Madarat fejni?

Ezen a hétvégén anyukám születésnapját ünnepeljük. Forradalmi a lány. A kívánsága mindössze annyi volt, hogy valami habkönnyű torta készüljön. Cinus pedig drukkolt, hogy legyen vaníliás is. Így született meg a fejemben a madártej torta ötlete.

Aki járt már a Daubnerben, biztosan találkozott vele.

Kardinális lapokból áll, és számomra elég technikás feladatnak bizonyult. Jó, mondjuk ki; ez egy nehéz torta. Kezdőknek nem feltétlen ajánlanám. A receptet több helyről nézegettem, próbáltam megfejteni, hogy mi miért történik benne, mitől működik. Végül sütés közben derültek ki a részletek. Volt, amit újra sütöttem, volt, amit alakítgattam, de a végén megszületett a saját madártej tortám. 

A receptet most nem fogom leírni, és nem azért, mert irigy lennék. Egyszerűen annyira hosszú és technikás folyamat, hogy nem tudnám jól átadni egy leírásban. De ha valaki nagyon vágyik rá, jöjjön át, és megtanítom megsütni. A konyhában úgyis minden sokkal érthetőbb.

Cipőt le!

 Ígértem nektek, hogy írok a fascia "kutatásomról". Úgy, mintha bárki is kérte volna. -Többen kértétek. (Tehát senki.)

Kicsit elhamarkodott volt ez tőlem, mert a fascia egy olyan bonyolult dolog, amit nem lehet két mondatban meghatározni. Illetve lári-fári, hogy majd pont én fogom tökéletesen meghatározni. De vannak rá szép tudományos definíciók, én inkább megpróbálom elmondani a saját szavaimmal, aztán majd az orvosdoktorok kijavítanak, ha nagyon félremegyek. Köszi.

Fasciát már mindenki látott, aki fogott a kezében nyers húst. Az a fehér kis hártya a hús körül, na az a fascia.

Csakhogy a dolog ennél jóval bonyolultabb, mert többféle fascia létezik:

• felszíni

• mély

• agyhártyai

• zsigeri

Ezeket most nem fogom részletesen kifejteni, mert akkor a poszt elmenne egy olyan irányba, amihez minimum három kávé és egy anatómia térkép már pár óra kellene. Akit érdekel, olvasson utána. A lényeg inkább az, hogy sokáig azt hitték, a fascia egy passzív, élettelen csomagolóanyag a testben. Ma már tudjuk, hogy egyáltalán nem az. Óriási kutatások folynak arról, hogy pontosan mit is csinál.

Úgy képzeljétek el, mint egy az egész testet átszövő hálót. Átmegy az izmokon, a szerveken, összefogja őket, körülveszi őket, és ezen keresztül a test különböző részei kommunikálnak egymással az idegrendszerrel együtt. Elég menő. 

Ha fáj bármid fáj, nyakad, hátad, derekad, térded, ha krónikus fejfájásod vagy migréned van, ha morcos, feszült, stresszes vagy, akkor az egyik lehetséges megoldás a fascia-edzés.

(Halkan jegyzem meg, hogy bizonyos esetekben a belső szervek működésére is hatással lehet a fascia állapota. De ezt most tényleg csak halkan mondom, mert a nyugati orvoslás általában akkor kezd el igazán komolyan foglalkozni valamivel, amikor már évekig kutatták. Tipp: keresztmozgások.)

Közben viszont nem árt néha a keleti orvoslás és filozófia felé is kitekinteni, mert ezek a rendszerek régóta hangsúlyozzák a test egységes működését, valamint a megelőzés fontosságát. Szóval nem feltétlenül kell mindig megvárni, amíg valami elromlik, és orvoshoz kerülünk vele. Sokszor érdemes inkább preventív módon foglalkozni a testünkkel. Gondolom én. 

És most jön a kedvenc mondatom: aki nem edzi a talpát annyit is ér. Ne vegyétek magatokra, de ezt mostanában szoktam elsütni a kis tanítványaimnak, mert már vannak, akik megengedik, hogy edzem őket. Nagyon sok minden a talpból indul ki. Fáj a nyakad, migréned van? Hm...a talpnál kezd majd el. A talpat nyújtani kell, masszírozni kell, hengerezni kell és ami nagyon fontos edzeni! Erősítés nélkül ott ette meg a fene a dolgokat. Talpbetét? Dobd ki a francba. (Itt felsikítanak az ortopéd orvosok.) Persze amíg hordod, korrigál valamit, ahogy mezítláb leszel máris semmit sem ér. Mert azt senki gondolja, hogy majd attól edződik be a talpacskája meg a bokája. A talpbetéted az idegrendszeredet egyáltalán nem érdekli. 

Viszont a fascia-edzés nem olyan, mint egy klasszikus "lábnap a kondiban". Inkább full-body munka. Lassú nyújtásokkal, hengerezéssel, masszázslabdával és azért írtam a talpat, mert azt sokan szeretik elfelejteni. 

Túlsúllyal vagy krónikus fájdalmakkal is lehet fascia-edzést csinálni. Nem kell hozzá olimpiai forma. Vegyetek hengert, masszázslabdát, és kezdjetek el foglalkozni vele. A neten rengeteg gyakorlatot lehet találni. Ami még nagyon fontos, legyetek sokat mezítláb. Ha tehetitek, látogassatok mezítlábas parkokat, vagy a kertben sétáljatok különböző felületeken. A talpunk ugyanis nem csak arra való, hogy cipőt hordjunk rajta, sőt. Az idegrendszerünk ezen keresztül érzékeli, hol állunk, hogyan lépünk, hogyan tartjuk az egyensúlyunkat. Cipőbe rejtve nem sok mindent érzékel. Máris deformálja a lábat, rossz pozícióba teszi a talpat, befeszül. 

A modern cipőviselés az érzékelést sokaknál teljesen lecsökkentette. A talp ellustult, az idegrendszer pedig kevesebb információt kap. Nem ritka például, hogy valaki elmegy masszőrhöz, aki dolgozik a talpán, és a vendég alig érez valamit. Nem azért, mert a masszőr rosszul dolgozik, hanem mert az idegrendszer már nem igazán figyel erre a területre. Ugyanitt előfordul, hogy valahol meg túl érzékeny. Ezek mind fascia gondok. Ezért fontos újra összebarátkoztatni a talpat és az idegrendszert.

Szeretném elmesélni, hogy nekem ez az egész tényleg game changer volt. A mostani balettedzések már önmagukban is elég fascia-alapúak tudnak lenni. De amikor tényleg elkezdtem beleásni magam a témába, rájöttem, hogy egy csomó új kapu nyílt meg előttem. Az egyik legérdekesebb dolog, hogy a hajlékonyságot nem csak az izmok határozzák meg. A fascia mozgással való "olajozása", - ha tetszik, hidratálása és mobilizálása - jelentősen növeli a mozgástartományt. Tehát nem feltétlenül kell erőből szétszakítani magad a nyújtásokban.Ha a rendszer jól működik, a fejlődés sokkal gyorsabb lehet, és közben az idegrendszered is elkezd barátkozni a testeddel.

És itt jött nálam a meglepetés. Hozzászoktam egy nagyon enyhe, de állandó upper back húzódáshoz. Nem is fájdalom volt igazán, inkább csak egy háttérben létező feszülés. Amikor elkezdtem fascia edzésekkel foglalkozni, nem kellett sok idő, és az idegrendszerem hirtelen felébredt. Egyszer csak elkezdtem érezni azt a húzást és nagyon zavart. És ilyenkor jön az érdekes rész. Az idegrendszer elkezd korrigálni meg piszkálni, ezért felhúzod a vállad, visszaengeded, kicsit mozdítasz rajta, keresed a jobb pozíciót már nem maradsz abban a statikus fájdalmi állapotban. Máris olajozod a rendszert. Korábban ez a jel egyszerűen nem jutott el az agyamig. Most viszont igen.

Nagyon nehéz jól elmagyarázni, de talán ezt hívják testtudatnak. Csakhogy ez annak egy mélyebb rétege. Amikor már nem csak azt érzed, hogy valami nem jó, hanem pontosan tudod:

• mi feszül

• hol húz

• mit kell rajta mozgatni

Az idegrendszer egyszerűen nem alszik többé. És amikor ez megtörténik, a tested elkezd folyamatosan "beszélni" hozzád.

Mire érdemes rákeresni a neten:

• pre-pointe training (nyugalom táncosoknak van, de ettől még nyugodtan lehet csinálni) 
• fascia training
• lymphatic drainage workout
• myofascial release
• mobility training
• foot strengthening exercises
• barefoot training
• proprioception exercises

Szóval dobjátok le a cipőt amikor csak lehet és érezzétek mi van a talpatok alatt. Már vannak stúdiók ahol léteznek fascia alapú tornák nem csak táncosoknak, oda is el lehet nézni, de a neten aztán minden van és ehhez még csak nagy hely sem kell. 

Boldog 8!

Úgy terveztem, hogy a hétvégén akkorát fogok pihenni, hogy csak na. Hiszen a Kicsinek születésnapja van, és ez egy tökéletes alkalom arra, hogy az ember lelassítson. Persze nem így lett. Feszes, feladatokkal teli hétvége volt. Óriási rendrakás, szédülésig fújt lufik, bevásárlás, ünnepi ebéd főzés, a klasszikus "majd pihenek közben" típusú program. Hová is gondoltam? 

De még mindezek előtt leszerveztem egy embert, aki felfúrta a fő ajándékot, a csepphintát. Őszintén szólva minden percet megért. Először beszerezni a hintát, utána külön megvenni azt a rögzítést, ami biztosan elbírja. Aztán kiolvasni fél internetet, hogy mi a jó megoldás, végül találni valakit, aki fel is fúrja, mert ott még nem tartok, hogy betonba fúrjak. De ez egy csúcs ajándék lett. A Kicsi kapta ugye, de 80 kilóig terhelhető, szóval ha akarok, én is bőven beleülhetek. És valljuk be, valószínűleg bele is fogok.

A torta külön történet. Miután múltkor majdnem hátast dobtam attól, mennyibe kerül egy áfonyás torta a cukrászdákban, úgy döntöttem ezt most megcsinálom én. Elég brutális árak vannak már. Egy sima Auchan torta 6–12 ezer forint, akkor el lehet képzelni, mennyi egy cukrászdai mostanában. A Kicsi mindenképpen áfonyás tortát akart. Szóval áfonyás torta lett. Őszintén? Szerintem első próbálkozásra nem lett rossz.

A hinta és a torta mellett kapott még pár hasznos dolgot is a Kicsi tőlem. Például egy súlyozott takarót. Régóta olvasok róla, tudtam, hogy létezik, de valahogy sosem vettem meg. Aztán egy felnőtt autista írásában olvastam, hogy nála teljes game changer volt, annyira javult az alvása, hogy elhagyta a korábban rendszeresen szedett melatonint is. Na, mondtam, ez egy jel. Egyébként nem csak autista gyerekeknek ajánlják, hanem rossz alvóknak is. Az alapszabály az, hogy a takaró súlya nagyjából a testtömeg 10%-a legyen. Persze vannak ehhez táblázatok is, érdemes precízen belőni a súlyt.  A Kicsi nem kifejezetten rossz alvó. Inkább az elalvás nehezebb, és éjjel elég aktív. Gyakorlatilag 360 fokban forog az ágyban. Az első éjszaka a súlyozott takaró alatt viszont… nem volt forgás. Nyugodtan aludt. Persze egy éjszaka után nem vonok le messzemenő következtetéseket. De ígéretes. Ő egyébként kifejezetten szereti a "kuckós" dolgokat. Sötét legyen, takaró legyen, összebújás legyen. Az erősebb ölelés például megnyugtatja. Ezért anyukáméktól - az én ötletem alapján - kapott egy súlyozott, vállra rakható kis állatkát is. Az egy kilós, és a suliban fogjuk tesztelni. Amikor elfogy a fókusz, kíváncsi vagyok, mennyire segít majd visszahozni és megnyugtatni. Mert egyébként nem csinál nagy kalamajkát.Csak néha elszökik a teremből. :D Mondjuk ezt teljesen megértem. A suli hatalmas, ő pedig inkább kirándulna benne. Elég nagy a mozgásigénye. Például minden nap suli után 1-1,5 órát játszóterezünk, mert annyira igényli, hogy szaladgáljon. De ezzel amúgy a neurotipikus, egész nap ülésre kényszerített gyerekek is pontosan így vannak.

Kicsit elkalandoztam. A lényeg, hogy a Kicsi 8 éves lett. Szalad az idő, meg én is. A következő bejegyzésemet valószínűleg az új hobbimnak, a fascia-kutatásaimnak fogom szentelni. Elöljáróban csak annyit, érdeklődés gyanánt kértem egy tájékoztatót egy fitness-mici képzésről a TF-en… és nem felhívtak, hogy akkor mikor megyek már, és ugye komolyan gondolom. Jaj.

De visszatérve az ünnepelthez, nagyon jól érezte magát. Rengeteget nőtt, okosodott az utóbbi időben. Szuper ügyes iskolás, még ha néha vannak is zökkenők. És továbbra is ő a legkedvesebb, legjobb szívű, agressziótól teljesen mentes emberke, akit ismerek. Mikor ránézek, sokszor arra gondolok, milyen szerencsés vagyok, hogy pont ő az én kislányom. Engem a világon senki nem szeretett úgy, mint ő. Most már gondoskodik is rólam néha. Például amikor végre befeküdtem az ágyba hulla fáradtan filmet nézni, elszaladt a konyhába, és hozott két csipszet, hogy válasszak magamnak. Aztán betakargatott, mellém feküdt, és együtt filmeztünk.

Kedves Nagyérdemű!

Elindult a kertszezon, és tudniillik ilyenkor a felelős kerttulajdonos időben nekikezd a munkáknak. Kivéve amikor nekikezd ugyan, de rögtön rájön, hogy a ház még nincs kész. Volt még egy szürke zóna. A nagyobbik lányom szobája. Ahol a gardróbszekrénytől kezdve a nemlétező Szűzanya-szoborig mindent is át kell pakolni. Alig egy éve halogattam. Aztán két nappal ezelőtt, pontban 13:05-kor megszállt az OCD szelleme, és nekiláttam. Ma délután 14:36-kor kész lett minden. Elhiszitek? Kész van a ház.

Mivel nem blogoltam közben, nem tudtam itt rinyálni arról, hogy hány gardróbszekrényt cseréltem meg, hány körben pakoltam ki-be mindent, mennyit szelektáltam. A Kicsi szobáját fenekestül felforgattam. A konyhát újraraktam. Naivan azt hittem, ez egy nyár alatt lemegy. Több mint egy év kellett. És most végre szabad vagyok. Most már csak esztétikai beavatkozások jönnek, meg zárt szekrények időközönkénti átnézése. De a ház szép, szellős, tágas, fényes. Nincs mindenhol bútor bútor hátán

Most pedig mehetek ki a kertbe, és élére állíthatom. A mandulát, a szőlőt és még ezt-azt már megmetszettem, de vár még rám pár dolog. És közben elindul a következő projekt is, a szuterén rendbetétele. Erre időt nem tudok meghatározni, de próbálok haladni. Az ingyenesen elvihető csoportok viszont készülhetnek, mert lesz mit feltöltenem. Olyan rend lesz ott, de olyan, hogy bődületes. Kitaláltam, hogy lesz egy fal. Egy nagy szekrénysor és egymás mellett, katonásan sorakoznak majd a metszőollók, ágvágók, elektromos fűrészek, fúrók. Mindennek helye lesz. Mert az utóbbi időben elkezdtem rászokni a férfimunkára. Átszerels, építés, javítás és egészen beleszerelmesedtem a szerszámokba. A Lidl Parkside-részlegén például párás tekintettel sétálok végig. Legutóbb néhány férfi ezt kifejezetten érdeklődve figyelte, de hát könyörgöm...olyan szép az a magasnyomású mosó. Kell.

Elképzelem ahogy sétálgatok lent a szuterén szinten. Eljövök a diszkó és a konditerem mellett és majd bekanyarodom majd a műhelybe, ahol rend lesz, rendszer lesz. Már él a fejemben a kép szóval csak idő kérdése. Most ilyenek tesznek boldoggá, bár el tudom magam képzelni egy tengerparton is koktéllal, az is boldoggá tenne. 

Szerintem a kertről kiraktam már ezt az előtte- utána fotót. Mondjuk most tényleg úgy rakom ki, hogy büszke vagyok magamra. Lesz műhely, lesz. 

Rendszerelem

Be kell valljam, mostanra szeretem a rendszereket. Korábban lázadoztam ellenük, most meg kapaszkodom beléjük. Valószínűleg biztonságot adnak. Ha tudom, mi lesz az ebédem három napig, az valahogy csökkenti a fejemben a zajt. 

Ráálltam a meal prep-re, és nekem nagyon bevált. Három napra főzök előre, dobozolok, főleg ebédet és vacsorát. A négy nap már sok lenne, addigra megunom, az állagok is szétcsúsznak szerintem három nap az arany középút. Továbbra is teljes értékű növényi étrenden vagyok. Valamivel könnyebb így tervezni, mert a húsos ételeknek hosszabb az előkészítési ideje. Ugyanakkor jobban kell figyelni a tápanyagokra. Igen, szedek B12-t. Mielőtt valaki aggódna. Sőt, cink+réz, magnézium, D-vitamin. Nem, nem hagyok ott egy fél fizetést a patikában. Ha jól csinálom az étrendet, a kiegészítők csak finomhangolás.

Reggelit nem dobozolok már három napra. Azt mindig előző este készítem el, mert szinte mindig ugyanaz, és hajlamos bepenészedni, amire én történetesen allergiás vagyok. Szóval este összedobom, reggelre összeér. Zabpehely, chia mag, kakaópor, lenmag, vegán fehérjepor, fagyasztott málna, kókusztej. Reggelre megpuhul, evés előtt három szem dió aprítva rá. Ennyi. Stabil. Kiszámítható és nyugodt tőle a reggel. 

Az ebéd ugye - ahogy írtam - az előre elkészített étel. Egy tanács annak, aki kipróbálná; mindig legyen mellé szósz vagy saláta. Egy szárazabb étel (pl. babfasírt) másnapra elég fojtós tud lenni. Legalábbis nekem így jól jön valami mellé. Uzsonnát helyben csinálom, nem készítem elő. A Lidlben kapható vegán Vemondo kókuszjoghurt az egyik nagy szerelmem. Ehhez keverek egy kis vegán fehérjeport, fagyasztott gyümölcsöt, ráreszelek egy kocka 85%-os étcsokit. Ha edzés is lesz aznap, jön mellé egy banán. Ha nem, akkor nem. Ennyi mozgásteret hagyok magamnak. A vacsora általában valami meleg étel, egy tonna saláta és némi szénhidrát. 

Egy ideje használom a Yazio appot is. Nem megszállottságból, inkább ellenőrzésből. Van bennem para, hogy valamiből keveset viszek be, ott viszont szépen látom a makrókat, mikrotápanyagokat, és nem kell fejben sakkoznom. Nekem ennyit megér. Meg van egy csomó recept is ott, ami szintén jól tud jönni amikor semmi ihletem a főzéshez. 

Májustól újra a bio kertészetből hozom a zöldségeket. Anyukámék is betársulnak, mert tavaly nyáron konkrétan alig bírtam megenni azt a mennyiséget, ami jött. Így a költségeim csökkennek, zöldség meg lesz bőven. Szeretem, hogy kapok egy láda idényzöldséget, és nincs döntési fáradtság. Az van, ami van. Abból kell főzni. Furcsa módon felszabadító.

A gyerekek kapnak húst, de csak számít, hogy mit látnak tőlem. A Kicsi kezd ráfixálódni a zöldségekre. Salátát magában rágcsál sokszor, de van, hogy ubit is. Tegnap konkrétan szólt, hogy ő répát kér. Nem volt itthon, ma vettem, lett is zöldségleves borsóval, répával. Cinus inkább gyümölcsös, de a répát ő is szereti. Ami meglepő, mert ő tényleg nem egy nagy zöldséges. 

A mozgás is rendszer lett. Karácsonyra kaptam a gyerekek apjától egy jóga éves tervező naptárt. Elsőre kedves ajándék. Másodikra rájöttem, hogy veszélyes fegyver a kezemben. Mert ha valamit vezetek, azt hajlamos vagyok túlteljesíteni.Ott jegyzem az edzéseimet, és elég gyorsan kiderült, hogy simán túledzem magam. Sportolói gyerekkor maradvány. Akkor volt jó, ha fájt. Akkor volt értéke. Most épp azt gyakorlom, ami nehezebb, mint egy 45 perces intervall edzés... a szünnapokat.

Továbbra is a DanceMasterClass a kedvenc appom. Mindig vannak új órák, új edzők, live edzések is. Heti három táncot próbálok beiktatni (plusz három jógát). És furcsa vagy sem, egy 30 perces barre class elképesztően meg tud nyugtatni. Strukturált, követhető, nem kell gondolkodni. Csak csinálni. Pont nekem való. Edzéssorok is vannak. Most például egy 12 hetes pointe technikai programot csinálok. Előkészítés ahhoz, hogy a spicc cipőben ne akarjak meghalni. Egyébként nem erőltetem a spiccet, de a lábfejemnek, bokámnak nagyon jót tesz az erősítés. Főleg, hogy a görkorivásárlás kapujában állok. Általában úgy csinálom, hogy az esti híradó alatt elindítom a telefonomon, és a jógaszőnyegen ülve megcsinálom. Nem kell terem ehhez csak dedikált idő van, ennyi.

A jógát mostanában sokszor a nappaliban csinálom. A -15 fokban nem mentem le a terembe, mert képtelenség volt úgy befűteni, hogy a földön ne fázzak. Táncolni lemegyek az más. Vettem új balettcipőt, de 10 centis sarkú cipőt is, mert heels edzéseket is csinálok. Néha kicsit burleszk. Érdekes, hogy táncolni sokkal jobban tudok benne, mint járni. Utcára ilyen cipőt soha nem vennék fel. Gyakorlatilag életveszély. Ugyanitt beszereztem egy Michael Jackson féle cipőt is. Van kalapom, fehér zoknim, minden. Néha gyakorlom az ő technikáját is, mert miért ne.

Meglepően sokféle tánc cipőm van, és ezek nagyon boldoggá tesznek. Főleg ha le tudok menni a terembe. Akkor ott átáll az agyam más üzemmódba és csinálom. Imádom. Néha nem is egyedül, mert vagy valamelyik gyerek van velem, vagy volt már itt barátnő is. 

Amin még dolgozom, az az alvás. Ha este edzem előfordul, hogy konkrétan beájulok. Másnap viszont az égő izmok, az itt fáj-ott ég miatt nehezebb az elalvás.  A GAL Relax tabletta meglepően bevált alvásproblémákra. Gyógynövényes, kellemesen ellazít, nem üt ki, csak kisimít. Ehhez jön az esti két oldal olvasás az ágyban és kész, alszom is.Ha éjjel felébrednék kattogni (régen gyakori volt, most már ritka), adok magamnak 20 percet. Ha nem alszom vissza, felkelek, csinálok egy citromfűteát, olvasok még két oldalt és visszaalszom. 

Amióta rendszerben étkezem és appok segítségével edzem, konkrétan időt spórolok. Nem kell gondolkodni. És ez a kulcs. Előveszem az ételt, meg kell enni. Elindítom az edzést, tudom hány perces, meg kell csinálni.

Általában 45 perc alatt leedzem. Nem kell több. Nem kell variálni, nem kell inspirációt keresni, nem kell motivációs beszéd a tükör előtt. A főzős napokon beleteszek 2-3 órát. Igen, az nem kevés. De utána három napig nem kell ezen gondolkodnom. Nincs "mit főzzek ma", nincs délutáni pánikvásárlás. A döntési fáradtság eltűnik, félrekajálni pedig így nem is akarok. A gyerekek a suliban esznek, vacsorára pedig vagy esznek az enyémből, vagy van valami egyszerű. Például két napja csináltam nekik krumplis tésztát, és még mindig azt eszik, mert sláger. 

Rájöttem, hogy a rendszer nem elvesz a szabadságból, hanem ad. Mert nem az apró döntéseken ég el az energiám. A spontaneitást pedig nagyon nem a hűtő előtt szeretném megélni 18:30-kor, éhesen. És igen, van benne egy kis kontroll. De ez most nem szorító kontroll, hanem éppen segítő, nyugtató. 

Ne nem

Az életem éppen nagy lezárásokban van. Szanálási időszak, nagytakarítás, idegrendszeri reboot. Olyan dolgokat ismerek fel, amiket születésem óta tudtam csak nem sejtettem. Mintha mindig ott lettek volna a háttérben, de most végre fókuszt kaptak. A cél egyszerű, ne lépjek bele újra ugyanazokba a pocsolyákba. Nem ész nélkül dobálok ki dolgokat, hanem megfontoltan. De dobálok. Éppen túl voltam egy ilyen lezáráson. Azt gondoltam, ma végre nyugodtan alszom. Egy gonddal kevesebb. Letettem. Elengedtem. Éljen, hurrá, már csukódott is le a szemem. És akkor megcsörrent a telefonom...

Hívott a vicces univerzum. Vagyis egy gyerekkori barát. Anyám legjobb barátnőjének a fia. Sülve-főve nőttünk fel, aztán a felnőttek összevesztek, és a mi kapcsolatunk is csendben elsorvadt. Mondjuk volt ez huszonöt éve. Azóta néha szóba kerül a családja révén. Azt is tudom róla, hogy diagnosztizált skizofrén lett. Sajnáltam. Egy kedves, helyes, jó srác és valahogy ezt az állapotot "nyerte meg". Nem volt titok az sem, hogy régen vonzódott hozzám hiszen mondta is. Én akkor még ott tartottam, hogy a fiúk hülyék, nemhogy szerelem. (Érdekesség: bizonyos szempontból most is itt tartok. :D)

Hívjuk Máténak. Karácsonykor már egy álnévről küldött boldog újévi üzenetet. Egy svájci síparadicsomból, legalábbis a háttér szerint. Ő volt rajta, meg még ötven másik ember. Húsz percig pörögtek a kerekek a fejemben, mire rájöttem ki lehet ő. Ennyire régen láttam, de aztán a mosolya elárulta végül. Azóta néha hívogat videóhívásban. Írásban csak annyit kommunikál, hogy hívjam fel, vagy majd ő hív. És itt jön a sztori lényege... nem veszem fel.

Van bennem bűntudat emiatt, de magamat óvom. Ugyanis hajlamos vagyok úgy megsajnálni mentálisan más embereket, hogy aztán sok évre minimum összekötöm velük az életemet. Mert majd én segítek és majd én gatyába rázom, mert régi barát vagy elfelejtett rokon, útszéli kiscica. És közben szépen, lassan eltűnök. Mondjuk ennél az állapotnál pont tudom, hogy semmit nem tudnék segíteni, mert nem is ismerem milyen lehet egy skizofrén emberrel akár csak a barátság. Egyszer üldözött egy skizo csaj, pont a blogom miatt, akkor éppen eléggé meg is rémültem.

Tudom, elvileg csak fel kellene venni a videotelefont. Mi történhetne? Megmondom én; ha rólam van szó, akkor bármi. És most nem vagyok abban az állapotban, hogy kísérletezzek. Most tanulom, hogy az együttérzés nem egyenlő az önfeladással. Hogy a múlt nem kötelez. Hogy egy telefonhívás nem morális kérdés. Most az a feladatom, hogy ne nyissak ki minden ajtót, csak mert kopogtatnak. Ha ez rossz emberré tesz, akkor most vállalom.

Remélem nem bántom meg, de valamiért úgy érzem, hogy ő most előhúzott a múltból és beképzel magának. Másra nem tudok gondolni.... és ki tudja miért, de az elmúlt 1 évem erről szól, hogy betalálnak régről emberek. Némelyik még be is vallja, hogy figyelt.  Ilyen a népszerűség a pszichiátrián.... :D 

Akkor most kegyetlen vagyok? 

Helló fogászat!

Azt hiszem, az elkövetkező két évemet szoros, már-már intim együttműködésben fogom tölteni a fogorvosokkal. Az egész úgy kezdődött, hogy elkezdett nagyon fájni az amúgy kívülről teljesen egészségesnek tűnő fogam. Néztem, vizslattam, forgattam a fényben... semmi. Mint amikor valaki kívülről mosolyog, belül meg forr. Aztán belevigyorogtam a panorámaröntgenbe, és ott már nem volt ilyen derűs a kép. Gyulladás. Gyökérkezelés. Sőt, egy másik fogamon egy apró góc is megjelent. Apró. Csak hát tudjuk, hogy az apró a fogászatban nem azt jelenti, hogy hagyjuk figyelmen kívül.

És mindez nem sokkal azután, hogy voltam fogorvosnál, panorámaröntgennel, mindennel. Szóval nem az elhanyagolás bosszúja. Inkább az élet finom humora. Így lettem hirtelen két gyökérkezelés győztese. De ha már ott voltam, elindult a nagy tervezés is. Az egyik fogam ugyanis hátrafelé indult el a többiektől. Talált magának helyet, a kis huncut. Csakhogy a másik oldalon most már tényleg ki kell szedni a bölcsességfogat, mert ott meg túl sokan vannak. Jézusom. És ha már így állunk, akkor miért ne jöhetne fogszabályzó is? Az egyik oldalon torlódás, a másikon rés. Mintha a fogaim külön életet élnének, és nem beszélnének egymással. Közben megtudtam, hogy foghúzás után hat hónapot illik pihentetni a terepet. Lehet, hogy híd kell oda, ahol a hátrafelé vándorló fog problémát okoz, mert implantátum nem fér be. A fogszabályzás talán ideiglenesen megoldja, de ki garantálja, hogy utána nem indul újra a vándorlás? Szóval legyen ott valami. Valami stabil, de ez még nem biztos majd biztosra a mosolytervező kolléga megmondja. 

Így kerekedett ki az egészből egy döntés, vagy csak az SOS dolgokat csináljuk meg, vagy belevágok az egész projektbe. Az előbbi halogatás lett volna. Az utóbbi két év. Az utóbbit választottam. Mert ha egyszer elindul a lavina, az rosszabb lesz. Szóval most jön egy laza, minimum kétéves kis kaland. Lépésről lépésre. Először a góc és a gyulladás (ezek már kezelés alatt). Aztán a bölcsességfog. Aztán a rendezés. Mint egy nagyon drága, nagyon lassú önfejlesztő program, csak itt a végeredmény nem a megvilágosodás, hanem egy stabil harapás. Persze minden horribilis áron van. 

Nem egyszerre kell kifizetni, de innentől kezdve a pénzem jelentős része fogorvosokra megy. Nem is bánom. A várakozási idők idegesítenek inkább. Az, hogy fél év itt, pár hét ott, kontrollok, gyógyulás, újratervezés, fájdalom. A Hollywood-mosoly luxus. De most nem is a Hollywood a cél. Hanem az, hogy rend legyen. Belül. Kívül. És valahol abszurd módon szimbolikus az egész. Gyökérkezelés. Góc. Helyreigazítás. Stabilizálás. Mintha az életem több fronton is ugyanazt a projektet futtatná.

És persze elkacérkodtam a gondolattal, hogy a végső beavatkozások előtt elmegyek a budai elit  és a filmes világ címeres fogorvoshoz, akihez anyukám jár. Párdon. Nem fogorvos. Szájsebész. Oktató az egyetemen. Állkapcsokat rak újra, életeket ment, nem töméseket cserél. Olyan ember, akihez nem csak időpontot kérsz, hanem mentálisan is felkészülsz egyébként egy tündér. Nyilván ehhez pénz kell. Komoly pénz. Az a fajta, amit nem impulzusból költesz el, hanem mély levegő után. De ott motoszkál bennem a gondolat; ha már ennyi időt, energiát és forintot beleteszek ebbe a projektbe, akkor miért ne csinálnám rendesen? Miért ne kérnék egy második, harmadik véleményt? Miért ne nézném meg, mit mond az, aki nem csak fogakat kezel, hanem rendszert lát? Meglátjuk lesz-e rá szükség. 

A körmözés, szájfeltöltés, apró esztétikai upgrade-ek sosem voltak az asztalom. Nem ítélem el, csak nem az én luxusnyelvem. De a fogaim… az más. Ha már választani kell, mi legyen az én hiúságom, akkor ez lesz az. Ez lesz az én luxusom.

Elnézve a mai árakat és a Tb-s ellátást nem csodálom, hogy annyi embernek vannak rossz fogai. Pedig ez már nem a középkor és milyen jó is. Én elképzelni nem tudom, hogy tud valaki állandó fogfájásban élni.