Volt ugye a drogos „udvarlóm”. (Miközben ezt írom, röhögök és fogom a fejem.)
Szóval az volt a sztori, hogy a feleség esküdött rá, elmegy a Motyós az elvonóra, és nyugodjak meg. Nem tudom, mondhatom-e fordulatnak, mert inkább előre kiszámítható volt, hogy nyilván nem ment el semmiféle elvonóra, hanem élnek nagy boldogan, mintha mi sem történt volna.
A felesége olyan szinten támogatja ezt az embert - aki, emlékezzünk vissza, benarkózva él, hallucinál, viszi a gyereket kocsival, megjelenik a házamnál - hogy az eszem megáll. Mondott akkor nekem olyat a felesége, hogy „ez megerősítette a kapcsolatukat”, de nem hittem el, hogy ezt komolyan gondolja. Mi erősítette meg? Hogy egyszer csak felbukkan az életemben, és koslat utánam, mikor én 26 éve nem is láttam ezt az embert? No, mindegy.
A gyereket nyilván sajnálom. Azt meg csak remélem, hogy már nem fog éjszaka korzózni a házam előtt, ha éppen most abban a tudatállapotban van, hogy boldog családapa. Pfff...
Belegondolok, hány ilyen vezet autót nap mint nap…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése