerekkel való érintkezés, pénzbe is kerülhet az a gyerek, ha véletlenül megszereti a gyereket, de a nő kirakja, akkor többet nem láthatja a gyereket, a legtöbb nő csak pótapukát és pénztárcát keres, a férfi saját gyereket akar a gyerekes nő meg már lehet nem tud  vagy akar szülni, blablabla, blablabla, blablabla....

Ha egyedülálló anyuka lennék, én nem valószínű, hogy randizgatnék és itt jön a teóriám. Mikor még egyedülálló, de nem anyuka voltam, akkor jöttem rá, hogy ez a randizás egy jó nagy zsákutca. Mert állandóan olyan emberekkel kell találkozni, akik nagyon nagy eséllyel nem tetszenek majd nekünk. Vagyis így győzködi magát az ember, hogy hát jóképű, meg kedves is, meg így meg úgy, de hát a szerelem az nagyon nem így működik, hogy az embernek győzködnie kell magát. Az jön, amikor akar és ott aztán tök mindegy minden. Persze lehet a 125. randipartnerünk lesz a nagy ő, de hát azért érezzük, hogy a nagy szerelmek nem így kezdődnek. Lehet a neten ismerkedni, de annak is velősnek kell lennie, majdnem, hogy biztosra kell menni már és a találkozás nem egy kérdőjel, hanem csak egy fizikai kezdet. Ezekhez pedig mind, mind idő kell, meg valami olyan kapocs, ami ritka, nagyon-nagyon ritka, ezért olyan értékes. Hiába próbálja a világ elhitetni, hogy mindig lesz jobb csaj, jobb pasi és ha az egyiket kidobjuk gyorsan találunk egy másikat. Á-á, a szerelem az nem ilyen, nem így működik.

Szerelemből nincs sok. Szerintem maximum 1-2 van egy életben, szélsőségesebb esetben talán 3 szerelem is jöhet. Ráadásul ezek a szerelemek nem 40+, 50+ éves korra datálhatóak, hanem 10-30 éves kor között szoktak beütni. Na most például a szerelem is idővel lecsillapodik, de nem elmúlik, hanem érik, mélyül és kialakul az ősi kötődés, ami olyan ritka, hogy például ezért ragaszkodunk hozzá. Ehhez nem meglepő módon, ahogy már mondtam idő kell. Ide el kell jutni a másikkal és ezt nem adják ingyen még a klasszikus, világot megrengető szerelmeseknek sem. Persze ebben is lehetnek nagy viták, ajtócsapkodások, olyan pillanat, amikor inkább menekülne az ember a másiktól és el is menekül, évekig nincs vele, nem is tud róla semmit, lehet nem őt veszi el és nem hozzá megy feleségül, de aztán valahogy mégis visszatalálnak egymáshoz, ha más nem fejben. Ezt egy randizgatás, vadászgatás, méregetés nem fogja megadni sosem, főleg nem 40+ évesen, amikor már nem abban az életszakaszban vagyunk, hogy nagy lendülettel egy olyan párkapcsolatba lépjünk, ahol az az elvárás az egyedülálló 30-40 éves, gyermektelen pasi szemszögéből, hogy olyanok legyünk mind testileg, mind lelkileg, mint egy húszéves. Hogyan? Elváltan, több gyerekkel? Ugyan már. Szokták mondani, ez a hajó elment és ezt valahol be kell látni, hogy mindennek megvan a maga ideje. Ezt sem én találtam ki, megírták a Bibliában már. Innentől kezdve meg kit érdekel, hogy a kommentelő csávó, miért nem akarja más gyerekekét nevelni és milyen okai vannak rá? 

Ha párkapcsolati tanácsadó lennék, akkor nagyon rövidre fognám ezt a témakört. Elvált embereknek azt mondanám, hogy gondolják végig az életüket, hogy kit szerettek igazán, kibe voltak szerelmesek és ott próbálkozzanak.  Ha éppen foglalt az a valaki, akkor várják ki az alkalmat, ha lesz. Persze az, hogy kivel éljük le az életünket sem olyan egyértelmű. Már, ha vannak még olyanok, akik mondjuk együtt élik le az életüket és nem mennek szét. Mert a szerelemben sem olyan egyértelmű, hogy akkor meglátjátok egymást és együtt vagytok. Sokszor pont, hogy nem, mert valahogy úgy hozza az élet, hogy nincs így. Miért? Erre még nem találtam választ, lehet nem is fogok. Maga a szerelem sokszor heves, átgondolatlan, impulzív, nem logikus, féltékeny, hisztis, ijesztő érzelmi állapot és ezért nem is tudjuk úgy lehozni, mint a matekleckét, hogy csak egy jó megoldása van. 

Ezért szeretek ilyen könyveket is olvasni, mert ezekben árnyalva vannak mélyen az emberi kapcsolatok és nem olyan feketén és fehéren vannak leírva, mint a kommentelő csávók egyszerű világában. 

Egy idézet a könyvből: 

"Te sokkal jobbat érdemelsz! Olyasvalakit, aki a szíve minden dobbanásával szeret téged, aki állandóan rád gondol; olyasvalakit, aki mindennap, minden percben csak arra tud gondolni, hogy vajon mit csinálsz most, hol lehetsz, kivel, és vajon jól vagy-e. Olyan emberre van szükséged, aki segít elérni az álmaidat, és megvéd a félelmeidtől. Aki tisztelettel bánik veled, szereti minden porcikádat, különösen a hibáidat. Olyan valakivel kéne együtt lenned, aki boldoggá tud tenni, igazán boldoggá, felhőtlenül boldoggá! Azzal az emberrel, akinek már évekkel ezelőtt meg kellett volna ragadnia a lehetőséget, hogy veled lehessen, ahelyett, hogy megijed, és nem meri megpróbálni. De már nem félek."

Egy idézet a filmből: 

"[...] rájöttem, hogy nem számít hol vagy, mit csinálsz, kivel vagy, én mindig, őszintén, igazán, teljes szívemből szeretni foglak."

Szóval lehet randizni 40+ évesen elváltan, gyerekekkel. Lehet kapcsolatot kezdeni, lehet kezdeni összecsiszolódni csak már azt látom nincs ehhez akkor akarta és azért, mert 40+ évesen más szakaszba lépett az életünk. Lehet tévedek, de szerintem bizonyos kor felett már nem kell számítani az egy, igaz, örök, mindent elsöprő szerelmekre. Valami talán-talán még jöhet, de az már nem lesz olyan, mint fiatalon, hiszen már nem ott tart a lelkünk, az agyunk. Ezért érdemes megbecsülni a múltat és küzdeni foggal-körömmel azért, akit egyszer már megszerettünk. Sokszor ehhez nagyon nagy szükség van rengeteg megbocsátásra felé, magad felé, ami igazán felkavaró, fájó és pont nem illik ahhoz az illúzióhoz, amit a szerelemről gondolunk, hogy az olyan könnyű. Nem könnyű, sőt, inkább nem könnyű, mint könnyű.  Persze ez csak az én véleményem.

Nyár

Cini egyébként rengeteget nyaral és táborozik. Idén kétszer volt Balatonozás. Volt anyukámékkal belföldön nyaralni és a Tátrában is elvitték, illetve már három táboron is túl van, de lesz még egy tábor és még egy Balaton is lehet befigyel. El is fáradt ebben a sok programban, ezért most úgy látom, jól esik neki itthon lenni, tovább aludni, játszani és a saját tempójában ellenni. A Kicsivel jókat játszanak. Együtt kézműveskednek, de együtt is szoktak megőrülni és csak azt hallom, hogy sikítanak és közben fekszenek a nevetésétől a földön. 

Ha nincs őrületesen meleg, akkor van, hogy kivonulunk az építkezéshez, megnézzük és utána átsétálunk a mellette lévő tóhoz. Ott eszünk-iszunk, a gyerekek játszanak, de például múltkor a Kicsi befeküdt a babzsákokra és nézte az olimpiát. 

Ha őrület meleg van, akkor pedig medencés buli van. Erre nem tudnak ráunni a lányok, mert tényleg megvan a strandélmény. Kint zenét kapcsolunk és vagy sütök sült krumplit és palacsintát vagy hozunk a közeli helyről lángost és hamburgert. A lányok órákon át pancsolnak és jól le is fárasztja őket. Ami igazán durva, hogy idén többször kellett hűtenem a medence vizét. Volt mikor felment 34 fokra. Viszont ennek köszönhetően volt, hogy este 9-kor is még a vízben voltunk, mert akkor meg pont jól esett a melegebb víz. 

Többször moziztunk is. A Kicsi még mindig szereti a Bogyó és Babócát. Nem tudom mikor fog ráunni, mert különben korának megfelelő meséket néz, de a Bogyó és Babóca az más kategóriában esik nála. Még nem láttuk a hónapok sorozatot, ezért megleptük vele, hogy a házi moziban nézhette meg.  Legutóbb családilag megnéztük a legújabb Garfieldot és Cini már nagyon várja az Agymanók második részét, ami lehet már megy a mozikban, de ő azt mondja kivárja és a házi moziban akarja megnézni. 

Esténként el szoktuk vinni a kutyát sétálni. Ilyenkor odakanyarodunk a játszótérhez vagy ha csak Cinivel megyek, akkor ő szokott rollerezni. 

Olyan szempontból nem szerencsés ez a nyár, hogy a kánikula megtépázta a lehetőségeket, mert volt olyan, hogy azért nem indultunk el sehova, mert a gyerekek sem akartak. Már egy sima bevásárlás is túlélési feladata lett és kimerültünk benne. Ha jól számolom vagy 3 hétig szinte "be voltunk zárva" és nem tudtunk olyan tempóban élni, mint akartunk. Cini ebben az időszakban volt a Tátárban, ott jól le tudott hűlni. Mikor hazajött közölte, hogy akkor költözzünk oda és ha most nem is, ő felnőttként oda fog költözni. Mi itthon voltunk végig a 39 fokban és bizony a Kicsi sírt a kánikulától, még a medencébe se akart csak este bemenni. Engem a vége felé már nagyon zavart, hogy a lesötétített szobákban mászkálunk és csak szenvedünk. Jövőre kell egy klíma, mert eddig megvoltunk nélküle, de ha ilyen nyarak lesznek, akkor sajnos muszáj lesz. 

Holnap még beiktatunk egy kirándulást, de aztán ahogy elnézem megint jön egy hét kánikula, ezért maradunk a medencés bulinál és most több rokon is jön látogatóba, tele lesz a ház gyerekekkel. Ma volt az első olyan nap, amikor már nem abban a szögben sütött be a nap a konyhaablakon, mint amit nyárnak hívok és ebből szoktam tudni, hogy ráfordultunk az őszre. Közben nekem már készülnöm kell a sulira és az ovira. Elkezdtem beszerezni az írószereket, venni kell még cipőket, új tesiruhát, átmeneti kabátokat. Az őszt várom, remélem hosszú és szép színes lesz.