Minden vagy semmi

Egészen elképesztő napokon vagyok túl. Ne haragudjatok, de nem fogom elmesélni az egészet, mert ezt nem is lehet. Egyszerűen annyi minden volt, hogy csak kapkodom a fejem. Lehet másnak ezek nem nagy dolgok, de nekem az egész világot jelenti és most próbálok lejönni fentről, hogy ezeket feldolgozzam és a helyükre tegyem. Egyébként imádtam ezt a pár napot és bármennyi ilyet el tudnék képzelni. 

Két momentumot elmondok azért, hogy ne csak meséljem a semmit. 

Él bennem valami, ami kezd testet ölteni és ez ezen a hétvégén kezdett jobban megérni. Kitaláltam, hogy ehhez kell nekem egy mitológia könyv. Vegyek egyet, de nem? Mikor erre gondoltam otthon ültem teljesen egyedül a takaró alatt és olvastam. Egyszer csak eszembe jutott, - vagy inkább jött egy megérzés - hogy van itt több könyvforduló és konkrétan az egyikhez el kellene mennem. (Tudjátok ezek olyan kuckók, ahova el lehet vinni a megunt könyveket és el is lehet hozni onnan.) Amúgy is hónapok óta össze van készítve több könyv, amit el akartam vinni valamelyik kuckóba. Gondoltam itt a lehetőség és még az is lehet találok egy mitológia könyvet. 
Tehát ott voltam a takaró alatt, egy könyvvel, csöndben, egyedül és egyébként kicsit fáradtan és mondhattam volna nemet, de elkezdte piszkálni a fantáziám, hogy miért is éreztem én ezt. Szó szerint éreztem, hogy valami ott vár rám, ha nem egy könyv, akkor valami más, de éreztem a húzást. 
Fogtam magam felöltöztem, megfogtam a könyveket, amiket be akartam tenni a könyvfordulóba, elindítottam a zenét a fülembe és teljes békében kisétáltam. Egyenesen a kuckóhoz mentem, betettem a könyveket, nézelődtem, hogy ki, mit hagyott ott, de olyan össze-vissza volt minden és meguntam a nézelődést. Éppen mikor fordultam ki, felnéztem a legfelső polcra és.... 

Tudjátok meg is lepődtem, meg nem is, és csak elmosolyodtam magamon. Végre hittem magamnak, a megérzésemnek és tessék. Aztán teljes nyugalomban bementem a bisztróba, kértem magamnak egy cappuccinot, leültem a tópartra és csak voltam ezzel a történettel ott. 

Aztán elindultam hazafelé és kezdett begyűrűzni a lelkembe ez a sok jó, ami most volt és gondoltam kicsit megállok, leülök a fűbe, lazítok még pár percet és kifújom magam ott ahol a madár sem jár és minden csupa természet. És akkor odafutott hozzám ő... 

Látjátok nem kellett ráközelítenem. Mellettem "ült" sokáig, mintha haverok lennénk. Csak ültünk ott és néztük a világot. Aztán egy ponton elköszöntem tőle. Felálltam, de ő akkor sem szaladt el. 

"Amikor a gyík megjelenik az életünkben, finoman jelzi; az intuíció most erősebben szól, mint valaha. Ilyenkor érdemes különös figyelemmel fordulni a belső hang felé, hallgatni a megérzéseinkre még akkor is, ha azok szembemennek a józan észnek tűnő logikával vagy a megszokott szabályokkal. A gyík emlékeztet: az ösztöneink most a legpontosabb iránytűink.

A gyík spirituálisan a megújulás, az alkalmazkodás és a belső átalakulás szimbóluma. Arra emlékeztet, hogy néha el kell engednünk valamit, hogy újra növekedhessünk. Az intuíció, az álomvilág és a túlélés bölcsességét hordozza, finoman súgja: figyelj befelé, és maradj rugalmas a változásban."

Persze lehet ezt úgy nézni, hogy ez csak egy könyv és ez csak egy gyík...

Az utóbbi időben

 ...jöttem rá igazán mennyire szét lettem cseszve és, hogy ebből mennyire nem lesz egyszerű felállni. Viszont kaptam most pár új embert az életembe, kicsit kompenzálnak, de még messze vagyok attól, hogy azt mondjam oké vagyok, boldog vagyok. Hullámzó, nagyon hullámzó, hogyan érzem magam. Nem fogok hazudni, rohadtul nehéz ez az egész helyzet és próbálok nem kétségbeesni minden nap. 

Van egy ilyen klubunk. Elváltak klubja és együtt csámcsogunk a semmin. Főleg idióta mémeket küldözgetünk egymásnak és röhögünk meg politikán vergődünk, de nekem most ez is nagy segítség. 

És köszönöm mindenkinek itt is, aki kicsit segít, meghallgat, megkeres. <3