Kamaszok

A Netflixen fut ez a sorozat. Szerintem nagyon is érdemes megnézni annak aki még nem látta, bár lehet már mindenki látta, mert olyan nézettsége van, hogy ihaj. Ami nagyon érdekes, hogy nincs benne vágás. Egyik részben sincs, még belső vágás sincs. Volt olyan rész, amit 13-szor vettek újra, hogy sikerüljön. A egész stáb óriási. Az operatőri munka extrém jó. A színészi teljesítmények is nagyon nagyok. A főszereplő srác (Owen Cooper, aki a forgatás alatt 14 éves) biztos be fog zsebelni jó pár díjat, de van is miért. Utánanéztem, hogy például a vele beszélgető pszichológus egy ponton elrontja és facebookot mond instagram helyett. A kis srác kijavítja és megy tovább a jelenet anélkül, hogy kiestek volna a szerepből, ami azért fontos, mert ha elrontják kezdhetik elölről az egész részt. Ez biztos okozott extrém stresszt és kihívást. Filmszereplőknek nem megy olyan könnyen, hogy úgy csináljanak, mintha egy színházban lennének. Megszokták, hogyha kell 10 másodpercet is újravesznek ötvenszer itt ilyen opció nem volt. Mindenkinek tudnia kellett a dolgát, ezért is zseniális az egész. 

Miközben néztem sokat agyaltam rajta, hogy jó, de ezt, hogyan csinálták? A drónos, ablakos részeket többször vissza is pörgettem, de a frugonos résznél is végig birizgálta az agyam az, hogy ezt így, hogyan nyomták le. A sorozat megnézése után érdemes megnézni azt is, hogy hogyan készült, mert külön élmény az egész. Hm... egyébként sokat megyek el a filmgyár előtt és mindig vágyakozva nézek be, hogy basszus nekem ott lenne a helyem. 

Mélyre megyünk

Voltam egy csoportfoglalkozáson és ott az volt a kérdés;  Van-e olyan ember az életünkben, aki előtt teljesen őszinték tudunk lenni? Nem maszkolunk és nem félünk a tetteink és a mondandóink következményétől, mert elfogad annak, amik vagyunk?

Egy ilyen egyszerű, de nagyszerű kérdés kontextusba tudja tenni az összes emberi kapcsolatunkat. Mert ahhoz, hogy ezt megéljük el kell engednünk a kontrollt. Ezért úgy gondolom nem a szüleinkkel fogjuk megélni és nem is a gyerekeinkkel, de lehet rosszul gondolom. 

Nem attól félünk, hogy a jó oldalunkat kell megmutatni, a kontroll alatt lévőt, hanem a rosszat, aki kontrollt veszt. Ki az, aki a rosszat is akarja belőled? Miért akarná? Hát hülye? Ki az akinek el tudjuk mondani és meg is merjük mutatni; 

Én egy szemét vagyok néha, egy köcsög, egy rohadék. Ilyen és olyan gondolataim és bajaim vannak és ezt alkohollal, droggal, szeretőkkel, szerencsejátékkal, pornófüggőséggel, agresszióval, eltaszítással, elkerüléssel, maszkolással, zabálással, vásárlással, magamutogatással, stb. kompenzálom. Vannak ilyen-olyan egészségügyi bajaim, személyiségzavarom, stb. Ki szoktalak beszélni, elhordalak mindennek, aztán persze megbánom, de mondtam, hogy én egy szemét rohadék vagyok aki néha köcsög és nem viselkedik fair módon. De neked ezt el merem mondani meg merem mutatni, mert tudom, hogy ha még most ezt rossz is látnod és hallanod, fel fogod dolgozni, mert elfogadsz minden rosszal. 

Hm, hm....van ilyen ember az életedben? Eleve ki az, aki ezt képes elfogadni úgy teljesen? Biztos vagy benne, hogy az akire te gondolsz elfogad? Megkérdezted? Megmutattad neki ki vagy kontroll nélkül? Kell egyáltalán megmutatni? Elve össze kell állni ilyenekkel, akinek van bármi ehhez hasonló baja? (Ezt gyorsan megválaszolom, senki sem tökéletes, aki meg azt hiszi, úgy hívják nárcisztikus.) Akiről azt hiszed elfogad téged mindennel együtt ő megmutatta a tetteivel? 

Mondom szerintem ki lehet a megoldás; a karmikus szerelmi kapcsolat. Én erre jutottam, de várom az egyéb nézőpontokat tőletek. Egy barát, akármekkora barát sosem fog teljes egészében megismerni, mert például a tested nem adod oda neki. Gondolom most majdnem mindenki fogja a fejét. :D Kihangsúlyozom; nem toxikus, hanem karmikus. Nem a szenvedést szeretjük és keressük, hanem olyat, akivel együtt lemegyünk kutyába és onnan lépkedünk jó esetben felfelé. Lehet lesz egy pont, hogy valaki kiszáll, mert nem bírja aztán lehet visszajön vagy nem. Ebből pedig következik, hogy a szerelem első időszaka még semmi, addikt, tébolyult állapot, komolyan nem vehető. A következő 20-30 év már majd megmutat valamit. A Korona sorozatban elhangzik, mikor Erzsébet és Fülöp 10. házassági évfordulója van,  hogy ez még csak a bemelegítés volt. Addigra már Erzsébet tudja, hogy Fülöp megcsalja őt, Fülöp pedig látványosan unja a karót nyelt, koravén Erzsébetet. Tudják, hogy ők nem válhatnak el és lehet éppen ezért már nem is titkolják nagyon egymás előtt kik is ők ráadásul volt idő mikor igazán szerették egymást. Jó kezdet így 10 év után, mert innen indul az igazi kapcsolat építés, lehullottak a maszkok. Úgy gondolom, akinek van ilyen kapcsolata az örülhet. Meg tudod ezt élni valakivel?  Akarod ezt megélni valakivel? Kell mindenkinek ilyen? 

A másik kedvencem gondolkodni valóm mostanában pedig a szexhez kapcsolódik és talán az előző kérdés a most következővel szorosan összekapcsolódik. Spirituális körökben van egy ilyen mondás, hogy jól gondold meg kivel fekszel össze, mert azzá az emberré lényegülsz át. Tehát az a kérdés, hogy teljes szívedből akarsz-e az az ember lenni akivel lefekszel? Minden külső és belső, jó és rossz tulajdonságával együtt lennél ő? Nézz rá, nézd most meg és gondolj végig mindent amit tudsz róla. Így is lennél ő? Ez egy kiváló szűrő és ha erre azt tudod felelni, hogy igen lennék ő, akkor gratulálok, mert megtaláltad a feltétel nélküli elfogadást. Ez a legkockázatosabb dolog, mert nem te irányítasz, sosem tudhatod mit nem tudsz a másikról. Ha tényleg mindenki így gondolkodna lehet alig szexelnének az emberek. Tehát ha találsz csak egy ilyen embert az több, mint jó. 

Van egy nagyon jó beszélgetés a szerelemről és a szeretetről. Ebben a beszélgetésben az élettani folyamatok vannak megvilágítva. Tudományos beállítottságúaknak külön tetszeni fog. Rögtön úgy indul, hogy elhangzik - nem szó szerint idézek - azt hisszük a szerelem egy különleges ajándék. Aztán megmagyarázzák az élettani folyamatokat és akkor az ember elveszítheti az illúziót, de végül azt elismerik, hogy a mai napig nem tudják mi robbantja be a szerelmet az agyban. Persze tippelgetés van, hogy például a vizuális inger... de ez túl egyszerű. Mindenkinek lehetne mutatni sok embert, aki vizuálisan tetszik neki, de ha odatennék elé és vele kellene élni már nem kellene. Tehát ennél itt többről van szó amire a tudomány nem  fogja megadni a választ. 

Nyilván a nők szeretnek jobban ilyenekről gondolkozni. Vagyis többet beszélnek róla. Az ilyen csoportokban, hogy is mondjam nem nem hemzsegnek a pasik, de szerintem a férfiakban is megvan erre a hajlandóság csak a férfiak máshogy élik meg. Bár ha nekem lenne karmikus kapcsolatom szerintem tuti ellenállna és a következőket mondaná: "Én ilyen hülyeségekben nem hiszek!", "Ugye tudod, hogy ezt nem fogom megnézni / elolvasni!", "Minek ennyit gondolkozni?", "Falnak megyek ezektől a Coelhoi bölcsességektől!", "Ilyeneket bármikor mondok neked én is csak szólj!" 

De hát így kellene elfogadni egymást. :D Tehát a nőknek van karmikus kapcsolatuk a férfiak többsége meg úgy tudja az egész egy baromság. 

Runner's high

Most már fixen 5 kilométereket futok és ma már egészen jól ment. Persze nem voltam teljesen edzetlen, de azért más mozgásforma a futás, ezért szépen építettem fel. 2,5-el kezdtem, majd 3 és így felenként eljutottam az 5 kilométerig. Az első ötös után eléggé ki voltam, a másodiknál vagy 8 percet javítottam az időmön (nem is értem), akkor megint ki voltam, aztán rámentem arra, hogy az utolsó 800 métert megtoltam és akkor megint eléggé ki voltam. Ma olyan szépen ment és most nem is érzem, hogy kidőlnék tőle. Ráadásul csak abban az 1 órában sütött a nap amíg futottam, ez nyilván nekem szólt én tudom. 

Ha most azt mondaná valaki fussak még 5-öt úgy érzem menne. Persze tudom én, hogy ilyenkor lehet királyul lesérülni, ezért megvárom a kötelező regenerációs időt, és aztán megyek csak újra, de már várom. Pedig én aztán nem vagyok egy futó alkat, igazából sosem szerettem futni, de most nagyon jót tesz az elmémmel meg úgy életemben először érzem a futásban a csít. Elve tök szép helyen futok, de mióta kiderült, hogy egyesek csak úgy megjelennek a házam előtt és van helyi szatír is nem megyek be az erdőbe csak a látható, bekamerázott helyeken futok ráadásul tűzpirosban. Ma is többször megkerültem a tavat és az egyik horgász srác lelkesen számolta a köreim, nehogy elfelejtsem, hogy a másodiknál vagy a harmadiknál tartok. Igazából van órám! - kiabáltam neki, de őt ez nem érdekelte számolta tovább. Az utolsó körnél elköszöntem tőle és ő kedvesen integetett nekem. A halőr bácsit meg már évek óta ismerem és ő majdnem mindig kint van, szóval így nyugodtabban futok én is, hogy azért szemmel tartanak. Általában zenét hallgatok, de ma egy podcast volt a választásom, ezért hallottam mit mond a srác különben dübörög a fülembe a basszus és akkor mondhat bárki bármit úgysem hallom. 

Futás után még egy jó ideig zenben voltam. Ilyenkor teljesen egyszerű, de nagyszerű gondolataim vannak. Ma például az, hogy lám-lám, aki akar az fel tud hívni, tud írogatni, megtalál és eljön hozzám csak mondjuk jelen esetben ez nem a romantizált változata volt a megtalálásnak. De a lényeg ugyanaz, aki akar az megtalál. Miután ennek a gondolatnak a végére pontot tettem, megcsináltam a szokásos smoothie-t, hogy visszatöltsem a tápanyagokat, ettem is és mentem zuhanyozni. 

Hoztam néhány kajafotót természetesen. Az elsőn csicseriborsóból csináltam palacsintát/tortillát és tényleg remek dolog, de ötször olyan lassan sül, mint a sima palacsinta. Mire kész lett elolvastam vagy három fejezetet a könyvemből és ha már ott voltam a konyhában csináltam egy lencsés-gombás ragut mellé. Annyi lett, hogy két napig biztos, hogy nem kell főznöm, esetleg a lányoknak, bár Cinus fényevő, a Kicsi meg simán megeszi már azt amit én. Pár nappal ezelőtt lelkesen tunkolta a kigyóubit a humuszba szóval tényleg az én lányom. 

Kis naiv

Ez lennék én. Vagy mondhatnám úgy is, hogy nem gondoltam végig mi is történhet velem. Mert amikor azt mondtam, tessék, akkor életemben először megnyitom a spirituális kapukat - jelentsen ez bármit is - és történjen, aminek történnie kell, akkor nem gondoltam, hogy ez így is lesz. Vagyis nem gondoltam konkrétan semmire, de ha valamit gondolnom kellett volna, akkor arra jutottam volna, hogy majd a földanya, az univerzum, az Isten, csobogó patakok és repkedő pillangók között magához ölel és megköszöni, hogy megengedtem, hogy áramoljon az élet miközben fennkölt dolgokat mutat. Höhöhö! Jót röhöghettek rajtam az biztos és el is kezdték a szőnyegbombázást. 

Kezdődött a szerelmi életem megborulásával, aztán jött a családom felbukkanása és most egy csávó, aki őrülettel fordult felém. Egyikre sem voltam teljesen felkészülve, de az utóbbira tényleg semennyire. Itthon voltam, éltem az életem és becsapódott a bomba. Ezt előre látni nem lehetett. Mert a másik kettőre azért voltak jelek, meg történések, de ez az utolsó a semmiből csapott le. Az, hogy 26 éve nem találkozom valakivel, nem beszélek róla, nem gondolok rá és ez a valaki olyan ügybe kever bele, amihez semmi közöm elég - hogy is mondjam - meglepő fordulat. Arra jutottam, hogy valami közöm mégis van ehhez, mert ez egy lecke és meg kell fejtenem. Rajta is vagyok, tanulok belőle. Már jobban vagyok vagy mondhatnám jól vagyok. 10 évvel ezelőtt egy ilyen dolog sokkal hosszabban és többet kivett volna belőlem. Úgy érzem, hogy ez kemény volt, de előrébb is vitt. 

Amikor így egymás után csapkodják a pofonokat az arcomba az egy jogos kérdés, hogy mit mondok? Bezárom a kapukat, hogy akkor hagyjuk vagy merem még azt mondani, engedem és történjen. Mit szabadítok még magamra? Azt látom, hogy mindegyik történés igazából mélyen érinti a lelkem. Megkérdőjelezi ki vagyok én? Ki szeret engem? Ki tud szeretni engem? Az aki azt mondja tud szeretni, miért őrült? :D 

Azért ide írom le ezeket, mert a környezetemben nincs nagyon erre emberem. Mindenki el van foglalva a világi életével és még véletlenül sem akar elmenni spirituális irányba. Jaj csak azt ne! Szerintem ez azért van, mert össze van mosva, hogy aki ilyenekkel foglalkozik az valami tarisznya boltban dolgozik, raszta hajjal meg batikolt ruhákban és füstölő volt a jele az oviban. Egyébként ezzel sincs baj, de sokan összemossák a spiri dolgokat az hippikkel, mert igen, az ilyen típus jobban hajlik az olyan beszélgetésekre, amik talán szólnak is valamiről, nyitottabbak és elfogadóbbak. Persze ezt csak úgy mondom. 

No contact

Keresem a választ a miértekre? Miért velem történt ez, mit akar ezzel mondani nekem az élet? 

Amikor azt mondom, hogy engem meg tudnak találni emberek, főleg a hülyék, akkor nem túlzok. Most amúgy is azt az időszakomat élem, hogy előkerülnek a múltamból emberek, például a családom egy része, de mások is. Ha nagyon spiri akarnék lenni azt mondanám; valami karmikus időszakban vagyok, ebből tanulnom kell és akkor "megfejlődöm" magamat. 

Ez az egész sztori már nagyon furán kezdődött, a hatodik érzékem azonnal be is kapcsolt és nem küldött túl pozitív jeleket. (Első tanulság - amit már annyiszor, de annyiszor megfogadtam - a hatodik érzékemre hallgatni kell, mindig igazat mond.) Az egyik volt osztálytársam egyszer csak fura módon megjelent. Először nem is reagáltam a dolgaira, azt hittem csak véletlenül jelentkezett hiszen +20 éve nem is beszéltünk egymással. Mikor már harmadszor történt ugyanaz, megkérdeztem tőle, hogy akkor mi a helyzet, segíthetek-e valamiben? Éreztem, hogy ezt hanyagolni kellene, de tényleg valami segélykiáltást is éreztem mögötte és mivel pici korunk óta ismerjük egymást gondoltam mi baj lehet belőle? Ezzel el is kezdődött a kálvária. 

Először szépen végigvettük a régi szép időket bár már ott is voltak gyanús jelek amiket nem értettem. Ha visszakérdeztem ezekre, akkor nem kaptam választ, de arra gondoltam, hogy már nem is ismerjük egymást, nem érthetem minden szófordulatát, minden utalását. Egy ideig nyugalomban, időről-időre zajlottak ezek a kis beszélgetések, amikor is fordult egyet a helyzet és elkezdődött a love bombing. Aki nem ismeri a kifejezést annak mondom, hogy ez a "szerelmi bombázás". Igazából indok nélkül valaki ezerrel nyomul. Indok alatt azt értem, hogy például akivel 25 éve nem járok egy suliba és nem is beszéltem vele, nem látott fizikálisan az a semmiből miért kezd el imádni és idealizálni? Igyekeztem leállítgatni a dolgot, de kezdett kicsúszni a kezeim közül, mert ő csak jött és jött. Próbáltam rájönni, hogy mi lehet a háttérben? Abban szerintem nem tévedtem már az elején sem nagyot, hogy segítség kellett neki, egy menekülés és ezért kitalált magának. Mert valahogy engem társított a gyermek évekkel és akkor éppen én voltam neki a szerelme, ezért eshetett rám a választás. Bár mondott olyat, hogy az elmúlt sok évben "figyelt". Azért na. Nekem eszembe sem jutott, ő meg figyelt engem? Akár még romantikus is lehetne, de nem az. Valamiért most érezte elérkezettnek az időt, hogy színre lép úgy, hogy amúgy házas és van gyereke. 

Persze rossz a házassága, unatkozik, blablabla, klasszik történet és ezekre nyilván olyan tanácsokat tudtam adni, hogy váljon el ha nem jó, de én rám ne számítson, nem kavarok be más családoknak meg amúgy is. Persze "megértette", de igazából nem és ment tovább a nyomulás. Próbálta a legjobb formáját hozni - ez utóbb derült ki számomra - próbálta magát összeszedni, próbált "normálisnak", felelősségteljesnek látszani és ebbe megroppant. Na, de miért? Először csak az utalásokból, később pedig a gátlástalan megjegyzéseiből rájöttem, hogy valamit használ és, hogy ez a valami "az élete része, nem kell aggódni" és "kézben tudja tartani". Hamar ki is derült, hogy @mfet@mint és nem is keveset, ráadásul +10 éve. Az azért kemény. Nem vagyok a téma szakértője, de utánanéztem, hogy elég rendesen bomlasztja az agyat, skizofrén tüneteket okoz és mielőtt elolvastam volna ezeket már Serbinek mondtam, hogy szerintem skizo a srác, mert egyszer már volt dolgom ilyen emberrel. Ez, hogy valaki a semmiből "kitalál magának" és hozzám társít olyat ami nincs, ráadásul ehhez megszállottan ragaszkodik nagyon gyanús volt. Hogy tényleg az-e azt ugye én nem tudom megmondani, de hogy a szer csinál ilyen tüneteket és ő hozza is az fix. Nem véletlenül járok lokátorral futni és szólok anyuéknak és Serbinek mikor indulok. Az erdős részre már be sem járok csak ott futok, ahol végig emberek vannak. 

Mert, hogy egyszer csak megjelent a házam előtt. Ugyanezt csinálta a másik skizo is anno. Nem lakik tőlem messze még csak nagy távot sem kellett megtennie. Nagyjából egy órát beszélgettem vele, de hát látszott rajta minden. Régen, még a húszas éveinkben is, ő egy nagyon jó pasi volt. Szépfiú. Amúgy is az iskola sztárja volt. Imádták a csajok. Az omega srácok is körül rajongták, ő volt tényleg A menő srác. Most pedig? Hát ez már oda lett... Miközben bájcsevegtem vele nem tudott megállni egy percre sem, ide lépett - odalépett, persze ez még lehetne az izgalom meg mondjuk a hiperaktivitás jele, de amikor olyanokat mesélt, hogy néha "árnyakat lát", mintha "bogarak másznának elő", akkor azért nem voltam nyugodt. 

A további sztori is tankönyvi, egyszer csak elkezdett ingadozni a rajongása, aztán eltűnt. Ilyenkor akár fel lehetne lélegezni, de nem voltam nyugodt. Láttam, hogy letörölt az ismerősi közül, de nem blokkolt. Na mondom eljutottunk a következő szakaszba amikor már nem imád, nem idealizál, hanem a semmiért gonosz lettem a szemében és majd ha ő úgy gondolja visszatér, de akkor lehet már hibáztatni fog és nem imádni.  

Volt egy hét csend, éppen kezdtem megnyugodni amikor is a feleség megkeresett és tudni akarta mi történt kettőnk között. Azt rögtön mondta nekem, hogy ne vegyem támadásnak a kérdéseit, de a sráccal óriási gondok vannak és éppen ezért akarja tudni. Vettem észre ezeket a gondokat és rögtön mondtam, hogy én nem feltétlen engedném egy kisgyerek közelébe. Szóval a feleség elmondta, hogy a srác függő (erre rájöttem), hogy most megy elvonóra, mert segítséget kért. Hm, hm.... én ebben nem hiszek, ez csak valami tűzoltás lehet a részéről, elhiteti a családdal, hogy változni akar, de csak a seggét menti. Ráadásul itt nem csak függőség van szerintem. Azt is megtudtam a feleségtől, hogy a srác külön kiemelt engem, hogy mindenkinek tudnia kell, hogy velem beszélgetett, de csak ennyit mondott többet nem. Mondom remek. Mindent nem mondtam el a feleségnek, van neki elég gondja, de a skizofréniát felvázoltam vagy akár lehet borderline vagy "csak" a cucc, de hogy legyenek óvatosak, mert ez így nagyon nem normális és lehet ő már hozzászokott az ilyen epizódokhoz, de ez ultra gáz és veszélyes. Persze a feleség elkezdte idealizálni a srácot hirtelen,  hogy "azért ő adta neki a gyereküket" (he???), hogy régen mennyire szerették egymást és a férfiak amúgy is csak férfiak (he???) és még sosem csinált ilyet bár régóta függő. Jaj anyám... Azt is elmondta nekem, hogy az is igaz, hogy ők csak együtt élnek, nincs köztük semmi évek óta és, hogy szerinte féltékeny rá a srác, mert "ő a család feje", "ő jól viszi a saját bizniszét" a srác meg nem és ebbe is megborult. Végül arra jutott, hogy ez a dolog csak megerősítette az ő kapcsolatukat, mert a srác kitekintett és mégis a feleségét választotta. Pffff... aki ilyen tagadásban él azzal nem tudok mit kezdeni, de nem is akartam csak mondtam, hogy oké, meg drukkolok nekik, de engem hagyjanak már ki ebből és felejtsenek el, köszi. A beszélgetésünk utána blokkoltam a srácot, tiltottam és remélem ennyi volt. Remélem elfelejt, kidolgozott magából és keres másik megszállottságot. 

Az biztos, hogy én egy idealizált kép voltam számára és ennek az idealizált valakinek próbált volna megfelelni, egyre durvábban nyomta magába a cuccot és ez is vezetett a teljes széthulláshoz. Az, hogy valóban elmegy-e az elvonóra nem tudom, de egy-két pszichiáternek mindenképpen látnia kellene és gyógyszereznie. 

Ki sem tettem a lábam, el sem mentem itthonról és házhoz jött az őrület. Nem értem miért talált meg? Mit akar ezzel nekem mondani az élet? Az biztos, hogy hallgatnom kell a hatodik érzékemre, jól átgondolnom kinek segítek vagy inkább kivel állok szóba még ha régi ismerős is. Nagyon remélem, hogy ezzel vége is a történetnek. Az utóbbi hetekben nagyon rosszul aludtam, zaklatott voltam. Esténként nyolcszor megnéztem, hogy bezártam-e mindent, lehúztam-e az összes redőnyt. Minden zajra felébredtem.... szóval nem voltam nyugodt. Ma éjszaka sikerült viszont életem legjobb alvása vagyis mióta megvan az óra ilyet még nem aludtam. 81 perc mély alvás, nálam ez rekord. Talán a növényibb étrend és nyilvánvalóan a futás is hozzásegített. A futás nagyon sokat segít, mert nem vettem ezt olyan könnyen. Eleve érzelmileg nehéz időszakon megyek keresztül, de most rendesen meg lettem zavarva ezzel is. Amikor futok kikapcsol az agyam és utána is elég sokáig zenben vagyok. Hát ilyenek történnek velem... 

Ps: Minden függő mellett ott egy társfüggő, minden nárcisztikus mellett ott egy társfüggő...

Miáú

Rég írtam már. Sokat voltunk betegek vagyis a Kicsi volt három héten át beteg aztán egy hét ovi után most megint. Cinus is hozott haza valamit, de ő már jól van. Rajtam is néha átmegy egy-egy vírus, de már ez sem érdekel. 

Nincs nagy kedvem, mondhatni sokat vagyok szomorú. Úgy érzem, hogy az idegrendszeremen és a szívemen átmentek egy traktorral, majd széttépték, ledarálták kétszer, hogy jó folyós legyen és most ezt kellene összetenni de nincs hozzá eszközöm. Random helyeken sírom el magam, ma például az avokádók felett a boltban sikerült és még szerencse, hogy mindenhova napszemüvegbe megyek így nem látta senki. Egyébként ha éppen nem sírok, akkor rezignált arccal elfogadnom, hogy én ebben a szájbavert életben boldog többé nem leszek, engem legyőztek, megadom magam. Csak teszem az egyik lábam a másik elé, próbálok lélegezni, túlélni. Na tessék, ezért nem akartam írni, mert mindenkit lehozok az életről. 

De legalább keveset és szépen étkezem. A húst mostanában mellőzőm, nagy friss zöldséges tálakat csinálok, újra próbálkozom a tofuval, nyomom magamba a mindenféle színű és ízű smoothiekat. Kijárok a levegőre sétálni, mert igazából futni szeretnék, de még nem készült fel a bokám és a térdem az erdei terepre, ezért csak körbesétálom a helyet, ahol futni fogok (nyugalom lokátor be van kapcsolva). 

Egyébként próbálom meglátni a pozitív dolgokat is, hogy egyre jobb az idő, szépen süt a nap, de nem érzem jelen magam, mintha megint a víz alatt lennék. Nem tudom, hogyan kell új életet kezdeni, már nem tudom, így csak folytatom azt ami van. Lehet nekem is fel kellene ásnom a kertet teljesen, az ásás és kapálás terápiás, mert utána semmiről nincs kedve az embernek gondolkozni és nem ír ilyen önsajnáló posztot, hanem örül, hogy él. El is megyek futni, leszedálom magam. Azért itt hagyok egy ilyen remek  szelfit. A fejem nem lényeg, de igazából annak tényleg örülök, hogyha nem esik az eső már-már lehet így öltözni. 

Feldolgozás alatt...

Valamelyik posztban írtam, hogy eljött az idő és szembe kell néznem apámmal. Nem szó szerint értettem, hanem átvitt értelmébe, hogy megnézzem ez mit okozott nekem, de ugye a pontos megfogalmazás mindig lényeges. Az univerzum meg nekiállt cselekedni azonnal. Igazából tényleg nem csináltam semmit csak úgy történt, hogy megtörtént és úgy alakult az élet, hogy apám szélesebb családjával újra egymásra találtunk. Vagyis az én családommal... 

Megtudtam, hogy ők nagyon-nagyon sokat kerestek engem. Azért nem találtak, mert elköltöztem és még fiatalon felvettem anyukám családnevét így hiába kerestek a régi nevemen. Nekem van két féltestvérem, egy félöcsém és egy félhúgom. A félöcsémmel pár éve beszéltem és azt gondoltam majd fontos eseményeknél csak rám ír legalább. Nem így volt. Most tudtam meg, hogy az apai nagymamám két éve meghalt. Azt is megtudtam, hogy a nagymamám nagyon megszenvedte a hiányom és évekig keresett, sokat sírt miattam és állítólag azt mondta, hogy a három unokája közül engem szeretett csak. Lehet ezért sem szólt a félöcsém... Amikor őket felkerestem a félhúgom teljesen elzárkózott tőlem, a félöcsém sem volt az elején túl kedves és később se keresett nagyon, ezért sem nyomultam. Arról nem is szólt a tágabb családnak,  hogy beszélt velem... A nagymutert minden hülyesége ellenére én is szerettem és mikor nála voltam mindig jól bánt velem, de aztán apám tett róla, hogy ez a kapcsolat se maradjon meg nekem és a nagyanyám sem kezelte jól a helyzetet. Én meg most álltam készen erre, ki is mondtam, le is írtam és meg is történik. 

Szóval rám bukkant a család és azóta egyre csak jelölnek be facebookon a rokonok. Felhívnak és írnak nekem, képeket küldenek ahol velük vagyok pici babaként vagy pici kislányként, még videoüzenetet is kaptam és....... hát nagyon sírtam. Ezeknek a rokonoknak az otthonaiban az én fotóim is ott lógnak a falon és ők 33 éve úgy tartanak számon, mintha ott nőttem volna fel. Nm felejtettek el. Én ezt nem tudtam, én ezt nem is gondoltam, abba a hitben voltam, hogy apámnak nem kellek - és ez így is volt és van - az új családjának pláne nem kellek, de arra nem is gondoltam, hogy vannak ott még többen, akik szerettek volna és akiknek hiányzom. Most mindenki majd kiugrik a bőréből és nagyon készül arra, hogy találkozzanak velem. Vagy 20-30 idősebb és fiatalabb rokon, nagybácsik, nagynénik, a keresztapám, unokatestvérek és azoknak a gyerekei. 

Ez a 2025 érzelmileg egy őrület, egy teljes váltás, egy teljesen új élet és még ezenkívül is tudnék mesélni más aspektusból is milyen behatások értek, de még nekem is sok ez így egyszerre. Fel kell dolgoznom mindent és fel kell lélekben készülnöm erre a találkozóra, hogy milyen lesz 33 év után újra a családommal...

33 év.........