Halak és barátok

Elkészült az akvárium. Leírhatnám az egész folyamatot, de nagyon hosszú lenne, és szerintem senkit nem érdekel. Pedig tényleg komoly hobbi ez, ahol rengeteg dolgot kell figyelembe venni, hogy egy ilyen rendszer felálljon és jól működjön. Még biztosan tanulni fogom egy ideig. Két hetem ment rá úgy, hogy minden nap foglalkozni kellett vele. Az, hogy most raklapokon áll, egy egész napos agyalás eredménye, mert amikor már bekerült a házba, akkor jöttem rá, hogy egyik előre kigondolt bútor sem lesz elég stabil. Végül eszembe jutott, hogy az építkezésről maradt néhány raklap, abból lehetne bútort csinálni, így nem kellene egy vagyont kiadnom egy új bútorért. Úgy gondoltam, előre is kellene fúrni egy falapot, hogy ne látszódjon, hogy raklap, de tegnap a barátaim azt mondták, hogy így tök menő meg autentikus, szóval lehet, hogy mégis így hagyom.

Ez a fotó közvetlenül a feltöltés után készült – azért ilyen zavaros még a víz.

Ez pedig már másnap esti fotó. Itt már szinte teljesen tiszta víz és a Kicsi beült mozizni. Még nincsenek benne halak, mert legalább 2-3 hét kell mire feláll úgy a víz, hogy bele lehet tenni 1-2 halat. Aztán pedig folyamatosan lehet bővíteni a csapatot. 

A Kicsi rendszeresen odaül nézni. Van, hogy visz magával valami rágcsálnivalót, és csak nézi. Persze minden nap rákérdez, hogy mikor lesz már guppink, de visszaszámolunk, és így örömmel várakozik. Cinus is örül neki, tudja, hogy ez a Kicsi ajándéka, de már ment az egyezkedés, hogy kinek hány hala lesz benne. Nagy meló volt tényleg, és lesz is vele feladat, de most, hogy felállt a rendszer, könnyebb lesz, és akárhányszor elmegyek mellette, mindig megcsodálom én is. Jó nézni. A növények egy része még átültetési sokkban van, de állítólag ez normális, és majd idővel összeszedik magukat és meg is fog dúsulni. Van benne pirosodó növényke is, meg indás, moha... Teljesen véletlenül megtetszett az a fogalom, hogy akvakertész...

Újdonsült barátom pedig azt mondta, hogy most akkor tanulok egy új szakmát, mert neki is volt régen akváriuma, és tudja, milyen feladat ez. Hívott kemencét rakni. Mondtam, hogy ahhoz nem értek. Erre azt mondta, hogy ugyan már, ha rajtam múlik, egy hét, és kitanulom. Még csak öt perce ismerjük egymást, de már ilyen kis vicces. Egyébként teljesen véletlenül ismertem meg, egy irodalmi performansz keretében. Elkezdtünk beszélgetni, és kiderült, hogy nagyon olvasott, remek zenei ízlése van, olyan bakelitgyűjteménnyel, hogy az állam is leesett. Remekül főz, például maga gyúrja be a tésztát, mint a nagyok. Úgy tálal, hogy őrület. Mindent szeret szépen, dizájnosan megcsinálni. Tényleg jó az ízlése, ösztönösen van szépérzéke. Nem eszik feldolgozott ételeket, nem nagyon eszik húst, rengeteg zöldséget tol magába, sokat sportol. Van egy gyereke, és velem egyidős. Kiderült, hogy az elmúlt húsz évben rengeteg hasonló eseményen jártunk, ugyanoda jártunk bulizni, ugyanazokon a koncerteken voltunk. Tehát rengeteg témánk van, amit meg tudunk vitatni.

Előre mondom: ez nem szerelmi viszony, nem is lesz az, ez egy induló szellemi barátság. Már van egy tetemes listám könyvekről, zenékről, filmekről, amiket ajánlott, és én is adtam neki elég feladatot. Nem is beszélünk minden nap, de ha igen, akkor repkednek a könyvek, zenék, filmek, receptek és a mérhetetlen sok hülyeség. Még ilyen barátom nem volt, akivel ennyire egy húron pendülök szellemileg. Persze ő sem tökéletes, mert például hallgat reggae-t. 😄

Azért ételek terén annyira nem maradok le tőle. Ezt itt egy szerény reggeli csak. A vajon pirított croissant megkentem a saját készítésű spenótos-gombakrémemmel, tettem bele karamellizált hagymát kecskesajttal, leheletnyi mézzel locsoltam. Nem verseny, de ha az lenne, nem állnék rosszul.