Minden vagy semmi

Egészen elképesztő napokon vagyok túl. Ne haragudjatok, de nem fogom elmesélni az egészet, mert ezt nem is lehet. Egyszerűen annyi minden volt, hogy csak kapkodom a fejem. Lehet másnak ezek nem nagy dolgok, de nekem az egész világot jelenti és most próbálok lejönni fentről, hogy ezeket feldolgozzam és a helyükre tegyem. Egyébként imádtam ezt a pár napot és bármennyi ilyet el tudnék képzelni. 

Két momentumot elmondok azért, hogy ne csak meséljem a semmit. 

Él bennem valami, ami kezd testet ölteni és ez ezen a hétvégén kezdett jobban megérni. Kitaláltam, hogy ehhez kell nekem egy mitológia könyv. Vegyek egyet, de nem? Mikor erre gondoltam otthon ültem teljesen egyedül a takaró alatt és olvastam. Egyszer csak eszembe jutott, - vagy inkább jött egy megérzés - hogy van itt több könyvforduló és konkrétan az egyikhez el kellene mennem. (Tudjátok ezek olyan kuckók, ahova el lehet vinni a megunt könyveket és el is lehet hozni onnan.) Amúgy is hónapok óta össze van készítve több könyv, amit el akartam vinni valamelyik kuckóba. Gondoltam itt a lehetőség és még az is lehet találok egy mitológia könyvet. 
Tehát ott voltam a takaró alatt, egy könyvvel, csöndben, egyedül és egyébként kicsit fáradtan és mondhattam volna nemet, de elkezdte piszkálni a fantáziám, hogy miért is éreztem én ezt. Szó szerint éreztem, hogy valami ott vár rám, ha nem egy könyv, akkor valami más, de éreztem a húzást. 
Fogtam magam felöltöztem, megfogtam a könyveket, amiket be akartam tenni a könyvfordulóba, elindítottam a zenét a fülembe és teljes békében kisétáltam. Egyenesen a kuckóhoz mentem, betettem a könyveket, nézelődtem, hogy ki, mit hagyott ott, de olyan össze-vissza volt minden és meguntam a nézelődést. Éppen mikor fordultam ki, felnéztem a legfelső polcra és.... 

Tudjátok meg is lepődtem, meg nem is, és csak elmosolyodtam magamon. Végre hittem magamnak, a megérzésemnek és tessék. Aztán teljes nyugalomban bementem a bisztróba, kértem magamnak egy cappuccinot, leültem a tópartra és csak voltam ezzel a történettel ott. 

Aztán elindultam hazafelé és kezdett begyűrűzni a lelkembe ez a sok jó, ami most volt és gondoltam kicsit megállok, leülök a fűbe, lazítok még pár percet és kifújom magam ott ahol a madár sem jár és minden csupa természet. És akkor odafutott hozzám ő... 

Látjátok nem kellett ráközelítenem. Mellettem "ült" sokáig, mintha haverok lennénk. Csak ültünk ott és néztük a világot. Aztán egy ponton elköszöntem tőle. Felálltam, de ő akkor sem szaladt el. 

"Amikor a gyík megjelenik az életünkben, finoman jelzi; az intuíció most erősebben szól, mint valaha. Ilyenkor érdemes különös figyelemmel fordulni a belső hang felé, hallgatni a megérzéseinkre még akkor is, ha azok szembemennek a józan észnek tűnő logikával vagy a megszokott szabályokkal. A gyík emlékeztet: az ösztöneink most a legpontosabb iránytűink.

A gyík spirituálisan a megújulás, az alkalmazkodás és a belső átalakulás szimbóluma. Arra emlékeztet, hogy néha el kell engednünk valamit, hogy újra növekedhessünk. Az intuíció, az álomvilág és a túlélés bölcsességét hordozza, finoman súgja: figyelj befelé, és maradj rugalmas a változásban."

Persze lehet ezt úgy nézni, hogy ez csak egy könyv és ez csak egy gyík...