Hellyel-közzel azt tudom mondani, hogy utolértem magam a blog olvasásokban és tudom követni a frissülő bejegyzéseket. (Itt képzeljünk el egy tapsvihart.)
Nagyon feszesek a napok továbbra is, rajtam pedig olyan fáradtság van, hogy bárhol és bármikor el tudnék aludni. Ez lett a cirkuszi mutatványom. Több vitamin kell tudom.
Most a Kicsi itthon van máris betegszabin. Megkaptuk a könyveit, ahol be van jelölve miket kell megcsinálni, illetve még plusz feladatlapokat is kaptunk. Hurrá-hurrá! Így ma már tanárnéni is voltam. Megmondom őszintén, soha, de soha nem akartam tanár lenni, de a muszáj az nagy úr. Az idő nagyon nagy része azzal telik, hogy elkezdje megcsinálni a feladatokat, mert nyilván minden érdekesebb. Ha rávette magát, akkor viszont olyan gyorsan megcsinálja, mit a villám.
Igazi huncut itthon is így a suliban is. Minden nap értékelik a magatartását. Ha jó volt bárány nyomdát kap, ha huncut volt, akkor szomorú arc nyomdát. Hétfőn például szomorú arcot kapott, mert "Az udvaron a pocsolyában ugrált, többszöri figyelmeztetés ellenére sem hagyta abba". Ejnye. Ilyenkor egyébként nehéz nem nevetni. Inkább nem kommentáltam a szörnyű történteket és mikor nem látta, akkor nevetgéltem ki magam, hogy milyen cuki már és ezért kapja a szomorú arcot. De hát az iskolában már más szelek fújnak és eddig meg vagyok elégedve a helyével és a tanítónéni is nagyon lelkiismeretes és nem utolsó sorban a Kicsi remek iskolás.
Múlthéten meg buli volt nálunk, mert Cinus 10 éves lett. Őrület nem? Most csak 6 gyerek jött, mind olyanok, akik már a közelebbi barátai, a fele nem is az osztályból volt és idősebbek is voltak, így nem nagyon igényelték a társaságom. Színeztek, rajzoltak, kicsit táncoltak a diszkóban, társasoztak és nekem csak enni meg inni kellett adnom. Olyan jól sikerült, hogy amikor jöttek a szülők, akkor még velük 2,5 órát elbeszélgettünk a kertben. Mi is ettünk, ittunk, így a buli majdnem 7 órán át tartott a 4 helyett. Azt mondta Cinus; "Anya, ez volt életem legjobb szülinapja.". Bár nem vártam el, jól esett, hogy megdicsért. Így is legalább két teljes munkanapon ráment, hogy minden patika legyen. Egy bringát kapott és egy grafikus táblát. Mondanom sem kell, hogy azóta mindkét gyerekem nagyban alkot a táblán is. Itt már kérem fullos művészeti központ van. Hiba nincs benne. Ha még lesz korong és építek egy kemencét is, akkor már nem lehet rajtam segíteni.
Amit még kiemelnék a buliból azért, hogy végig fotóztam Polaroiddal, amiből vihettek haza a vendégek és mindenki nagyon oda volt érte. Az analóg menő. Ugyanitt már sötétszobáról álmodozom.
Ez volt a díszlet egyik része és Cinusnak nagyon-nagyon tetszett. Többször megdicsért ezért is, pedig azért nem volt egy olyan nagy húha, mintha valami menő party cég csinálta volna. Jó, ráment erre is az idő és 12 nagy lufit tüdővel felfújni kicsit meggondolatlan volt, de végülis sikerült. A vendég gyerekeknek is tetszett, pedig múltkor megkaptam valakitől, hogy ilyen konyhája "a nagymamáknak van". Jó és?
A díszlet másik része a kert volt, ami őrületesen gyönyörű. A szülők azt mondták olyan, mint egy szanatóriumba és majd jönnek hozzánk lenyugodni. Mondtam, hogy közvetlenül a lenyugodás előtt jöhetnek kicsit metszeni, leveleket összeszedni, komposztot szétszórni az is jó stresszoldó.
Miről akartam még írni? Jah igen; a munka. Na jó, erről nem akarok írni, mert kit érdekel? Lehet most alakul valami új, de annyira nem vagyok benne még biztos. Majd elmondom ha úgy lesz.
Innentől kezdve meg tudjátok mennyit pasizom nem? Maximum elaludni tudnék egy randin. Uh, mondjuk az milyen jó randi lenne; Te figyu aludjunk egyet. Te is otthon, én is otthon. Most igazából nem érzem magamban erre a hívást. Ebben a korban, vagy inkább életszakaszban, nem olyan egyszerű. Csóri, képzeletbeli pasimnak, Juliennek nagyon sok kompromisszumot kellene kötnie. Például, hogy nem tudom a figyelmem középpontjába tenni, tehát az élete problémáit főként egyedül kellene megoldania. Nyilvánvaló, hogy a gyerekekkel kapcsolatos dolgok prioritást élveznek és elég sok dolog van a gyerekekkel. Suliba vinni és suliból hozni őket, főzni nekik, tanulni velük, különórára menni, de például jövőhétre beraktak egy ilyen beszélgetős szülőit, mert ráérünk. Csak az esti rutin (vacsi, fürdés mindhármunknak) 1,5-2,5 óra, attól függően hajmosás van-e. Ha eltérek a menetrendtől elkezd káosz lenni. Tehát Juliennek maximum este lenne esélye nálam, amikor arccal az ágyban alszom vagy hétvégén, amikor takarítok, szorgalmi feladatokat csinálok vagy a gyerekekkel progamozok. Ha Julient lehetne ugrasztani, hogy; Figyu Zsüli, most ráérek 43,5 percre, és ő 3 perc alatt össze tud velem futni rendben vagyunk, mert maradt 40,5 percünk. Továbbá nem költözöm hozzá, nem költözik ide, nem megyek új anyóshoz-apóshoz látogatóba, nem egyezkedek Zsüli ex feleségével, és jó sokáig nem hozom be a családomba. Poor Zsüli szerintem nem kérne belőlem sokáig, tehát megmarad a képzeletbeli pasimnak, akihez olykor beszélek, hogy; Zsüli hát nem elmondtam, hogy csúszik a kő, mert felmostam, erre mégis rálépek, megcsúszok és te nem is szólsz?
És hogy fontos témával zárjam; szuper vörös a hajam. Az egész úgy indult, hogy egyre vörösebb lett csak úgy. Felütöttem már a brit tudósok kézikönyvét és abban azt találtam, hogy tényleg van ilyen, hogy bizonyos kor felett (anyád) a hormonok változása miatt ( szintén anyád) elkezd visszavörösödni annak, akinek gyerekként is Pumukli hajszíne volt. Ezért bátorkodtam kicsit hennázni is, mert attól meg olyan szép lesz a hajam minősége. Az exem meg is jegyezte, hogy már nincs nagy különbség a hennás és nem hennás hajam között. Férfi szemmel semmi. Jó mondjuk férfi szemmel elég sok mindent észre sem vesznek. Most, hogy ennyi idős vagyok jobban is áll a vörös, ad színt, még fiatalabbnak is nézek ki, mint a szőkével. Bár ma amikor a Rossmannban belenéztem a tükörbe, azt láttam nagyon fáradt vagyok, de a hajam az nagyon király. Hallod Zsüli, elfelejtettünk balzsamot venni pedig mondtam, hogy szólj rám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése