Mi most olyan generációk vagyunk, akiknek ki kell találni, hogy hogyan egyensúlyozzon a digitális és a való világ között mint ember, társ, gyerek, szülő, nagyszülő. Már eleve félelmetes számomra, hogy mindenkinek van digitális személyisége, ami sokszor nem találkozik a valódi személyiséggel.
Nekem rettenetesen el van fáradva az idegrendszerem, mert valahogy úgy érzem kiszámíthatatlan mennyiségű információ pörög felém minden nap és rájöttem én ettől szorongok. Szorongok pedig tudom, hogy a nagy része kamu, színház. Szorongok, hogy én nem tudok lekvárt befőzni és közben két phd-t megcsinálni miközben türelemmel és okosan nevelem a gyerekeim és minden második hónapban valami szép nyaraláson vagyok a tökéletes párkapcsolatommal, majd minden héten valami csúcs helyen a barátnőimmel. Közben csinos vagyok, vicces, szexi, pajkos, a huszonéves fiúk is megnézek és nagyon fontos, hogy nem öregszem semmit, mert azt már végképp nem lehet. Ezek minden egyes nap jönnek velem szembe és ágyazzák meg a tudatalattimba a szorongásos folyamatokat. Miért nem vagyok elég jó és mitől leszek elég jó. Mit kell hozzá még megvennem, megcsinálnom, elérnem. Ennyi baromságot, de nem?
Viszont tele az internet számomra tök jó, érdekes és akár feltöltő dolgokkal, de már a nagy katyvaszban alig találok rájuk, ezért egyre jobban térek vissza a könyvek világába, ahol senki tökéletes életét vagy kommentjét nem látom. Nagyon jól hangzik tudom, de elég nehéz lejönni erről a felpörgött világról és "lelassulni". Egy ideje próbálok komolyan meditálni, de nagyon nehéz. Ülni vagy feküdni kell, ellazulni, lélegezni és lehetőleg nem gondolni semmire és ez nehezebben megy, mint mondjuk felpörögve rikácsolni. Miért? Nem is tudom, hogy lehet-e szabadulni ebből a felpörgött világból, de próbálkozom. A meditálás amúgy tényleg csoda jó dolog tud lenni és azért is csinálom, mert kíváncsi vagyok rá, hogy évek távlatában tényleg tud-e hatással lenni rám. Tényleg tud-e változtatni valamit rajtam? Megmondom őszintén sokszor küzdelem 20-30 percet találni a napban amikor békén tud hagyni mindenki és el tudok csendesedni. Ez is valahol nonszensz és megmutatja, hogy a mostani rendszer rossz. Próbálkozom a transzcendentális meditációval is, aminek a nagyon-nagyon rövid lényege annyi, hogy van egy mantra, amit ismételni kell. Vagy az oktató ad egy személyes mantrát vagy választunk egyet magunknak, vagy használunk valami olyan klasszikust, mint az "om".
Úgy gondolom, hogy ma az ima nagyon hiányzik az életünkből és, hogy régen, amikor még az emberek ilyen-olyan vallások miatt naponta akár többször imádkoztak, akkor olyan mentális folyamatok indultak meg amire az embernek szüksége van akkor is, ha nem vallásos. Én ebben már egyre jobban hiszek és úgy sejtem, hogy egy mantrázós meditáció hasonló hatást tud kiváltani, mint az ima.
Amit még észrevettem, hogy nagyon nehezen hallatjuk már meg a másikat. Egymás szavába vágunk, mindenki el akarja mondani a saját történetét, verzióját, élményeit és nehezen veszi észre, hogy a másik akart igazából neki valamit mondani. Már nem nézünk egymás szemébe, vagy legalábbis nem hosszan, nem megy már nekünk. Figyeljétek meg, hogy mikor valaki beszél hozzátok hányszor kalandozik el a szemetek, a gondolataitok, hányszor akartok közbevágni, hányszor nem is figyeltek csak annyit mondtok "júj", "aha". Nem tudunk egy dologra koncentrálni, mert már mindig több dologra akarunk koncentrálni. Kicsit mindenki ADHD-s.
Az a tapasztalatom, hogy olyan 3-6 nap kell az első fázishoz, lejönni egy másik tudatállapotba. Ez a detoxikáció első és meglepően fájdalmas stációja. Komoly erőfeszítés kell ahhoz, hogy mondjuk 6 napig ne nézzünk, hallgassunk híreket, olvassunk felesleges cikkeket vagy nyissuk meg a közösségi médiát. 6 napig "csendben lenni" meg tényleg egy kihívás, hogy mondjuk nem értelmetlen, félelmetes, túl sok ingerrel ellátott sorozatokat darálunk, hanem olvasunk. Ott a könyv, vannak benne lapok azon szavak. 2 oldalt bírunk már csak olvasni és kidőlünk, mert "fáradtak vagyunk". Igazából nem tudunk már koncentrálni az írott szóra és az agyunk előbb elfárad benne, mint a sorozatokban.
Sokáig lehetne sorolni, még én sem jöttem rá, hogyan kell megtalálni a harmóniát. Majd talán a meditáció megnyit új kapukat. Nem tudom csak azt, hogy jó lenne kevesebbet szorongani.
