Ha elolvastok például egy Fekete István regényt, akkor jó eséllyel megszállt titeket is a nyugalom. Pedig egy vele készült riportban azt olvastam, hogy szerinte már őrült világ van. Mondta ezt valahol 1950 tájékán. Az az élet amit lefest, a szinte mindenki által ismert Tüskevárban vagy Téli Berekben még az én generációmnak nem annyira távoli. Még ismerjük valamennyire azt az életet nagyszülein, dédszüleink miatt, de aki falun nőtt fel a saját bőrén tapasztalhatta. Azt a lassú, biztonságos, kiszámítható nyugalmat. Ahhoz képest micsoda őrület van most? Érzitek? A krónikus stressz darabokra tép szét minket és már az alapvető élet stresszes.
- a suli,
- az ovi,
- a munka,
- a bevásárlás,
- a családi élet,
- a háztartás,
- a szociális élet
- a minden.
Én ezt gyerekkoromban nem éreztem, nem így éltem. Ti ez ellen, hogyan védekeztek? Hogyan néztek szembe a napi stresszel? Sport, jóga, meditáció, gyógyszerek? Mennyire normális, hogy mindig szorongunk? Hogyan lehet ettől megszabadulni? Mennyivel lennénk más emberek, ha most 1950-ben lennénk egy falun?
Arra is gondoltam lehet az én idegrendszerem fárad el néha és másoké meg nem és én bírom kevésbé. Azért biztos, hogy őrület is van egy szinten.
Az 50es évek falun pont rettenetes volt a nagyszülők elmondása szerint. Erőszakos téeszesítés, padláslesöprések, gyermekbénulás járvány. De értem miről beszélsz, és nem tudom. 43 vagyok, de sok az élet valóban. Ja, pont ma ment a tvben a Tüskevár, a 8 évesem imádta. Fekete István meg egy csoda, nemrég kattantam rá a novelláira.
VálaszTörlésAzt nem mondtam, hogy régen minden jobb volt! :) De ennyi inger akkor sem volt, meg még volt olyan, hogy értékrend. Érted.
TörlésMost olvasom a Tüskevárat. Általában, pár évente nyáron elolvasom a Tüskevárat, télen pedig a Téli Bereket, de amúgy is gyűjtöm az írásait és amikor kicsit minden sok előveszem valamelyiket.
Hallod, pont így. Nyáron Tüskevár, télen Téli berek, és ha nagy nyugalomra illetve lassulásra vágyom, a novellái.
TörlésNekem egy dolog vált be, hogy valahogy kijöjjek a mókuskerékből, pontosabban, hogy ne engedjem, hogy ledaráljon ez a kapkodás és őrület (amúgy vesztésre állok én is), hogy "kivonulok az emberek közül". Ez magába foglalja azt is, hogy ténylegesen hazamegyek, és magamra zárom a kertkaput - szerencsére meg tudom tenni, hogy alig néhány emberrel érintkezem időnként - , de azt is, hogy nem "hasonlítom" mások életéhez a sajátomat, hanem tudatosítom magamban, hogy ami nekem van, ami körülvesz kívülbelül, ami nekem fontos, tárgyak/élmények/lelki dolgok, azok az első, és azok ha megvannak, akkor az jó. És azt is próbálom, hogy tényleg normálisan tervezek előre, de nem akarom átugrani az időt, hanem mindennek a maga idejében hagyom, hogy megtörténjen. És hát lejönni a szerről - az online világról, na, ez a legnehezebb. Egy normál egyensúlyt kihozni belőle.
Nálam ezek még messze nem működnek "rendesen", de legalább fejben már ottvagyok, és időnként érzem a jó hatását is az egésznek, szóval már léptem előre, és ez jó dolog.
Egyébként tényleg nehéz kivonni magad ebből a világőrületből, és bár utálom a tudatosság szót, mégis úgy érzem, hogy erre az egészre a megoldásban nagyrészt ott kell, hogy legyen a tudatosság, mert nem megy másként.
Én voltam!
TörlésMaximálisan egyetértek, hozzád hasonlóan két kisgyerekes anyukaként, nulla segítséggel, pedagógusként dolgozva "nem könnyű" gyerekcsapattal, én is szépen belecsúsztam egy folytonos szorongásba, stresszbe, egy állandó rossz közérzetbe, ami már-már az egészségem, munkaképességem határát is súrolgatni kezdte. Próbálkoztam pár dologgal, de végül egy éven át tartó gyógyszerszedés lett a vége, éppen mostanság hagyom el. Szintén egy éve már jógázni is járok. Jelenleg a Tudatos jelenlét a gyakorlatban című könyv-munkafüzet segítségével kezdtem el tanulni a mindfulness technikát, de még nagyon az elején tartok, nem tudok még arról nyilatkozni, bevált -e. Ha gondolod, keress rá a könyvre, hogy számodra esetleg szóba jöhet -e. Szerintem Te nagyon jó úton jársz azzal, hogy figyelsz erre, valamint sokat vagy a kertben, természetben, mozogsz, nagyon tudatosan étkezel. Nem is tudom, mit lehetne még ennél többet tenni, amit már így is megteszel. Egy valami biztos: csakis saját magunk tehetünk valamit magunkért, a szakemberek, könyvek, párunk, barátaink segíteni tudnak ugyan, de helyettünk tenni nem. Még valami eszembe jutott. Az én esetemben sokat rontott a mentális állapotomon édesanyám tragikus elvesztése is. Szintén ebben az utóbbi egy évben, mióta elkezdtem aktívabban dolgozni magamon, elmentem egy gyászfeldolgozó csoportba is, ami szintén sokat segített feldolgozni ezt az addig feldolgozatlan gyászt. Aki hasonló nehézséggel küzd, jó szívvel ajánlom az ilyen csoportban való részvételt.
VálaszTörlésKöszönöm a hozzászólásod, nagyon átérzem! A gyógyszer szerintem nem ördögtől való időnként, mert az élet azért meg tudja borítani az embert rendesen és egy édesanya elvesztése az egyik legnehezebb dolog. Ilyen esetben minden segítség jól jön. Azt hiszem rajtam is most jön ki az, hogy az anyukámat majdnem elvesztettem. Általában rajtam utólag szokott csapni az ostor, amikor már elmennek a viharfelhők, akkor tudok ilyen indokolatlanul nagy szorongásba kezdeni.
TörlésSzerintem nagyon jól gondolod, csinálod és kívánom neked a legjobbakat! <3
ez annyira erdekes es fontos tema! es milyen masok a megeleseink. en pont azon gondolkodtam multkor, hogy a 80-as evek mennyivel lassabb es kevesbe ingergazdag volt, de a korulottem es a kortarsaim korul elo felnottek nagy resze megis kb felig idegbetegek volt (apukam nem, szegeny, o inkabb funkcionalis lefagyasban volt elete nagy reszeben, ahogy irto szelid, kedves, turelmes volt es kozben teljesen disszocialt a sajat erzeseitol. nyilvan megvolt az oka ennek is, meg az idegbeteg letezesmodoknak is😔). en azt lattam, hogy megszokott, sot elfogadott volt a veres, uvoltozes, szeretetmegvonas es kulonbozo buntetesek mint gyereknevelesi eszkoz. ez egy kozepes meretu kisvaros volt, pedagogus, bolti elado, koztisztviselo, fodrasz es hasonlo szulok voltak az osztalytarsaim szulei kozott. apai nagymamam falun elt, okos es elmondhatatlanul szorgalmas volt, es rettenetesen szorongott. nekunk gyerekeknek annyiban jo volt, hogy nyugodtan koborolhattunk kint felugyelet nelkul, nagyon biztonsagos vilag volt (csak a gyerekek bantottak mas gyerekeket, de az mas teszta volt es foleg lelki bantalmazas). a filmek, mesek is lassuak, hompolygok voltak (en rengeteget, szinte kontrollalatlanul neztem tv-t - mondjuk maig nem ertem, hogy az “Emberevo medvek” c. talan lengyel vagy szovjet film hogy mehetett matineidoben, hat en utana a folyosora feltem kimenni…-, de kozben sokat mozogtam, allandoan olvastam is, es szorongva, de jeles voltam. szoval nem tudom, mennyire rontotta el az agyamat…ma nem vagyok kulonosebben rafuggve sorozatokra - csak blogokra, haha! de ez is inkabb a kulfoldi elet miatt van). ma a kornyezetemben inkabb azt latom (baratok, bolcsis szulotarsak, kollegak), hogy van mindenfele stressz, de a legtobben igyekeznek megtorni a generacios atkokat es probalnak a nyugalom szigetei lenni a gyerekuknek, amennyire lehet. de legalabbis nem a regi szokasok alapjan, de nem is laissez-faire nevelni. egyebkent nekem az segit (olyanokon kivul, h etrend, mozgas, termeszet, kapcsolodas), hogy megismertem a sajat maladaptiv semaimat, igy konnyebb latnom, hogy mikor valtanek robotpilotaba, es elkapni azt a pillanatot. es sokat olvastam az idegrendszer mukodeserol, es kozben ratalaltam Bakonyi Pannira, es az o modszerei is segitenek, hogy fejben nagyjabol rendben legyek akkor is (vagy konnyebb legyen visszaterni), ha kivul kaosz van. (esetleg nezzetek ra az oldalara, szerintem erdemes, jol kiegesziti az onismereti utat). librarycat ❤️
VálaszTörléssajna a meditálásig még nem jutottam el, pedig szerintem működne nálam, de most egyszerűen a self-care ilyen szintje még nem tud prioritás lenni (egy gyönyörű könyvet már vettem mondjuk lefekvés előtti meditációkkal, és talááán a második kisfiam születése után elő is fogom venni az éjszakai szoptatások mellé olvasmánynak). de ami segít a stressz csökkentésében nekem:
VálaszTörlés- analóg karóra, h ne nyomkodjam a telefonomat automatikusan-feleslegesen, amikor pedig csak az időt akartam megnézni,
- bevásásárlás online intézése (amikor elmegyünk ritkán boltba, az mindig túl sok inger nekem),
- kert (ami nekem relatív új hobbi, a kisfiam születése után kerestem valami olyat, ami megvalósítható és csak az enyém - persze most már ő is bevonódott, 2 évesen, de a lelassulós érzés megmaradt, a lelkesedését látni pedig csodálatos),
- futás (amikor nem vagyok terhes :)),
- olvasás,
- erdő-kirándulás.
Annyira szerteágazó a téma, hogy csak ami hirtelenjében eszembe jutott...
VálaszTörlésHogy én mennyire utáltam fiatalon ama bizonyos "lassú, biztonságos, kiszámítható" nyugalmat, ami mára részben menedékemmé vált.. sok részem ugyan nem volt benne, de nem is akartam, hogy legyen :)
Használható emlékképeim az emberi viselkedésről inkább a 80-as évektől vannak (addig legfeljebb gyerekkori emlékek), és kicsit közhelyes talán a kijelentés, de nem jobb világ volt az, hanem más. Aki hajlamos volt rá, az akkor is stresszesként élt meg minden élethelyzetet, de az is igaz, hogy nem volt meg az a mindent átható fenyegetettségérzés, ami most. Ami szerintem csak részben következik a valódi változásokból, sokkal inkább egy elhatalmosodott túlpörgetettség az élet minden területén, a média hathatós közreműködésével. Amit egyrészt a használatának a korlátozásával küszöbölök ki, a telefonom hiába okos, a hétköznapokban csak telefonálásra meg fényképezésre használom, netezéshez bekapcsolom a laptopot. Híreket meg kizárólag a nap első felében nézek, és akkor is igyekszem az információtömkelegből nem a leghatásvadászóbbakat kiválasztani.
Ami nekem még sokat segít/segített, az egyfajta agykontroll technikákra alapozott meditáció, ill. a természet, sokszor az is elég, ha csak megállok egy mező szélén valahol, vagy beljebb megyek pár métert. Illetve hát a kert lenne, de az itt nálunk sajnos pihenésre a szomszédság végett nem mindig használható. /Katalin/
Mostanában, ahogy olvasom sok a stressz az életedben. Az állandó szorongás az a generációnk sajátja, meg a kurva internet és amazon prime és stb. Egyszerűen helyén kell ezt kezelni. Nem egész nap böngészni, meg facebook és insta feedeket pörgetni, hanem, mint gyermekkorunkban a való világban létezni. Én is, ahogy hazaérek, megyek az udvarra a kislányommal és akkor bizony maximum fényképezőgép a telefon. Meg a könyvek, én is inkább olvasok, akár digitálisan, akár 3dben. Úgy kell élni, mintha a kurva internet nem létezne. Híradót sem szabad nézni, max egyszer este megnézni a híreket és annyi. Én egy buborékban élek, ahol a család és a sebészet a minden. Kb ebből áll az életem, de a barátaimnak is és kb jól elvagyunk.:)
VálaszTörlésJól is teszed. Már tévét, sorozatokat és híradót nem nézek, de még csak híreket sem olvasok és még így is eljut hozzám a lényeg. Egy ideje napirendet írok magamnak is (mert a gyerekeknek van képes napirendjük) és akkor az egy kicsit levesz a stressz szintemből és nem akarok mindent egyszerre csinálni. Abban igazad van és egyet értünk, hogy kábé úgy kell élni, mintha nem lenne internet, ezért már én is célirányosan használom. Ügyintézés, tanulás, levelezések és még a blogokat olvasom.
Törlés