Fiatal felnőtt volt. Gyakorlatilag még gyerek, bár ezt akkor nagyon nem szerette hallani. Tanult, ment előre a céljai felé, és végre azt csinálhatta, amire kislánykora óta készült. Leírhatatlanul boldog volt, hogy a hosszú évek után, amelyeket írással, olvasással, rádiózással és szerkesztéssel töltött, végre nem csak "egy gyerek" volt, hanem felnőtt. Valaki, akinek hangja van. Valaki, akit talán már komolyan vesznek.
Az első pofonokat még tűrte. Azt hitte, ez ilyen szakma. Aztán a pofonokból fenyegetések lettek. Ha nem azt írja, ha nem azt gondolja, amit kell, akkor elintézik. Őt is. A családját is. Az édesanyját is. Útközben, nyomtalanul. Karrierje pedig nem lesz, arról majd gondoskodnak.
Aztán egyszer a fülébe üvöltötték, hogy "megölünk büdös kurva", majd leköpték, többen.
Végül otthagyott mindent. Nem azért, mert gyenge volt, hanem mert akkor senki nem állt mögötte. Egyedül maradt néhány bizonyítékkal, egy megnyert jogi vitával, és azzal a tudással, hogy az igazság önmagában nem mindig elég ahhoz, hogy az ember ne törjön bele.
Továbbállt. Máshol próbált boldogulni. Évekig hátranézett az utcán, és naponta többször hívta az édesanyját, hogy jól van-e. Trauma volt. Olyan, amit nem érdemelt meg sem ő, sem a családja.
És tudta, hogy nem csak ő járt így. Látta maga körül, ahogy művészek, vállalkozók, civilek roppantak bele ezekbe az évekbe. Voltak, akik más szakmát kerestek. Voltak, akik elköltöztek. Voltak, akik megbetegedtek. És voltak, akik sehogy sem bírták tovább.
A lány, aki azóta felnőtt, ezekkel az emlékekkel ébredt szombat reggel. Hosszan üldögélt a teraszon, az elmúlt évekre gondolt. Arra, ki volt akkor, ki lehetett volna, és mit vettek el tőle. Aztán szépen felöltözött. Úgy, ahogy régen is tette volna. Megfogta az édesanyja kezét, és együtt, sírva hallgatták a Himnuszt. Mert vége van. Végre vége van. És ami benne eltört, talán nem lesz többé ugyanolyan. De ami túlélte, az most újra megszólal.
Tami eszembe juttatta, hogy van egy blogom, ezért jöttem írni. Köszi, Tami! :)
Egyébként nagyon sokat írok. Szövegíróként is, meg van más is, amit nem akarok elkiabálni, úgyhogy nem is mondtam semmit. Néha már egyszerűen nem jön ki több betű az agyamból, talán ezért is írok ide kevesebbet. Meg persze azért is, mert mással is lefoglalom magam.
Azt hiszem, engem is utolért az életközepi válság. Nálam ez abban mutatkozik meg, hogy bábeli zűrzavart okozok a saját fejemben. Elkezdtem újra tudatosan angolul tanulni. Persze egy bizonyos szintig beszélek angolul és a sok sorozat, podcast meg cikk valamennyire szinten is tart, de abból indulok ki, hogy mindig, mindent lehet fejleszteni. Úgyhogy most konkrétan könyveket olvasok és sorról sorra fordítom őket magyarra. Aztán átnézek egy-egy bekezdést, hogy sikerült-e értelmes, gördülékeny szöveget írnom, és ha nem, addig nyúzom, amíg jó nem lesz. Eddig élvezem.
Ez a könnyebbik nyelv, mert ezt nem elölről kell kezdenem. Viszont elkezdtem olaszul és latinul is tanulni, és valahogy teljesen véletlenül a görög is elkezdett érdekelni. Azért a prioritás most az olaszon van, mert abból tényleg szeretnék egy biztos nyelvtudást. Még az is megfordult a fejemben, hogy tanárhoz megyek, csak előbb felszívom magam szavakból és kifejezésekből, hogy ne arra fizessek súlyos pénzeket, hogy alapmondatokat és alapszavakat tanulok. Persze van mindenféle app is, amit lehet használni, de az appok szerintem jellemzően nem építenek fel igazán hasznos nyelvtanulós programot. Egy bizonyos szintig jók, aztán onnantól kell az ember.
Van egy kép a fejemben... ha a lányok felnőnek, Cini elkezdi élni a saját életét, én fogom a Kicsit, és elköltözünk az olasz tengerpartra. Nem egyedül mennék, mert Serbi, életem szerelme és legjobb barátnőm, teljesen lelkes, és jönne velünk. Komolyan tervezzük ott az életet. Remélem, anyuék akkor még jó egészségben lesznek, és vihetem őket is. Cinuskám meg szerintem simán, önszántából költözne velünk.
Ez egy hosszú távú terv. Egy kicsi remény az életközepi válságom kellős közepén, amikor néha azt kérdezem magamtól, ugyan mi vár még rám? Semmi? Dehogynem! Vár rám Itáli
Napok óta "nem hiszem el" állapotban vagyok. Nagyon éles váltás volt, hogy még a választás napján, az urnazárás előtt két órával is az ment, hogy ők- a propaganda- fognak nyerni, majd VÁGÁS, és szól a techno a parlament előtt és az egész város felszabadulva bulizik. Másnap kellett is aludnom 12 órát, mert azt sem tudtam mi van. :D
Persze én bírom az éles váltásokat és azóta is örömmel nézem, hogy esik szét a rendszer és hogyan indul a tisztogatás.
Újra jó itthon. Köszönöm mindenkinek, a külföldre menekült magyaroknak pedig külön köszönöm, hogy tettek értünk, még ha ti már nem is jöttök haza.
Ezen a hétvégén anyukám születésnapját ünnepeljük. Forradalmi a lány. Akívánsága mindössze annyi volt, hogy valami habkönnyű torta készüljön. Cinus pedig drukkolt, hogy legyen vaníliás is. Így született meg a fejemben a madártej torta ötlete.
Aki járt már a Daubnerben, biztosan találkozott vele.
Kardinális lapokból áll, és számomra elég technikás feladatnak bizonyult. Jó, mondjuk ki; ez egy nehéz torta. Kezdőknek nem feltétlen ajánlanám. A receptet több helyről nézegettem, próbáltam megfejteni, hogy mi miért történik benne, mitől működik. Végül sütés közben derültek ki a részletek. Volt, amit újra sütöttem, volt, amit alakítgattam, de a végén megszületett a saját madártej tortám.
A receptet most nem fogom leírni, és nem azért, mert irigy lennék. Egyszerűen annyira hosszú és technikás folyamat, hogy nem tudnám jól átadni egy leírásban. De ha valaki nagyon vágyik rá, jöjjön át, és megtanítom megsütni. A konyhában úgyis minden sokkal érthetőbb.
Ígértem nektek, hogy írok a fascia "kutatásomról". Úgy, mintha bárki is kérte volna. -Többen kértétek. (Tehát senki.)
Kicsit elhamarkodott volt ez tőlem, mert a fascia egy olyan bonyolult dolog, amit nem lehet két mondatban meghatározni. Illetve lári-fári, hogy majd pont én fogom tökéletesen meghatározni. De vannak rá szép tudományos definíciók, én inkább megpróbálom elmondani a saját szavaimmal, aztán majd az orvosdoktorok kijavítanak, ha nagyon félremegyek. Köszi.
Fasciát már mindenki látott, aki fogott a kezében nyers húst. Az a fehér kis hártya a hús körül, na az a fascia.
Csakhogy a dolog ennél jóval bonyolultabb, mert többféle fascia létezik:
felszíni
mély
agyhártyai
zsigeri
Ezeket most nem fogom részletesen kifejteni, mert akkor a poszt elmenne egy olyan irányba, amihez minimum három kávé és egy anatómia térkép már pár óra kellene. Akit érdekel, olvasson utána. A lényeg inkább az, hogy sokáig azt hitték, a fascia egy passzív, élettelen csomagolóanyag a testben. Ma már tudjuk, hogy egyáltalán nem az. Óriási kutatások folynak arról, hogy pontosan mit is csinál.
Úgy képzeljétek el, mint egy az egész testet átszövő hálót. Átmegy az izmokon, a szerveken, összefogja őket, körülveszi őket, és ezen keresztül a test különböző részei kommunikálnak egymással az idegrendszerrel együtt. Elég menő.
Ha fáj bármid fáj, nyakad, hátad, derekad, térded, ha krónikus fejfájásod vagy migréned van, ha morcos, feszült, stresszes vagy, akkor az egyik lehetséges megoldás a fascia-edzés.
(Halkan jegyzem meg, hogy bizonyos esetekben a belső szervek működésére is hatással lehet a fascia állapota. De ezt most tényleg csak halkan mondom, mert a nyugati orvoslás általában akkor kezd el igazán komolyan foglalkozni valamivel, amikor már évekig kutatták. Tipp: keresztmozgások.)
Közben viszont nem árt néha a keleti orvoslás és filozófia felé is kitekinteni, mert ezek a rendszerek régóta hangsúlyozzák a test egységes működését, valamint a megelőzés fontosságát. Szóval nem feltétlenül kell mindig megvárni, amíg valami elromlik, és orvoshoz kerülünk vele. Sokszor érdemes inkább preventív módon foglalkozni a testünkkel. Gondolom én.
És most jön a kedvenc mondatom: aki nem edzi a talpát annyit is ér. Ne vegyétek magatokra, de ezt mostanában szoktam elsütni a kis tanítványaimnak, mert már vannak, akik megengedik, hogy edzem őket. Nagyon sok minden a talpból indul ki. Fáj a nyakad, migréned van? Hm...a talpnál kezd majd el. A talpat nyújtani kell, masszírozni kell, hengerezni kell és ami nagyon fontos edzeni! Erősítés nélkül ott ette meg a fene a dolgokat. Talpbetét? Dobd ki a francba. (Itt felsikítanak az ortopéd orvosok.) Persze amíg hordod, korrigál valamit, ahogy mezítláb leszel máris semmit sem ér. Mert azt senki gondolja, hogy majd attól edződik be a talpacskája meg a bokája. A talpbetéted az idegrendszeredetegyáltalán nem érdekli.
Viszont a fascia-edzésnem olyan, mint egy klasszikus "lábnap a kondiban". Inkább full-body munka. Lassú nyújtásokkal, hengerezéssel, masszázslabdával és azért írtam a talpat, mert azt sokan szeretik elfelejteni.
Túlsúllyal vagy krónikus fájdalmakkal is lehet fascia-edzést csinálni. Nem kell hozzá olimpiai forma. Vegyetek hengert, masszázslabdát, és kezdjetek el foglalkozni vele. A neten rengeteg gyakorlatot lehet találni. Ami még nagyon fontos, legyetek sokat mezítláb.Ha tehetitek, látogassatok mezítlábas parkokat, vagy a kertben sétáljatok különböző felületeken. A talpunk ugyanis nem csak arra való, hogy cipőt hordjunk rajta, sőt. Az idegrendszerünk ezen keresztül érzékeli, hol állunk, hogyan lépünk, hogyan tartjuk az egyensúlyunkat. Cipőbe rejtve nem sok mindent érzékel. Máris deformálja a lábat, rossz pozícióba teszi a talpat, befeszül.
A modern cipőviselés azérzékelést sokaknál teljesen lecsökkentette. A talp ellustult, az idegrendszer pedig kevesebb információt kap. Nem ritka például, hogy valaki elmegy masszőrhöz, aki dolgozik a talpán, és a vendég alig érez valamit. Nem azért, mert a masszőr rosszul dolgozik, hanem mert az idegrendszer már nem igazán figyel erre a területre. Ugyanitt előfordul, hogy valahol meg túl érzékeny. Ezek mind fascia gondok. Ezért fontos újra összebarátkoztatni a talpat és az idegrendszert.
Szeretném elmesélni, hogy nekem ez az egész tényleg game changervolt. A mostani balettedzések már önmagukban is elég fascia-alapúak tudnak lenni. De amikor tényleg elkezdtem beleásni magam a témába, rájöttem, hogy egy csomó új kapu nyílt meg előttem. Az egyik legérdekesebb dolog, hogy a hajlékonyságot nem csak az izmok határozzák meg. A fascia mozgással való "olajozása", - ha tetszik, hidratálása és mobilizálása - jelentősen növeli a mozgástartományt. Tehát nem feltétlenül kell erőből szétszakítani magad a nyújtásokban.Ha a rendszer jól működik, a fejlődés sokkal gyorsabb lehet, és közben az idegrendszered is elkezd barátkozni a testeddel.
És itt jött nálam a meglepetés. Hozzászoktam egy nagyon enyhe, de állandó upper back húzódáshoz. Nem is fájdalom volt igazán, inkább csak egy háttérben létező feszülés. Amikor elkezdtem fascia edzésekkel foglalkozni, nem kellett sok idő, és az idegrendszerem hirtelen felébredt. Egyszer csak elkezdtem érezniazt a húzást és nagyon zavart. És ilyenkor jön az érdekes rész. Az idegrendszer elkezd korrigálni meg piszkálni, ezért felhúzod a vállad, visszaengeded, kicsit mozdítasz rajta, keresed a jobb pozíciót már nem maradsz abban a statikus fájdalmi állapotban. Máris olajozod a rendszert. Korábban ez a jel egyszerűen nem jutott el az agyamig. Most viszont igen.
Nagyon nehéz jól elmagyarázni, de talán ezt hívják testtudatnak. Csakhogy ez annak egy mélyebb rétege. Amikor már nem csak azt érzed, hogy valami nem jó, hanem pontosan tudod:
mi feszül
hol húz
mit kell rajta mozgatni
Az idegrendszer egyszerűen nem alszik többé. És amikor ez megtörténik, a tested elkezd folyamatosan "beszélni" hozzád.
Mire érdemes rákeresni a neten:
pre-pointe training (nyugalom táncosoknak van, de ettől még nyugodtan lehet csinálni)
fascia training
lymphatic drainage workout
myofascial release
mobility training
foot strengthening exercises
barefoot training
proprioception exercises
Szóval dobjátok le a cipőt amikor csak lehet és érezzétek mi van a talpatok alatt. Már vannak stúdiók ahol léteznek fascia alapú tornák nem csak táncosoknak, oda is el lehet nézni, de a neten aztán minden van és ehhez még csak nagy hely sem kell.
Úgy terveztem, hogy a hétvégén akkorát fogok pihenni, hogy csak na. Hiszen a Kicsinek születésnapja van, és ez egy tökéletes alkalom arra, hogy az ember lelassítson. Persze nem így lett. Feszes, feladatokkal teli hétvége volt. Óriási rendrakás, szédülésig fújt lufik, bevásárlás, ünnepi ebéd főzés, a klasszikus "majd pihenek közben" típusú program. Hová is gondoltam?
De még mindezek előtt leszerveztem egy embert, aki felfúrta a fő ajándékot, a csepphintát. Őszintén szólva minden percet megért. Először beszerezni a hintát, utána külön megvenni azt a rögzítést, ami biztosan elbírja. Aztán kiolvasni fél internetet, hogy mi a jó megoldás, végül találni valakit, aki fel is fúrja, mert ott még nem tartok, hogy betonba fúrjak. De ez egy csúcs ajándék lett. A Kicsi kapta ugye, de 80 kilóig terhelhető, szóval ha akarok, én is bőven beleülhetek. És valljuk be, valószínűleg bele is fogok.
A torta külön történet. Miután múltkor majdnem hátast dobtam attól, mennyibe kerül egy áfonyás torta a cukrászdákban, úgy döntöttem ezt most megcsinálom én. Elég brutális árak vannak már. Egy sima Auchan torta 6–12 ezer forint, akkor el lehet képzelni, mennyi egy cukrászdai mostanában. A Kicsi mindenképpen áfonyás tortát akart. Szóval áfonyás torta lett. Őszintén? Szerintem első próbálkozásra nem lett rossz.
A hinta és a torta mellett kapott még pár hasznos dolgot is a Kicsi tőlem. Például egy súlyozott takarót. Régóta olvasok róla, tudtam, hogy létezik, de valahogy sosem vettem meg. Aztán egy felnőtt autista írásában olvastam, hogy nála teljes game changer volt, annyira javult az alvása, hogy elhagyta a korábban rendszeresen szedett melatonint is. Na, mondtam, ez egy jel. Egyébként nem csak autista gyerekeknek ajánlják, hanem rossz alvóknak is. Az alapszabály az, hogy a takaró súlya nagyjából a testtömeg 10%-a legyen. Persze vannak ehhez táblázatok is, érdemes precízen belőni a súlyt. A Kicsi nem kifejezetten rossz alvó. Inkább az elalvás nehezebb, és éjjel elég aktív. Gyakorlatilag 360 fokban forog az ágyban. Az első éjszaka a súlyozott takaró alatt viszont… nem volt forgás. Nyugodtan aludt. Persze egy éjszaka után nem vonok le messzemenő következtetéseket. De ígéretes. Ő egyébként kifejezetten szereti a "kuckós" dolgokat. Sötét legyen, takaró legyen, összebújás legyen. Az erősebb ölelés például megnyugtatja. Ezért anyukáméktól - az én ötletem alapján - kapott egy súlyozott, vállra rakható kis állatkát is. Az egy kilós, és a suliban fogjuk tesztelni. Amikor elfogy a fókusz, kíváncsi vagyok, mennyire segít majd visszahozni és megnyugtatni. Mert egyébként nem csinál nagy kalamajkát.Csak néha elszökik a teremből. :D Mondjuk ezt teljesen megértem. A suli hatalmas, ő pedig inkább kirándulna benne. Elég nagy a mozgásigénye. Például minden nap suli után 1-1,5 órát játszóterezünk, mert annyira igényli, hogy szaladgáljon. De ezzel amúgy a neurotipikus, egész nap ülésre kényszerített gyerekek is pontosan így vannak.
Kicsit elkalandoztam. A lényeg, hogy a Kicsi 8 éves lett. Szalad az idő, meg én is. A következő bejegyzésemet valószínűleg az új hobbimnak, a fascia-kutatásaimnak fogom szentelni. Elöljáróban csak annyit, érdeklődés gyanánt kértem egy tájékoztatót egy fitness-mici képzésről a TF-en… és nem felhívtak, hogy akkor mikor megyek már, és ugye komolyan gondolom. Jaj.
De visszatérve az ünnepelthez, nagyon jól érezte magát. Rengeteget nőtt, okosodott az utóbbi időben. Szuper ügyes iskolás, még ha néha vannak is zökkenők. És továbbra is ő a legkedvesebb, legjobb szívű, agressziótól teljesen mentes emberke, akit ismerek. Mikor ránézek, sokszor arra gondolok, milyen szerencsés vagyok, hogy pont ő az én kislányom. Engem a világon senki nem szeretett úgy, mint ő. Most már gondoskodik is rólam néha. Például amikor végre befeküdtem az ágyba hulla fáradtan filmet nézni, elszaladt a konyhába, és hozott két csipszet, hogy válasszak magamnak. Aztán betakargatott, mellém feküdt, és együtt filmeztünk.
Elindult a kertszezon, és tudniillik ilyenkor a felelős kerttulajdonos időben nekikezd a munkáknak. Kivéve amikor nekikezd ugyan, de rögtön rájön, hogy a ház még nincs kész. Volt még egy szürke zóna. A nagyobbik lányom szobája. Ahol a gardróbszekrénytől kezdve a nemlétező Szűzanya-szoborig mindent is át kell pakolni. Alig egy éve halogattam. Aztán két nappal ezelőtt, pontban 13:05-kor megszállt az OCD szelleme, és nekiláttam. Ma délután 14:36-kor kész lett minden. Elhiszitek? Kész van a ház.
Mivel nem blogoltam közben, nem tudtam itt rinyálni arról, hogy hány gardróbszekrényt cseréltem meg, hány körben pakoltam ki-be mindent, mennyit szelektáltam. A Kicsi szobáját fenekestül felforgattam. A konyhát újraraktam. Naivan azt hittem, ez egy nyár alatt lemegy. Több mint egy év kellett. És most végre szabad vagyok. Most már csak esztétikai beavatkozások jönnek, meg zárt szekrények időközönkénti átnézése. De a ház szép, szellős, tágas, fényes. Nincs mindenhol bútor bútor hátán
Most pedig mehetek ki a kertbe, és élére állíthatom. A mandulát, a szőlőt és még ezt-azt már megmetszettem, de vár még rám pár dolog. És közben elindul a következő projekt is, a szuterén rendbetétele. Erre időt nem tudok meghatározni, de próbálok haladni. Az ingyenesen elvihető csoportok viszont készülhetnek, mert lesz mit feltöltenem. Olyan rend lesz ott, de olyan, hogy bődületes. Kitaláltam, hogy lesz egy fal. Egy nagy szekrénysor és egymás mellett, katonásan sorakoznak majd a metszőollók, ágvágók, elektromos fűrészek, fúrók. Mindennek helye lesz. Mert az utóbbi időben elkezdtem rászokni a férfimunkára. Átszerels, építés, javítás és egészen beleszerelmesedtem a szerszámokba. A Lidl Parkside-részlegén például párás tekintettel sétálok végig. Legutóbb néhány férfi ezt kifejezetten érdeklődve figyelte, de hát könyörgöm...olyan szép az a magasnyomású mosó. Kell.
Elképzelem ahogy sétálgatok lent a szuterén szinten. Eljövök a diszkó és a konditerem mellett és majd bekanyarodom majd a műhelybe, ahol rend lesz, rendszer lesz. Már él a fejemben a kép szóval csak idő kérdése. Most ilyenek tesznek boldoggá, bár el tudom magam képzelni egy tengerparton is koktéllal, az is boldoggá tenne.
Szerintem a kertről kiraktam már ezt az előtte- utána fotót. Mondjuk most tényleg úgy rakom ki, hogy büszke vagyok magamra. Lesz műhely, lesz.
