Megpróbálom a blogolást visszaterelni a régi, poros, de legalább ismerős kerékvágásba, ezért - kapaszkodjunk meg - megint bezártam. Tudom, olyan vagyok, mint egy digitális primadonna, hogy egyik nap kinyitom az ajtót, másnap rácsapom a világra, de mit csináljak, így valahogy biztonságosabbnak érzem.
Tehát aki ezt látja, az már eleve rajta volt a meghívólistán, nem kell külön meghívót kérni. Szerintem amúgy sincs már sok új olvasóm, és mivel a blogolás időközben olyan boomer műfaj lett, mint a papíralapú határidőnapló meg a vezetékes telefon, nem is nagyon számítok rá, hogy itt hirtelen felbukkanna egy friss, tiktokon nevelt közönség.
Pedig annyi mindenről lehetne írni. Néha kifejezetten bánom, hogy ezt a zavaros időszakot nem jegyzem le rendesen, mert később biztos érdekes lenne visszaolvasni, hogyan próbáltam elegánsan átnavigálni az életemet ezen a komplett érzelmi káoszon.
Elképesztő, hogy a huszonéves fiúk milyen lelkesedéssel vadásznak a mi korosztályunkra. A magyarázat általában az, hogy a velük egykorú lányok éretlenek, túl sokat várnak el, meg nem tudják, mit akarnak. Nyilván nem mind. Értem én, hogy ezek a fiúk úgy érzik, egy 40+-os nő majd maga lesz a nyugalom, a tapasztalat és a felnőttség wellnesshétvégéje fülledt erotikával, csak közben nagyon vicces, hogy tényleg elhiszik,. hogy bele tudnának állni egy anyuka életébe.
Nem volt huszonéves sráccal randim, és nem is tervezem, hogy most hirtelen indítok egy gyakornoki programot. Láttam pár próbálkozást, jókat derültem rajtuk, de nekem akármennyire is helyes, akármennyire is "jó pasi"', mégiscsak gyereknek tűnik. Olyan, akinek legszívesebben nem a telefonszámomat adnám meg, hanem megkérdezném, evett-e rendesen, és van-e nála pulóver.
Az 50 fölötti vonal meg bocsánat, de nekem valahogy nem megy. Nem ítélkezem, csak egyszerűen nem látom magam egy idősebb ember mellett. Tudom, most mindenki nyugodtan előveheti a "de hát az életkor csak egy szám" feliratú hűtőmágnest, de azért mégiscsak van az a szám, aminél már nem romantikus vacsorát látok magam előtt, hanem közös laboreredmény értelmezést. Valahol 35 és 45 között kellene lőni egy férfiembert a búcsúban.
Az is érdekes kérdés, hogy legyen-e gyerekes. Eddig meglepő módon a gyerekes pasik jobban teljesítenek, mert egyszerűen értik, miről beszélek. Tudják, milyen az, amikor munka után nem "spontán borozgatás a Lupán" következik, hanem különóra, betegség, házi feladat, vacsora, fürdés, pizsama, fogmosás, és az a varázslatos esti időszak, amikor mindenki hirtelen szomjas, éhes, fél, pisilnie kell, vagy eszébe jut, hogy holnapra kartonpapírból kell megépíteni a Mátyás-templomot.
Ugyanakkor egy gyerekes pasinak nyilván kevesebb ideje van. Ami teljesen érthető. Csak hát így az ember nem tudja eldönteni, hogy olyan férfit keressen, aki érti az életét, de soha nem ér rá, vagy olyat, aki ráérne, csak közben azt hiszi, hogy a gyerekes hétköznapok olyanok, mint egy mosóporreklám, hogy mindenki fehér ruhában nevetgél és futkározik.
Ugyanakkor pont ez a 35–45-ös korosztály az, amelyik érzelmileg sokszor maga Csernobil. Sugárzik, csak nem vonzerőtől, hanem valami toxikus, mérgező, rosszul lezárt múltbeli kapcsolati hulladéktól. Mert vagy most akar megélni mindent, amit eddig valamiért nem sikerült, mint hirtelen szabadság, kaland, második kamaszkor, vagy - és ez a keményebb verzió - az előző nők annyira széttriggerelték az agyát, hogy már nem is téged lát, hanem egy mozgó traumakivetítőt. Például rákérdezel, hogy miért nincs jogsija és ezért azonnal dührohamot kap, eltűnik három napra, majd visszatér, és még ő kéri ki magának, hogy te ezt miért nem érted és minden nőnek csak olyan skillek kellenek, mint jó autó, pénz meg kockás has. (Én meg próbáljak ellenkezni, hogy neeeem is. :D )
Majd néha mesélek a jelentkezőkről. Borzalmas mind, de isteni sztorijaim vannak.
Nagyon várom az "isteni sztorikat":))) Amúgy meg 72 évesen (10 éve egyedül, minden bizonnyal már véglegesen:))) már nagyon jó csak olvasni a mások jó sztorijait.
VálaszTörlésAz összes barátnőm imádja a sztorikat. Mint egy folytatásos Netflix sorozat, tragikomédia zsánerrel. Nagyon jó egészséget kívánok és még bármikor beeshet egy jó kis 50-es pasi. ;)
TörlésNa erre én is kíváncsi vagyok. Szerencsére nekem a munkahelyem került válásközeli állapotba... Várom a storykat!:)
VálaszTörlésOh sajnálom, de lehet nem, ha neked nem jó ott.
TörlésJaj, annyira jól írsz, jó a humorod, és nem mellesleg tökre igazad van!
VálaszTörlésCsak látom, de nem érzem amiről irsz, én 32 éve élek kapcsolatban, két gyerekem volt, amikor osszejottunk, közös már nem született, de én örülök, hogy neki nem volt....
Azóta unoka is van, a legjobb nagypapa úgy, hogy gyereke sincs, az enyémeket mindig sajatjakent szerette, nagy szerencsém volt...... biztos vagyok benne
3 éves a gyerek, most voltunk hármasban hat INTENZÍV napot nyaralni, 100 százalékos segítség volt, nem élünk együtt a fiamékkal....le a kalappal
Szívből kívánnék neked szeretetet, szerelmet!!! ❤️ ❤️ ❤️
Nálunk is így van ám. Az én nevelőapámnak nem született közös gyereke anyukámmal pedig ők próbálkoztak csak nem jött össze. Viszont a két lányomnak teljes értékű nagypapája lett míg a vérszerinti nagyapák nullát vagy annyit sem érnek. Szóval én hiszek a mozaik család szépségében és, hogy a vér nem kötelez semmire és nem is tart össze.
TörlésJópár év van köztünk, mármint közted és köztem, és nem is tudom, hogy mosolyogva vagy szomorúanolvasom, amiket írtál, mert teljesen átéltem ezt, és igen, pont így van. Néha nézegetek még társkeresőket, de inkább talán csak megszokásból, fene tudja, hol ment el ez a vonat, de úgy érzem, hogy elment, és pl. én korábban is a 40+-os férfiaknál eleve lapoztam, ha az állt ott, hogy nincs gyereke. Bennem volt-van egy bizonyos előítélet, hogy aki nem nevelt gyermeket, annak egyrészt lövése sincs az egészről, másrészt na, azért Ő akkor még nem igazán volt olyan szituban, ahol alkalmazkodni kellene, vagy ahol nem Ő az első... ez így sarkítva, de szerintem igaz.
VálaszTörlésAzt meg baromi jól megfogtad, hogy a blogolás fénykora letűnt... és úgy de úgy sajnálom. Nem értem ezt a világot, ahol úgy leszűkült azoknak a rétege, akik képesek két mondatnál tovább olvasni, egyszerűen sarkában fordul(t) ki a világ. Még a közházas munkámnál bajlódtam azon, hogy én nagyon szeretek "beszámolni", hosszan - de basszus, ha hosszú írást tettünk ki, nem olvasták el. Meg persze jöttek a hülye kérdések, amikre a válasz amúgy eleve benne volt a szövegben.
Szóval visszatérve az eredeti gondolathoz: én is várom a sztorikat. :)
Nagy a zűrzavar a randi piacon. Már gyakorlatilag nincsenek szabályok. Szerintem azért még ne add fel, mert bármikor besétálhat valaki. Jó randi tanácsokat nem tudok adni sajnos, de azért drukkolok neked. :)
TörlésÉn 42, ő 37 volt, amikor találkoztunk, neki nincsen, nem volt gyereke, nekem meg 4 (élő). Ez 7 éve volt, és azóta is együtt vagyunk, a gyerekek is elfogadták, szeretik, de nem élünk együtt, és a közeljövőben nem is fogunk. Én megmondom őszintén, ennyi gyerek mellett nem szeretném még más, tök másképpen nevelt gyerekét is gardírozni, az enyémek ráadásul időközben sorra felnőttek (három már nagykorú), nem hiányozna most még egy kicsi (egy férfinak általában kisebbek a gyerekei akkor is, ha azonos korú). Én Penny-vel ellentétben nem hiszek a mozaikcsaládban, főleg olyanban, ahol van én gyerekem, te gyereked, mi gyerekünk, nem tudom hány felállásban féltestvérek, te nem vagy az apám, nem vagy az anyám, meg állandó konfliktusok. Látom exférjnél, hogy ez iszonyat. (Ott van közös gyerek, meg a nőnek 2 gyereke, meg exférjemnek ugye a 4, és a nő gyerekeinek is van féltestvérük apjuknál). Egyáltalán nincsen arra garancia, hogy a gyerekek bármennyire is kijönnek egymással, és nagyon nehéz élet az, ahol az otthonodba idegenek telepednek be.
TörlésViszont ez a felállás, hogy mindenkinek van saját háza, de rengeteg időt töltünk együtt, van mire várni, nem kell megutálni egymást, mert nem viszi le a szemetet, a gyerekeknek megmaradt legalább egy olyan otthon, ahol nincsenek idegenek, járkálhatnak bugyiban/alsóban, ez így nekünk bevált.
Eleinte én is azt gondoltam, hogy gyerekes férfi lenne jobb, de hát nekem is vannak sztorijaim. :)) Ahol idősebb volt a pasi, ott az ő gyerekei még az előtt utáltak ki, hogy egyáltalán megismertek volna, a kisebb gyerekes pasiknál lehetetlen volt összehozni még egy randit is, és nem értették meg jobban egyáltalán az én életem. Mert kicsit más vasárnapi apukának lenni 1-2 gyerekkel, mint full-time anyának 4 gyerekkel.
Egyetlen nehézség lehet, hogy a gyerektelen még szeretne gyereket. De az enyém nem szeretett volna. És látatlanba erre is azt mondanám, hogy ha nem szeretne, akkor biztos gáz a gyerekekkel, de nem. :)) Nem csak az enyémekkel jön ki jól, a barátai gyerekei is szeretik.
Hű, hát ebben volt sok igazság. A külön lakhatás sok konfliktust megold, ez igaz. A vasárnapi apukás sztorit aláírom. Ők nagyon ráérnek, míg helyettük az anya viszi a gyerekek életét.Egyébként magam sem tudom mi a legjobb felállás, majd az élet dobja a lapot. Egyébként azért sem akartam nagyon kapcsolatosdit egy ideig, mert ott van akkor a másik gyerek, új anyós-após, új baráti körök és energiám nincs ennyi ember előtt pattogni. Aztán majd mesélek.... :D
TörlésÓ tíz éve én is megéltem ezt a társkeresősdit, igaz akkor én már 46 voltam, de ugyanezt tapasztaltam, a huszonévesek és a hatvanévesek kedvencei voltam. 25 év házasság után nehéz volt, de egy idő után belejön az ember, hosszabb-rövidebb kapcsolatok után 4 éve úgy érzem megtaláltam a végleges páromat :) Regényt lehetne írni erről a témáról és az az érdekes, hogy a 20 évvel fiatalabb szomszédasszonom ugyanazt tapatasztalta, amit én. Nagyon nehéz már egy bizonyos kor felett mások életébe kapcsolódni, de szerintem nem reménytelen :)
VálaszTörlésTudtam csak nem sejtettem, hogy ez lesz. Mármint tényleg teljes őrület van. Nem is hiszem, hogy ez már jobb lesz. Annak örülök, hogyha megvan a végleges és jól vagytok. Jó ilyet olvasni. :)
Törlés